Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-22 / 169. szám
2017. JÚLIUS 22., SZOMBAT 9 Váber György a megye kettőben labdarúgás. Véber György lett a Pest megyei másodosztályban induló Duna-Tisza Aszfalt Törteli KSK új vezetőedzője. Véber György edzői pályafutása során dolgozott többek között Pápán, Mezőkövesden és Nyíregyháza Spartacusnál is - a nyírségi klubtól idén áprilisban menesztették. Ugyanakkor a megyei bajnokság sem ismeretlen számára, mivel korábban a Pest megyei első osztályú Nagykőrösnél is edzősködött. A magyar nyíltvízi úszók ösz- szesen 15 ezer dollár pénzdíjban részesültek a vizes világbajnokságon elért helyezéseik alapján. A szervezők tájékoztatása szerint az első nyolc részesült pénzdíjban, a mieinknek a női öt kilométer kivételével mindegyik számban volt versenyzőjük a legjobbak között. Bár érmet ezúttal nem nyert a nyíltvízi csapat, ilyenre korábban nem volt példa Ilyen sok néző előtt csak elvétve úsztam, a sok magyar néző szurkolásának segítenie kell. Cseh László a 200 pillangó címvédőiéként várja a világbajnokság vasárnapi úszó rajtját, amelyen több ezer hazai drukker támogatására számíthat. Labdarúgás: NBI. A 2. forduló menetrendje Szombat Mezőkövesd-Paks 18 Bp. Honvéd-Dlésgyfir _______________18 Haladás-Pebracen ____________20.30 Vasárnap Puskás Akadémla-Vkteoton _________18 Ujpest-Ferencváros ________________]8 Balmazújváros-Vasas 18 Kardban ismét magyar az úr! vívás. Szatmári András kiváló formában vívott a lipcsei vívó-világbajnokságon. Szenzációs teljesítményének meglett a jutalma: a Vasas kardo- zója élete legnagyobb sikerét elérve aranyérmes lett. A döntőben 8:4-ről fordítva, 15:ll-re diadalmaskodott a dél-koreai Bong II Gu ellen. nso.hu Hétvégi sportműsor Szombat Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Nyírbátori FC-Tiszaújváros, 10. Kisvárda Master Good-Putnok, Várkert, 17. Ujj János-emléktoma, Fehérgyarmat, 16 és 18. Mezei Zoltán-emléktoma, Nyírtelek, 9. Vasárnap Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Nyíregyháza Spartacus-Tállya, örökösföldi sporttelep, 10. Kisvárda Master Good-Olim- pia Satu Maré (romániai), Várkert, 17. Nyíregyháza Spartacus-Cigánd, Városi Stadion, 18. Ujj János-emléktoma, Fehérgyarmat, 16 és 18. Kovács György-emléktorna, Nagydobos, 12. Akár előrehozott döntőnek is tekinthető a magyar-francia összecsapás Canberrában. RÖPLABDA. A magyar női röplabda válogatott - Doha és Adelaide érintésével - szerencsésen landolt Ausztráliában, ahol a World Grand Prix harmadik vonalának zárófelvonását rendezik. A mieink veretlenül, mi több makulátlan mérleggel, hat győzelemmel kvalifikálták magukat a küzdelemsorozat négyes döntőjébe. Feljebb léphetnek Szó se róla, a lebonyolítás - miként azt korábban taglaltuk - meglehetősen érdekes, egyben felettébb furcsa. A Fatum-Nyíregyháza játékosát, Villám Lillát a túra során eddig kétszer bevető nemzeti Nagyon jó a csarnok, a szállás, egyáltalán a környezet. VILLÁM LILLA A magyar csapat a nyárból a télbe csöppent Ausztráliában fotó: facebook együttes ugyanis a fináléba jutásért - szombaton - az ugyancsak csoportelsőként érkezett Franciaországgal találkozik, míg a másik ágon a jóval halványabban szerepelt, a házigazda, így automatikus résztvevő ausztrálok Venezeulával mérkőznek. Csak halkan tesszük hozzá, Villám Lillák mindkét utóbbi gárdát simán verték az előcsatározások során. Ez van, ezt kell szeretni. A mindent eldöntő összecsapást, a két párharc nyerteseinek meccsét vasárnap játsszák. A tét pedig nem más: a canberrai esemény győztese jogot szerez arra, hogy egy fokkal feljebb, a tizenkét együttest számláló második vonalban induljon.- Csütörtök este, 22 óra körül érkeztünk meg a szállodába, nagyon fáradtan, megviselt mindenkit az egy nap utazás - adott hirt magáról és a csapatról Villám Lilla. Remélik a legjobbakat A Venezuela-Buda- pest-Ausztrália útvonal hosz- szú volt, péntek reggel volt egy kis kondi és átmozgató edzés. Nagyon jó a csarnok, a szállás, egyáltalán környezet, csak dicsérni lehet mindent. Az időjárás kicsit furcsa, a 30 fokból eljönni az Ausztrál télbe, itt napközben öt fok van, éjszaka fagy, de szép az idő és kicsit jól esik ez a hűvösebb idő is. A pályán pedig reméljük a legjobbakat. km-kt Hideg van, de minden szép és jó Nyíregyházi válogatottak Kotormán Réka, Kund- rák Eszter és Pap Réka is szerepel az ifjúsági olimpián. röplabda. Mint arról hírt adtunk, vasárnap rajtol Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, amelyen a Nyíregyházi Sportcentrum edzője, Gyula Sándor a magyar serdülő úszók csapatvezetőjeként lesz jelen, míg tanítványa, Hatházi Dóra a medencében igyekszik bizonyítani. Ugyanakkor a győri eseményen további három ifjú hölgy képviseli a nyírségi színeket. A korosztályos női röplabda válogatott keretében helyet kapott Kundrák Eszter és az új nyári szerzemény, Kotormán Réka a Fa- tum-Nyiregyháza élvonalbeli együttesének tagja, a harmadik reménység pedig a sport- centrumos Pap Dorka. A Csizmadia Sándor irányította együttes felettébb veretes mezőnyben igyekszik maradandót alkotni: a csoportmérkőzések során Szerbia, Olaszország és Szlovénia lesz az ellenfél km-kt Kundrák Eszter a válogatott tagjaként nyújthat ütős teljesítményt FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A Videoton egyedül maradt A magyar futball becsületéért játszik a folytatásban a fehérvári együttes. LABDARÚGÁS. A Videoton 1-1- es döntetlent játszott az észt Nőmmé Kaljuval a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának csütörtök esti - lapzárta után - visszavágóján. A székesfehérváriak 4-l-es összesítéssel jutottak tovább. A magyar csapatok közül egyedül versenyben maradt Videoton a francia Girondins Varga József (balról) és a Vidi továbblépett észt ellenfelén FOTÓ: MTI/KOVÁCS TAMÁS Bordeaux csapatával találkozik majd a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában.- A Bordeux elleni párharc teljesen más lesz, az biztos, ám vezetőedzőként tényleg hiszek benne, hogy meglepetést okozhatunk egy európai nagy csapat ellen. Ehhez persze jobban kell majd játszanunk, de nemcsak magunkért, hanem a magyar labdarúgás becsületéért is játszunk majd, hiszen sajnos mi maradtunk egyedül versenyben a nemzetközi kupában - fogalmazott Marko Nikolics, a Videoton trénere. MTI, NSO.HU Két és fél kilométeres bunyó - jól megoldott francia lecke Olasz Anna ötödik, Gyúrta Dániel hatodik helyen végzett 25 kilométeres távon. vizes VB. Gyúrta Gergely hatodik, vagyis pontszerző helyen végzett a férfiak 25 kilométeres viadalában a vizes világbajnokság nyílt vízi úszóversenyeinek zárónapján, Balatonfüreden. Gyúrta az utolsó ezer méterig tartotta a tempót az óriási hőségben, ám az első négyes fokozott iramát már nem bírta a hajrában, s 1:14-3 perc hátránnyal ért célba. A másik magyar induló, Rasovszky Kristóf nyolc körön keresztül az élmezőnyben haladt, de az utolsó előtti körben feladta a küzdelmet. A világbajnoki címet a francia Axel Reymond szerezte meg. Belekeveredtem egy elég nagy bunyóba az utolsó körben, amikor utolértük a lányokat. Egy jó két és fél kilométeren keresztül bunyóban voltam, és főleg kaptam. Rosszabb helyeken is eltaláltak, emiatt úgy éreztem, ezt most fel kell adnom. Eléggé sajnálom, de ez benne van néha. Most úgy érzem, hogy nem indulok többet 25 kilométeren - mondta a csalódott Rasovszky Kristóf. Olasz Anna ötödik lett a nők 25 kilométeres versenyében A legutóbbi vb-n ezüstérmes Olasz Anna sokáig az élmezőnyben úszott, s bár a végén nem bírta az élen haladók tempóját, nagy csatát vívott az olasz Martina Grimaldival a negyedik helyért, aki végül négy tizedmásodperccel megelőzte. A húszéves, szintén magyar színeket képviselő Sömenek Ónon Kata tizenkettedik helyen csapott a célba. Az aranyérmet a brazil Ana Marcela Cunha szerezte meg, aki megvédte kazanyi címét. Ugyanakkor Somhegyi Krisztián a 27. helyen végzett a férfi toronyugrás pénteki selejtezőjében, így nem jutott be a 18-as középdöntőbe. A péntek esti programban szerepelt a magyar-francia vízilabda mérkőzés. A házigazda együttes a papírformát érvényesítve 13-7-re nyert, de hogy ez csoportelsőséget ért-e, az a lapzárta után kezdődött olasz-ausztrál összeuodokosck. magyar neivezetteK Műúszás. Csapat, szabadgyakorlat, döntő: 1. Oroszország, 2. Kína, 3. Ukrajna. Nyílt vízi úszás. Férfiak, 25 km: 1. A. Reymond (francia), 2. Furlan (olasz), 3. Draccev (orosz), ...6. Gyúrta G, Nők: 1. Cunha (brazil), 2. Van Rouwendaal (holland), 3. Bridi (olasz),... 5. Olasz Anna ..,.12. Sömenek Ónon Kata ....... Szombati menetrend Műúszás 11.00: csapatkombináció, döntő ________ 19.00: vegyes páros, szabadprogram, döntő Műugrás 13.00: Vegyes 3m szinkron, döntő _______ 17.00: férfi 10 m, torony, döntő Vízilabda, női 10.30: mérkőzés a 13-16. helyért, Brazília— Dél-Afrika 12.00: helyosztó, Japán-Kazahsztán 17.30: helyosztó, Kanada-Uj-Zéiand 19.00: mérkőzés a negyeddöntőbe jutásért, Kína-Spanyolország ________________ 20.30: mérkőzés a negyeddöntőbe jutásért, Hollandia-Oroszország ___________ 22.00: mérkőzés a negyeddöntőbe jutá- sért, Franciaország-Ausztrália _________ csapás eredménytől függött. MTI.NSO.HU, Úszás 9.30: női 200 m vegyes (előfutamok), férfi 4x100 m gyorsváltó (előfutamok), női 4x100 m gyorsváltó (előfutamok), férfi 100 m (előfutamok, Gyúrta Dániel), női 400 m gyors (előfutamok, Kapás Boglárka), férfi 50 m pillangó (előfutamok, Cseh László), férfi 400 m gyors (előfutamok, Kalmár Ákos), női 100 m pillangó (előfutamok. Szilágyi Lilliána) 17.32: férfi 400 m (döntő)___________ 17.42: női 100 m pillangó (elődöntők) 17.53: férfi 50 m pillangó (elődöntők) 18.10: női 200 m vegyes (elődöntők) 18.23: férfi 100 m mell (elődöntők) ______ 18.34: női 400 mgyőrd (döntő) ______ 18.45: női 4x100 m gyorsváltó (döntő) 18.56: férfi 4x100 m gyorsváltó (döntő) Vízilabda (férő) 10.30: mérkőzés a 13-16. helyért ________ 12.00: mérkőzés a 13-16. helyért Í3.3Ö: mérkőzés a negyeddöntőbe jutásért 15.00: mérkőzésa negyeddöntőbejutásért 20.30: mérkőzés a negyeddöntőbe jutásért 22.00: mérkőzés a negyeddöntőbe jutásért Vizes világbajnokság: eredmények, programok Az elcsigázott Olasz Anna az eddigi legjobb magyar eredményt produkálta FOTÓ: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT