Keleti Ujság, 1921. február (4. évfolyam, 22-41. szám)

1921-02-24 / 41. szám

Előfizetési árak:

Eyy fctfnapr« . 25'— 1 ai j Félévr« . . . ISfr— Lel Negyedévre. . 70 — „ 1 Egé»a évre . 2V— „

Egyes szám ára 1 Leu

Politikai és közgazdasági napilap

Szerkesztőség és kiadóhivatal.

Sír. Memorandului 3. — Telefon: 4M.

Közleményeink utánnyomása tilos

Ä londoni konferencia első napja A porosa: váSasaiíásí eredmények WíaKChesfepf feígyujtofták Kavarodás a kisebbségi áUamliikárság miatt

iHegszíint Érdékben a hadsnyereség-adő

üöttííG'íiüen vonatok Erdélyből Csehszlovákiába

Szövetkeztek a tótföldi ellenzéki pántok

Piakáíhábaru a; aradi S&ossuth- szolier ellen

Halotti t&sséá

(Egy öngyilkos koporsójánál

.Temetni jöttem Cézárt, nem dicsérni! “ — Nincs szükségem Antoniusz ravasz frázisára, hogy megragadjam kedélyeteket és oda tereljem ahová a halott parancsolja. Dicsérni jöttem a halottat és nem temetni 1 Mert azt akarom, hogy lássátok őt a maga valódi nagyságában. Kiragadom őt a koporsóból, mely körüiszoritja tetemét; kiragadom őt korának mocsarából, melyből fölfehérlik mint márványkőobeliszk fekete tó fölött. Kiragadom cselekedetének ténvéből a mozgató erők komplikáltságát, szétfejtem a rugókat, hogy megmutassam: ebben az emberben rendkívüli nagyság lakott!...

Ti azt fogjátok nekem mondani;

— Nevetséges erőlködés ez! Miért akarsz szavakkal megcsalni bennünket?

Ti azt fogjátok nekem mondani:- Ez az ember közönséges alak volt, mint millió más ! Nevét nem hallotta soha

A brizantit

Irta Bárd Oszkár Róbert

Az ipari kémia előadótermébe már bevonultak a másodéves vegyész- és gépészmérnök hallE

atók. „Kövess lesz“ — ez annyit jelent, hogy >ari kémia lesz, melyet Kövess professzor ad elő. Az amfiteatrumszerüen félkörben ereszkedő padsorok között vitatkozó csoportok zajongtak. Azi előadó térségen, melyet korlát választott el a padsoroktól, mélfóságos fontoskodással rakosgatott a laboráns. A hosszú előadóasztalon félelmesen sorakoztak a lombikok, mérlegek, retorták, Bunsenégők és mikroszkópok. A falakon színes táblázatok és vonalas szerkezeti rajzok függtek. Átható, kellemetlen szagkeverék terjengett, melyben a vezérszerepet a kénhydrogén vitte.

A laboratóriumból az előadó térre nyitó ajtót valaki óvatosan félig felnyitotta és az igy keletkezeit résben az asszisztens sovány, borotvált erca vált láthatóvá. Ez volt a jel, hogy a professzor jön. Óriási lárma, dobogás, padcsapások, papirropogás, végül fokozatosan gyengülő moraj, melyből idegesitően csikorgott ki a ceruza- segyezés zaja . . .

Kisvártatva a terembe lépett Kövess professzor, asszisztense kíséretében. A vézna, csiptetős asszisztens úgy kullogott zömök, széles vállu mestere után, mintha boiygóját követő hold lett volna.

... Ideges csönd támadt. Kövess tanár átható pillantással jártatta körül szemeit a hallgatókon. Azután a táblához lépett, egy krétadarabot vett a kezébe és szokott módján ketté törte azt. Pár másodpercig hallgatott, majd sajátos, színtelen hangján beszélni kezdett1:

Tisztelt Uraim! Az előző előadások keretében immár befejeztük a robbanó anyagok tárgyalását. Mielőtt azonban az ipari kémia más 'ejezetére térnék át, meg szeretném ismertetni az urakkal másfél évi szorgos kutatásaim eredményét, a „brizantit“-ot, mely nevét onnan nyerte.

senki még és a szavak dísze úgy fest rajta, mint rongyon a fénylő paszomány. *

Ti azt fogjátok nekem mondani:

— Soroljad föl tetteit!

Es azt hiszitek, hogy nincsenek tettei és készek vagytok fölöttem hahotázni a koporsó körül.

Ti azt kiáltjátok felém, kivetkőzve a gyász melankóliájából, melyet minden halál a lelkekre diktál:

— Kertész legény volt az ipse Î Semmi más! Ha-ha!

Ti vigyorogtok és a gúny mozdulataival ugráltok a koporsó körül, és azt kiáltjátok felém:

— Részeg volt a fickó 1

Ti szemembe szúrjátok szemetek dőlyr fét és felém harsogjátok, hogy kitörjétek gondolataim kezét és lábát:

— Sikkasztott a bitang!

És hogy eltépjétek a meghatottság méltányosságát a koporsó mellől, karban zúdítjátok felém és handa-bandázó kezekkel még föl is dagasztjátok tüdőtök viharát.

— Úgy kötötte föl magát!

— Mióta kapnak gyémántpalástot a becstelenségből öngyilkosságba menekülők ?

De én azt mondom nektek:

Hallgassatok 1 Mert hitvány bűnt követtek el, h« igy kiabáltok! És minél többet beszeltek, annál inkább teszek ostobaségtokról tanúbizonyságot! Mert nem ostobaság-e az, ha egy tényt úgy Ítéltek meg, ahogyan a tényeket megítélni a társadalom uralkodó erkölcsei tanítottak beneteket I Hiszen evvel azt bizonyítjátok, hogy eltanultátok a gondolkodást és készek vagytok a magatok erényeit is bűnnek, a magatok bűneit erénynek gondolni! Azt mondom nektek ; — Ti teljes sötétségben éltek és nem is akartok a világosságra érkezni.

Ti fölém kerekedni akartok és azt mond* játok : — Egy proletár ! — Azt mondjátok • — Sikkasztó I — Azt mondjátokl — Kötél 1 — Azt mondjátok: — Részegség! — Azt mondjátok: — öngyilkosság! — De én összeíe- szem mindezeket a részeket és ezekben a részekben mint ezüst csészében a scant: inkarnációt, látom összesürüsödni és fényleni szerencsétlen embertársunk nagyságát.

Bár nem is tudom, szerencsétlennek tartsam-e őt? Mert aki oly nagy, hogy korának kicsinysége agyonnyomná, az talán szerea- csés, ha a törpék elviselhetetlen légköréből elmenekül.

Ti azt kiáltjátok felém;

— Műveletlen ember volt! És nem lehet cselekedetébe a magasrendü öntsdat motívumait belekeverni. Ez csalás a koporsó mellett! Piha!

De kiabálástokra még többet mondok nektek:

— Éppen azért: mert ^gyermek voííi Azért mondom, hogy szent. És engem nem zavarnak életének kicsinyes körülményei, proletár életének esetlenségei. Hogy szalmát kellett volna vásárolnia és ebből származott halála: ebben a biblikus kezdetlegesség egyszerűségét látom, Hogy szerelmes volt és bánata gyötörte: ebben a teremtés állati nyöszörgését találom ... Részeggé lett, hogy megtudjon halni? . .. Mily borzalmasan nagy és mély az emberi lény küzdelme a lavia- tánnal! .,.

Mert nézzetek körül I Akik az emberi lények millióit visszahozhatatlanul elsikkaszA laboratóriumi ajtó kinyílott, a laboráns lépett be. Suttogva pár szót váltott az asszisztenssel, aki sietve távozott. Az előadás zavartalanul folyt tovább. Kisvártatva megjelent az. asszisztens. Tétovázóén jött. Arca sápadtabb volt a rendesnél és pillantása, amint Kövesre emelte, elfogódással és részvéttel volt telve. Megindult hangon jelentette a professzornak, hogy személyesen kívánnak vele szólani. Kövess különös kutató tekintetet vetett rá, majd a hallgatókhoz fordult:

— Pár percre félbeszakítom a« előadást. Családi ügyben keresnek — szólt é« kisietaü a teremből.

A hallgatók lelke kíváncsisággal telt meg. Az asszisztens ideges zavarral törülgette aranykeretes csiptetőjét, melynek nem volt semmi szüksége erre, miután tükör módjára ragyogott. Pár percnyi feszült várakozás után végre belépett Kövess professzor, de korántsem volt már a régi energikus, délceg tartásu férfi. Egy ijesztően megtört ember tántorgott be a terembe. Arca. félelmesen sárgult elő fekete korszakába közül. Szeme a földet kereste, szája sirásvágylól rángatózott. Összeroppant teste reszketett és térde meg-megbicsaklott. Erősebbnek képzelte magát, mint aminő volt és folytatni akarta előadását. Szólásrá nyitotta ajkait, de sokáig nem jött ki szó â torkán. Végre feltört valami csöndes, rekedt, zokogásszerü hang:

— Tisztelt Uraim, . . . most kaptam a hirt . . . a fiam .. . szava zokogásba fulladt. Mellét görcsös fájdalom rázta és arcát elöntötte könnyeinek hirtelen árja. Megfordult és görnyedtem ingadozva elhagyta a termet.

Az asszisztens a hallgatókhoz fordult és csöndes, megindult hangon mondotta:

— A professzor ur az előadást nem fejezheti be, mert most vette a hirt, hogy egyetlen fia ... az északi harctéren ellenséges gránáttól találva, hősi halált halt.

hogy az összes eddig ismert robbanó anyagokat felülmúlja hatékonyságban, azaz brizánsabb azoknál.

— A mult hét folyamán a Dunántúlon végzett lövedékkisérleteim az elméleti eljárás összes feltevéseit megerősítették. Egy félgramm brizantit exploziója alkalmával négyszáz négyzetméter területen elpusztul minden élő . . .

E véres tartalmú szavakat épp oly szenvtelen egyhangúsággal mondotta el, mint akár a később következő szerkezeti képleteket. A szive nem dobogott sebesebben, a lélekzete nem szorult el. Nem látott e szavak mögött semmi mást. csak egy természeti törvényt, amely bizonyos körülmények előidézése által mindenkor egyformán érvényesül.

A hallgatók sem érezték meg e szavak véres hátterét, nem borzadtak össze, sőt boldog büszkeséggel villantak egymásra szemeik. Kövess professzor megnőtt lelkűkben, túlnőtt az egyetem szürke falain és feje az eget verdeste. De úgy érezték, hogy ők maguk is megnőttek, egyszerre fontosak lettek, méltó osztályosai nagy mesterük titkának . . .

Csak az asszisztensnek támadtak különös gondolatai. Úgy tűnt fel neki, hogy Kövess professzor helyén egy óriási pók gunnyaszt és vég- te’enbe nyúló szálakból hálót fon. Minden egyes fonal egy hosszu-hosszu gyujtózsinór, melynek a végén számtalanszor félgramm „brizantit“ van, És minden zsinór egy négyszáz méternyi területen végződik, melyen epiberek gubbasztanak telve egy szebb jövő sóvárgásával. És a nagy pók a középen meggyujtja a gyujíózsinórokat. Az égés lassan, sugarasan terjed a messzi lövészárkoj^ felé. Egy döbbenetes detonáció . ., gomolygó, fehér füst ... és a négyszáz négyzetméternyi térségeket emberi végtagok, husdarabok, véres rongy- foszlányok, összetört remények és betöltetlen vágyak borítják. A pók azonban mit sem lát és mit sem hall. Már az uj háló szálain dolgozik. Hozzá nem hat el a gyász, a jaj, a könny 0ş az átok.