Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-06 / 155. szám
2017. JÚLIUS 6-, CSÜTÖRTÖK KELET Őzek egy pataknál illusztráció: internet A vadak megsínylik a kánikulát is, a vihart is VÁSÁROSNAMÉNY. Kánikulában nemcsak az emberek szenvednek, hanem a vadak is, hiszen hirtelen eltűnik a víz a környezetükből, kiszáradnak a pocsolyák, a kisebb vízfelületek, a csatornák. Mint a szakemberektől megtudtuk, sokkal nagyobb gondot tudnak okozni a kánikulát követő jégesők és felhőszakadások. A fiatal állatok a hirtelen jött vihar elől képtelenek elrejtőzködni, s olyankor sok elpusztul közülük. Szabó Józsefet, a vásáros- naményi székhelyű Beregi Tisza Vadásztársaság elnökét arról kérdeztük meg, a területükön mekkora problémát jelent az elmúlt napok, hetek kánikulája. Szerencsére sok csatorna, kanális található a területünkön. SZABÓJÓZSEF- Szerencsére sok csatorna, kanális található a területünkön, bőven volt részünk esőben is az idei nyáron, így egyelőre találnak ivóvizet az állatok. Tavalyelőtt azonban akkora volt nyáron a szárazság, hogy gondoskodnunk kellett a szarvasok számára ivóvízről, fúrott kutakból itattunk, a vaddisznók számára pedig dagonyákat készítettünk, hiszen fontos a vadnak, hogy megóvja magát a külső élősködőktől.- A vadászterületünkön folyik keresztül a Makócsa-fő- csatorna. A vízügyi igazgatósággal megegyeztünk abban, hogy az idén nem csapolják le a vizét, így oda is járhatnak inni és fürdeni a vadak. A területünkön apróvadak is vannak, egyelőre még azok is megtalálják a vizet. Még két jelentős vízforrást meg kell említenem, hiszen az északi határvonalunk a Szipa-főcsa- torna, nyugati határvonalként pedig a Tisza oltja a vadak szomját. KM-MML Fárasztáskor a másik bot is kapást jelzett KEMECSE, NYÍRPAZONY. Az elmúlt héten mutattuk be a Horgász, vadász oldalon ifj. Fiola Györgyöt, aki 2014-ben távdobóbajnok címet is nyert hazánkban. Kérésünkre egy újabb élményét is megosztotta szerkesztőségünkkel.- Nagyon szeretem azt a nyugalmat, amit a természet áraszt. Szeretem nézni a vizet, a halak mozognak benne, olykor megmutatják magukat. Egy hétköznapi embernek, aki reggeltől estig dolgozik, mindez felüdülést jelent. Az már csak hab a tortán, hogy édesapámtól megtanultam versenykörülmények között is megállni a helyem. Szeretném a versenyzést folytatni, ameddig csak lehet. • - A közelmúltban megkért Petrilla Csaba, a nyípazonyi Pazonyi Horgásztanya tulajdonosa, teszteljem már le a tavat. Nagy örömmel elfogadtam a felkérést, hiszen szeretem a kihívásokat. Azon a napon 65 darab pontyot fogtam 6 kilogrammos átlagsúly- lyal. A kifogott halak közül 10 ponty 10 kilogramm feletti volt. Az egyik kapásnál bevágtam, s fárasztani kezdtem a halat. Éppen akkor ért oda a tógazda, s csak köszönni volt ideje, mert a másik botom is kapást jelzett. Azt a pontyot végül ő húzta ki, mind a kettő 10 kilogramm feletti volt. A Csabáé 10,08, az enyém 11,18 kilogramm. Sikerült videón is megörökítenünk ezt a nem mindennapi pillanatot, km-mml Petrilla Csaba és ifj. Fiola György az egyszerre fogott két ponttyal FOTÓ: MAGÁNARCHiVUM Kifogott halak, elejtett vadak Észrevételeikkel, javaslataikkal M. Magyar László kollégánkat kereshetik a horgászat és a vadászat iránt érdeklődő olvasók a 06-20/480-1693-as telefonszámon vagy a laszlo.magyar@kelet.hu e-mail-címen. A horgászegyesületek, a vadásztársaságok erre a címre küldhetnek híreket és fényképeket versenyekről, vadászatokról, kifogott halakról, elejtett vadakról. Fontos, hogy a fotón a zsákmány és a horgász/vadász is rajta legyen. rogon is, elsősorban megyénk vizeit szeretnék megismerni. A terveik között Verbatanya is szerepel, mert ott még sohasem próbálták ki a tudásukat. Ha pedig olyan tó a cél, ahol már voltak, felkészülésként elolvassák András naplóját. A fiatalember ugyanis naplót vezet a sikeres horgászatokról. Ebben a füzetecskében megörökíti többek között, hogy milyen szerelékkel, milyen távolságban, milyen etetőanyaggal és csalival, hányas számú helyen volt eredményes a horgászat. Kívánjuk, hogy a sikeres horgászatokat megörökítő napló hamarosan a Verbatanya fejezettel legyen gazdagabb! M. MAGYAR LÁSZLÓ laszlo.magyar§kelet.hu Alexandra az eddigi legnagyobb halával fotó: magánarchívum Segíti a női megérzés Kíváncsiak voltunk arra is, vajon Alexandra számára mi a vonzó a horgászatban.- Mindent, amit tudok a horgászatról, azt édesapámtól, majd később Andrástól tanultam. Szeretem a természetet, a táj szépsége és a csend megnyugtat, pihentet. Ugyanakkor nagy kihívás megfogni egy halat. Óriási élmény, ahogyan küzd ellened, s jó érzés, amikor sikerül a partra tenni - magyarázta a 25 éves leány. - Kéthetente a hétvégeken rendszeresen program a horgászat. A kedvenc halam a ponty, de csak kifogni szeretem, enni már nem. Hogy mi lehet a titka, hogy néha több halat fogok, mint András? Nem tudom, azt szokta mondogatni, hogy a női megérzés segít engem. A horgászatnak köszönhetően a vízparton is együtt tölthetik az időt a fiatalok. kálmánháza. Valljuk be őszintén, hogy minden horgász olyan barátnőről, illetve feleségről álmodik, aki ott van vele rendszeresen a vízparton, bedobja a készséget, s ha kell, bevág, fárasztja is a halat. Nem azért noszogatja a barátját vagy a férjét, hogy mikor mennek már haza a partról, hanem lelkesen arra vár, hogy induljanak már horgászni. Napló a sikeres horgászatokról Amire a legtöbb horgász csak vágyik, a Kálmánházán élő Molnár András számára valósággá vált: a szintén helybeli Szalanics Alexandra személyében olyan társra talált, akinek szintén a horgászat a hobbija.- Bár gyermekkorunkban mind a ketten pecázgattunk, igazából akkor lett számunkra szenvedélyes időtöltés a horgászat, amikor vagy négy éve többször is elkísértük Alexandra édesapját a balsai János-tóhoz horgászni. Megszerettük, aztán már jóval komolyabban műveltük, mint András az Erdélyi-majorban fogott amurral fotó: m agánarchívum az édesapa - elevenítette fel a kezdeteket érdeklődésünkre Molnár András.- Alexandra is kapott két feeder botot és két orsót, vagyis saját felszereléssel horgászik. A felcsalizástól kezdve mindent megcsinál egyedül, magabiztosan dob be távolabbra is. Ha kisebb hal akad a horogra, meg is szákolja, a nagyobbaknál segítek neki. A fiatalok a környéken lévő tavakat rendszeresen felkeresik. Kötik őket horgászélmények többek között az Erdélyi-majorhoz, a Pazonyi Horgásztanyához, a rakama- zi Nagy-Morotvához, az orosi tavakhoz. Az Erdélyi-major horgásztava azért is áll közel a szívükhöz, mert a közelmúltban ott fogták meg az eddigi legnagyobb halukat. András egy 11,60 kilogrammos amurt akasztott meg, Alexandra pedig egy 8,50 kilogrammos pontyra lehet büszke.- Alexandra olykor nemcsak nagyobb halakat, hanem többet is fog, mint én. Büszke vagyok rá, a többi horgász pedig engem irigyel a szerencsém miatt. A kollégáim gyakran szóvá teszik, hogy könnyű nekem, amiért azonos a hobbink. Bár jártak már a Mádi-víztá- rozónál és horgásztak a BődSzerencsések: közös a hobbijuk Egy bottal és egy horoggal versenyeztek A pontyok mellett szép számmal akadt horogra amur, kárász és csuka is. NYÍRPAZONY, kabalás. Harmadik alkalommal rendezték meg a napokban a Kabalá- si Egyéni Horgászkupát. A Nyírpazony mellett fekvő tó gyönyörű környezetben várta a versenyzőket. A tó üzemeltetője a hagyományoknak megfelelően reggelivel és innivalóval kínálta a horgászokat. A sorsolást követően reggel 7 órakor vette kezdeA verseny résztvevői fotó: magánarchívum tét a megmérettetés, és 5 óra zésre. A szabályzat szerint állt a versenyzők rendelke- kizárólag egy bottal és egy horoggal lehetett horgászni, és minden hal beleszámított a végelszámolásba. Az öt óra alatt a pontyok mellett szép számmal akadt horogra amur, kárász és csuka is. A rendkívüli meleg sem csillapította a versenyzők kitartását, hiszen több mint 130 kilós összfogás született. Az eredményhirdetés után finom ebéd zárta a versenyt. Az eredmények 1. Haraszkó Csaba (31,21 kg), 2. Juhász Csaba (22,36 kg), 3. Balia Roland (17,2 kg). Legnagyobb halat ifj. Csonka László fogta. Síp rejti a gida és a suta hangját is Az őzbakvadászatnak egy érdekes módja az ozhivas SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Az őzbak vadászata április 15- étől 30-áig tart. A szezon elején megyénkben is elejtettek a vadászok számos őzbakot, azonban sokan megvárják az őzek párzási időszakát, az üzekedést, amely általában július közepétől augusztus elejéig tart. Az őzbakvadászatnak egy érdekes módja ilyenkor az őzhívás, amelynek legfontosabb kellékei az őzhívó sípok. Többféle hangot utánozhat a vadász. Próbálkozhat a gida hívó hangjával, ekkor általában a gidáját féltő sutát téveszti meg hang, s a sutát többnyire követi a bak is. Van A sípoknak sok fajtája létezik, a kép egy vadászati bemutatón készült ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET olyan síp is, amely a suta hívó az éppen pár után kutató ba- hangját utánozza, erre pedig kok jelennek meg. km