Keleti Ujság, 1921. március (4. évfolyam, 47-62. szám)

1921-03-27 / 60. szám

8. oldal

Vasárnap, 1921. március 27,

Allegória

Irta Balázs Béla

Odafent Napországban laklak a Világosság szellemei. Fénymezőkön éltek, piros ttizbokrok és arany lángvirágok között. Árnyékot nem vetettek, nyomot nem hagytak. Fénycsóvát szóltak és a nyomukban szikra pattant. Százezer év óla éltek ott halhatatlan ragyogás mosolygó boldogságában.

Ám egyszer az egyik szellem kezéből kihullott a csillagsugarak hárfája és ragyogó arcáról lehalt a mosoly.

— Óh, jaj!

— Testvér, testvér, mi bajod? — kérdezte döbbenve a másik.

— Nem tudom. Jaj, nem tudom, mit érzek, Még soha ilyet! Itt, itt! —És a szive tájékára mutatott.

De alighogy kimondta, fe^jajdult, a másik is:

— Jaj, én is! Mi ez? Láthatatlan nyil nyilai át rajtam. Soha még ilyet! Mi ez?

— Én mintha hivó kiáltást hallanék — mondta az első. — Felriasztja békémet.

— Engem mintha huzna valami messziről

— mondta a másik. — Szívja a telkemet hatalmasan.

— Testvér, mi ez? Gyere kérdezzük meg az Örök Forrást.

És elindultak ketten. Fénymezőkön járlak, piros tüzbokrok és arany lángvirágok között. Árnyékot nem vetetlek, nyomot nem hagytak. Fény- csóvát szórtak és nyomukban szikra pattant. De a mosolygó boldogság lesápadt arcukról.

És amint igy mentek, szellemtestvérekkel találkoztak.

— Mi járatban vagytok?

— Valami ismeretlen, hatalmas érzés csapott le ránk és nem tudjuk nevét — feleltek mindnyájan. Mintha valami betegség tört volna ki rajtunk. Meg akarjuk kérdezni az Örök Forróst.

így mentek hát valamennyien és körülállván az Örök Forrást, fölébe hajoltak.

Szorongva szólt a kérdés: — Mi ez?

A fűzből szólt a felelet: — Fájdalom.

Akkor, mint az erdő lombján az első gyilkos őszi szól, úgy borzongolt végig rajtuk ez a szó. Uj szó volt, sohse hallott és félelmetes. De ime értették.

Döbbenve szólt a kérdés : — Mi fáj ? A tüz- ből szólt a felelet: — Az emberek vágya.

Ámulva szólt a kérdés: — Kicsodák az emberek ?

A tűz bői szólt a felelet: — Az alsó csillagok között, kicsiny földjükön élnek rövid életet.

Rettenve szólt a kérdés: — Hogy fájhat nekünk az ő vágyuk?

A tüzböl szólt a felelet: — Mert tiutánnatok vágynak. És ők gyengék, de erős a vágyuk. Rpvidéletüek. de örök a vágyuk. Mint nyilat a cél felé, mint vadászsólymot a galamb felé, mint szigonyt a hal felé, mint kötélhurkot a csikó felé, úgy röpítették ők vágyukat a világosság felé. Most ime elért benneteket. Menjetek és nézzétek.

Akkor mint az erdő lombjára az első téli hó, úgy hullt le rájuk a halovány szomorúság.

És a világosság szellemei elindultak és elmentek n fénymezőknek arany mesgyéire is kiálltak Napország arany bástyáira és lenéztek az alsó csillagok felé.

Feketén tündökölt az űrnek végtelensége és rnjzott a csillagok tábora. De odalent legmélyén volt egy legkisebb csillag, amelyik sötét vérsugarakat löve'it. Bíbor izzása felsütött Napország arany bástyájáig és szivem perzselte a szellemeket.

—■ Ott, ott a föld 1 — sóhajtották. Minden csillagnál erősebb fény: az emberek vágya tüzel róla.

— Mintha hívás!, hivó segélykiáltást hallanék — szólt az egyik. Felveri békémet.

— Mintha horgon akadt volna a lelkem — szólt a másik. Lehúz, lehúz az emberek vágya.

— Milyen rettentően szenvednek az emberek — sóhajtott valamennyi.

Akkor újra az Örök Forrás köré gyűltek és fölébe hajoltak.

— Örök tűz, felelj nekünk. Idáig felfáj hozzánk az emberek szenvedése és boldog berkeinket felveri. Erős vágyuknak horga felakadt lelkűnkben. Mi lesz velünk ? — És a tüzből szólt a felelet: — Fei fognak ide jönni az emberek vágyai és levisznek magukhoz, hogy megszülessetek a földön. Felr nyúlnak értetek a vágyak és leszednek, mint gyümölcsöt a magos fáról, hogy valósággá szü- I«*8elek az emberek közé.

És reménykedve szólt a kérdés:

raBMRaaBssnMBnBKBtamamHaiaMaaMi

— Öröme lesz-e az embernek a mi születésünk?

És a tüzből szólt a felelet: — Kínszenvedés lesz az embernek a ti születéstek.

Es elbusulva szólt a kérdés: — Örök életet hagyunk itt, ha megszületünk odalent. Meddig fogunk élni a földön ?

És a tüzből szólt a felelet: — Amilyen erős a jóságotok, annyi szenvedést birtok. Amennyi szenvedést birtok, addig éltek. Menjetek és várjatok.

Akkor a világosság szellemei újra elindultak és elmentek a fénymezőknek arany mesgyéire és kiálltak Napország arany bástyáira és vártak ...

És itne megjelent előttük egy szép, ifjú asz- szönyi alak.

— Ki vagy ? — kérdezték tőle.

— Én egy szerelmes asszony vágya vagyok. Oh, jertek le velem és világosítsátok meg á sötét életet.

— Mivé fogok születni, ha a (e vágyadból szülétek meg? — kérdezte az egyik szellem.

— Gyermekemmé fogsz születni. Emberré fogsz születni.

— És mekkora szenvedés lesz születésem ára?

— Csak egy éjszakán át vajúdik az asz- szony és szenved nagy testi kint. De azián világossága leszel az anyának, gyönyörűsége és öröme embertársaidnak.

— És meddig élek? — kérdezte meg a szellem.

— Ameddig emberek élnek.

Akkor az első szellem leszállt a földre, a szerelmes asszony vágya lehozta. És megszületett az asszony gyermekének. Csak egy éjszakai kínszenvedés volt az ára. Azután a világossága és öröme lett az anyának és öröme később családjának, barátainak, ám rövid emberélete végére érvén meghalt és elmúlott nyomtalanul. Mert az ő jósága gyenge volt és nem bírta a szenvedést.

De a világosság szellemei ott álltak a fénymezők arany me3gyéjén és Napország arany bástyáin. És várlak.

És ime megjelent előttük egy ifjú, szép férfialak.

— Ki vagy? — kérdezték.tőle.

— Én egy művésznek vágya vagyok. Oh, jertek le velem és világosítsátok meg a sötét életet.

— Mivé fogok születni, ha a te vágyadból szülétek meg ? — kérdezte a második szellem— Az én müvemmé, alkotásommá fogsz születni. Szoborrá fogsz szüleini.

— És mekkora szenvedés lesz születésem ára?

— Sok évig kínlódik vergődve a művész, mig megteremt. Szenvedni fog még a kő is, meri véső vágja majd és kalapács veri. Kinnal fog kihasadni a sziklából és kinnal a művész leikéből, aki miattad idegen lesz az emberek között. De ha megszülettél, sok ezer embernek leszel boldogító világossága.

— És meddig élek ? — kérdezte meg a szellem.

— Ezer és ezer évig. Ameddig márványuk nem porlik el.

Akkor a második szellem leszállt a földre Ş

művész vágyával, hogy szoborrá szülessen. Sok évi küzdelmes vergődés volt az ára. Szenveded a kő is, mert véső vágta és kalapács verte és kinnal szakadt ki a sziklából, mint ahogy kinnal szakadt ki a művész leikéből, aki miatta idegen lelt az emberek közölt. De azután sok ezer embernek volt boldogító világossága ezer és ezer évig. Mert az ő jósága erősebb volt és jobbon birta a szenvedést.

De a világosság szellemei ott álltak a fénymezők arany mesgyéin és Napország arany bástyáin. És váriak.

És ime megjelent előttük egy halovány, véznabeesett szemű szomorú alak.

— Te kinek vágya vagy? — kérdezték.

— 'Én nem egy embernek vágya vagyok. Én minden elnyomott, megkinzott szegénynek vagyok a vágya. Oh, jertek le velem és világítsátok meg sötét életüket.

— Mivé fogok születni — kérdezte a harmadik szellem, ha belőled szüleiek meg ?

— Tetté fogsz születni. Harccá fogsz születni,

— Mekkora szenvedés lesz ára az én születésemnek ?

— Kimondhatatlan szenvedés lesz az ára. Városok romjása, országok pusztulása, emberek halála. Üldöztetés, megaláztatás, bűn, átok és vér. Vad erőfeszítés, vadabb kétségbeesés.

Emberöltőkön keresztül. Oh, emberöltőkön keresztül ! De végül mégis meg fogsz születni és akkor megváltása leszel az egész emberiségnek.

— És meddig élek ? •

Minden múlásodban uj szellemmé születsz, ameddig ember él a földön.

Akkor a harmadik szellem leszállt a földre az elnyomott szegények vágyával. És megszületett tetté, megszületett harccá. Kimondhatatlan szenvedés volt az ára. Városok romlása, országok pusztulása, emberek halála. Üldöztetés, megaláztatás, bűn, átok, vér. Vad erőfeszítés, vadabb kétségbeesés. Emberöltőkön keresztül! Emberöltőkön keresztül I

De végül mégis megszületett. Vágyból hare és harcból megváltó szabadság és a szabadságból uj vágyak virágzása. És minden, minden múlásból uj szellem született. Ameddig ember

élt a földön.

De a világosság szellemei ott álltak a fénymezők arany mesgyéin és Naporszég arany

bástyáin.

És vártak.

Nem tudnak a fák aludni

Mi baja lehet a szélnek Úgy fű a szél, úgy fű a szél Nem tudnak a fák aludni Szegények.

Zeng, zúg ezer fekete hárfa A vak tenger kínjai bőgnek Országról országra száll a hold Az árva.

Egy rém suhant császári gépben Hallottam a sziréna-jelt Repül a halál, ölni ölni Sötétben.

Februáí vége felé

Hadd állok meg hisz kék az ét De jó az ég, de tiszta kék!

Kék üdvösség alatt lakok Ne haragudjatok rám vakok Ne haragudjatok.

Újság van, ez a hab meleg! Pajtás felugrál, enyeleg Megugat, véle szaladok Bénák ti szegény lábatlanok Ne haragudjatok.

Bolond rigó ezen a fán Csikorog május kulcslyukán Oly kéjes szél közt borzadok Halottak jaj kik meghaltatok Ne haragudjatok.

A lezuhant lovas

Megláttam már a boldogság honát Egy dallam a szivemre támadt Sötétkék mélység volt előttem Azon túl barna parton őz futott Egy sor ciprus nyúlt mint sötét imádat Láttam felhős mezőt a fák mőgőjt Rótt márvány kút volt abban a mezőben Nagy néma nőket láttam összegyűlni Sétálva mint álomba lankatag Meghajtott fővel, oly áléit kontyokkal S kebíökkel combjaikkal tejfehéren Aggatva voltak gyönge bíborokkal Az ég oly bék volt mint az orgonák Szemem betettem a gyeplőt bocsájtva Sarkantyút adtam vad lovamnak És hátra dűltem, még emlékszem én Hogy hüs szélben mosolygott homlokom Azóta itt lenn fekszem összetörve Nincs ut nincs hang nincsen égnincsen segély És ártatlan lovam kimúlt alattam.

SZÉP ERNŐ

BÚTORT ţS \

ZONGORÁT;

akar venni,ne sajnálja az utat •

MAROSVÁSÁRHELYRE ét tekintse meg

SZÉKELY és RÉTI: ERDÉLYRÉ8ZI BÚTORGYÁR B.-TÁR8.

t BUTSRŢERMEIT

........ ii iiiiifflwÉMiiii«iiiiiiwiiii iirmmwin ~