Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-28 / 148. szám
2017. JÚNIUS 28., SZERDA 6 Megyei tűkör ^ A csóktól a sajtbureszig Kenderesi Tamás nyilatkozata után népszerű lett a sajtburesz kifejezés fotó: internet Udvarias esték Mátészalkán Mátészalka. Ismét útjára in dúl a már hagyományos Udvarias esték elnevezésű rendezvénysorozat a Mátészalkai Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház belső udvarában (kedvezőtlen időjárás esetén bent az épületben). Az első program július 6-án, csütörtökön 20 órakor kezdődik, amikor a Gondolat Kamaraszínház az „Egy életem, egy halálod, avagy szerelmi cselszövések egy felvonásban” című előadást mutatja be. Az augusztus 10-éig tartó sorozatban lesz színházi est és vígjáték, de könnyűzenei koncert és színjátszó-találkozó is színesíti a kulturális programsorozatot. km ■ Oszlopcsere Felsősima határában egy balesetben megrongálódott oszlopot cseréltek ki kedden az E.ON munkatársai. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Az év szava versenyben a csők győzött a Brexit és a kvóta előtt. széphalom. A csők, azaz a Családi Otthonteremtési Kedvezmény lett az év szava - derült ki szombaton Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában a Múzeumok éjszakája programjai keretében. A Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (Manyszi) 2010 óta minden évben kihirdeti az előző esztendő szavait, a négy kategória győzteseit az iroda munkatársai, valamint szakmai partnereik választják ki. Filterbuborék és óratemető Dr. Minya Károly nyelvész, a Nyíregyházi Egyetem főiskolai tanára lapunknak elmond- | ta, az év szava kategóriában a szakemberek olyan szót kerestek, aminek pozitív a kicsengése, ezért esett a választásuk a csokra. Ennek a kitételnek a mozaikszó tökéletesen megfelel, hiszen a tartalma, azaz a gyerekes családok lakásvásárlásának támogatása remek lehetőség. Az év szavai A Magyar Nyeivi Szolgáltató Iroda 2010 óta minden évben kihirdeti az előző év szavait. 2010: Az év szava: vuvuzela. Az év antiszava: vörösiszap-katasztrófa. Az év ifjúsági szava: lájkol. Az év költői szava: aranymálinkó. 2011: Az év szava: alkotmány. Az év an- tiszava/szókapcsolata: banki termék. Az év ifjúsági szava: fészel. Az év költői szava: málnahabos fa (vérszilva). 2012: Az év szava: árfolyamgát. Az év antiszava: botos jeti. Az év ifjúsági szava: romkocsma. Az év költői szava: Ebben a kategóriában a második, illetve a harmadik helyen a Brexit és a kvóta végzett. Az év ifjúsági szavának a filterbuborékot választották - ez a közösségi oldalak tartalomkezelési módja. Ebben a kategóriában sok szavazatot kapott az óratemető is - ezt a kifejezést azokra a tevékenykenyérhéjmagyarság. 2013: Az év szava: rezsicsökkentés. Az év antiszava: mamahotel, papabank. Az év ifjúsági szava: szelfi. Az év irodalmi szava: tojáséj. 2014: Az év szava: nekirugaszkodó vállalkozás. Az év antiszava: vénaszkenner. Az év ifjúsági szava: punnyad. Az év költői kifejezése: mesz- szeringó gyermekkor. 2015: Az év szava: kerítés. Az év antiszava: nemsemleges óvoda. Az év ifjúsági szava: mekizik, mekizés. Az év költői szava: mifántológia. ségekre használjuk, amelyek túl sok időt vesznek el az életünkből. A szavazók közül sokan adták a voksukat a sajtbureszre is: a tavalyi riói nyári olimpián bronzérmet szerzett úszónk, Kenderesi Tamás használta ezt a kifejezést a futama utáni televíziós nyilatkozatában, amikor azt mondta: „az utolsó öt méter már nagyon csípett, azt hiszem, a szívem vitt be. Rám férne pár sajtburesz”. A párváltás győzelme Az év költői szavai a Széchenyi István egyik művében használt két kifejezés, a „tetthazafi” és a „szájhazafi” lettek. Ez utóbbit olyan emberekre használjuk, akik szavakban magyarkodnak, ám amikor tettekkel bizonyíthatnák hazaszeretetüket, már kevésbé Olyan kifejezést kerestek, aminek pozitív a kicsengése. DR. MINYA KÁROLY aktívak. Ezzel ellentétes jellemre vall a „tetthazafi”, aki bár sokat tesz a hazájáért, azt nem veri nagydobra. Az antiszavak kategóriájának győztese a párváltás lett- ezt akkor használjuk, ha valaki úgy él párkapcsolatokban, hogy közben komoly érzelmi kötődést nem alakít ki, ez egyfajta értékvesztettséget mutat- közölte Minya Károly. Kiderült, hogy ebben a kategóriában Kis Grófo egyik dalának címe, a bulibáró is versenyben VOlt. KM, MTI Több helyszínen is hajóba ültek NYÍREGYHÁZA. A hétvégén két helyszínen is hajóba ültek a törvényszék munkatársai a Sárkányhajó Roadshow-n. Tokajban a Nyíregyházi Törvényszék a Hivatásos Tűzoltósággal alkotott egy csapatot, és a 8. helyen értek célba. A Vásá- rosnaményban megrendezett viadalon a helyi járásbíróság dolgozói a rendőrkapitányság és a járási ügyészség munkatársaival eveztek egy hajóban, és a 15. helyezést érték el annak ellenére, hogy többségük először ült sárkányhajón, illetve kenuban. KM Fotóklub indul kamaszoknak nyíregyháza. Diákoknak indítanak fotóklubot a Móricz Zsigmond megyei könyvtárban. Annak, akit érdekel a fotózás és képszerkesztés, szeretné elsajátítani a fotózás alapjait, megosztani másokkal az alkotás élményét és hasznosan tölteni nyáron a szabadidejét, annak a könyvtárban, a Kamasz Fotóklubban a helye! A középiskolás diákok jelentkezését július l-jéig várják a szakmary.laszlone@mzsk.hu e-mail-címen. KM Azokat várják, akik érdeklődnek a fotózás iránt fotó: internet Itthon is sok még a teendő Toldi Zsuzsanna és Csuhái János Nagycserkeszen fotó: racskó tibor Afitneszmodell és a testépítő bajnok is részt vett a demonstráción. nagycserkesz. Mint ahogy arról lapunk hétfői számában beszámoltunk, vasárnap közel kétezren csatlakoztak ahhoz a nagycserkeszi demonstrációhoz, amelyet a településen megkínzott és a közelmúltban elpusztult Fülöp kutya emlékére szerveztek. A résztvevők szeretnék felhívni a figyelmet az állatkínzásokra, a felszólalók a szigorúbb büntetések mellett érveltek. A tömegben ott volt Toldi Zsuzsanna, a sokszoros magyar bajnok és kétszeres világbajnok fitnesz- modell, aki párjával, a korábban nemzetközi testépítő versenyeken győztes Csuhái Jánossal érkezett - és természetesen ott voltak velük ku- tyusaik is. Levelek a postaládákban- Nem csak Fülöp miatt vagyunk itt: a magyarországi áílatvédelem helyzetén szeretnénk javítani a rendelkezésünkre álló eszközökkel - mesélték lapunknak. - Mind a ketten a szívünkön viseljük az állatok sorsát. Most éppen öt kutyánk van, de volt már tizenkettő is, hiszen ideiglenes befogadók vagyunk, sokszor töltenek el nálunk rö- videbb-hosszabb időt a kutyu- sok. Próbáljuk tudatosítani az emberekben az állatvédelem fontosságát, mert azt tapasztaljuk, hogy sokan nincsenek tisztában a törvényekkel.- Zsuzsi amerre jár, leveleket dob be postaládákba, hogy tudassa a gazdákkal: tavaly óta már tilos láncon tartani az ebeket. Azt tapasztalja, hogy a felvilágosító kampány eredményes, hiszen több udvaron azóta már szabadon vannak a kutyák. Mind a kettőjüket sokan követik a közösségi oldalakon, és mivel fontosnak tartják, hogy az ismertségüket jó célokra használják, gyakran osztanak meg állatvédelemmel kapcsolatos híreket, információkat. - Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, ami Magyarországon történik, ezért is jöttünk el - mondja Zsuzsi, aki a kínai kutyahús- fesztivál ellen is felemelte már a szavát. - Szeretnék kimenni a helyszínre és ott tiltakozni e borzalom ellen, de úgy látom, hogy sajnos itthon is nagyon sok még a teendő. km-rt Rendőrségi hírek röviden közokirat-hamisítás. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai hétfőn elfogtak egy 17 éves helyi lányt, aki ellen a Nyíregyházi Törvényszék közokirat-hamisítás elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. Az egyenruhások a fiatalt előállították és őrizetbe vették. ELTILTÁS ALATT. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Baktaló- rántházi Rendőrőrsének járőrei hétfőn Leveleken igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 32 éves helyi férfit. Kiderült: a sofőrt a járművezetéstől utánképzés igazolásáig eltiltották. A férfit előállították és őrizetbe vették. rablás. A Záhonyi Rendőr- kapitányság rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 16 éves aranyosapáti lány ellen, aki hétfőn Záhonyban egy 83 éves asszony kezéből kitépte a bevásárlótáskát. A rendőrök a fiatalt gyanúsítottként hallgatták ki. SHég-ffcfti feleltei ^ 2017 /* ->r> ( .1 irilliwlt HmmiA ' * kWratstal kf szili élflfl X. kíiif Irt. sala®,. : y ; P .. VI. BEACH VOLLEYBALL IN THE CITY jjMBMffji STRANDRÖPLABDA Pl csütörtök: 16:30-00:00 péntek: 10:00-01:00 NYÍREGYHÁZA KÖZPONTJÁBAN UJf Magyar Strandröplabda Bajnokság Döntő B SZERVEZÉSÉBEN * WWW.HUBNER-GROUP.COM ' " ■ ■! 1U H n---------------I—........................"..............5 HIRDETÉSEK Hamarosan kapható Grill Magazinunk! Olvasóink házi receptjei szakmai zsűri válogatásában. JS5L