Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-22 / 169. szám
2017. JÚLIUS 22., SZOMBAT 10 Sport KELET Ismét bizonyította íjjal, hogy ki a Jani! Szedlár János a világ- bajnokságon és a kontinensviadalon szerzett három aranyat és egy ezüstöt. íjászat. Nem feszítette túl a húrt Szedlár János. Olyannyira nem, hogy három hét alatt egy világbajnoki címet, egy ezüstöt, majd két Európa-baj- noki aranyat lőtt. Mindkettőt háromdimenziós terepíjászatban, csigás kategóriában érte el a sportágban több mint két évtizede jegyzett encsencsi polgármester, aki „civilben” egyebek mellett még focizik is... Június végén Firenze adott otthont az IFAA 3D világbajnokságnak, amelyen 1680 (!) versenyző indult. A résztvevők négy napon át lőttek 28- 28 állatalakra, a maximumtávolság 55 méter volt. Szedlár János kategóriájában hatalmas volt a küzdelem, hiszen a győztes olasz Ilario Munari 2162 ponttal nyert, két egységgel előzte meg versenyzőnket, aki mögött ugyanilyen hátránnyal végzett a harmadik helyen a cseh Karel Marek. Nagy meleg és meredek pálya Csapatban aztán már nem volt jobb a mienknél, így a Bóka László, Gondán György, Szedlár János alkotta trió tagjai csapatarannyal gazdagodtak.- Nagy verseny volt nem vitás, a legnagyobb problémát a szokatlan, harmincöt fok feletti meleg jelentette. Főként, hogy a pálya meredek volt és kifejezetten technikás - summázott véleményt a világbajnoki lövésekről Szedlár János. Két hét pihenő után jött a HDH-IAA 3D Európa-bajnokság, mégpedig kellemesebb klímában, az ausztriai Atter- gauban. Itt a hasonló kategóriában szintén négy napig lőttek az indulók, a zárónapon a döntőt rendezték, ide pedig csak a legjobbak kerültek. Úgy, mint Szedlár János, aki 897 ponttal zárt, hét egységgel előzte meg a második helyezettet, és állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Miként a csapatversenyben Gondán Györggyel, Király Gáborral és Nagy Gáborral. Húsz év után sikerült- Ezt a versenyt a HDH-IIA világszövetség rendezte. A tavalyi világbajnokságon nyertem, ám az Európa-baj- nokságokon húsz éven át csak ezüst, vagy bronz jutott. Most először sikerült az élen zárnom, emiatt aztán nagyon örülök az elsőségnek - így Szedlár János. KM-ML Szedlár János ismét bizonyított FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM A szerencsések (balról): Tóth Gábor, Szépe József és Panykó Patrik FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A sportág szentélyében tanulhatnak A Nyíregyházi Tigers két fiatalja részt vehet a rangos nemzetközi edzőtáborban. AMERIKAI FOCI. Pénteken kora hajnalba hosszú útra indult a Nyíregyháza Tigers három amerikai focistája. A sportág őshazája felé vette az irányt Szépe József csapatvezető, támadókoordinátor és játékos, valamint két fiatal tehetség, az irányító Tóth Gábor és Panykó Patrik szélső védő. Meghívót kaptak egy nemzetközi edzőtáborba, amelynek helyszíne az Ohio Állambeli Canton, ahol a hírességek csarnoka (American Football Hall of Fame) is áll. Posztonként tucatnyian- Hatalmas lehetőség az a srácoknak, hogy a sportág születési helyén, superbowl győztes edzők és játékosok által szervezett táborban vehetnek részt. Igyekszünk mindent megfigyelni, mindenből tanulni és a lehető legtöbbet magunkba szívni a sportág nagy ikonjaitól ez alatt a négy nap alatt - tudatta Szépe József. A tábor kedden kezdődik és csütörtökön este ér véget. A szervezők minden pozícióra összesen 12 játékosnak adnak lehetőséget a részvételre, ami azért is nagy szó mert a kiválasztás kiterjed egész Európára, Kanadára, Mexikóra, Japánra és Kínára. Zárásként mérkőzés- A táborban kemény munka vár mindenkire, remélem tudják majd tartani az iramot. Tétje is van a táborozásnak, hiszen ott lesznek az amerikai egyetemek játékosmegfigyelői és a legjobbak esetleg lehetőséget is kaphatnak egyetemi ösztöndíjra.- A tábor zárásaként a résztvevőkből válogatott együttes mérkőzést fog játszani a kor- osztályos kanadai válogatottal, ezen a mi srácaink nagyon szeretnék megmutatni, hogy mit is tudnak valójában - így Szépe József. A nyíregyházi trió Brüsszelen keresztül repült Washingtonba, ahová már pénteken megérkeztek. Onnan autóval mennek majd tovább, a végcél Canton. km-ml ELITE Szalon az elegancián túl! Az Elite Szalon nagy múltra tekint vissza a megyeszékhelyen, amely most új helyre költözött, a Nyíregyháza, Mártírok tere 9. szám alá. Kiss Györgyi tulajdonossal beszélgettünk ennek okáról.- Valóban az Elite Szalon név már ismerősen cseng a menyasszonyok körében. A 25 év igen sok idő, különösen egy vállalkozás életében. A lendület, a haladás elengedhetetlen, éppen ezért fontos, hogy fel tudjuk ismerni a megújulás szükségességét. Az Elite Szalon mindig nyitott volt az előremutó változásokra. A költözéssel szerettünk volna új hangulatot teremteni a hozzánk ellátogatók számára. Célunk volt egy letisztult, mégis elegáns megjelenés, melyet nemcsak a belső kialakításnál, hanem az arculat tervezésnél is figyelembe vettünk. A belváros közeli, egy szép park szomszédságában elhelyezkedő üzlet erre kiváló lehetőséget nyújt. Vásárlóink kényelmét a kiváló parkolási lehetőség is biztosítja.- Sok köszönet érkezik hozzátok a menyasszonyoktól. Mit jelent ez a számotokra?- A legfontosabb, hogy elégedetten távozzanak az üzletünkbe betérők. Az Eite Szalonban világmárkák gyönyörű, és legújabb modelljeit forgalmazzuk, hiszen a La Sposa, Enzoani, Diane Legrand, Modeca kiemelkedő nevek a szakmában. Mindemellett legalább any- nyira hangsúlyos a szolgáltatás minősége is. Szinte már hitvallásunk, hogy a menyasszonyok, vőlegények, akik megtisztelnek bizalmukkal, érezzék az odafigyelést, a szakmaiságot, a precizitást. Élvezzék a próba hangulatát, hiszen kivételes pillanatoknak lehetünk együtt részesei. A menyasszonyi ruha nem a mindennapi öltözetünk része, hanem egy különleges esemény, az esküvő fő ruhája. Éppen ezért a lányok többsége megilletődötten, egy kicsit tanácstalanul, izgalmas kíváncsisággal lépi át a szalon ajtaját. Megtalálni a menyasz- szony alkatához, személyiségéhez illő ruhát, fátylat, kiegészítőket egy folyamat része, melyhez szükséges egyfajta kitárulkozás és bizalom. Elnyerni ezt a bizalmat és még oldott, jó hangulatú próbát is teremteni az egyik legcsodálatosabb feladat.- Azonnal feltűnik a belépők számára, hogy a vőlegényekre is kiemelt figyelmet fordítottatok az új szalonban. Miért gondoltátok ezt fontosnak a kialakításnál?- Szerettük volna az új szalonban a férfiakat is méltó módon fogadni. Bár említettem az előbb, hogy az esküvő fő ruhája a menyasszonyi ruha, de a vőlegénynek is ki kell emelkednie a jelenlévő férfiak közül öltözékével. Természetesen harmóniában kell lennie a menyasszonyi ruha színével, stílusával egyaránt. A tökéletes megjelenés érdekében mi egyéni méretezés alapján, olasz alapanyagból készíttetjük el a vőlegény viseletét. Itt is hangsúlyosak a kiegészítők. Mellényeket, cipőket, öveket, mandzsettagombokat, különböző stílusú nyakkendőket is kínálunk széles választékban.- Milyen meglepetések várnak a jövő menyasszonyaira még az Elite Szalonban?- Folyamatosan érkezik a 2018-as kollekciónk, mellyel minden eddiginél szélesebb választékot biztosítunk. Nyíregyháza, Mártírok tere 9. +36 20 264 3227 www.eliteskuvo.hu Éppen ezért is várunk mindenkit szeretettel az Elite Szalonban Nyíregyházán, a Mártírok tere 9. szám alatt. HIRDETÉS