Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-14 / 136. szám

2017. JÚNIUS 14., SZERDA 4 Kultúra KELET Új kihívásokkal kell szembenéznie Varga Balázs szerint a kitartás és a kemény munka meghozta gyü­mölcsét. nyíregyháza. Értelmiségi csa­ládban nőtt fel, vonzotta az újságírás és a tanítás, ám az iskolai rendezvényeken szer­zett élmények felülkereked­tek a terven, hogy csendes polgári életet éljen. Ahogy idősödött, egyre inkább el­hatalmasodott rajta a vágy a világot jelentő deszkák iránt, s egy ponton elhatározta: ha törik, ha szakad, színész lesz. Varga Balázzsal beszélget­tünk, aki a Móricz Zsigmond Színház idei évadzáró ülésén vehette át a Kelet színésze el­ismerést.- Az érettségi után az Új Színház Stúdióban bontogat­tam a szárnyaimat, ahol azt tanácsolták, jelentkezzek a színművészetire. Ötször áll­tam a felvételi bizottság előtt, mind az ötször elutasítottak, a Kaposvári Egyetemre vi­szont felvettek. Madarat le­hetett volna fogatni velem... Aztán jött a feketeleves: a diploma után nem szerződ­tettek le. Két évig szabadú­szóként próbáltam érvénye­sülni, amit nagyon élveztem, de szerettem volna a bizony­talant biztosra cserélni, ezért is kaptam az alkalmon, ami­kor szólt egy barátom, hogy Azért is olyan fontos számomra a Kelet színésze díj, mert a közönségtől kaptam. VARGA BALÁZS munka gyümölcsét. Azért is olyan fontos számomra a Ke­let színésze díj, mert a közön­ségtől kaptam. Ezért érdemes csinálni - jegyezte meg, s el­árulta: a szavazás alatt sok biztató üzenetet és hívást ka­pott, s a Főfőnökben nyújtott alakítása után a pozitív kriti­ka is megtalálta. Úgy érzi, a közönség szimpátiája és a szakmai elismerés összeért, ami újabb lökést ad a tovább­lépéshez. Mégis, amikor ezt mondja, a mosolya mögött szomorúság bujkál.- Nehéz a búcsú, nehéz ott­hagyni a helyet, ahol színész lettem. Öleljük egymást, pe­dig tudjuk, hogy hiába vágják ki a fát, a gyökér megmarad, együtt leszünk a következő évadban is. Keveredik ben­nem az izgatottság és a féle­lem, de nagyon várom az új élményeket, benyomásokat. Harminchárom éves vagyok és megint jön valami merő­ben más. Általában két évre gondolkodom előre; 35 éve­sen már szeretnék családot, szeretnék révbe érni - tekin­tett a jövőbe Balázs, aki nem egyedül vág neki az ismeret­lennek, hiszen szerelme, akit a nyíregyházi színházban is­mert meg, vele tart.- Nem könnyű vidéken színésznek lenni, minden boldog percért meg kellett és meg kell küzdenem. A szép emlékek polcán főhelyre ke­rül a Kelet színésze díj, hiszen bizonyítja, hogy megérte a rengeteg erőfeszítés. Ez pe­dig boldoggá tesz. km-csa Balázs szívéhez a Párnaember című előadás áll a legköze­lebb FOTÓ: KULTURSZALON színészt keresnek Nyíregyhá­zán. Az akkori igazgató, Tas- nádi Csaba emlékezett rám, mert látta a vizsgaelőadáso­mat és szerződést kínált. Megtalálták a szerepek Balázs számára teljesen is­meretlen volt a kőszínházi közeg, azonban hamar meg­találta a helyét a társulatban, melynek több egykori osz­tálytársa is tagja.- A nulláról kellett kez­denem - és nem először, az életem során többször in­dítottam tiszta lappal. El­kezdtem hát „gyűjtögetni a pontokat”, aminek ered­ményeként egy-két év múlva egyre nagyobb feladatokat kaptam. Főként kamaradara­bokban mutathattam meg magam igazán a középiskolás diá­kok előtt. Úgy érzem, megszerettek a nyír­egyházi fiatalok, hiszen a színházi előadásokon túl számos rendkívüli iro dalomórán találkoz­tunk Las- san­A debreceni impulzusok megerősítették abban, hogy élete új állomáshoz érkezett. Úgy döntött, elég tapasztala­tot szerzett ahhoz, hogy is­mét szabadúszásba kezdjen. A nyíregyházi rajongóknak azonban nem kell elkesered­niük: a következő évadban két darabban is visszatér a megyeszékhely teátrumának színpadára, emellett Debre­cenben két előadásban is sze­rephez jut. Hazamegy játszani- Hab a tortán, hogy a Kelet színésze díj után kaptam egy felkérést Budapestről is, így hazamegyek játszani - me­sélte Balázs, aki hat év után lelkesen veti bele magát a fő­városi életbe, a szinkronizá­lásba és a castingokba, hiszen ezekről a Nyíregyházán eltöl­tött évek alatt le kellett mon­dania. S teheti mindezt biztos háttérrel, hiszen családja és barátai várják otthon.- Bevallom, borzasztóan hosszú volt ez a hat év. Ren­geteget kellett tanul­nom és dolgoz­nom, de az élet most is engem igazolt: kitar­tással és tü­relemmel learat­hat - tam a ként megtaláltak a hálás szerepek, melyek közül a leg­emlékezetesebb a Párnaem­ber volt, ami azért is áll közel a szivemhez, mert a társulatból négyen állítottuk színpadra. Katartikus élmény volt a be­mutató, a színház is betette a bérletes előadások közé. Deb­recenbe is elvittük a Párna­embert, ami talán hozzájárult ahhoz, hogy tavaly megkeres­tek a Csokonai Színházból és leszerződtettek két előadásra. Szuper időszak volt, az évad során megismertem a társu- . latot, és akkor éreztem elő­ször, hogy mocorog ben- . n e m ala- mi... « Csabai László legújabb kötete A Nyírség Könyvtár Alapít­vány adott otthont kedden a Szindbád, a forradalmár című regény bemutatójának. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Röviden talány. Illyés Péter Talány című előadói-estjére várják a kultúra szerelmeseit június 15-én, csütörtökön délután öt órától a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár kamaratermébe. KIÁLLÍTÁS ÉS KONCERT. A Vá­rosmajori Művelődési Ház­ban június l6-án, pénteken 17.30-kor Nagy Mariann kép­zőművész alkotásaiból nyílik kiállítás. A fotográfus-grafi­kusművészt jól ismeri a nyír­egyházi közönség, jelen tár­lata akvarelleket, grafikákat, portrékat mutat be az érdek­lődőknek. Este hattól pedig Cserháti Zsuzsa legendás éne­kesnő közelgő születésnap­jára emlékezhetnek zentai Edittel és Csernák Tiborral, a Polip együttes vezetőjével. A legismertebb dalok prózai ré­szekkel váltakoznak. HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Családi ház eladó Nagycserkesz, Tamásbokor 10. alatt. Érd.: 20/ 922-1546. _____________895900 Családi ház eladó, Petneháza, Kossuth u. 94. sz. alatt, 135 nm alapterületű, 3 szoba, konyha, fürdő, wc, 2 spájz, 2 m-es helyiség, beton pince 3x4 m-es, 300 négyszögöles kerttel. Érd.: 0630/ 863-4665, 0620/325-5596, 0620/478-4349 ________896102 LAKÁSELADÁS Bp. X. kér Fokos utcában, I. eme­leti, 2+1 fél szobás 73 nm-es lakás eladó. Ár: 18,9 M Ft. Tel:0670/ 646-6818. ____________894255 Bp. X. kér. Kéknyelű utcában, 1 szobás, 27 nm-es garzonlakás eladó.Ar: 11,9 M Ft. Tel: 0670/ 646-6818 894256 Bp. X.ker. Körösi Csorna Sándor úton, felújított 2 szoba 42 nm-es lakás eladó. Ár: 15,9 M Ft.Tel: 0670/646-6818 ________894257 GÉP, SZERSZÁM Eladó: traktorra szerelhető emelővilla, raklapvillával ill. bálarakó tüskével, dízel villástargonca. Érd.: 0630/9837- 076 896211 4 soros Leták sorközművelő eladó töltőkapákkal. Érd.: 0620/371- 8439 896ioo HÁZTARTÁSI GÉP ÉS FÉLSZ. 200 l-es hűtőszekrény és fagyasz­tóláda eladó. Vidékre szállítás meg- oldható. 70/319-5947.____895991 HOBBI, SPORT Esőmentes körbálás széna 200 bála, MTZ 550 eladó. 06309134537 896096 BÚTOR Antik tükör eladó. Érd.: 0630/616- 2341. 896143 ÉLELMISZER,TAKARMÁNY Széna, körbálás és takarmányborsó, sárga szemű eladó. Érd.: 0630/638-5298 896189 ÁLLAT Fehér vágnivaló csirke kapható. Nyháza, Tiszavasvári út, Benkőbo- kor. 7-17 óráig. 20/9436-466. 896012 Fiatal, szabad tartású, kukoricán nevelt, vörös, aktívan tojó tyúkok, 1000 Ft/db áron, ingyenes házhoz szállítással eladók. Érd.: 0620/ 590-9196. Hívjon bizalommal! 895941 Hízók 120-170 kg-ig eladók. 430 Ft/kg. Érd.: 30/302-4710. 896122 l.osztályú 26 hetes, szép tollazatú szabad tartású vörös tojótyúkok, intenzív tojók. 1200 Ft/ db áron, 10 db-tól ingyenes házhoz szállítással megbízható termelőktől eladók. Érd.: 20/800-1636. 896030 Naposcsibe, vörös, kettőshasznú kapható és megrendelhető. Cím: Füredi József, Kisvárda. Érd.: 0645/410-813, 0630/287-0864. _____________________896129 Tyúkvásár! Barna, jó tollazatú, 2 kg feletti tojótyúk 420 Ft/db jún.16-án 8-9 óráig Mátészalka Ujfalusi-tag, Ipari útból nyílik. 10-11 óráig Fehér- gyarmat, Matolcsi úti áfész-telep. 895516 Tyúkvásár! Barna, jó tollazatú, 2 kg feletti tojótyúk 420 Ft/db. Nyíregy- háza-Vargabokor. Tel.: 0620/9370­200, ________________895631 15 hetes kender magos jércék, vörös babosak 1500 Ft/ db, kakasok 1200 Ft/ db. Házhoz szállítás díjmentes. Érd.: 30/611- 4449.________________896070 23 db anyajuh 12 bárányával eladó. 1 db 14 hónapos magyar üsző és 1 db 20 hónapos deres kancacsikó eladó. 06-30-625-4722 896138 23 hetes aktívan tojó vörös tyúkok és kettős hasznosításúak 1000 Ft/ db áron eladók szállítással. Érd.: 20/495-7445. 896032 3 db 25 kg-os és 4 db 22 kg-os malac, 21000 Ft/ db és 20000 Ft/ db áron eladó. Érd.: 30/367-1172. 896247 NÖVÉNY 20 mázsa szemes kukorica eladó. Ár: 4 E Ft/100 kg. Érd.: 0630/562- 3830 896116 EGYÉB ELADÁS Nyárfa széldeszka 1000 Ft/q eladó. Érd.: 0630/696-3961. 892443 10 cm-es műanyag rekesz 600 db eladó. Érdeklődni: 06304705968. 896036 3 db lovaskocsi eladó, ui. 2 db kecskegida. Érd.: 0620/271-4840 896127 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT ] Kútfúrás, kútjavítás, kompresszoro­zás 40-125 mm-ig. Ciropulosz. 20/6615-629, 30/3200-634. 893072 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, sza- lagfüggöny, harmonikaajtó, heve­derzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műa.nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. Autóüveg fóliázás. ALKATRÉSZBOLT: Nyíregyháza, Kállói út 26. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. 895833 Redőny (műa., alumínium motoros) -szúnyogháló akció, javítás, gurtnicsere azonnal. Pokrovenszki 42/433-537, 30/9284-066 896058 SZOLGÁLTATÁS KERESÉS Kőműves és festő brigád munkát keres, kisebb nagyobb fel­újításokat +szigetelést is. 896085 VÁLLALKOZÁS Számviteli szolgáltatás vállalko­zásoknak. Könyvelés,bérszámfejtés, tanácsadás. Pontos, hatékony szol­gáltatás. Tel: 06/31783-2723 894172 MUNKAHELYET KÍNÁL A tunyogmatolcsi Székely Fogadóba önállóan dolgozni tudó SZAKÁCSOT azonnali munkába állással, korrekt 3 bérezéssel felveszünk! Érdeklődni: +36 30 325 6689 Autófényezőt felveszünk. Lehet pályakezdő is. Érd.: 0620/3676- 110. 896144 Az ISV ZRT PREMIXGYÁR Nyírte­leki telephelyére villanyszerelő­karbantartói, munkakörbe munka­társat keres.Jelentkezni lehet telefonon a 42/211-200-as tele­fonszámon. Fényképes önéletraj­zokat az premixgyartitkarsag@isv.hu címre kérjük küldeni. 895543 Belföldi árufuvarozáshoz C,E kate­góriával sofőr és GKI kártyával ren­delkező sofőrt keresünk. Bérezés megegyzés szerint. Érd.: 0630/ 408-0036. 896157 Betanított munkásokat keresünk Pest környéki munkahelyre, magas kereseti lehetőséggel. Szállást, étkezési hozzájárulást biztosítunk. Tel.: 06-30/389-3398, 06-30/ 691-0811, 06-66/241-428. 896141 Gépkocsivezetőt keres pékség^ Nagyhalász vonzáskörzetéből. Érd.: 30/6544-661. __________895973 Gyakorlattal rendelkező Bér-tb ügy­intézőt keresünk napi 4 órás mun­kakörbe. Jelentkezni a 70/396- 5091-es telefonszámon. 895759 Jó kereseti lehetőséggel varrónőket felveszek. Érd: 30/261-1538. 896162 Tapasztalattal rendelkező ingat­lanvagyon értékelő munkatársat keresünk. Önéletrajzokat az info@vagyonertekeles.hu címre várjuk. 895870 VEGYES Bontott tufa eladó. Érd.: 30/302­4710.________________896123 Fűnyírást, kaszálást,fakivágást, darabolást, veszélyes fák vágását vállalom. 06-30-718-2564 895426 Tűzifa akác, nyár 1200 Ft/q-tól eladó. Szállítás megoldható. Papp Erdészet. 20/932-9588. 896io6 Korai munkakezdéssel, HÍRLAP­KÉZBESÍTŐKET keresünk Nyíregyháza és Nyírtelek területére. 8 +36 20 973-9767 Napkor, Encsencs és Nyírbátor területére. 9 +3620958-9917 Pap és Pusztadobos területére. 8 +3620958-9918 Nyírbogdány, Nagyhalász és Kisvárda területére. 8 +36 20 958-9919 Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-16 óráig Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny, f Lukács-Ablak Kft. I O Nyíregyháza-Oros í Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650 Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! www.kelet.hu

Next

/
Thumbnails
Contents