Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-06 / 155. szám

2017. JÚLIUS 6., CSÜTÖRTÖK A Vasas hátrányból, a Fradi előnyből focizhat LABDARÚGÁS. Merőben eltérő helyzetből várja a Vasas és a Ferencváros a labdarúgó Eu­rópa Liga első selejtezőköré­nek csütörtöki visszavágóit, mivel az angyalföldiek 4-3-ra kikaptak múlt héten a Beitar Jerusalem vendégeként, míg az FTC 2-o-ra győzött hazai pályán a lett Jelgava ellen. A Magyar Kupa-győztes Fe­rencváros egy hete sima mécs­esét játszott ellenfelével. A Jel­gava kevés ellenállást fejtett ki, a támadásokra pedig egy­általán nem fordított energiát. A magyar csapatnál viszont arra számítanak, hogy Lettor­szágban 17.30-tól más jellegű találkozó vár az együttesre. A Vasas egy hete az izrae­li mérkőzés nagy részében a várakozások felett teljesített, mégis nehezen emészthető vereséget szenvedett, mivel a 88. percig 3-1-re vezetett, s a hajrában kapott gólokkal bukta el a mérkőzést. A három idegenben szerzett gól ugyan­akkor biztató lehet a 20,30-kor kezdődő hazai visszavágóra nézve. mti Amíg egy játékos pár éve megkeresett 800 ezer forintot, ma már ugyanez a futballista 2 millió fölötti összeget remél, j Nyilatkozta többek között ezt is Szima Gábor, a Debrecen labdarúgócsapatának elnöke laptársunk, a J Hajdú-Bihari Naplóban megjelent interjújában, m Bálint belgrádi diadala igen jó előjel az Eb-re Két magyar győzelem szüle­tett a lengyelországi Wroclaw- ban zajló uszonyos úszó Európa-bajnokság szerdai nyitónapján. A világbajnok és világcsúcstartó Senánszky Petra a 100 méteres uszonyos gyorsúszás döntőjében majd­nem egy testhossz előnnyel csapott célba. A férfiaknál a friss magyar állampolgársá­gú (korábban szlovák) Búkor Ádám a 400 méteres felszíni úszásban diadalmaskodott. Vizes vb: még kaphatók jegyek sport. A budapesti vizes vi­lágbajnokság legtöbb esemé­nyére már elfogytak a jegyek. A vb-t szervező és lebonyolí­tó társaság további belépők átengedéséről egyezett meg a Nemzetközi Úszószövet­ség (FINA) képviselőivel és a külföldi forgalmazókkal. Az óriástorony-ugrás kivételével minden sportág minden ese­ményére lehet újonnan jegyet vásárolni. A Magyarországon mindig is fontos vízilabda mérkőzései sem maradnak ki a szórásból. 9 golf. Újabb nemzetközi bajno­ki címmel gyarapította gyűjte­ményét a hét végén Závaczki Bálint. A nyíregyházi váloga­tott 15 évesen szerezte meg a szerb junior openen (21 éve­sek) a győzelmet. A belgrádi viadalon Bálint kategóriájában harmincketten indultak.- Ez volt az ötödik alkalom, hogy ezen a pályán játszottam, de az első alkalom, hogy a MÓL Tehetségtámogató Program támogatottjaként állhattam a rajthoz. A pálya évről évre mutatott valami újat, nehezet, mostanra sikerült kiismernem és kialakítanom a szakaszok legoptimálisabb stratégiáját - vélekedett Bálint. A belgrádi siker jó előjel, hi­szen a hónap végén jön a nyár nagy versenye, a norvégiai U16-OS Európa-bajnokság. KM-ML Sport. A régió és nagyvilág sportja A sötétebb mezes Tigers védelme ismét jól „takarított”, nem szerzett pontot az ellenfél FOTÓK: PUSZTAI SÁNDOR Le a kalappal a védelem előtt! A Nyíregyháza Tigers lesz a Berény Sport Di­vízió II. bajnoki döntő­jének házigazdája. AMERIKAI FOCI. Új alapok, új célok! így indította az idei szezont a Nyíregyháza Tigers. Amerikai focistáink a Berény Sport divízió II-ben kezdték a pontvadászatot, és amit eddig teljesítettek, az előtt le Fel tudtunk nőni a fel­adathoz és bejutottunk a fináléba. SZÉPE JÓZSEF a kalappal! A Keleti csoport alapszakaszát százszázalé­kos teljesítménnyel nyerték a nyíregyháziak. A rájátszásban előbb a Debrecen Gladiators II. együttesét fektették két vállra. Négy év, négy elődöntő A múlt vasárnapi elődöntő­ben a Nyugati csoportból ér­kezett Szekszárd Bad Bones volt az áldozat. A Rosszcson­tok sem tudtak pontot elérni a Tigers ellen, a hazaiak vé­delme ismét remekelt.- Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült négy év alatt a negyedik elődöntőt játsza­nunk, azonban különösen örömteli számomra, hogy az idén fel tudtunk nőni a feladathoz és bejutottunk a fináléba. A védelem ismét hatalmas meccset produkált, nem engedélyezett pontokat a vendégcsapat számára. A támadósor pedig néhány apró hibát kivéve sikeresen haj­totta végre az utasításaimat, ezzel folyamatosan tudtunk pontokat tenni a táblára - vé­lekedett az elődöntőről Szépe József megbízott csapatveze­tő. Az ellenfél az a Szombat­hely Crusher, amelyik szin­tén parádés teljesítménnyel került a fináléba. A Zúzok is valamennyi meccsüket meg­nyerték és szintén remek vé­delemmel bírnak. A vasiak ellen 27 pontot csi­náltak az ellenfelek (ebből 21- et az elődöntőben), támadóik pedig 108 egységet hoztak össze. Izgalmas lesz a finálé A Tigers védekezése ugyan­csak parádés, igaz, hat ponttal többet kaptak (33), ám táma­dósora a szombathelyitől sok­kal eredményesebb volt, hi­szen több mint kétszer annyi pontot (218) ért el. Izgalmas finálé lesz, az már bizonyos. A Tigers szurkolói készül­hetnek, hiszen eldőlt, hogy jövő vasárnap délután há­romkor a Tiszavasvári úti pá­lyán végzik majd el a finálé kezdőrúgását. km-ml A Várda itthon, a Szpari idegenben kezd NB II.: A megyei derbit október derekán rendezik Nyír­egyházán. labdarúgás. A Magyar Labda­rúgó-szövetség (MLSZ) elké­szítette az NB II. 2017-2018-as idényének sorsolását. Az első osztálytól búcsúzott együttesek közül az MTK a Csákvár, míg a Gyirmót a Budaörs otthonában kezdi meg az új szezont. Az MLSZ a 2018 tavaszán rendezendő fordulókra két dátumot hatá­rozott meg. Ha a magyar válogatott kijut az oroszországi világ- bajnokságra, akkor a koráb­bi, ha nem, akkor a későbbi játéknapokon rendezik meg az aktuális forduló mérkőzé­seit. A találkozók pontos kezdési időpontját július 14-éig vég­legesíti a versenybizottság. Az őszi szezonban huszon­egy, tavasszal tizenhét fordu­lót - hétközit összesen négyet - rendeznek. Ami a megyebeli csapata­inkat illeti, a nyitókörben a Kisvárda Master Good a mo­sonmagyaróvári együttest fogadja. A Nyíregyháza Spartacus az egyik újonc, a Budafok ven­dége lesz. A nyíregyháziak a második fordulóban mutat­koznak be a hazai közönség előtt, akkor a Budaörs lesz az ellenfél. Ekkor a várdaiak a szintén most feljutott ETO FC Győr vendégei lesznek. A me­gyei derbit a tizenharmadik fordulóban, október derekán rendezik, mégpedig Nyíregy­házán. NSO.HU, KM A nyitókör (július 30., vasárnap) párosításai Budaörs-Gyirmót FC Győr _____________ Cegléd-Szeged2011__________________ Budafoki MTE-Nylregyháza Spartacus Csákvár-MTK _______________________ Szolnok-Dorog _____________________ Siófok-Sopron______________________ VAc-Soroksér_______________________ KIsvArda-MosonmagyaróvAr __________ Békéscsaba-Kazincbarcika ZTE-ETO FC Győr Májusban Nyíregyházán Kónya Márk (27) és Takács Tamás góljaival a Szpari nyerte a megyei derbit A győztes csapat tagjai a szervezőkkel fotó: tudósítónktól Új név került a vándorserlegre A tiszavasvári strandon a homokban rúgták a lasztit. STRANDFOCi. Négy megye csa­patai két napon át mérkőztek a 4. Szentmihályi Gyógyfürdő Strandfoci Fesztiválon. A tiszavasvári strandon szombaton délutánig ugyan hűvös volt, utána azonban az időjárásra sem lehetett pa­nasz. A hármas döntő résztvevői közül ketten (igaz, más né­ven) már nyertek korábban, most egy újabb alakulat dia­dalmaskodott, a nyíregyházi Big Cash Póker Klub végzett az élen az izgalmakban bővel­kedő sorozat végén. km 4. Szentmihályi Gyógyfürdő Strandfoci Fesztivál. Végeredmény: 1 Big Cash Póker Klub, Nyíregyháza. 2. Szécsi és barátai, Nyíregyháza, 3. Bállá Bau. Sro, Clgánd. _____________________________________________________ Különdíjasok: Legjobb játékos: Lakatos László (Big Cash Póker Klub). Legjobb kapus: Csáki Tamás (Bállá Bau. Sro). Gólkirály: Majoros Ádám (Szécsi és barátai). Bálint jó formában várja az Euró- pa-bajnokságot FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

Next

/
Thumbnails
Contents