Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-17 / 64. szám
2017. MÁRCIUS 17., PÉNTEK KELET Ez az utolsó figyelmeztetés NYÍREGYHÁZA. Hétfőig érvényesíthetik igazolványukat az őstermelők annak érdekében, hogy értékesítési tevékenységüket az idén is jogszerűen folytathassák. A március l-jei adatok szerint még mintegy 7700 őstermelőként biztosított nem érvényesítette az igazolványát. A betétlap-kiváltással ez január i-jéig visz- szamenőleg megtehető, km Mintegy 80 milliárd forint forrás válik elérhetővé a gazdák számára ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN Új pályázatoka hónap végén KECSKEMÉT. Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kecskeméti Agrárium 2017 konferencián elmondta: a Vidékfejlesztési Program (VP) 1300 milliárdos keretéből tizenhárom pályázat révén még mintegy 80 milliárd forint forrás válik elérhetővé március végéig. A hónap végéig így valameny- nyi, eddig meg nem hirdetett pályázati felhívást elérhetővé teszik. nak.hu Ukrán A kárpátaljai elvágyódás segítheti a magyar szakmunkáshiányt. NYÍREGYHÁZA. Határ menti megyeként nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, ami Felvidéken, Partiumban vagy éppen Kárpátalján történik, legyen szó gazdaságról, kultúráról vagy épp oktatásról. Utóbbi földrajzi egység társadalmi és gazdasági helyzetéről, fejlesztési lehetőségeiről, integrációs törekvéseiről értekeztek a szakemberek a napokban Nyíregyházán. A konferencián jó néhány kárpátaljai önkormányzat képviselője részt vett, akik több szakmai előadást is meghallgathattak a magyar-ukrán kapcsolatokról, a határátkelés nehézségeiről, illetve a hazánk és az Európai Unió között fennálló gazdasági viszonyrendszerről.- Rögös út vezetett addig, míg hazánk az unió tagja lett. Remélem, hogy Ukrajna is hamarosan eljut idáig. Ebben a célkitűzésében Magyarország is szeretné őket támogatni, még ha nem is mindig felhőtlen a két ország viszonya - utalt a kijevi törvényhozás asztalán fekvő nyelvtörvényre Buhajla József, hazánk Sokan közü lük Magyar- országon szeretnének dolgozni. m. estizsÄ istván ti, ] , magyar - két jó barát? Bíznak a zökkenőmentes határátlépésben illusztráció: internet Ungvári Főkonzulátusának vezetője. Új együttműködések- A megyei önkormányzat területfejlesztési, illetve az uniós pénzek elosztásával kapcsolatos feladatokat lát el, ennek keretében szeretnénk megerősíteni a már meglévő határ menti kapcsolatainkat, illetve új együttműködéseket is beindítani - fogalmazott Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke. Hozzátette: nem csak uniós pénzből akarják a határon túl élő honfitársainkat segíteni, a kárpátaljai régiót megerősíteni, hanem költségvetési forrásból is.- A hazai kormány eltökélt a határon túli, elcsatolt területek felzárkóztatásában - kezdte előadását dr. Grezsa István. A megyénk, illetve a kárpátaljai régió fejlesztési feladatainak koordinációjáért felelős kormánybiztos beszédében kihangsúlyozta: a fent említett területek a vásárlóerő-paritáson mért árfolyama (magyarán az életszínvonal) alacsonyabb, mint a Kárpát-medence más régióié, ahogy a jövedelmek közt is komoly különbség van.- Egy felmérés szerint a kárpátaljai fiatalok nagy része Shiraishi Renáta a határ menti együttműködések egyik lehetséges válfajáról, az Európai Területi Társulásokról (ETT) beszélt, megemlítve a 2015-ben megalakult Tisza ETT-t mint kuriózum: ez az egyetlen olyan, az unió által ratifikált együttműködési forma, mely egy uniós és egy nem uniós ország közt áll fenn. A Külgazdasági Minisztérium osztályvezetője is elvágyódik nyugatra, sokan közülük Magyarországon szeretnének dolgozni, ez akár a hazai szakmunkáshiányt is mérsékelheti - fogalmazott a kormánybiztos, aki három gazdasági területet nevezett meg, ahol együttműködhet hazánk Ukrajnával, úgy mint a turizmus, a feldolgozóközponti kérdésnek nevezte a zökkenőmentes határátlépést.- A magyar-ukrán határ- szakasz hossza 133 kilométer, ezen jelenleg két vasúti és öt közúti átkelőhely biztosítja az átkelést - mondta Shiraishi Renáta. A Tisza ETT működésének részleteibe Szabóné Cap Andrea, a társulás vezetője avatta be a vendégeket. Előadásából ipar és az agrárium. - Ennek egyelőre gátat szab a sokszor nehézkes és időigényes határ- átkelés, de reméljük, hogy ez a jövőben változik - zárta dr. Grezsa István. Schengeni előnyök A Miniszterelnökség képviseletében dr. Molnár Balázs Péter szólt a hallgatósághoz. Az uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár hazánk és az unió kapcsolatrendszerérői tartott előadást, kiemelve a schengeni övezet jelentette előnyöket és azt, hogy a 2014 - 2020-as költségvetési időszak között 8000 milliárd forinttal több támogatást kapunk, mint amennyit befizetünk, ennek köszönhetően hazánk az unió legnagyobb nettó haszonélvezői közt maradhat. - A magyar-ukrán kapcsolatokra nézve is jó hír, hogy június il-étől az ukrán állampolgárok vízum nélkül utazhatnak majd az unió tagországaiba - mondta a helyettes államtitkár. km-tg kiderült: a Tisza ETT legnagyobb előnye, hogy közös tervezésű, határon átnyúló nemzetközi projektek végrehajtását teszi lehetővé, amelynek a térség szempontjából kiemelt jelentősége van. Jelenleg is számos megoldandó feladatot ad a közös árvízvédelem, a kárpátaljai szennyvíztisztító telepek felújítása, illetve a közlekedés és a gazdasági kapcsolatok fejlesztése. Kuriózum ez az együttműködési forma Epen maradt rügyminták A kolozsvári Agrariára segít eljutni a PRIMOM Soha nem voltak még ilyen ellenállóak a hazai gyümölcsfák a kemény téli időjárásban. ÚJFEHÉRTÓ. Az akár mínusz 17 Celsius-fokra lehűlt keleti gazdaságokban épen maradt mind az alma-, mind a meggytermés - ez derült ki az MKSZN újfehértói telephelyének vizsgálataiból. A szakemberek 8 alma- és 6 meggyfajtából szedtek le rügymintákat, amelyeket a helyi laboratóriumban értékeltek ki.- November végétől kezdett lehűlni a levegő, és egész decemberben, januárban, sőt még februárban is folyamatos mínuszok voltak. A fák december elején mélynyugalmi állapotba vonulnak, és általában csak olyankor van probléma, ha az erős hidegben pár napra vagy hétre melegedés áll be. Ekkor ugyanis beindul a fák nedvkeringése, amely egy újabb erős mínuszban sérülékennyé teszi a rügyeket, így azok megfagyhatnak - magyarázta Szabó Tibor, az Meggyszedés illusztráció: ékn MKSZN tudományos főmunkatársa. KM NYÍREGYHÁZA. A PRIMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány szakmai látogatást szervez április 6-7-én Kolozsvárra. Az úti cél az „Agraria” mezőgazdasági és élelmiszer- ipari kiállítás, amelyen 330 kiállító vesz részt 16 országból, mintegy 20 ezer négyzetméteren bemutatva termékeit, szolgáltatásait. Legalább tíz fő jelentkezése esetén (határidő: március 22.) az alapítvány csoportos kiutazást biztosít, valamint segít a szállásfoglalásban is. További információ: primomeu@chello. hu; 42/799-150; 42/799-140; 06-20/342-3442. KM HÁZ,HÁZRÉSZELADÁS Eladó Tarpa, Esze T. u 51/c 60 nm lakóház + mellékép. 3330 nm területen, Tarpa, Esze T. 51/d. 60 nm lakóház + mellékép. 3330 nm területen, felújításra szorul. Beregdaró- con 2 ha 4086 nm rét művelési ágú terület. 30/436-0039. _______884259 ÉPÍTÉSI TELEK Építési telek eladó Nyíregyháza- Rozsrétban (közművekkel). Ár: 4 E Ft/nm. Tel.: 30/3465-064. 883932 FÖLD, KERT Borsod megyében,Szikszó,Edelény .Alsóvá dász 20 km körzetében eladó szántót keresek. Fáy Atilla,tel.:06302097887 884612 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Nyíregyháza, Orosi úton 20 éve folyamatosan működő élelmiszerüzlet családi okok miatt kiadó vagy eladó. 30/9656-144. ________884745 GÉP, SZERSZÁM Billenős pótkocsit műszakival, minőségi hármasekét, MTZ 550 LUX 80-s új motorral, függesztett axiál permetező, 160-s tárcsa és rönkfogó kanalak eladók, cserét beszámítok. Érd.: 20/596-4059. 884643 Borona 5 és 4 leveles középnehéz kézzel összecsukható keveset hasz- nált eladó.Érd:30/6551051 884285 Oldalazó talajmaró 5-6-7 m sortávhoz eladó. Tel.: 20/311-7567. 883377 1 db dízel mia motor és 1 tengelyes pótkocsi, kistraktor után való eladó. Érd.: 0670/224-2088 884692 2000 l-es Axiál permetező, membrános eladó, 3-as ekét beszámítok. Érd.: 0630/441-5453 884659 5.6 méteres ásóborona kifogástalan állapotban eladó Irányár: 1,3 M Ft Érd: 0670/387-0259 884774 50 db talajmaró kapa, 1 db 2 késes mélylazítő, 6 db kardán, 1 db szöghajtás eladó. Érd.: 0620/342- 2586_______________________884770 AUTÓ AutófelvásárláslDíjmentesen házhoz megyünk azonnal fizetünk.Hivatalos gyors ügyintézés.Tel:0670/ 773-1138 __________________8842U Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel terhelt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. 882522 ÉLELMISZER,TAKARMÁNY Esőmentes kisbálás réti széna eladó. Érd.:06-30-3075281 884681 Körbálás lucerna 6 E Ft/bála, borsó 7 E Ft/100 kg áron eladó, Tiszalök. Érd.: 0630/4367-123 _________________________________884679 Olaszliszkán furmint bor, 300 Ft/I áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265 882559 Tavaszi árpa eladó, 5 E Ft/100 kg áron, Nyíregyháza, Tünde utcán, rostált, tisztított. Érd.: 0630/6382012 ________________________884642 VETŐMAG! Fémzárolt kukorica és napraforgó hibridek nagy választékban kaphatók. Kruppa-Mag Kft. Kisvárda. Tel.: +36 30 452 4265 883744 ÁLLAT Dajkakutyát keresek. Érd.: 0620/ 9370-200. 884782 Előnevelt csirke, piros, shaver farm eladó. Jánvári, Baktalórántháza. Érd.: 0620/4882-318 884623 Hízó és stráfkocsi eladó. Érd.: 0642/718-649 _____________884624 Napos és előnevelt csibe vegyes és Master tojó fajta piros és fehér hús- hibro oltva, vakcinázva kapható és megrendelhető. Nyíregyháza, Kéz u. 38. Halindáné. 20/352-0466, 42/ 460-126. __________________884733 Szép tollazatú barna tojótyúk eladó, Nyíregyháza Bem József utca 19 szám alatt. Érd.: 30/352-8697. _________________________________884641 Tevékenység változása okán szőke mangalica állományomat értékesítem. Eladó: 20 db tenyész koca, a MOM egyesületének származási igazolásával, 1 db tenyész kan szinten származási igazolással. Ezenkívül eladó 60 db mangalcia hízó és süldő. Érd: 30/427-0003. _________________________________884471 Törzstenyészetből szőke mangalica malac, süldő, hízó és szőke mangalica-durok keverék malac, süldő, hízó, ui. szőke mangalica- durok keverék süldő kan eladó. Érd.: 0670/420-1145 884721 Vörös, oltott tojójércék és tyúkok eladók szállítással. Érd.: 0620/ 495-7445. 884365 1 hetes magyar tarka üsző borjú és 1 hetes piros tarka bika borjú eladó. Ár 65 E Ft/db. Érd.: 0630/960- 9884 884735 100-120 kg-os fehér kant vennék. Érd.: 0630/858-3172 884683 18 db süldő eladó, Kisvárda, Bolgár u. 17. sz. Érd.: 0670/5436685 _______________________884685 NÖVÉNY Gyümölcsfa csemeték vírusmentes faiskolából eladók. Akciós ár 500 Ft/db. 30/965-3580. 884731 Akác csemete eladó, minősége 1. osztályú, a legtöbb gyökérzettel kiemelve, a legkedvezőbb áron. Kapható márc. 1-től május közepéig, Fábiánháza. Érd.: 0620/ 3314162,0644/345-571 884789 Faiskolámban gyümölcsfa oltványok (őszibarack, körte, alma, birsalma, stb., valamint MM-106-os vírusmentes alma alany) eladók. Nyitva hétvégén is. Papp István Nagykállő, Damjanich u. 18. 42/263-782, 30/627-5076. 884068 Fémzárolt vetőburgonya Desiree, Cleopartra, Red-Scarlett, Agria 35- 55 mm 10-30 kg/zs, minigumó 50 db/cs kiszerelésben 500 Ft/cs- tól. Válogatás utáni kieső 30 Ft/kg. Akácfa csemete 8 Ft/db. 70/546-1140. Oláh Tamás Újfe- hértó. www.vetoburgonya.hu 884786 Gyümölcsfa oltványok vírusmentes faiskolából termelői áron eladó, megrendelhető. Uitt étkezési alma kis és nagytételben. Lőrinczy István Nagykálló, Kondástanya. 30/406- 7099. 881865 Jó minőségű desiré vetőburgonya, kedvező áron eladó. Érd.: 0630/ 222-8822 884628 Krizantém, gyökeres palánta kapható, kifogástalan minőségben, termesztési útmutatóval. Csörgőné, Mezőkeresztes. Érd.: 0649/331- 786,0670/535-6973 884617 Tritikálé, kisbálás szalma, dió, kukorica, kazlas lucerna eladó. Érd: 70/775-1900, ______________884514 UT 2-es vetőburgonya, 99 Ft/kg ingyenes szállítással. Érd: 0630/ 447-9305 __________________884780 Vető méretű UT 2-es burgonya eladó Mérken. Érd.: 0630/692- 8023 884740 EGYÉB ELADÁS Akciós kalodás tűzifa rendelhető mennyiségtől függően ingyenes házhoz szállítással 11500Ft/m3- től. Akác, tölgy. 30/744-5326 884724 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon.