Keleti Ujság, 1921. május (4. évfolyam, 100-109. szám)

1921-05-19 / 100. szám

2. oldal jtäeztfnmsm Csütörtök, 1921 mdfus 19. nagy közös összefogásra va zükségiik, de ez az összefogás nem heg. eződhetik ki senki ellen. Legkevésbbé az utódállamok közt levő elődállamok ellen, mert akkor az egész összefogás csak ellenségeskedés. A kisantant csak úgy lehet üdvös a benne csoportosuló államokra nézve, ha felhagy negatívumainak nyomasztó rend­szerével. Ha e rendszer helyett pozitiv meg­alapozást visz végbe arra a célra, hogy Középeurópában az államközi szabad gaz­dásági forgalmat megörökítse. Ha az utód- áfíaraok és elődállamok közötti nemzeti ellentéteket a népkisebbségek ügyének leg- liberálisabb intézményeivel kiküszöböli s az igy megenyhült és fölengedett hangulatban megteremti a gazdasági egységet és köl­csönösséget. Ezzel megment a fáradt világ­ból egy óriási területet s a beteg emberi­ségnek talán éppen a szive táján ment meg egy olyan testrészt, melyből az egészség példasugárzóan fog szétáramlani. Vájjon ezt a szép kilátást is látta-e Hottowetz csehszlovák miniszter a kies Brassóban? Ha igen, úgy nyitott ajtókat döngettünk a leirt sorokban. De annak mi örülnénk a legjobban, kik már epedve várjuk, hogy a népkisebbségek szabad­ságén keresztül fel tudjon, lélegzeni az uj államok megnyugvása is. És hogy e meg­nyugvásból ki tudjon bontakozni a közép­európai gazdasági rend áldása és népeket békítő boldogsága. Bár már ennek a nyitott kapuit döngettük volna . . . Bolsevizmus és irredenta Argetoianu beszéde a kamarában — Napi­renden a földreform (Kolozsvár, május 18. Saját tud.) A paria' ment ülései szokatlanul csendesek, aminek oka nyilván ott keresendő, hogy az ellenzék sorainak egységet a fúziós tárgyalások nem erősítették meg, hanem inkább gyengítették. Kiderült, hogy mély ellentétek vannak még a- federációt alkotó pártok soraiban is s ezeket csak kiszélesítették a Bratianuékkal és a kormánypérítal a federáció háta mögött folytatott magántárgyalások, A kor­mány helyzetét pedig megerősíti, hogy az ellen­zék nem tud egységesen fellépni a felemás ele­mek miatt s nem tisztázódhatnak az erőviszo­nyok a demokratikus és a reakciós irányok között. Tény, hogy a federációban nem egy nagykon- cepcióju államférfi, akit a közelmúltban még a haladás őszinte hivei közé lehetett számítani, ma nagyon jobbra tolódott abban az örökös törekvésben, hogy a baloldali szélsőséget ellen­súlyozza s ugyanakkor azt az óriási hibát kö­Ebben a szent pillanatban — honnan, hon" nan nem — ott termett egy alacsony, púpos’ vézna, .nagyorru emberke, kinek ezer ránc vi­gyorgott arcén. — Ragya vagyok, — mutatkozott be komi­kus pukkedli kíséretében — szabadalmazott va­rázsló, számos külföldi fejedelem kitüntetésével. Egyik jóbarátomtól, a fán csiripelő verébtől hal­lom, hogy épen az én tudományomat óhajtják uraságtok igénybe venni. Nos, készséggel állok a rendelkezésükre. S mielőtt még magukhoz térhettek volna a meglepett emberek, a varázsló máris elmormolta bűvös igéit, szikér jobbjával furcsa jeleke t rajzolt a levegőbe s a következő szempillantásban a gazdag és a szegény kicserélődött, a szegényből gazdag lett, a gazdagból pedig szegény. Most már a szegény ember járt jó meleg ruhákban, ő ette a hatfogásos ebédeket, itta a finom italokat s az ő erszénye volt mindig tele, mig a gazdag ember éppen olyan nyomóruságosan élt, mint annak előtte a szegény. így teltek a napok, hetek, sőt hónapok s a szegényből lett gazdag már egészen beletörődött a gazdagsággal járó bajokba s el is feledte a régi, kedves, nyugodt, gondtalan, szabad sze­génységet. De nem igy a volt gazdag. Eleinte csak tűrte a változást, sőt érdekesnek is találta, később azonban megelégelte a dolgot s egy csúnya, esős, szeles napon beállított utódjának jól fütött, angol bŐrgarnfturás, süppedő-puha szőnyege3 irodájába. Az egykori szegény ember egy hatalmas bőr­fotelben ült, arcén a jólét puha zsirpárnácskái duzzadtak, szemében a megelégedettség fénye vibrált, ajkai között illatos Upman füstölgőit és vette el, hogy nyíltan vagy titokban a jobboldali reakcióval egy táborba került. S az is tény, hogy a kormánypártban is vannak haladó politikusok, akik viszont a lehetetlen pártviszonyok miatt nem tudnak együttműködni az ellenzéki pa­dokon ülő demokratákkal. És ezért munkakép­jelen a parlament. A kamara tegnapi ülésén — mint a R. T. I. jelenti — Dunareanu szociál­demokrata megkérdezte, hogy miért nem jelen­tette a kormány a Ház első ülésén az öt kom­munista képviselő letartóztatását. Zamfirescu elnök azt válaszolja, hogy mivel senki nem szólalt fel ebben a dologban, azért nem került tegnap a jelentés a Ház elé. Azonban az ülés folyamán a belügyminiszter megadja a kívánt felvilágosításokat. Cocea megismétli Dunareanu kérdéseit. Averescu azi válaszolja, hogy szóváltásokkal, félbeszakításokkal és fenyegetésekkel nem lehet elérni semmi1. A le'.arlóztatás nyilvánvaló bizo­nyítékok alapján történt. Ez a kormány állás­pontja. Helyes-e ez az álláspont, vagy sem, afelett a kamara fog dönteni. A reszorlminiszter majd megad minden felvilágosítást. Dr. Lupu szerint a kormány törvénysértést követett el és ezért itt felelnie kell. Averescu újból kijelenti, hogy az iratokat tegnap a ka­marába hozta és a belügyminiszter kész volt már tegnap felvilágosítást nyújtani ez ügyről, azonban örömére szolgált, hogy a tegnapi ülé­sen erről senki sem beszélt. Úgy látja, öröme korai volt. Elnök jelenti, hogy a kamara esti ülése fél tízkor lesz, amikor Cocea interpellációját fogják tárgyalni. Ezután Cögalniceanu, az agrárreformjavaslat előadója, felmegy a szószékre, hogy a javas­latról beterjessze előadói jelentését. A többség a miniszterekkel együtt percekig tapsolja. Az előadó beszéde ulán megkezdődött az általános vita, amelyhez 35 szónok iratkozott fel. Zelea Codrear.u kijelenti, hogy megszavazza ezt a régen várt törvényt. Részletesen foglalko­zik a javaslat különböző pontjaival. Ezulán Cretzu kormánypárti védi a javaslatot. Este fél nyolckor az ülés véget ért. Az esti ülés 10 órakor kezdődött. Konnerth Frigyes kérdezi a pénzügyminisztert, vájjon a Banca Naţionala ugyanazt a működést fogja-e kifejteni, mint az Osztrák-Magyar Bank és vájjon megadják a banknak az ahoz szükséges eszközöket. Boca, az erdélyi élőállat-exportról beszél. Averescu miniszterelnök megnyugtatja, hogy a kormány az ügyben már intézkedett. Secelea a márama- rosi kisajátítások miatt tesz panaszt. Ezután áttérnek a letartóztatott kommunista képviselők ügyére. Argetoianu belügyminiszter közli, hogy ebben az ügyben különbséget kell tenni a jog és a tények között, mivel eddig ez az ügy nincs jogilag eldöntve. Az alkotmány 52. szakasza szerint egy képviselő letartóztat­ható, ha bűnössége nyilvánvaló. A bíróság al­szórakozottan hallgatta a tiszteletteljes távolság­ban álló titkárát, egy alacsony, vézna, púpos emberkét, aki a leveleket bontogatta s tartalmu­kat elreferália, A szegény ember csak nézte, nézte utódját, akiről alig ismerte fel a hajdani rongyos csavar­gót. Azért Í3 habozott olyan sokáig: megszólal­jon-e? Végre is a gazdag ember felpillantott, észrevette az előtte állongó toprongyos embert s rászólt: — Mit kívánsz, jó ember? — Csak éppen annyit, — felelt az egykori gazdag — hogy most már elég volt a tréfából. Cseréljük vissza magunkat úgy, ahogy régebben volt. A gazdag csodálkozva bámult a züllött kül­sejű, kiéhezett emberre. * — Szegény ember, — szólt hozzá igaz rész­vét hangján — nem ériem, mit kívánsz. Nem ismerlek tégedet. Talán beteg is vagy, hogy ilyesmit beszélsz össze ? ! — Nem vagyok beteg — kiállolt türelmet­lenül a volt gazdag, — hanem igenis azt aka­rom, cseréljük ki magunkat. Add vissza a he­lyemet, te pedig menj az utcára, ahonnan ide­kerültél. A gazdagot nem hozta ki sodrából az ideges hang s szelíden válaszolt: — Szánlak tégedet, szegény ember. Úgy lát­szik az a rögeszméd, hogy te valamikor dús­gazdag voltál s most visszakivánkozol abba a sorsba. Hát én nem ismerem a te előéletedet, de annyit mondhatok, Tie kívánkozz a gazdag­ságra. Nem tudod le, hogy mennyi ezernyi gond nyomja az én fejemet. A gyáraimba rengeteg összeget fektettem be s é'jel-napoal gyötör kinoz kalmazta ezt a paragrafust és elrendelte a le­tartóztatást. A letartóztatott képviselőknek két ütjük van. Felebbezhetnek a biróségnál, hegy alaptalanul lettek letartóztatva és követelhetik a parlamenttől, hogy vizsgálja felül, nem forog-e fenn zaklatás. A kamara minden indokolás nélkül szabadlábra helyezésüket kívánhatja. „Mi azt hisszük — mondotta — hogy a letar­tóztatás nyilvánvaló bizonyítékok alapján tör­tént. Ha tévedtünje, Önök dönteni fognak. Le­tartóztattunk 5 szociálistának mondott képvise­lőt, akiket a kamarán kivül kommunistáknak neveznek, az állam biztonsága elleni bebizo­nyult bűntett miatt. A letartóztatottak csatlakoz­tak Lenin és Troizkij programmjához.“ Ezután a belügyminiszter felolvassa a Mosz­kvából jött utasításokat, amelyek a szociáüsta képviselőket felszólítják, hogy használják fel képviselői immunitásukat államellenes propa­gandájukban. „Mindent megengedünk — mondotta a bel­ügyminiszter — ami törvényes. Moszkvába utazni az törvényes, de onnan visszatérni azzal a tervvel, hogy a kommunizmust is magunkkal hozzuk a Dnyeszteren túlra, ezt már tiltja a törvény. (Taps.) Magukkal hoztak könyveket, amelyek telve voltak méreggel a műveletlen öleinek részére. Már akkor meg volt a lehető­ség, hogy közbelépjünk és mégsem tettük azt. De amikor láttuk, hogy a teóriából a prakszis útjára lépnek és csatlakoztak a harmadik inter- nacionáléhoz, akkor kényszerülve voltunk ellen- rendszabályokhoz nyúlni.“ Ezután a szónok a budapesti kapcsolatokról beszél és kijelenti, hogy itt a magyar irredentiz­mus kommunista alakot öltött, hogy megingassa a román államot. (Úgy van!) Lassa dr.: A magyar kormánynak a kommu­nistákkal való összemüködése már régen be van bizonyítva! “Argetoianu, folytatva beszédét, kifejti milyen propagandát fejtenek ki Budapesten a Aromán állam ellen. Bejelenti, hogy Petrozsényben 40 kg. dinamitot fedeztek fel, amely Budapestről eredt. „A nálunk levő kommunista szervezkedésnek egyik keze Moszkva felé van nyújtva, ahonnan pénzt kap, a másikkal Budapest felé nyúlik és tudjuk, mit akar onnan. Várjunk-e még tovább is? Vagy azt akarjátok, hogy előbb szétfőnének bennünket és azután kezdjünk védekezni? Előbb jöjjön a vész és azután védekezzünk? (Hosszas taps.) Nem fogjuk játszani Kerenszky szerepét. A mi Leninünket csirájában fogjuk megfojtani. (Hosszas taps.) Nálunk még nem biztos a dolog. Lehetnek egyesek, akik azt hiszik, hogy a bol­dogság Moszkva felől jön, ha a többség igy gon­dolkozik, úgy helyezzék a letartóztatottakat sza­badlábra. De ha a többség.azt hiszi, hogy ha­zánknak a fejlődés utján kell haladnia, akkor védekeznünk kell. (Zajos taps, bravó.) Mi meg­tettük kötelességünket az ország, a munkások általános közömbössége mellett egyhangúlag he­lyeselte és azt mondta, hogy védekezzünk. Hátra van még, hogy a kamara is ugyanezt mondja.“ (Hosszantartó helyeslés.) Erre az ülés véget ért. A vitát csütörtök éjjel folytatják. a kétség, hogy nem veszitem-e* el a tőkémet. Ezernyi munkás iizeíéséről kell hetenként gon­doskodnom, nagy adókkal nyomorgat az állam s abban a hiszemben, hogy nekem nagy vagyonom van, — mindenki csak hozzémfordul, tőlem kér, sőt fenyegetőzve követel, az életem sincs biz­tonságban s a gond meg a félelem miatt éjje­leken ét nem tudok aludni. Mennyivel jobb dol­god van neked 1 Nincs gondod, nem kell félned, szabad vagy! Senkivel sem törődöl, senkinek semmi köze hozzád! Élsz, ahogy’ élsz, nekem pedig nyomorúságos életemet is mosókéhoz kell szabnom. Bizony, bizony, mondom neked, irigy­lésre méltóbb vagy te nálam. — Ha úgy találod — kapott a szón a sze­gény ember — hát cseréljünk sorsot! — Ó, ó, — szörnyülködöít a gazdag — hát annyira gonosznak tartasz, hogy képes volnék embertársammal szemben ily elvetemültségre ? Hogy tégedet, tudatlant, ilyen nagy veszélybe döntselek ? Szó sincs róla 1 Hiszen bennem is van egy kis emberség. De félek, hogy kisértésbe jönnék, ha sokáig kérlelnél. Inkább — fordult a púpos emberkéhez — titkár'ur, vezesse ki ezt a szegény embert. S mielőtt a szegény ember még egy szót szólhatott volna, már az előszobába volt. Csak ott nézie meg jobban a titkárnak nevezett nagy­orru, vézna emberkét, aki kivezette. — Hol is láttam én ezt a figurát? — töp­rengett. — Persze . .. persze, — jött rá hirtelen; mire azonban megfordult, már nem volt ott a titkár, őt pedig egy irodaszolga tuszkolta lefelé a szőnyeggel befuítatott fehér márványlépcsőn . ..

Next

/
Thumbnails
Contents