Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-21 / 297. szám
2017. DECEMBER 21., CSÜTÖRTÖK KELET Kígyóznak a sorok a halárusoknál Mészáros Tibornak (balra) van tuti tippje: a náluk vásárolt halra nem lehet panasz fotó: janics Attila A ponty, a kárász, a busa és a harcsa iránt is nagy a kereslet. nyíregyháza. Hazánk fiai jószerével csak karácsonykor fogyasztanak halat, főleg pontyot. A magyarok 4-4,5 kiló halat esznek átlagosan évente, amivel majdnem a lista végén kullogunk Európában. Ráadásul ennek a mennyiségnek közel a felét import tengeri halak, halkészítmények teszik ki, melyek közül a sok elgon- dolkodtatóan olcsó terméket a Szabolcs Halászati Kft. termelésért felelős ügyvezetője, ifj. Radóczi János nem kívánt minősíteni. Pontyból az igazi A halászati szakember inkább azt hangsúlyozza, hogy a - zömmel hazai - édesvízi halak kedvezőbb adózása remélhetőleg visszaszorítja majd az importot, mivel a külföldről érkező tengeri hal veszíteni fog az itthon megtermelthez viszonyított, olykor tetemes árelőnyéből. Az országos arányokhoz hasonlóan a megye legnagyobb halászati vállalkozása által megtermelt halmennyiségnek is ponty a döntő többsége, a többi busa, kevesebb amur, illetve még kevesebb a ragadozó: harcsa, süllő, csuka.- A mi ágazatunkban is érzékeny kérdésnek számít az ár. Ezért fogtuk vissza már korábban a halfeldolgozónk termelését, hiszen a tavainkban felnevelt, itt filézett, szál- kátlanított halhúst olyan áron tudnánk csak piacra dobni, amire errefelé igen alacsony a kereslet - folytatta a nyíregyházi halászati szakmérnök a tógazdasági halaink kiváló minőségét is hangsúlyozva. - A jelenleg legnépszerűbb halfajunk, a ponty kétségtelen előnye, hogy kvázi biotermék, hiszen a halastavakban exten- zív körülmények között, gabona takarmányon neveljük.- A háziasszonyok fő kifogása a ponttyal szemben a szálka. Ezen persze lehet segíteni, ha előbb filézzük a halat, azaz éles késsel lenyessük a húst a gerincről és a bordákról, majd pedig a fiiét bőrével lefelé fektetve a vágódeszkára, 2-3 milliméterenként, majdnem a bőrig hatolva beirdaljuk. A legáltalánosabb karácsonyi ünnepi fogás a halászlé, amelynek az édesapjától ellesett, számtalanszor kipróbált, sikeres receptjének a fundamentumát ifj. Radóczi nyugodt szívvel javasolja bárkinek: - A halászlét mi csak pontyból készítjük, mert abból az igazi. A ponty húsa akkor a legízletesebb, ha már tartalmaz bizonyos zsírt is, azaz túllépte az egy kilogrammos súlyt. Az általunk főzött halászlé legfőbb „titka” az a 40- 45 dekagramm ponty, amellyel mint legfőbb alapanyaggal, személyenként számolunk. Az alaplébe a megfelelő hozzávalókkal együtt szétfőzött fejen és a farkon kívül az előkészített halszeletek kerülnek a főzés utolsó fázisában, az ekkor már csontoktól megszabadított halászlébe - fejezte be a karácsonyi halvásárlásnál hasznosítható információit ifj. Radóczi János. Az ünnepek közeledtével egyre többen ébrednek rá, hogy még nem vették meg például a karácsonyi asztalra megálmodott halat. Nyíregyháza frekventált helyén, a Búza téri piaccsamokban napok óta kígyóznak a sorok. A hal kiváló forrása a zsírban oldódó vitaminoknak, elsősorban az A- és D-vitaminnak. Ezek segítségével szervezetünk növeli a betegségekkel szembeni ellenálló-képességét, és képes semlegesíteni az élettani folyamatok során keletkező, a külső forrásból a testbe jutott, érfalat károsító, valamint rákos betegségeket előidéző anyagokat. Forgalomlendítő karácsony A legendás rádiósorozat, a Szabó család 2500 adást ért meg 1959-től. Ebben szerepelt Aurél Stipek, akinek Horváth Gyula volt a hangja, a megszemélyesítője. Mindezzel érdemes tisztában lennie annak, aki az ismert nagykállói halárussal elegyedik szóba.- Mindenki Stipeknek ismer és szólít, azt viszont kevesen tudják, hogy nem ez az eredeti nevem - rántotta le a leplet önmagáról Nagy István. - A halászati cég alkalmazottjaként váltottam a kilencvenes években, így lettem halkereskedő. Csak az arányok miatt jegyzem meg: volt idő, amikor 80 forint volt a hús kilója, a halé pedig 60 forint. Most ott tartunk, hogy bizonyos húsok olcsóbbak a halnál. Nálam a ponty a legkelendőbb, abból lehet elkészíteni a legtöbb ételt. Emellett a kárász is megy, a busa pedig elfogyott. Hogy hol lehet halhoz jutni a Búza téri piaccsarnokban, az annak is egyértelmű, aki először toppan be oda. Ezen a héten az a specialitás, hogy korántsem merő véletlenből, merőkanállal is mérik a pon- tyos és a harcsás halászlevet, aminek tetten érhető a sikere. A Hajdu-féle halbolt több mint harminc éve várja vásárlóit.- Egész évben keresik a halat, viszont az is igaz, hogy a karácsony sokat lendít a forgalmon. A karácsony előtti napokban sokan vesznek élő halat (főleg pontyot, harcsát), a tradicionális fajták mellett pedig kelendő az afrikai harcsa és a tengeri hal. Vevőink főzik, sütik és rántják is a halat - közölte érdeklődésünkre Mészáros Tibor üzletvezető, aki elárulta: - Az otthoni ünnepi asztalunkra halászlé és egészben sült süllő is kerül, ami egyszerre szakmai ártalom és kulináris élvezet. km-gb, ltl A mi ágazatunkban is érzékeny kérdésnek Mm számít azár IFJ. RADÓCZI JÁNOS Mm* SZUBJEKTÍV Akinek kipattan a fejéből az isteni ikra, és nincs pikkelycsömöre, annak a remény hal meg utoljára: felkerekedik, majd kiköt a felkapott halasnál, és ott virtuális utazást tesz a kínálatok habzó tengerében Haliétól Amurig, mígnem kifogja álmai halát. Az ár sodrásában az ár is számít (ne legyen szálka a szemében), a busás összeget sokan nagy ívben kerülik. A vevő mérlegel, majd kirántja a pénztárcáját, hogy legyen sütnivalója. A haladás után jöhet a hálaadás, lubickolás a boldogságban, a mondat végén pedig három ponty... KM-LTL Karácsonyi ajándék a modern készülék Szerdán felavatták a Jósa András kórház új és modern MR-készülákét. NYÍREGYHÁZA. Régi álom vált valóra a Jósa András Oktatókórházban: az onkológiai diagnosztikai eszközök fejlesztése keretében szerdán felavattak egy új és korszerű MR-készüléket. A modem berendezés felavatása előtt dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója köszöntötte a vendégeket. Mint elmondta, nagy öröm mindenki számára a berendezés, szép karácsonyi ajándék, s tulajdonképpen mérföldkő is az intézmény életében. H Fontos a beteg ellenőrzése, további r> allapotanak vizsgálata. DR.ERFÁN JÓZSEF- Orvosi nyelven szólva ez az MR-készülék élni akart. Régóta vártuk már, s most valósult meg uniós és hazai forrásból. Mikor megépült az onkológiai tömb, már akkor szóba került egy második készülék beszerzése. Most már itt van, s egyrészt jó lehetőséget teremt a szakmai előrelépéshez, másrészt elősegíti a biztonságos betegellátást - fogalmazott a kórház vezetője, s elárult egy személyes vonatkozást is: nem sokan mondhatják el, hogy a születésnapjukra MR-készüléket kapnak. E kevesek közé tartozik immár dr. Baranyai Beatrix, a radiológia osztáJyvezető főorvosa. Mindenkinek öröm Elmondta gondolatait dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere is. Arról szólt többek között, hogy nagyot lépett előre az egészségügy fejlesztése, az új berendezés átadása egyaránt öröm orvosnak, nővérnek és a betegeknek is. Dr. Erfán József, az onkológia osztályvezető főorvosa számadatokat osztott meg a jelenlévőkkel. Míg 2004-ben 100 ezer lakosra vetítve évente 700 új betegből 400 meghalt, addig 2014-ben 289-re csökkent a daganatos betegségben elhunyt személyek száma. A szakember szerint a halálozás csökkenésében a szűrés, a prevenció fontos szerepet játszott. Továbbra is nagyon fontos a beteg ellenőrzése, állapotának vizsgálata, s ebben fontos feladat jut az új készüléknek. Az 1,5 T mágnes térerősségű MR-készülék jelentőségét méltatta dr. Baranyai Beatrix osztályvezető főorvos is. Kiemelte, hogy sugárterhelés nélkül vizsgálhatják a betegeket a korszerű géppel, amelyet az ünnepi gondolatok elhangzása után fel is avattak. km-mml Sugárterhelés nélkül vizsgálhatjuk a betegeket. DR. BARANYAI BEATRIX JKtlM Megkérdeztük Ön mennyi halat fogyaszt? Tomasószkl András, Nyíregyháza A családban senki nem szereti a halat. Ez így alakult ki az évek során. Talán a szálka miatt... A horgászás is távol áll tőlem. Karácsonykor töltött káposzta, valamint sült és rántott hús kerül az asztalra. LipuszJánosné, Nyíregyháza-Nyírszőlős Szeretjük a halat minden formában. Leginkább a pontyból készült halászlevet kedveljük a férjemmel és a fiainkkal, az unokák viszont nem rajonganak érte. A fagyasztott pangasiust is megesszük. Rázsonyi Zsolt, Nyíregyháza Ha csak tehetem, halat eszem. Egész évben sok halat eszem. Az sem baj, ha éppen szálkás. Hangulatos, amikor bográcsban fő a halászlé. Az ünnepi asztalunkra is kerül majd hal. Lelesz Gergő, Újfehértó Amikor jó idő van, akkor szívesen eljárok horgászni, és amit fogok, azt meg is tisztítom. Leginkább sütve szeretem a halat. Családi körben is gyakran készítünk halételeket. Feloszlatta magát az érpataki testület Jövő tavasszal újra településvezetőt és képviselőket választhat Érpatak lakossága. érpatak. Orosz Mihály Zoltánt, a település polgármesterét arról kérdeztük meg, miért volt erre szükség.- Hosszabb ideje nem akart a képviselő-testület Fidesz- hez közel álló része együtt dolgozni velem. Korábban már tíz alkalommal kértem a képviselő-testületet, hogy oszlassa fel magát, végül most feloszlott. Ezt én így tartottam korrektnek: mindenki feláll, s az időközi választáson ismét megmérettetjük magunkat - magyarázta Orosz Mihály Zoltán. Indulni fog a polgármester- Egyes vélemények szerint azért döntöttek most a feloszlás mellett a képviselők, mert márciusban az országy- gyűlési kampánytól reméltek megerősítést. Hogy milyen ellentétek voltak közöttünk? Például indokolatlanul nem fogadták el a 2016. évi zárszámadást, leszavazták a költségvetési beszámolót, így az idén jelentős normatív támogatástól esett el Érpatak. Az sem tetszett a képviselőknek, hogy nem akarom a települést belevinni a mutyialapú társadalomba. Indulni fogok az időközi választáson polgármesterjelöltként, mert bíznak bennem az emberek. Egyébként soha nem voltam semmilyen bűn- cselekményért elítélve, az erkölcsi bizonyítványom makulátlan. Döntsön majd újra a lakosság, hogy az én köz- biztonsági programom, takarékos gazdálkodásom kell, vagy pedig másra vágynak. Bízom benne, hogy a falu lakói felelősségteljesen tudnak majd dönteni Érpatak jövője érdekében - tette hozzá Orosz Mihály Zoltán. Választ várnak Simon Barnabás önkormányzati képviselő változásban bízik, reméli, a megújulás évszakában megtartott időközi választás Érpataknak új vezetőt, új testületet, új esélyt hoz majd.- 2017 a kínlódás éve volt a településen élők számára, hiszen elfogadott zárszámadás híján a közmunkaprogramot felfüggesztették, pályázati lehetőségektől estünk el. Rengeteg tennivaló vár majd az új településvezetésre (út- és intézményfelújítások, szennyvízprogram stb.), de addig is számtalan kérdésre várunk választ Orosz Mihály Zoltántól. Az egyik önkormányzati kft. például 15 millió forint visszafizetetlen kölcsönnel maradt adósa az érpataki önkormányzatnak. Az ügyben a nyomozóhatósághoz hasonlóan, mi is kíváncsiak vagyunk arra, hová tűnt a pénz... km Kelet kvíz A XV. század elején a Nyírség északkeleti részén elemi erővel törtek fel az indulatok. „Nyiren” Tarpai Márton lett a „Parasztkirály” az általa vezetett had sorsa bukással ért véget. A megtorlás ezen a településen történt. a)Jánd b) Tarpa c) Nagyecsed d) Nyírkárász A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Az avatás után a vendégek megismerkedtek az uj MR-keszülékkel FOTÓ: SIPEKI PÉTER