Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-22 / 195. szám

2017. AUGUSZTUS 22.. KEDD KELET Visszaigazolásnak jó volt ez a győzelem Nyolc nyeretlenül meg­vívott bajnoki után örül­hettek ismét a három pontnak a nyírbátoriak. LABDARÚGÁS. Ugyan Ambrusz Árpádnak a balassagyarmati nyitányon elszenvedett ve­reség (4-2) után sem fordult meg a fejében, hogy csapata, az NB III.-as Nyírbátori FC ne járna jó úton, de azért a Tisza- újváros elleni szombati győ­zelem (3-1) mégis jó vissza­igazolás lehetett a számára. Félreértés volt Főként, hogy a bátoriak - az előző bajnokság hajrájával együtt - nyolc, nyeretlenül megvívott mérkőzés és ápri­lis 15-e után gazdagodtak újra három ponttal.- Jó volt visszaigazolásnak ez a győzelem és a mutatott játék, főként, hogy erős ri­válissal szemben értük el és mutattuk be - mondta a nyír­bátoriak edzője, Ambrusz Árpád, akit csapata második gólja után, a gólörömet köve­tően egy félreértésből adódó­an elküldött a játékvezető a kispadtól. Tudtak újítani- Benne volt a fejekben, hogy mindenképpen nyernünk kell, talán emiatt alakult úgy, hogy a korai vezetőgólunk után átadtuk a területet a Ti- szaújvárosnak. A második félidőt már jól indítottuk, helyzeteink voltak, erre egy kezezést követő tizenegyes­ből egyenlített az ellenfél. Szerencsére a hajrára tudtunk újítani, sorra vezettük szél­ről a támadásokat, amelyek közül Hornyák Marcell újabb kettőt gólra váltott. Csatárunk újra megtalálta a góllövőci­pőjét, három gólja szebbnél szebb volt, de azért kellettek hozzá a társak is, akik reme­kül hozták őt helyzetbe. Bárki kidől, nehezen pótolható- Inkább az az aggasztó, hogy már az első félidőben cserél­ni kellett, ráadásul Fenyőfal­vi Csaba sérülése súlyosnak látszik. Nem vagyunk sokan, bárki kidől a sorból, nehezen tudjuk pótolni, főleg, hogy Terdik Zsoltot is sérülés miatt kellett lehozni. A bátoriakra a folytatásban, szombaton sem vár könnyű mérkőzés, amelyet a Cigánd otthonában vívnak majd meg. KM-BT Benne volt a fejekben, hogy mindenképpen nyernünk kell. AMBRUSZ ÁRPÁD Hornyák Marcell világgá kiálthatta, hogy csapata az ő három góljával nyerte meg a meccset fotó: pusztai Sándor Totó: 33. hét/2. forduló Vasárnap esti, még nem között eredmények 12. Bologna-Torino ___________1-1 x 13. Crotone-Mllan ___________0-32 14. Internazionale-Fiorentina 3-01 Nyeremények 13+1 találat 13 db 573 750 forint 13 találat 20 db ______61380 forint 12 találat 379 db 2430 forint 11 találat 2996 db 305 forint 10 találat 11753 db 150 forint Négy játékos kupaeltiltása labdarúgás. A labdarúgó Ma­gyar Kupa megyei selejtező­jének második fordulójában kiállított játékosok közül Pász­tor László (Levelek) és Kantár József (Nyíribrony) egyaránt három-három • kupameccsre érvényes büntetést kapott. Ugyanakkor Franku Sza­bolcs (Encsencs), miként Gel- si László (Cellspan-Balkány) egy-egy kupatalálkozót kény­telen kihagyni. Mint ismert, a harmadik kör találkozóit augusztus 30-án rendezik: tizenhárom első osztályú, illetve három megye kettes (Ibrány, Csenger, Nyírkárász) részvételével. km Strandröplabda, sakk Tunyogmatolcson - a Családi Nap ke­retében minden évben megrendezik - a TIKSZE Kupa strandröplabda tornát. Idén a címvédő Milota emelhette fel megint a szép serleget. A végeredmény: l.Milota 8 pont, 2. Jánkmajtis 6,3. Feláldozhatok 5,4. TM All Stars 4,5. Panna és a Muskétá­sok lKülöndíjasok .Legjobbnői játékos: Delényi Krisztina (Milota). Legjobb férfi játékos: Tukacs László (Jánkmajtis). A hagyományos Suszter Kupa sakktor­nának Csenger adott otthont. A szer­vezők a holtverseny miatt megosztva adták ki az első és a harmadik helyetA végeredmény: 1. Gál Sándor (Csenger) és Bartha Gábor (Tiszakóród) 7-7 pont, 3. Gál Gergő (Csenger) és Tukacs László (Túristvándi) 5,5-5,5,5. Móré Gyula 4,6. Ecsedy Miklós 3,7.Juhász Leila 2, 8Juhász Edmund és Katona Mihály 1-1 (utóbbiak valamennyien csengenek) Dudás Zoltán a Vásárosnamény új edzője! A megyei első osztályú futballcsapatnak olyan mentalitású szakem­berre van szüksége, mint Farkas Béla volt. labdarúgás Az élet kegyet­len. A vásárosnaményiak még igazán fel sem dolgozták Farkas Béla halálát, ilyen rö­vid idő elteltével ez lehetet­len, de a gyász sem odázhat el bizonyos lépéseket. Bár­mennyire fájdalmas a tréner hiánya, a bajnokság nem áll meg... így a megyei első osz- Farkas Béla (fehér pólóban) és Balogh Gyula (középen) után immár tályú futballcsapat vezetősé­Dudás Zoltán irányítja a vásárosnaményi csapatot fotó: pusztai Sándor ge is dönteni kényszerült. A nyitófordulóban Dombrádon, majd a leveleki kupameccsen diadalmaskodó, a második fordulóban a Tarpa elleni be­regi rangadót hazai pályán elbukott együttest Balogh Gyula játékos-edzőként irá­nyította, hétfőtől azonban változott a stáb összetétele. Dudás Zoltán ül ugyanis a kispadra, bár a mentalitását A csapatnak olyan típusú edzőre van szüksé­ge, mint Béla volt. FiLEP SÁNDOR ismerve sokkal inkább a pálya széléről vezényli majd „fiait” a mérkőzések közben.- Látható, hogy ennek a csapatnak olyan típusú edző­re van szüksége, mint Béla volt - fogalmazott a történ­tek kapcsán Filep Sándor, vásárosnaményi polgármes­ter-egyesületi elnök. - Balogh Gyula nyilván megtett min­dent, ettől függetlenül az el­nökség úgy határozott, hogy Dudás Zoltánra bízza a szak­mai munka irányítását, aki képes arra, hogy a szurkolói elvárosnak megfelelően sze­repeljen az egyesület a folyta­tásban. KM-KT Küldöttválasztás után Liganapot tartanak Már a kezdésnél tudta, hogy baj van A csíkos mezes ramocsaházi együttes korábban soha nem végzett fél­munkát... FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR LABDARÚGÁS. Mint arról ko­rábban hírt adtunk a Magyar Labdarúgó-szövetség Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága augusztus 22- én, kedden 17 órától küldött­választási közgyűlést tart Nyíregyházán a Megyeháza Bessenyei termében (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5. szám). Fontos információ, hogy az eseményen a kül­döttek megválasztásánál szavazati joggal kizárólag a sportszervezet bíróságon be­jegyzett törvényes képviselő­je rendelkezik! A Küldöttválasztási köz­gyűlést követőn 17.30-tól Liganapot tartanak, ahova az egyesületi elnökök mellett a klubok azon képviselőit vár­ják, akik az ügyintézést vég­zik. KM A ramocsaházi csapat játékosai elfogytak, így 10-0-ás állásnál félbe­szakadt az újfehértói meccs. LABDARÚGÁS. A Ramocsaháza idestova harmadik szezonját nyomja a megyei másodosz­tályban, eleddig becsületesen tűrve az olykor komoly meg­próbáltatásokat. Soha nem történt még ilyen Holott a Pannónia Zrt. cso­portban érdekelt futball­csapat korábban jó néhány méretes zakót kapott, mind­azonáltal soha nem adta fel. A szombati, újfehértói fellépé­sen viszont beütött a krach: már az első félidő balul sült el a vendégek számára, akik a szünetig tíz gólt szedtek be, a folytatásra pedig nem jöttek ki. Az ok prózai: sérülések mi­att elfogytak a játékosok...- Soha nem történt még ve­lünk ilyen - szögezte le Ragá- nyi Mihály, a Ramocsaháza já­tékos-edzője. - Negyedik éve vagyok a csapat edzője és ez volt az első, hogy sorozatos sérülések miatt félbe kellett szakítani a mérkőzést. Már a kezdésnél tudtam, hogy baj van, mert a kapusom és két ■ ■■ mezőnyjátékosom sérülten vállalta a szereplést. Maga­mat is ideértve, két cserénk volt, ráadásul én sem vagyok teljesen egészséges. Komolyabb probléma is lehet- Az első félidőben továb­bi négy ember jelezte, hogy megsérült. Az egyik védőnk térde úgy felduzzadt, hogy sajnos abból még komolyabb probléma is lehet. Mivel ha­tan maradtunk, így nem lehe­tett folytatni a meccset. Elné­zést kérek a hazai csapattól és a minket elkísérő szurkolók­tól! Bízom a jobb folytatás­ban. KM-KT Elnézést kérek a hazai csapat­tól és a minket elkí­sérő szurkolóktól! RAGÁNYI MIHÁLY Női foci A Nyírség NSC együttese továbbjutott a Magyar Kupában, miután idegenben legyőzte a Sopront ______________________________________ Magyar Kupa, női Sopron-Nyírség NSC 0-1 (0-0) Nyírség: Lengyel K. - Kertész I, Bodor R., Tóth M. (Mészáros L.) - Király L, Monyók G., Ladács V. (Rózsa B.), Fekete H. - Szűcs É„ Pozsgai K.(Zsatkuné). Edző: Kósa János. t______________________________________ Gól: SzűcsÉ. ‘ ~ Kósa János: - Egygólos meccs volt, kevés helyzettel, amiből nekünk sikerült szép támadás végén egyet értékesíteni. Mindkét csapaton látszott, ez volt az első tétmeccse ebben az idényben. Gratulálok mindenkinek, szép volt csajok! 4gólos: Sajbán Máté (Budaörs) ______________ 3 gólos: Simon Attila (Dorog), Délczeg (Kisvárda Master Good) _____________ 2 gólos: Urbin (Békéscsaba), Kovács D. (Budafok), Tar Zs. (Csákvár), Faragó T„ Mészáros Á. (Dorog), Nagy P. (Gyirmót), Zamostny (Győr), Misic (Kisvárda Master Good), Torghelle (MTK), Csilus T., Dragoner, Kelemen D., Rezes (Nyíregyháza Spartacus), ElekB. (Siófok), BalázsR„GermánT. (Szeged2011) NB III. Keleti csoport 4gólos: Hornyák M. (Nyírbátori FC) 3 gólos: Popescu (Füzesgyarmat), Laurinyecz (Gyöngyös), Hunya (Monor) 2 gólos: Ötvös (Cigánd), Csörgő (Debreceni EAC), Mile K„ Tisza K. (Jászberény), Tóth Á. (Monor), Szuhodovszki (MTK II), Katona B. (Putnok) Kelet Takarék megyei I. osztály 4gólos: Lyáh (Mátészalkai MTK) 3 gólos: Iván Zs. (Kótaj) _______________________________________________ 2 gólos: Berta M. (Balkány), Bartha K. (Fehérgyarmat), Hricskevics (Mándokj, LénártG. (Mátészalkai MTK), Bulyáki K. (Nagyecsed), Varga D. (Nagyhalász), Erdei Z„ Fekete G„ Orosz D. (Nyírgyulaj), Sárközi D„ Tóth T. (Rakamaz), Lakatos L. (Sényő-Carnifex), Nagy I. (Tiszavasvári) Megyei II. osztály Pannónia Zrt. csoport 5 gólos: Tóth Sz. (Újfehértó) ___________________________________________ 4 gólos: Kiss T„ Madzin, Tóth Zs. (Ibrány), Szathmári D. (Kemecse) __________ 3 gólos: Pap M. (Kemecsej, Busák (Levelek) _____________ 2 gólos: Nagy J. (Apagy), Nagy I, Seres K. (Biri), Szilágyi G. (Encsencs), kovács I. (Gávavencsellő), Kerekes M. (Kállósemjén), Balázsi P. (Kemecse), Csökmei, Göncz, Szabó S. (Nagykálló), Galamb P. (Nyíribrony), Balogh L, Tóth N. (Nyírlu- gos), Kántor T, Mogyorósi (Újfehértó) Nyírerdő csoport 4 gólos: Rézinger (Tiszakanyár) ______________________________________ 3 gólos: Soós T. (Ajak SE), Sándor A. (Vajai SE)____________________________ 2 gólos: Balogh S. (Ajak), Erőss P., Gombkötő S. (Demecser), Kovács E. (Gyulaháza), Vass R. (Hodász), Szurcsík Z. (Kék), Kun B. (Mezőladány), Szikszai A. (Nyírmada), Mocsár Cs. (Pátroha), Ablonczy (Tiszakanyár), Katona R. (Vaja) _______________________________________T______ Kelet-Magyarország csoport 4 gólos: Ács G. (Beregdaróc), Osvath Z. (Nyírcsaholy) ______________________ 3 gólos: Kerekes M. (Csengersima), Szkunzjak (Kölese), Pásztor Z. (Nábrád), Drabik M. (Nyírmeggyes), Szabó A. (Vámosoroszi) ______________ 2gólos: Veress R. (Beregdaróc), HorváthT. (Csengersima), kövesligeti (Kölese), Fóris I., Siket L. (Milota), Bálint Cs., Botos S. (Nyírcsaholy), Dobos J„ Török G. (Nyírmeggyes), Balogh J„ Tóth F. (Tyúkod), Szilágyi L (Vámosoroszi SE)

Next

/
Thumbnails
Contents