Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-21 / 297. szám

2017. DECEMBER Zl.. CSÜTÖRTÖK Sok doboznyi szeretet A csomagok egy részét az Új ÉFOÉSZ egyesület és a Most Élsz egyesület kapta, képünk két szélén az egyesületek képviselői, középen dr. Rémiás Tibor és Urbán Lajos fotó: janics attila Házat ígértek - semmit sem teljesítettek Rászoruló családok és beteg gyerekek kará­csonyát tették szebbé. nyíregyháza. Amikor két szervezet vagy intézmény együttműködési megállapo­dást köt, az ünnepélyes alá­írási ceremónián általában el­hangzik: a közös célokat csak akkor tudják elérni, ha tarta­lommal sikerül megtölteni a papírra vésett szavakat. Nos, a Rotary Club Nyíregyháza Egyesület és a Jósa András Múzeum novemberben szen­tesített együttműködésének az elmúlt hetekben több kéz­zelfogható eredménye is volt, a közös akciók legnagyobb nyertesei pedig minden al­kalommal a gyerekek voltak. December elsején, a múzeum napján a jótékonysági szerve­zet színes programokkal és megannyi ajándékkal várta a fiatalokat, akik a Rotary Mi­kulástól finomságokkal meg­töltött csomagokat kaptak. Nyitott fülekre talált a felhívás A doboznyi szeretet né­ven meghirdetett akcióban ugyancsak együttműködött a szervezet és az intézmény: A beérkezett csomagok­nak a Jósa András Múzeum biztosított helyet. URBÄN LAJOS arra kérték a városlakókat és az itt működő cégeket, hogy egy-egy doboznyi ajándékkal járuljanak hozzá a rászoruló családok, és a beteg gyerekek karácsonyának szebbé tételé­hez. A felhívás nyitott fülekre (és szívekre) talált: a szer­vezésben a Rotary vállalt oroszlánrészt, a beérkezett csomagoknak pedig a múze­um biztosított helyet. Ennek eredményeként szerda déle­lőtt több száz doboz indult útnak, hogy a Magyar Vörös- kereszt megyei szervezete koordinálásával eljusson a rászorulókhoz. Az intézmény földszintjén rendezett átadáson azonban nem csak dr. Rémiás Tibor múzeumigazgató, Urbán La­jos, a jótékonysági szervezet helyi elnöke és Gurály Edi­na, a Vöröskereszt megyei igazgatója volt jelen: sok-sok gyerek is ugrándozott a cso­magok körül. Nem véletlenül, A Vöröske­reszt megyei szervezete a koordinálás- dói­ban segít. be«, GURÁLY EDINA J V hiszen az ajándékok egy része az Új ÉFOÉSZ egyesülethez és a Most Élsz egyesülethez ke­rült, a tagok közül néhányan pedig a helyszínen vehették át ajándékaikat. A csomagok közül sokat címkével is ellát­tak a gondos felajánlók: egy, a megyénkben működő cég hatvan doboznyi cipőt és csiz­mát küldött, a méretet pedig feltüntették, hogy biztosan jó helyre kerüljenek a lábbelik. A többi csomag főként játéko­kat és ruhaneműt rejtett, ezek a Vöröskereszt segítségével a fehérgyarmati és a kisvárdai kórházban fekvő beteg gyere­kekhez kerülnek. km-sza nyíregyháza. A Nyíregyházi Törvényszék dr. Fázsi László vezette büntető tanácsa ítéle­tet hozott B. Zs. I. rendű és B. Zs. II. rendű vádlottakkal szemben, a folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűn­tette miatt indult ügyben. A bíróság helybenhagyta az I. rendű vádlottal szemben első fokon kiszabott 3 év börtön- büntetést és 3 év közügyektől eltiltást, ezenkívül vele szem­ben 1,7 millió forint vagyonel­kobzást rendelt el, és több mint 13 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte. A törvényszék a II. rendű vád­lottal szemben első fokon kiszabott 1 év 6 hónap, végre­hajtásában 2 évre felfüggesz­tett börtönbüntetést l évre enyhítette, a felfüggesztést 1 évre csökkentette. A tényál­lás szerint a II. rendű vádlott 2013-14-ben több sértettel kötött szerződést nyíregyházi ingatlanok eladásáról. A vád­lott a szerződésben foglalt kötelezettségeit nem teljesí­tette, a földhivatali eljárást nem indította meg, és ezzel 11 millió forint kárt okozott a sértetteknek. Testvére, az I. rendű vádlott nyolc nyíregy­házi sértettel kötött vállalko­zási szerződést családi ház építésére, erre közel 50 millió forintot vett át, ám a szerző­désben foglaltakat nem, vagy csak részben teljesítette. Az ítélet a II. rendű vádlottal szemben jogerős, az I. rendű vádlott esetében az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője felmentésért fellebbe­zett - tájékoztatott dr. Torna Attila sajtószóvivő. KM <§) Koncert a hittudományi főiskolán A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola kará­csonyi koncertjén a Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei léptek fel. fotó: janics attila Úgy forgatná az ár, mint szél a madárpihét Az ártéren most a víz az úr FOTÓ: A SZERZŐ Nagy a víz! - de ez most nem a Tisza-túrák ide­je. KISAR. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint még jó ideig számolnunk kell a meg­áradt folyóink látványával az ország keleti felén. Decem­ber 18-án Tivadarnál már közel voltunk a harmadfokú készültséghez. A fotó tanú­sága szerint az áradó vízfelü­let háta domború, mintha a tivadari Kisari-híd alját akar­ta volna nyaldosni, de sze­rencsére a nap vége felé már megállt a szintemelkedés. A Tisza medre, közvetlenül a közúti híd környékén beszű­kül, ezért a folyó sodrása nem csak felgyorsul, hanem csó­nakot forgató örvények, víz alatti turbulenciák és áram­latok teszik a nyáron oly sze­líd folyónkat hangosan höm­pölygő-kavargó áradattá. A vízitúrások által oly kedvelt kajakokat, kenukat úgy pörgetné kénye-kedve szerint a jeges ár, mint for­gószél a madárpihét. Aki ilyenkor mégis vízre száll, a fizikai és pszichés felkészült­ség mellett nem nélkülöz­heti a speciális védőruhát és a mentőmellényt - minden eshetőségre felkészülve. Ha már túl vagyunk az emelt ad­renalinszinten, jöhet az ártéri erdő hullámok festette alko- nyi színkavalkádja. Festőmű­vész-növendékek sehol nem találnának ettől árnyaltabb színkínálatot a sárgától a bar­nás-zöldig, mint amelyet az ágak, bokrok közötti kacsázó kétszemélyes túra-kajak első ülése kínál... Dzsungelgyü­mölcsösök, nemtudomszil- va, búzáskörte, Kenézy-alma fái derékig állnak ugyan az árban, de mintha szelíd, nyu­godt hangon, halkan egyre csak azt susognák: fiaim, ben­nünket sose féltsetek, láttunk mi már ennél cifrábbakat is, inkább a gátakkal bajlódjatok. DR. KELEMEN BÉLA, EXTRÉM SPORTOLÓ Pogácsa, forralt borés jó zene nyírmada. December 21-én, 16 órától tartják Nyírmadán a városi karácsonyi rendez­vényt, a művelődési ház előt­ti téren. Műsorral az általános iskola tanulói készülnek, az érdeklődőket forralt borral, forró teával, pogácsával vár­ják. Másnap, pénteken 18 órától zenés karácsonyi estet rendeznek a művelődési ház aulájában. A műsorban fellép Szirota Jennifer, Pongó Réka és a Nelson Akusztik, a belé­pés ingyenes. km GARÁZS Garázst vennék, Nyíregyháza, Ferenc körút környékén. Érd.: 0620/2764-405 _________918701 GÉP, SZERSZÁM Rapitox 3 hengeres permetező szi­vattyú egyben vagy alkatrészként eladó. Érd.: 0670/4242-236 918529 AUTÓ Autó felvásárlás! Bármilyen típusú sz.g.k. t.g.k. azonnali készpénzes fizetéssel megvásároljuk. 98-as évj.-tól Hívjon bizalommal! 0630/8605016 0630/9087869 918671 HASZONJÁRMŰ, UTÁNFUTÓ Utánfutó ráfutófékes, kétéves műszakival, felújítva eladó. Ár: 140E Ft. 70/581-5403. ________918617 BÚTOR Heverő jó állapotban, olcsón eladó. Érd.: 20/365-9901. _______918677 ÉLELMISZER,TAKARMÁNY Kukorica eladó. Érd: 0630/961- 4347__________________918681 ÁLLAT Eladó Gyulaházán fajtiszta törpe cochin család valamint nagytestű fehér Plymouth rock díszbaromfi. Érd. 0620/426-0472. 918637 Karácsonyi akció, máj jellegű hízott kacsa, 5 kg-os 5500 Ft/db, belsőséggel. 3 db-tól ingyenes ház­hoz szállítás. Érd.: 0630/709-4747 918707 Malac, hízó és kecske ejadó Nyíregyháza környékén. Érd.. 0630/313-1833 918640 Sertés süldők (40-45 kg) választási malacok és 100-120 kg-os hízók eladók Rakamazon. 30/639-0703. 918624 A hívás díja: 500 Ft/perc+áfa A hívás a/ apróhirdetés árát tartalma?/«! A hibák elkerülésé érdekében, a hirdetés abba a/ cselben jelenik mej>, ha a szöveg visszaolvasásra került. 66 db anyajuh és 1 db kos eladó. Érd.: 0630/477-9088 918636 MUNKAHELYET KÍNÁL NÖVÉNY IPARI BURGONYA (Bellaroza) eladó. 06-70-571-2152 918626 Káposzta ( agresszor) eladó. Érd.: 70/321-8800. __________918630 EGYÉB ELADÁS Akciós tűzifa ömlesztve bükk, tölgy 14500Ft/m3, akác 16000Ft/m3. Ingyenes házhoz szállítás. Garan­tált mennyiség. 30/611-7956 918393 TÁRSKERESÉS Ápolt, fiatalos, munkahellyel ren­delkező, 45 éves, független fiú vagyok, nem iszom, nem dohányzom, ismerkedni szeretnék komoly kapcsolat céljából, nyíregyházi rendes független lánnyal vagy egy gyermekes elvált hölggyel. Máshonnan is hívhatnak. Érd.: 0630/398-2296 _________918646 Észak-Keményítő Kft munkatár­sakat keres villanyszerelő és gépla­katos munkakörbe Mátészalkára Pályakezdők jelentkezését is várjuk 707727673 918683 í Élelmiszer-ipari diplomával rendelkező oktató jelentkezését várjuk a következő e-mail címre: J^horlux@horlux.t-online.hu/ VEGYES Akác tűzifa akció m3-ben. Nyíregy­háza és környékére ingyenes kiszál- lítás. 30/302-4710. _______918559 Nyár, akác, tölgy tűzifa 1000 Ft/ 1ŐO kg-től eladó. Mindenfajta erdőt, fasort vennék. 70/580-5454. _____________________918387 Akác, alma tűzifa 2000 Ft-tól eladó, kiszállítás megoldható. Erdőt, gyümölcsöst veszek. 30/839-1024. _____________________918423 Nyárfa hulladék rendelhető! 1500/q 06 30 650 29 79 918312 2 fekete kabát (54-56 férfi), fekete kalap ffi (55), barna félcipő, 1 fekeettéli ffi cipő (44-es), 1 szőlőp­rés darálóval, káposztagyalu áll­vánnyal eladó. Tel.: 20/249-9629. 918639 1^ KELET Ébredjen On is minden reggel a megye ésacsalád legkedveltebb napilapjával! LllLli ______ WWW.KELET.HU (Öt&S*húsvásár! léi FALAT Yjl Nyíregyháza, Móricz Zs. u. 24. (Almatároló) T-: 42/506-548,30/555-7814 Jósaváros, Ungvár sétány 11. f ^ ' Nyitvatartás: Hétfőn: 7-12-ig, K.-P.: 7-17-ig, Szó.: 7-13-ig. ■aaaaaaaHaaaBaaaaaaaBaaMMBMaaaa Friss csirkemell 79 Ft I Friss pulykamelléé 1699 Ft 1 Fagyasztott kacsacomb 1799 Ft I . /riss sertéslapocka ________ Ft J Ébredjen On is minden reggel a megye ésacsalád legkedveltebb napilapjával! mm _______ www.kelet.hu

Next

/
Thumbnails
Contents