Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-14 / 136. szám
2017. JÚNIUS 14., SZERDA KELET Háttér 3 Vakáció: kulcs vagy tábor? A táborszervezők tartalmas programokat találnak ki a diákoknak illusztráció: km-archív A V betű is felkerül ezen a héten az iskolatáblákra, a gyerekek örömében azonban nem minden szülő osztozik. NYÍREGYHÁZA. Ami a diákoknak öröm, az a felnőtteknek bizony fejtörés és idegesség. A nyári szünet hosszú hetei alatt nem mindenki tudja megoldani, hogy együtt legyen a csemetéjével, sokan pedig az anyagi helyzetük miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy hétről hétre más - nemegyszer méregdrága - táborba küldjék a megérdemelt szabadságát töltő gyermeküket. Megnyugtató megoldás az is, ha van nagymama, nagypapa, gyermekmegőrzést vállaló keresztszülő vagy rokon, akinek azonban egyik sincs, annak komoly fejtörés, mit csináljon a gyerek egyedül. Egy közös hét jut csak- Van bennem egy kis félelem, mert a 13 éves fiam úgy döntött, ő már nagy és nem akar napközis táborba menni, ráadásul az idén a nővére sem tud felügyelni rá a nyári szünetben, mert az egyetemi vizsgaidőszak után dolgozni fog - osztotta meg lapunkkal aggodalmát Papp Katalin. A nyíregyházi, gyermekeit egyedül nevelő édesanya elmondta, most is végignézték a nyíregyházi napközis tábo- ros lehetőségeket, a hét helyszínen, nyolc turnusban meghirdetett program közül a nyelvi és a sportos valameny- nyire érdekelte a nyolcadikba készülő fiát, neki is megnyugtató lett volna, hogy egy hétig nagyon kedvező (alig 2500 forintos) áron biztonságban tudhatja a tinédzsert, aki végül nemet mondott.- Kulcsos gyerek lesz. Nyugtat, hogy ne aggódjak, de mégis, melyik anya ne aggódna? - kérdezett vissza. - Azt ezért sikerült elérni, hogy hárman együtt el tudjunk menni egy hétre nyaralni, nem kaptam több szabadságot, sajnos nagyszülők sincsenek, akik besegítenének a gyerekfelügyeletbe - jegyezte meg Katalin.- Peti úgy tervezi, hogy a legjobb barátjával, aki szintén egyedül tölti itthon a szünetet, Pálócziéknál eddig nem okozott különösebb fejfájást a legifjabb családtag nyári programja.- Az édesanyja rugalmas munkaidejének és munkahelyének hála mindig sikerült megoldani Emese felügyeletét - válaszolta érdeklődésünkre a lassan hatéves lány édesapja. Pálóczi Ádám elárulta azt is: számítbelemerülnek az informatika világába, kitalálták, hogy weblapot akarnak szerkeszteni. Ez legalább egy terv, tudja, mit szeretne. Végül abban állapodtunk meg, hogy az interneten, telefonon folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, ha bármi történne, elérhető leszek, a többit meg meglátjuk, de bízom a fiamban, nem esztelen, felelőtlen kamasz - nyugtatta magát is az édesanya. Jónai Éva a kincset érő nagymamák táborát gazdahatnak a nagymamák segítségére, s a gyerek már elég nagy hozzá, hogy akár náluk is aludjon.- Emese az idén először fog napközis táborba járni - az egyik játszóházban főzni tanítják majd a gyerekeket -, és nem maradhat el a közös családi nyaralás sem - sorolta a szünidei terveket a nyíregyházi édesapa. gítja. Amíg menye, veje és felnőtt fia, lánya dolgoznak- nemritkán hétvégén is -, addig ő vigyáz a kilencéves Petikére, az ötesztendős Dávidra és a család kis tündérkéjére, a kétéves Nórikára. Nagymamaként bizonyít- Sütök-főzök, játszunk, sétálgatunk, elalvás előtt mesélek nekik. Bár fárasztó minden pillanatban odafigyelni a kicsikre, nem teherként, hanem örömként élem meg ezt a vakáció alatt is. Annak idején éjt nappallá téve dolgoztam, nem jutott elég időm a gyermekeimre. Most nagymamaként bizonyíthatok, nekik és önmagámnak - mesélte | a borbányai szupernagyi, km Nem teherként, örömként élem meg, hogy segíthetek. JÓNAI ÉVA Nem mindenütt gond Élelmiszercsomag a rászorulóknak A szociális felzárkózást segíti az uniós támogatású program. VÁSÁROSNAMÉNY. A Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programban a helyi gyerekesély-irodát kereste fel szerdán Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért Nyolcvanhárom csomagot osztanak ki a munkatársak. FILEP SÁNDOR t és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, aki közölte: - Az egymilliárd forint keretösszegű, európai uniós támogatású programban három megyében havonta 8 ezer forint értékű élelmiszercsomagban kapnak a három évnél fiatalabb gyermekek, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek és nem járnak bölcsődébe. Sokat jelent- Összesen 83 élelmiszercsomagot osztanak ki a munkatársak a kistérségben élő rászorultaknak - jelentette ki Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere, hozzátéve, Czibere Károly ott volt Rózsa András csomagbontásánál fotó: sipeki Péter hogy az önkormányzatuk, a kistérségi társulás, valamint a gyerekesély-iroda mellett a bölcsődével is segítik a kistérségben élő gyermekes családokat. Rózsa Andrásnak virágos jókedve volt, amikor átvette és kibontotta a finomságokkal teli csomagot.- Nagyon sokat jelent ez nekünk. Két gyermekünk van, körülbelül havi 120 ezer forintból élünk négyen. A háztartásunkban jó helye lesz az élelmiszercsomagnak - árulta el a közmunkás, és bár becsukta maga mögött az iroda ajtaját, ezzel egy új világ nyílt meg előtte. km Nézőpont Nyéki Zsolt Fiókaröptető fészkek nyarai Lassan, de biztosan győzedelmeskedik a táblafoglaló diákság: a betűkben rótt visszaszámlálás a végéhez közeledik, s az „ó-ió-ció-áció” sorozat élén hamarosan ott daliáskodik a nagy „V” is. Viktória! Vakáció!! Ha végre itt a nyár, s meleg az idő, az ember fiának jár a hosszú pihenés, már ha életének zsenge szakaszában a boldog iskolás éveit tapossa még. Ami számára a végtelen szabadság mámora, izgalmakkal teli várakozás, az bizony megoldandó, komoly feladat a szülőknek. Jó ég, hol legyen a gyerek két hónapig...?! Ötlet, segítség és persze kellő anyagi muníció hiányában a legegyszerűbb megoldás: marad otthon. Kezdetben voltak a kulcsos gyerekek, akik sajátos nyakláncaikkal (a nyakukba akasztott kulcsokkal) verődtek ártatlan bandákba paneltornyok árnyékában, utcaszéli játszótereken. Hogy a foci, pingpong, vagy csak egyszerű beszélgetés közben ki kovácsolt itt életre szóló barátságot, s kiből lett csellengő, az nagyrészt azon dőlt el, hogy otthonában a kulcson kívül kapott-e valami mást is. Aztán jöttek a táborok: piros nyakkendős úttörők, zöld kendős cserkészek, sál nélküliek - az ingyenes jutalomüdüléstől a fizetős kínálatig, végtelen lehetőségekkel a fapadostól a csillagos égig... Sok gyereknek lesz végtelen boldogság, ha eltölt- het pár napot valamelyik tó, folyó partján, ahol pecázni tanítják, míg korosztályuk más tagja vitorlázni tanulhat a tengeren. Csiripelik a verebek, hogy a szigorúbb szabályozás óta az orvoslátogatók célt, illetve ajánlatot váltottak, s a top-gyógyítók szimpátiáját a gyermekeiknek szóló exkluzív táborajánlatokkal igyekeznek elnyerni. Helyzeti előny, de mielőtt bárki irigykedne, sopánkodna, ne feledje: legfeljebb a csiga álmodozhat az autóút túlsó oldaláról úgy, hogy „oda születni kell...”. A szülőn sok múlik, milyen utat, pályát választ, a vele járó terhekkel együtt. A nyári szünet a nevelésre is jó alkalom, főleg akkor, ha a jobb módú osztálytársakra mutogató csemete bőszen követel szebb ruhát, márkásabb cipőt, vagy épp nyaralást valamelyik „trendibb” helyen. A legjobb módszer bevonni az esély megteremtésébe: rendben, de tegyen érte valamit. Garantáltan másképp fog nézni a harmincezres cipőre, ha az ár felét neki kell előteremteni; rögtön megtanulja, mennyit is ér tizenötezer forint, ha azért tűző napfényben három-négy napig árul dinnyét, vállal napszámot. Ez az együttműködés közös sikerélmény, de még inkább életre szóló tanulság és bölcsesség. Na de akitől az igazi bölcsességet elleshetik, azok a nélkülözhetetlen nagyik, akik a nyári szünetekben újra a régi fényükben ragyognak! Tárt karokkal és szívük minden melegével várják ők az unokákat, s gondoskodnak róluk, míg a szülők dolgoznak. A legbiztonságosabb helyet nyújtják, kívánságot lesve és teljesítve ételben s játékban, reggeltől napestig. Közben persze maguk is megfiatalodnak kicsit, fáradt karjaikat új energiák mozgatják, és a zsörtölődésre is kevesebb az ok, ha a nyári szünetben újra ifjú élet, a jövő tölti be a családi fészket, amelyből már kireptettek jó néhány fiókát. Szerencsés, aki ezen a nyáron ilyen nagyikra támaszkodhat. zsolt.nyeki@kelet.hu Kelet kvíz 1417-ben a Domahydiak megtámadták és teljesen elpusztították a települést. Ekkor kapta a Puszta előnevet, amelyet később megváltoztattak. a) Fülpösdaróc b) Tornyospálca c)Nagyecsed d) Tunyogmatolcs A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Sok gyereknek lesz végtelen boldogság, ha eltölthet pár napot valamelyik tó, folyó partján, ahol pecázni tanítják. Főigazgató-helyettesi látogatás Nyíregyházán A vezetőket a laktanya előtt fogadták FOTÓ:KATASZTRÓFAVÉDELEM nyíregyháza. Irányítószervi ellenőrzésen a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettesi szervezetének a tevékenységét tekinti át a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tűzoltósági, a polgári védelmi és az iparbiztonsági szakterületek vizsgálatát megnyitó értekezleten részt vett Erdélyi Krisztián főigazgató-helyettes, dr. Tóth Ferenc országos polgári védelmi főfelügyelő is. km Megkérdeztük: On hol töltötte annak ideién a vakációt? Sütőné Vedres Viktória, Nagyvarsány Gyürei származású vagyok. Szép emlékeim vannak azokról a nyarakról, amiket a testvéremmel töltöttünk Debrecenben az új tanév kezdetéig. Sokat fürödtünk, horgásztunk, sátoroztunk. Tóthné Török Zsuzsanna, Vásárosnamény-Gergelyiugornya A nagyszüleim gulácsiak, tehát földrajzilag is közeliek. A Tisza-parti vidéki élet összes örömét átélhettem. Közös gyümölcsszedések, nagy játszadozások az utcán. Kötetlen volt a vakáció! Vezse László, Nyírmada Élénken él bennem, hogy a tanáraink szervezésében és aktív közreműködésével iskolai táborokban vettünk részt. Volt kézműves-foglalkozás, focizás, biciklizés, sőt még kertészkedés is. Elek Erzsébet, Vásárosnamény Természetesen sokszor voltam a helyi Garabonciás Ifjúsági Táborban. Örömmel értesültem arról, hogy elkezdődött a Bereg Szíve Üdülő- központ kivitelezése, ami új távlatokat nyithat.