Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-22 / 117. szám
2017. MÁJUS 22., HÉTFŐ 4 Wémm ’ kelet ' §j|§[§|||||^^ Üzenet Kolozsvári Zoltánná nagydobosi olvasónktól Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. MARA) SÁNDOR Levelesládánkból „Álmodd meg, én megcsinálom!” Alkotói „bázist” alakított ki a Nyíregyházán lévő Pince utcában Kardos Zoltán, aki itt tervezi meg a szebbnél szebb, hordozható kemencéit. Több évtizedes gyakorlattal a háta mögött arra törekszik, hogy a „fűtött testek” ne csak esztétikusak és praktikusak, hanem időtállóak is legyenek - a megrendelők legnagyobb örömére. - Nem tömegcikket gyártok, az esetek többségében egyedi elképzelések alapján születnek a termékek. Kaptam már megrendelést a megyén, de még az országhatáron túlról is, s csupa elismerő visszajelzés érkezett - büszkélkedett a borbányai kemencespecialista, majd hozzátette: örömmel látja, hogy napjainkban egyre nagyobb igény mutatkozik Kardos Zoltánnak sok évtizedes szakmai sütnlvalója van FOTÓ: A SZERZŐ a kemencékre úgy a kertes családi házaknál, mint a vendéglátóipari helyeken, illetve a falusi turizmusban érdekelt cégeknél, vállalkozásoknál. Kardos Zoltánnak természetesen arra is van ötlete, mi mindent és hogyan készítsenek el a kemence gyomrában, de ez már egy másik történet... STICK GYULA, NYÍREGYHÁZA Olvasóink írják Bezzeg a mi időnkben... Sok gondolatot elindított bennem Koncz Tibor újságíró egyik szép jegyzete. 89 éves vagyok, régen voltam fiatal, de arra tisztán emlékszem, hogy mi, akkori gyerekek nem követelőztünk, még csak nem is kértünk, hanem vártunk. Nem azért kaptunk ruhát, cipőt, mert a szomszéd gyereknek már volt. A mi Jézuskánk tudta, mire van szükségünk, nem vittük vissza a boltba, mert nem tetszik, amit ajándékként kaptunk. Szükség volt rá, és tudtunk örülni neki. Igaz, ma már más világot élünk, nagyok az igények, nem könnyű szülőnek lenni. Szeretnénk lépést tartani a korral, megtenni, ami tőlünk telik, akár erőn felül is. Igaz, a gyermekeinket mi vállaltuk, nem is várunk érte mást, csak tiszteletet, idős korban megbecsülést, figyelmességet. Nekünk még háton kellett a gyerekünket cipelni a mezőre, iskolába, orvoshoz. Nekünk édesanyánk, édesapánk, nagyszüleink voltak, most muter, fater van. Gyors léptekkel halad a világ, de az egymás iránti figyelmesség, kultúra kissé lemaradt. Van FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Először hallhatta a nagyközönség a több szólamra átírt kórusművet Kórusok világnapi találkozója A Külhoni lengyelek világnapja alkalmából a Buda- pest-Fasori Evangélikus Gimnázium nagytermében fellépett a Nyíregyházi Lengyel-Magyar Dalárda is. A magyarországi lengyel kórusok találkozóján a Rzeszowi Egyetem Zeneművészeti karának professzora, dr. hab. Pawel Paluch a dalárdánknak több szólamra átírt „Góralu czy ci nie zal...” kezdetű kórusművét itt hallhatta először a nagyközönség. A dalos rendezvény, amelyet támogatott és megtisztelt jelenlétével Jerzy Snopek professzor, a Lengyel Köztársaság nagykövete, fergeteges hangulatban telt el. BÁRKÁNYIWIESLAWA azért követendő példa is. Régebben Egerben kirándultam, a székesegyházba is elmentem. Az ajtón lévő hatalmas kilincset alig értem el, de hátulról egy fiatal már nyitotta is, és mondta: „Tessék parancsolni!”. Megköszöntem, mire ő a szokásos szívesen helyett azt válaszolta: „Szeretettel!”. Nem akarok senkit megsérteni, akinek nem inge, ne vegye magára, de egy alapos önvizsgálat után ki-ki eldöntheti, akar-e „inget cserélni”! Mert nem csak a sírunkra kell egy szál virág! JUSZTUS JÓZSEFNÉ, MARIKA NÉNI Események képekben Kellemes, felüdítő sétát tettek a madarak és fák napja alkalmából túracipőt húzott nyugdíjas klubok a sóstói erdőben. A bemelegítő tornát Piszárné Ilike vezényelte le fotó: bráz Katalin Legutóbbi, mandabokori fellépésén szlovák és magyar anyanyelven adott elő népdalcsokrot a 40 éve alakult Nyírség Tirpák Népzenei Együttes, a közönség együtt énekelt az előadókkal fotó: illés János A Sóstói Múzeumfaluban tartott konferenciát nemrégiben a Bokortanyák Lakosságáért Egyesület vendégszeretetét élvező országos szlovák önkormányzat félszáz fős delegációja. Az asszonyok régi tirpák ételekkel: trepanca levessel, töltött káposztával és morzsókás kaláccsal kedveskedtek a vendégeknek fotó: palicz István A Nyíregyháza-Kertvárosban élő Papp Györgyné okkal büszke a szép virágos kertjére fotó: olvasónktól A „vélelem” bére és annak kamatai Miért kell a mai, mindent szigorúan számon kérő világban bármit is arra építeni, ami csak „vélelmezhető”? NYÍREGYHÁZA. Történetünk nem a régmúltba nyúlik visz- sza és nem is a távoli jövőben játszódik. Egy átlagos magyar adófizető állampolgár esete, aki - törvénytisztelő atyafi lévén - mindig eleget tett e kötelezettségének, egyszer azonban hibázott. Elfelejtette bejelenteni a NAV illetékes igazgatóságán, hogy megváltozott a levelezési címe, ráadásul külföldön vállalt munkát, így Magyarországon nem rendelkezett rendszeres jövedelemmel. És ezzel kezdetét vette a kálvária... A hivatalos, majdnem kettőezer forintos adótartozás befizetésére figyelmeztető levél „vélelmezetten átvételre került”, a valóságban azonban nem történt meg. Aztán az adóhatóság csak várt és várt türelmesen, több mint három évet. Ekkor valakinek eszébe jutott, hogy jó lenne újabb felszólító levelet küldeni az engedetlen adózónak, mert ugye, minden forintnak megvan a helye az államháztartásban. A sablon már ismert: levél elment, címzett ismét nem vette át, tehát logikus: vélelmezzük, hogy átvette és 30 napon belül pótolja a mulasztását. Évek után kutatták fel Természetesen ez megint elmaradt, így az ügyintézőnek az az ötlete támadt, hogy elő lehetne keríteni a lakcímét e renitens polgárnak. Lássunk csodát: működött a dolog! Amikor főhősünk kezébe vette a hivatali irományt, igencsak meglepődött. Itt már azzal a „fenyegetéssel” szembesült, hogy ha pár napon belül nem rendezi esedékes adófizetési kötelezettségét, akkor adószámát felfüggesztik. Mi sem természetesebb, hogy ennek a „kérésnek” nem lehetett ellenállni, hát befizette a fenti, „tetemes” összeget. Ezzel nem ért véget a történet A kedves olvasó az gondolhatná, hogy ezzel véget is ért a történet, melynek szereplői még ma is élnek, ha meg nem haltak. Sajnos, nem így történt. Adófizetőnknek a NAV illetékes igazgatósága újabb meglepetéssel „kedveskedett”: adótartozásának befizetését követően egy csekket kapott majdnem négyezer forintos összeggel, ami a késedelmi kamat volt. Szerény számításaim szerint is olyan ez a százalékos kamatarány, hogy néhány uzsorás pironkodna, ha erről tudomást szerezne. A készséges ügyintéző hölgy ugyan szabadkozott amiatt, hogy a kolléganője „elfelejtette” ez utóbbi summát megemlíteni a hivatalos levélben, de hát kérem szépen, ez ugye nem is olyan nagy dolog... Történetemet egyrészt okulásképpen írtam másoknak: senki ne feledkezzen meg a hivatalos kötelezettségéről, bármi legyen is, jelen esetben az adóbefizetésről. Másodsorban: érdekességként, hiszen több év elteltével mégis csak meg lehetett találni a „jogszabályszegőt”. Igaz, addigra a fizetni való felduzzadt. Ez így „noooormális”? Csak azt nem értem, miért kell a mai rohanó, mindent szigorúan ellenőrző és számon kérő világban bármit is arra építeni, ami csak „vélelmezhető”. Vagy ez így - Besenyő Pista bácsi után szabadon - „noooormális”? NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN Fogadónap: kedden és pénteken Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesztőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken 10-14 óráig Dankó Mihály újságíró fogadja az aktuális probléma- felvetésekkel, információkkal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Vendégsorok Angyal Sándor A lét minimuma A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) két éve úgy döntött, ezután nem számolja ki és nem tárja nyilvánosság elé a magyar népesség létminimum-mutatóját. Gondolom, azért, mert ráuntak, hogy ez a szám évek óta ugyanolyan alacsony, változás nem tapasztalható, ezért félredobták. Igen ám, de a Policy Agenda tavaly fehéren-feketén kimutatta: 2016-ban a családok több mint egyharmada élt a létminimum alatt. Aki arra gondol, hogy több mint 3 millió ember esik össze az éhségtől naponta, téved, mert a létminimum nem a szegénységi küszöb, az lentebb van. A létminimumban olvasható a létezés, amihez valamennyit enni, inni kell, mosni, főzni, ruházkodni, hogy a villanyról meg a fűtésről ne is beszéljünk. Meg különben is: volt béremelés, a nyugdíjasok is kaptak pluszt, hogy mennyit, azt ne hozzuk szóba. Tehát a létminimumon élők nem az éhhalál küszöbén vannak, bár az elgondolkodtató, hogy az agyon dicsőített Visegrádi Négyek között tök utolsók vagyunk az átlagkeresetben, s a mi gazdasági miniszterünk azért imádkozik, hogy legalább az ő átlagukat közelítsük meg, ha nem is sikerül mindjárt Szlovákia szintjére emelkednünk. Tehát, bár nem halunk éhen idehaza, de ha igaz, hogy egy négytagú családnak a havi szükségletei kielégítésére 256.995 forintot kellene költeni, sokan kérdezhetik, hol élnek azok a havi nettó negyedmilliót kereső családok, akik ennyi pénzből sem tudnának félretenni egy forintot sem váratlan kiadásokra? Mifelénk nincs olyan polgármester, mint a milliós órabért bezsebelő „szegény” Mészáros. Őket hiába keresnénk a mi megyénkben, ahol legtöbb a közmunkás - persze, elvétve akad azért néhány milliárdos is. Ne dobálózzunk úton-út- félen a szegénységgel, mert lehet ennél még rosszabb is! Elég, ha szemügyre vesszük az állandóan emelkedő árakat a boltokban... Egy négytagú családnak a havi szükségletei kielégítésére állítólag 256.995 forintot kellene költeni. sandor.angyal@kelet.hu Kvízmegfejtés A település nevét az oklevelek 1435-ben említik először, mint Apáti és Őrmező közt fekvő települést Kenes néven. b) Újkenéz
