Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-18 / 294. szám

2017. DECEMBER 18., HÉTFŐ KELET Fidesz: nemzeti egység alakult ki BUDAPEST, A szélsőséges pár­tok véleményétől eltekintve ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekin­tetében, a honosítással a ha­táron túli magyarság közjogi értelemben is a magyar nem­zet részévé válhatott - mond­ta el a Fidesz frakcióvezetője, Gulyás Gergely annak kap­csán, hogy szombaton volt az egymilliomodik honosított külhoni magyar és családja ál­lampolgársági eskütétele, mti Az egymiUiomodikként honosított külhoni ma­gyar 1981-ben született Topolyán. Budapest, Politikai nemze­tünk egységét ünnepeljük - hangoztatta Áder János köz- társasági elnök szombaton Budapesten, a Sándor-palotá­ban, az egymiUiomodikként honosított külhoni magyar és családja ünnepélyes ál­lampolgársági eskütételén. Az ünnepségen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is. Az államfő úgy fogalmazott: ma egy gunarasi gazdálkodó, Lajkó Miklós és felesége mu­tatták meg, mi a magyarság. Magyar állampolgárok szeret­nének lenni, mert magyarnak tartják magukat, magyar az anyanyelvűk, magyar isko­lát végeztek, és mert őseik is magyarok voltak. Nekünk, anyaországiaknak nincs más Migránstüntetés Róma belvárosában KÓMA. Mintegy húszezer, nagyrészt afrikai bevándorló vett részt a Róma belvárosá­ban, szombaton rendezett tüntetésen, amelyen jogokat, tartózkodási engedélyt és anyagi segítséget követeltek maguknak az olasz államtól. A tüntetést az olaszországi baloldali ifjúsági szervezetek, szakszervezetek, valamint a rasszizmus- és diszkriminá­cióellenes mozgalmak ren­dezték. MTI feladatunk, mint megköszön­ni ezt nekik, megköszönni, hogy nemzedékről nemze­dékre őrzik és továbbadják őseink hitét és hazaszerete­tét, hogy magyarul szeretnek, magyarul dolgoznak, magya­rul szólnak a gyermekeik­hez és magyarul álmodnak- mondta Áder János. A 135 évvel ezelőtt született Kodály Zoltánt többször is idéző köz- társasági elnök szavai szerint „nagyobb veszteség aligha érhet minket, mintha közöm­bösség, igazodási kényszer, külső elvárások vagy múló divat okán elhagynánk létünk fundamentumát: a szüléink­től kapott tanítást, hitünket, nemzeti összetartozásunkat”. Ezért akarta minden magyar­hoz elvinni Kodály Zoltán a népzenét és a népdalt - emel­te ki az államfő, aki az eskü­tételről szólva úgy fogalma­zott: „együtt ünnepelhetjük- ahogy Kodály írta - a magyar / \/ \ Az első fél évben 2850 háztar­tási méretű kiserőmű (hmke) létesült, beépített teljesítmé­nyük több mint 22 megawatt, a berendezések szinte mind­egyike napelemes - közölte honlapján a Magyar Energe­tikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Közülük 12 földgázt hasz­nosít, 28 szélenergiára épül, a többi napelemes, átlagos beépített teljesítményük 6,8 kilowatt. Semjén Zsolt fotó:ém a „Európa jövőjéért is felelősek vagyunk” BUDAPEST. Az Európa jövője iránti felelősséget hangsú­lyozta Semjén Zsolt miniszter­elnök-helyettes, a Keresztény- demokrata Néppárt (KDNP) elnöke a kormánypárt orszá­gos választmányának ülésén. A politikus értékelése szerint „Brüsszel kettős bűne miatt” veszélyben van a keresztény civilizáció. Kifejtette: az egy­ház-, család- és nemzetelle- nesség tudatosan rombolja a keresztény értékeket. mti A magyar nyelvű oktatásról tárgyaltak BEREGSZÁSZ. Ragaszkodunk ahhoz, hogy Kárpátalján meg­maradjanak a magyar tan­nyelvű oktatási intézmények az oktatás minden szintjén - jelentette ki Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagó­gusszövetség (KMPSZ) elnöke a szervezet XXVI. közgyű­lésén szombaton, Beregszá­szon. Orosz Ildikó hangsú­lyozta: a legfőbb cél a magyar tannyelvű oktatás megőrzése Kárpátalján. mti Túlfizetés­visszaigénylés Budapest. Elévülnek idén de­cember 31-én a 2013. január l. előtti túlfizetések, ezért ad­dig érdemes kérni az összeg kiutalását a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasá­gi Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős ál­lamtitkára. Tállai András az MTI-nek vasárnap elmond­ta: tavaly 3,8 milliárd forint évült el, ennyit felejtettek az adózók a NAV-nál, mert el­mulasztották visszakérni azt az összeget, amennyivel töb­bet róttak le a kelleténél. Az államtitkár kifejtette: érde­mes ellenőrizni az adószám­lát, mert nemcsak az adótar­tozás, hanem a túlfizetés is elévül. Elmondása szerint a magánszemélyek jellemzően a személyi jövedelemadóból és az illetékből űzetnek be az elvártnál nagyobb összege­ket. Ám sokan az idő múlásá­val sem kérik vissza a feles­legesen befizetett pénzt, ami így végleg az államkasszánál marad - jegyezte meg. Tál­lai András kiemelte: az ügy- félcentrikusság a végrehajtás során is az elsődleges és leg­fontosabb szempont. mti Áder János: politikai nemzetünk egységét ünnepeljük a mai napon Orbán Viktor miniszterelnök gratulál a vajdasági Lajkó Miklósnak és családjának lelket, amely egy-ugyanaz a vajdasági Gunarastól Buda­pestig”. Az egymiUiomodikként hono­sított külhoni magyar, Lajkó Miklós 1981-ben született To­polyán. Gunarasban, egy kis vajdasági magyar faluban él családjával, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik. „A magyar állampolgárság megszerzése számomra ér­FOTÓ: MTI, MÁTHÉ ZOLTÁN zelmi dolog. Igazán szeretnék Magyarország teljes jogú ál­lampolgára lenni, hiszen elő­deim is azok voltak” - idézett az esküt tevő önéletrajzából beszédében Áder János, mti „Európa sorsa is eldőlhet a magyarországi választáson” Három intézkedéssel a nagycsaládosokért Összeállta szövetségi lista BUDAPEST. Összeállt a DK-Szo- lidaritás választási szövetség listája a jövő évi parlamenti választásokra, a szövetség listavezetője a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc lesz, őt Mol­nár Csaba ügyvezető alelnök, európai parlamenti képviselő követi - közölte a DK vasár­nap. A Demokratikus Koalíció az egyéni körzetekben a de­mokratikus ellenzéki pártok közötti koordináció mellett önálló pártlistát állít a 2018. évi országgyűlési választások­ra. A DK elnöksége december 16-án döntött a lista első 30 he­lyén szereplő politikusokról, a további helyekről januárban születik döntés - közölték. A lista 3. helyén Vadai Ágnes alelnök, országgyűlési képvi­selő, a 4. helyen Niedermüller Péter alelnök szerepel. mti Sikeresnek ítélte a Kína és Közép-Kelet Európa közötti kooperációt. BUDAPEST. A jövő tavaszi magyarországi választáson Európa sorsa is eldőlhet - hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Ke­reszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos választmá­nyának ülésén. A házelnök - aki a Fidesz választmányi elnöke is - a választások tét­jeként az elmúlt 7-8 év ered­ményeinek megőrzésére hi­vatkozott, továbbá arra, hogy Magyarország magyar ország tud-e maradni. Az eredmé­nyek közé sorolta a család­politikai rendszert, az unión belül kiharcolt gazdasági mozgásteret és a nemzetpoli­tikát. Utóbbit úgy jellemezte: gyakorlatilag a nemzetha­tárok feletti újraegyesítés, a nemzeti közösség újraszö- vése zajlik. Kövér László ki­emelte, hogy Magyarország ma lélekszámúnál, gazdasági teljesítményénél nagyobb befolyással bír a nemzetközi politikában, és ennek szerepe van abban, hogy Európa meg- őrzi-e keresztény karakterét. Emiatt nagyobb hévvel tá­madják és vitatják azt, amit Magyarország képvisel - mu­tatott rá Kövér László, aki a küzdelem felei között a ma­gyar kormányt és a mögötte álló többséget, valamint az unió bizonyos intézményeit és bürokratáit nevesítette, je­lezve: utóbbiak jelentős rész­ben „Soros György zsebében vannak”. A fideszes politikus arról is beszélt: a visegrádi négyek mára megkerülhetet­len tényezővé váltak az euró­pai politikában, erre utal Do­nald Tusk, az Európai Tanács elnökének „pálfordulása” is, amelyben a kötelező kvóta elvetését hangoztatta. Ma­gyarország nemzetközi tekin­télyének növekedése szem­pontjából sikeresnek ítélte a Kína és Közép-Kelet Európa közötti kooperációt. mti Budapest, Három olyan in­tézkedés lép életbe jövőre, amely a nagycsaládosok éle­tét megkönnyíti. Kettő kö­zülük az ingatlanvásárláshoz kötődik, a harmadik pedig adminisztratív enyhítést hoz - közölte Novák Katalin csa­lád- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton Buda­pesten, az Erkel Színházban, a Nagycsaládosok az Erkel­ben című rendezvényen. Az államtitkár elmondta: jövőre eltörlik azt az adminisztratív kötelezettséget, miszerint a nagycsaládosoknak évről évre igazolniuk kell, hogy több gyereket nevelnek. A nagycsaládosokat kiemelten érinti, hogy új ingatlan vásár­lása esetén a családi otthon­teremtési kedvezmény (csők) összegét is figyelembe veszik majd az illetékkedvezmény számításánál - közölte Novák Katalin. Megjegyezte, hogy eddig maximum 30 millió fo­rint értékű ingatlan után lehe­tett érvényesíteni a kedvez­ményt. A módosítás akár 600 ezer forint teherkönnyítést is jelenthet egy család számára - tette hozzá. Ha valaki a csők mellé kamattámogatott hitelt is felvesz, a közjegyzői díj a harmadára csökken, és ez több tízezer forint támogatást jelent egy családnak - hang­súlyozta az államtitkár. A kö­szöntőket követően a nagy- családosok a Diótörő című előadást tekintették meg az Erkel Színházban. MTI <S> Gyermekkarácsony A gyerekek ajándékcsomagot kapnak az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hagyományos ország­házi gyermekkarácsonyán. fotó: mti, pólya-pető Dávid Kormányváltást sürgetnek BUDAPEST. A kormányváltást, a korszakváltást és az irány­váltást tartotta Magyarország jövőbeli sikere zálogának az LMP miniszterelnök-jelöltje a párt szombati karácsonyi nagygyűlésén elmondott be­szédében, és azt hangoztatta: mindezt jelenleg csak az LMP és szövetségese, az Új Kezdet testesíti meg. A kormányfő Szél Bernadett szerint nem látja, hogy egy okos forrada­lom zajlik a világban, Magyar- országnak pedig most van esélye arra, hogy becsatlakoz­zon ezen forradalom nyerte­sei közé. MTI Megfelelő szolidaritás kell a válság ügyében BERLIN. A tagállamoknak meg­felelő szolidaritásra van szüksé­ge az Európai Unióban a migrá­ciós válság ügyében - jelentette ki Balog Zoltán szombaton a Deutschlandfunk német or­szágos közszolgálati rádiónak. Az emberi erőforrások minisz­tere hangsúlyozta: helytelen a szolidaritást a kvótarendszerre szűkítve értelmezni, és erkölcsi alapon ítélkezve kijelölni, hogy „ki gonosz és ki jó”. Inkább azt kell megfontolni, hogy egy olyan „bölcs, és mindig együtt­működő” személyiség, mint Donald Tusk, miért utasítja el a kvótákat. Az Európai Tanács elnöke nem azért helyezkedett ene az álláspontra, mert „go­nosszá vált, és ezért erkölcsileg el kell ítélni, hanem azért, mert belátott valamit, amit mások nem tudnak belátni”. Kiemel­te: a migrációs válság azért állt elő, mert 2015-ben az Európai Unió (EU) minden előírását megszegve megnyitotta a ha­tárokat. Ezt a hibát próbálják orvosolni a kvótarendszerrel, amely azonban „nem műkö­dik”. MTI Devizaárfolyam (2017.12.15.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 314,01 -0,19 USA dollár 266,18 +0,36 Svájci frank 269,41 +0,42 Angolfont 357,51 -0,15 Román lej * 67,77 -0,05 Ukrán hrivnya 9,70 0,00 Horvátkuna 41,61 -0,02 Lengyel zloty 74,38 -0,03 • http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB i r

Next

/
Thumbnails
Contents