Keleti Ujság, 1921. január (4. évfolyam, 1-14. szám)
1921-01-05 / 3. szám
C/nr/— Kolozsvár, 1921 * Szonda * januárius 5 IV. évfolyam * ö * szám Előfizetési árak: Egy hónapra • . • , • 25‘— Lel Negyedévre 70*— „ Félévre •••••••• ISO « Egész évre ...... 240*— . Egyes szám ára 1 Lei Politikai napilap Felelős szerkesztő: ZÁGONI ISTVÁN Megjelenik minden reggei Szerkesztőség és kiadóhivatal: Unió-utca 3. szám. Telefonszám : 664. Közleményeink utánnyomása tilos Amerika kulönbékéje Németországgal Magyar—orosz konfliktus a népbiztosok elitélése miatt A nyugatmagyarországi döntés izgalmai Bulgária bizik a Balkán-szövetségben Az erdélyi magyar szervezkedés  tisztviselő fizetések egységesítése körül Izgalmas ülés a bukaresti kamarában A szervezkedéshez Némi megelégedéssel kell megállapítanunk, hogy a magyar politikai szervezkedés szükségét, mint az elhaladó idő kikerülhetetlen parancsát fogadta a magyar közönség. Fel kellett rázni az önérzetet, észhez kellett téríteni az emberekben az elszunnyadt cselekvési vágyat és megmutatni előttük a veszedelmet, amit magában hordoz a tétlenségnek esetleges elfajulása. A közöny falai hatalmas ütéseket kaptak « valóság képeinek feltárásával, a világitó fény- éugarak kibocsátásával s már látjuk is a faiaknak összeomlását. Aki december huszonötödikén még tagadta az aktivitás szükségét, fea még az is elől kivájj járni. Annak a bi- Mnysága ez, hogy van itt erő, csak meg kell fedni mozdítani s rá kell terelni a helyes útra, á*!án megindul a megvilágított csapáson. Az (Hőnek a bizonyságai jelentkeznek a különböző feegnyilvánulásokban s az erőnek a megmu- fetkozása, az erőnek a tudata az, ami feljogo- til némi megelégedésre és némi bizalomra. ’ A politika azonban a holnapra tervez és í jövőre kell hogy építsen. Nem elégedhet mßS az első lépések legeslegelsőjének a síkéivel, hanem ha van benne céltudatosság, topább kell építenie a maga számításait. Nem |íszik feleslegesnek az itt-ott jelenségképen |egmutatkozó hangulatokból és törekvésekből Elszívják a szivaromat Irta: Karácsony Benő (Folytatás.) A néni csicsereg, a bácsi gargalizál, a gyerek megjegyzése elfullad a lármába. Négykézláb áll a zongora alatt, nem szereti, hogy a máskor hatásos közbeszóláseit senkise honorálja. Kimászik a zongora alól, megáll az idegen néni elölt és fixirozni kezdi. Gondolkodik egy darabig és rezolut hangon azt mondja— Menj e! néni. A néni boldogan sikolt egyet, ahogy a gyereket észreveszi. — Jaj de édes. Gyere hozzám drága. — Nem — mondja a fiam energikusan. — Gyere Potyó, adok neked cukrot. Potyó a néni kezére vet egy gyors pillantást, felfedezni igyekszik benne a cukor körvonalait. Nem lát semmi!, végigméri a nénit, megbotránkozik a cukorral elkövetett szédelgésen és azt mondja: — Undok néni. — Édes — sikoltja a néni elbájolva — milyen idős? — Huszhónapos — jelenti ki az anyja önérzetesen. — Huszonegy — mondom én. — Csak holnap lesz — védekezik az anyja — ma még csak huszhónapos. — Mert én mindig csak azt mondom — folytatja a látogatóm, figyelemre se méltatva a fiam fellépését — hogy az embernek legyen egyéni véleménye. Mert kérem alássan, vegyük például a franciákat . .. Amig 6 előveszi a franciákat, én az órára nézek. Mér tiz óra. Dühösen helyezem vissza a tekin- frţtemet az arcára, mereven nézem a száját, zsíros sit, amelyek piety, piety, ontják, gyömöszölik, Sffenő zajjal spriccelik kifelé a szavak fagyus, kiragadni azokat a tévelygéseket, amelyek érdemesek a leszámolásra, nehogy magukkal ránthassák és a felismert céltól elfordíthassák a megindulásnak iránymutatását. Nehogy azt higyje valaki, hogy az egész politikai aktivitás nem áll egyébből, mint összegyűlünk egy-egy értekezletre, aminek az engedélyezését kijárjuk s összehozván valamilyen gyülekezetei, ott nem csinálunk egyebet, csak lojálitástól csepegő hűségnyilatkozatokat teszünk. Vagy egy kicirkal- mazott határozati javaslatban tudomásul vesz- szük a békeszerződésnek reánkolvasott Ítéletét. Kinyilatkoztatni, tudomásul venni, igazán nem ebből áll a tennivaló, mert mindezen már egyénenként is és valamennyien túl vagyunk és másképen nem is cselekedhetünk. De más feladatoknak a sokasága, előtt állunk, amelyeket ha nem tudunk elvégezni, akkor csődbe jutott az egész megmozdulás, legalább is olyan időre, amelynek folyamata alatt kialakul a munkabírásnak és munkavállalásnak az az ereje, ami ki tudja ragadni az esetleg kátyúba vezetett haladás szekerét az alkotás és építés küzdelmes, de célhoz vezető útjára. Nem akarjuk letagadni azt a tényt, hogy rendkívül sok függ a személyi kérdéstől és talán minden ezen fordul meg. De nem olyan értelemben, ahogyan ezt sokan fel akarják tüntetni. Alig nehány nappal ezelőtt Kolosváry Bálinttól olvashattuk, hogy ellensége minden politikai megmozdulásnak és minden cselekvő aktivitásnak, mert mindezt nem tartja egyébnek, csak szerepelni akaró emberek személyes törekvéseinek. Egy háború utáni Ítélettel törzséről leszkitott nemzetrész életbiztosításának az ilyen beállítása azonban alapjában és elgondolásában annyira téves, hogy nem szabad szó nélkül hagyni, mert az ilyen és ehez hasonló gondolatokra épített politikai cselekvőség tényleg a legnagyobb veszedelmek közé sodorhatja — nem az aktivitási mozgalmat, hanem magát az egész nagy néptömeget, amelynek pedig épen az életfeltételeit kell kivívni. Nem kérvényezéssel és hódolatokkal kikönyörögni, pépes vagdalékét és azon gondolkodom hogy ha operatőr volnék egyszer tévedésből bevarrnám ezt a duzzad-t repedést, ezt a közveszélyes folytonossági hiányt, amely elrontja az estémet, gyönge idegrendszeremet szétbombázza tiztonnás marhaságaival és amellett egy büntetőtörvénykönyvbe ütköző tolvaj, aki eljön hozzám és ellopja azt a keservesen összespórolt kis nyugalmamat is, amit úgy tartogattam estére. Hát ezért szaladgáltam én egész nap nyakig sárban, mint egy szuszogó masina, hogy ezeket a perceket is ellopják tőlem ? Aztán az a szivardolog is, nem tudok rágyújtani a szivaromra. A kolbász befeküdt a gyomromba és kéri tőlem a szivart, egyre molesztál, hogy mi lesz a szivarral, amit megígértem neki. Mihalka ur pedig egyre beszél, már a hetedik határban van, kérdez, felel, hadonászik a kezével, sejtelmem sincs róla, mit akar. — Tegnap is kérem szépen — mondja egy hirtelen fordulattal — olvasom, hogy a tejet meg akarják maximálni. Na már most kérem, tessék csak idefigyelni — és megrángatja a kabátomat — mi következik ebből ? Jön kérem a rendelet, ki- ragasztjék, az ember azt hiszi, hogy igy, úgy, egyszóval megoszlanak e téren a vélemények. S a gyakorlatban, hogy is állunk már most ? Sehogy kérem igen szépen. A napokban is mondja a feleségem, hogy egy rideg libáért 90 koronát kértek. Mi ez kérem alázattal ? Valljuk be kérem, ez egy igen káros politika. Mert ugyebár a dögnek kukorica is kell. Már most, ha van jó dolgod, szaladhatsz kukoricáért. Beszólok ide, jha kérem a paraszt nem hoz, beszólok oda, lenyúzzák a bőrömet. Hát mi vagyok én kérdem igen szépen, hogy hagyjam lenyúzni a bőrömet? Szuszog egyet, zsébkendőjével megtörli a homlokát, visszateszi a zsebkendőjét, kotorász a zsebében : — A bőrömet nem hagyom lenyúzni, abból ugyan nem esznek az ipsék. Puf — mondja aztán hirtelen — nem hoztam el a szivartárcámat. hanem fáradságot nem ismerő küzdelemmel megszerezni és a fejlődés számára az utal kemény csákányvágásokkal egyengetni. Itt mutatkozik az a felfogásbeli különbség, amelyre jó lesz idejében rámutatni, mert különben nerr tudjuk, hogy milyen útra léptünk, amikor elindultunk. Senkinek sem szabad visszaképzelnie magát abba a csendes időbe, amikor a politika soknak a számára — sajnos — nem jelentett egyebet, mint a jobb, vagy balpárthoj tartozást, szereplésük számára nem találtait más teret, mint az egyik, vagy másik melletti korteskedést, mert ez tényleg emlékeztetne olyasmire, hogy a jó kortesszolgálatokat a jobbpárt hol udvari tanácsossággal, hol köz- jegyzőséggel, hol más egyébbel, a balpárt pedig a népszerűség legyezőjének a meglibegte- tésével jutalmazta. Aki ilyen politikai aktivitásra gondol, ha tudatában is van a kötelességei nagy változásának, akkor sem tud szabaduló a gondolattól, hogy a magyar szervezkedésben való szerepvállalás nem egyéb kitüntetésnél, valami méltóságfélénél, mit ha valaki megkap, eljárhat Bukarestbe miniszterekkel parolázni, banketten koccintgatni s a maga és érdektársa, vagy családja, vagy akárkije részér« holmit kijárni. Ha ilyen elképzelésben is lehel szó politikai ténykedésről, akkor ezt, tényleg le kell törni, még pedig idejében. Es ezért is fontos a személykérdés. De azért is, mert a személyek a garanciái a célnak. Akcióképes és harcos egyéniségek, ha magasabb koncepcióval rendelkeznek, eredményt is tudnak felmutatni és magukkal tudják hordozni a népnek valódi képviseletét. Hajlongó múmiák és mosolygós tehetségtelenségek pedig a legszentebb ügynek a cégére alatt is nevetségessé válhatnak. És ez nem volna olyan nagy veszedelem, ha az ilyen sikerüket csak a maguk egyénisége számára szereznék meg; egész biztosan nem igy lesz. Sőt az is biztos, hogy az igy esetleg elárvuló nép nem fogja, mert nem tudja csendes némasággal viselni mostohaságát. A népnek jajjai, panaszai és követelései vannak, A feleségem, aki velem párhuzamosan szenvedő alanya a Mihalkána csicsergő krescsendóinak, felfigyel. Borús vonás ül az arcán, rossz sejtelmei vannak, félti a lelki egyensúlyomat a szivarügy kedvezőtlen megoldásától. A váratlan fordulattól én se vagyok elragadtatva, de a veszély hidegvérüvé tesz, belenyúlok a mellényem felső zsebébe, kapir- gálok benne és kiemelek belőle egy cigarettát. A cigaretta egy kicsit görbe, csak hálni jár belé a dohány. Azt hiszem gerincsorvadása van. Leteszem az asztalra, a tenyeremmel megmángorolom egy kicsit, hogy kijöjjön belőle a görbeség. A gyűrődések egy kicsit elsimulnak rajta, a gyógyulás utján van, kezd talpra éllani, nyújtom is már a vendég felé némi szabadkozó szerénységgel, hogy talán parancsolna rágyújtani . . . ideiglenesen. — Csak szivart szívok — jelenti ki keresetlen egyszerűséggel. — Csak ? — kérdezem nyájasan és kezdem az esetet rosszabb színben látni Olyan kerek, hosszút, olyan szivart ? — Szivart. — Kár — mondja a feleségem vakmerőén — ha tudtuk volna . . . Mihálka ur csücsöríti a száját. Dohányozhat- nékja van. Feszeng a széken, forgolódik, a fejével háromnegyed körforgást csinál, szétnéz. Ha még egy negyedet csinál, a szivar beleesik a horizontjába. Elővigyázati rendszabályokat kell életbeléptetni. A szivart el kell tüntetni. Két okból is: először, hogy meg ne lássa, másodszor azért, hogy el ne szívja. Vendégszerető ember vagyok, de ezúttal súlyt helyezek arra, hogy a szivart én szívjam el. Van igy az ember néha. Ha felállók és odamegyek, észreveszi. Mihalka ur azzal a hosszú gombolyaggal, ami kirotyog a száján, össze-vissza hurkolt engem, odakötözött maga elé a székre, nem mozdulhatok. Mit csináljak? S amig foglalkozom a megoldás módozataival, a Mihalka ur keze rátéved az asztalon heverő cr*
