Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-17 / 64. szám

2017. MÁRCIUS 17., PÉNTEK KELET A polgármester szerint minden tisztázódhat érpatak. - Nem volt szeren­csés, hogy csak két telepü­lést, Érpatakot és Szakolyt említette nyilatkozatában a megyei főügyészség sajtó- szóvivője és dr. Simon Mik­lós országgyűlési képviselő a Kelet-Magyarország március 9-ei El-elkószáló közmunká­sok című cikkében - kereste meg panaszával szerkesztő­ségünket Orosz Mihály Zol­tán, Érpatak polgármestere. Elmondta, hogy valójában 8 település érintett, ennyien nyújtottak be bírósági felül­vizsgálati kérelmet, amiből négyet - közöttük Érpatakét - nemsokára tárgyalni is fog­ja a bíróság. - A felülvizsgá­lat során még tisztázódhat, történt-e a közmunkaprog­rammal összefüggésben sza­bálysértés, s reméljük, hogy a bíróság azokat a cáfolatokat is figyelembe veszi, amelyeket a kormányhivatal egyáltalán nem mérlegelt. A település­vezető elmondta azt is, hogy véleménye szerint a kor­mányhivatal döntése a köz- igazgatási hatósági eljárásról szóló 2004-es törvény szabá­lyaival sincs összhangban.- Kértük a törvényszéken, vonják össze a 8 ügyet, de nem tették meg, holott a tar­talma mindegyiknek ugyanaz, csak az ügyiratok számában és összegszerűségükben kü­lönböznek. Simon Miklósnak pedig abban kellett volna köz­benjárni, hogy amíg a bírósági felülvizsgálat nem jogerős, ne szabjanak ki szankciókat - jegyezte meg zárásképpen, majd hozzátette: - Amennyi­ben kiderül, hogy a kormány- hivatal hibázott, kártérítést kezdeményezünk. km Kvízmegfejtés A településen 2001. november elsején avatták fel az első és második világháború áldozatainak emléket állító - a szatmárcsekei csónak alakú felfákat Idéző - emlék­művet. b) Gemzsén Negyedszázada városi rangban Ismét bizonyosságot nyertek Márai Sándor szavai: „Az ünnep a kü­lönbözés, egy mély és varázsos rendhagyás.” tiszalők. Egy település életé­ben rendkívüli jelentőségű az a pillanat, amikor - megfelelve az elvárt feltételeknek - váro­si rangra tehet szert. Ezért is tartják nagy becsben s emlé­keznek meg minden évben a jeles napról az önkormány­zatok. Tiszalők csütörtökön ünnepelte várossá válásának negyedszázados jubileumát, s a különleges képviselő-testü­leti ülésen - a megyei és járási közjogi méltóságokon kívül - a Belügyminisztérium önkor­mányzati államtitkára, Pogá­csás Tibor is részt vett. Fény az alagút végén A színvonalas műsorszámok­kal tarkított esemény az el­múlt 25 esztendő polgármeste­reinek a visszaemlékezéseivel kezdődött, a jelentől haladva a nevezetes dátum felé. Göm- ze Sándor, Tiszalők jelenlegi vezetője a kezdeti nehézségek felelevenítése után lelkesen beszélt azokról az időkről, amikor a 2013-as állami kon­szolidációnak köszönhetően, s a lábra állást követően lassan megteremtődtek a feltételek a Képesség- megtartó né­pességre is nagy szük­ség van. BARACSI ENDRE városa biztonságos működte­téséhez. Király Sándor a várossá válás izgalmait és emlékeit idézte fel a pályázat benyújtásától az 1992. január l-jéveí hivatalos­sá váló győzelem megéléséig. Drótos Vince - amint az a nagy pillanatok kiváltotta lelkiálla­potban nem ritka - könnyeivel küzdve emlékezett a lepergő évtizedekre. Református lel­készként arra figyelmeztetett, hogy egy városért nem csak a vezetők felelősek. Alulról jövő összefoglalásra is szükség van, s imádkozni sem szégyen a ve­zetőkért, hogy azok a legjob­bat tehessék a közösségért. A népesség képessége Dr. Vinnaí Győző, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében arról bizto­sította a várost és vezetőit, hogy mindig partner lesz a pályázati lehetőségek kihar­colásában. Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke pedig - azon túl, hogy Illyés Gyulát idézte, közösségeket összetartó „kovászemberek­ről” és hazáról szólt - egyebek mellett egy különleges szójá­tékkal világította meg a város és a benne élők oda-vissza működő egymásra utaltságát.- Meglehetősen gyakran hallunk arról, hogy egy te­- Egy önkormányzatnak, egy képviselő-testületnek első­sorban az a feladata, hogy helytálljon a közösségért, amelyben megválasztották- szögezte le a program vé­gén köszöntőjében Pogácsás Tibor államtitkár, majd így folytatta: - Egykor polgár- mesterként valami fontosat magam is megtanultam. Attól lepülésnek legyen népes­ségmegtartó képessége. Ám szerintem legalább ennyire fontos, hogy a népességben is meglegyen annak képessé­ge, hogy tudjanak egymáson segíteni. Vagyis nem csak né­pességmegtartó képességre, de képességmegtartó népes­ségre is szükség van a fejlő­déshez - fogalmazott Baracsi Endre alelnök. km-mj ugyanis, hogy egymásra rak­juk a köveket, hogy házakat és utakat építünk, még nem leszünk feltétlenül boldogab­bak. Egy város boldogulásá­hoz olyan emberekre is szük­ség van, akiknek díszpolgári címet adhatunk, vagyis akik­re büszkék lehetünk, mert a vállukon viszik egy város, egy közösség jó hírét. « Fontos a boldoguláshoz @ Ragyogó műsor Fényeslitkén A Ligetszépe Óvoda óvodásai is felléptek az ünnepi prog­ramban. FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL Jobbik. Lex Lúdas Matyi fantázianévvel antikorrupciós törvénycsomagot hirdet meg a Jobbik - erősítette meg Adorján Béla, a Jobbik megyei elnöke, országgyűlési képviselőjelölt­je. - Célunk, hogy az Alaptörvénybe emeljük a korrupció elleni harcot. Részletezzük, miként szigorítanánk a büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C törvényen. Összességében több mint 80 évvel növelnénk a jelenleg érvényben lévő, szerintünk enyhe büntetési tételeken. A mostani szabályozás nem alkalmas arra, hogy kellőképpen elrettentse a bűnelkövetőket. Aki ellopja a közpénzt, közvetetten életveszélyt okoz, hisz lehet, hogy emiatt nincs gyógyszer a kórházban, vagy sérül a szociális ellátás. A Jobbik önmagában ezt a javaslatot képtelen átvinni a parlamenten, hiszen a balliberális oldalt és a Fidesz-KDNP-t is beárnyékolják a korrupciós ügyek. Felhívom a döntéshelyzetben lévők figyelmét, hogy fogadják el a jobbító szándékú javaslatainkat! Röviden lakástűz. A kályhából kipat­tanó szikra miatt kigyulladt egy családi ház szobája és födémszerkezete csütörtök délután Tiszadadán, a Vasvá­ri Pál utcában. A tiszavasvári önkormányzati és a helyi ön­kéntes tűzoltók egy vízsugár­ral és kéziszerszámok segítsé­gével oltották el a lángokat. Személyi sérülés szerencsére nem történt. A tető sérülé­se miatt a ház lakhatatlanná vált, ezért az ott élők roko­nokhoz költöztek. Hibázott a buszt vezető sofőr Ketten vesztették életüket a balesetben fotó: km-archIv A kistehergépkocsi el­hunyt vezetője is felelős a balesetért, vele szem­ben a nyomozást a rend­őrség megszüntette. NYÍREGYHÁZA. Halálos tömeg- szerencsétlenséget eredmé­nyező közúti baleset gondat­lan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ügyész a 2016. szeptember 5-én a Ludastó közelében történt buszbaleset ügyében. Nyolc napon belül A baleset következtében a kistehergépkocsi vezetője és egyik utasa olyan súlyo­san sérült, hogy a helyszínen életüket vesztették. Az au­tóbuszon utazó két gyermek szintén súlyos sérüléseket szenvedett, gyógyulásuk fél évre tehető, azonban újabb szakértői vizsgálatokra van szükség annak megállapításá­hoz, hogy maradandó fogya­tékosság nélkül meggyógyul­nak-e. Az iskolabusz utasai közül 20 diák, 2 pedagógus, illetve a vádlott, valamint a jármű másik utasa 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.- A vádirat szerint a balese­tért a vádlott azért felelős, mert a megengedettnél nagyobb össztömegű járművel közleke­dett, sebessége nem felelt meg az út- és látási viszonyoknak, s nem vette figyelembe, hogy a keskeny úton a padkára kel­lett volna lehúzódnia ahhoz, hogy a két jármű egymás mel­lett elférjen - közölte a megyei főügyész. A nyomozás adatai szerint a kistehergépkocsi el­hunyt vezetője is felelős a bal­esetéit, azonban vele szemben a nyomozást a rendőrség meg­szüntette. A Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség felhívta az utat kezelő önkormányza­tot, tegyen intézkedést annak érdekében, hogy az érintett úton biztonságosan lehessen közlekedni.- Az ügyész azt indítványoz­za a bíróságnak, hogy a vádlot­tat ítélje fogházbüntetésre, és tiltsa el a közúti járművezetés­től, valamint kötelezze a közel 700 000 forintos bűnügyi költ­ség megfizetésére - ismertette dr. Zsíros Zsolt főügyész, km Jótékonyság nagyböjt idején Mindig van, aki soha nem mulasztaná el, hogy segítsen ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHÍV Az akció szlogenje szerint 1 százalék segít­ség felér 100 százalék szeretettel. nyíregyháza. Ismét nagyböjti élelmiszergyűjtést rendez­nek hazánk templomaiban március 19-e és 26-a között, tájékoztatta lapunkat a Kato­likus Karitász sajtóreferense, Csapó Viktória. Mint megtudtuk: a Tartós szeretet címmel meghirdetett országos gyűjtés során a hí­vek a templomokban az erre kijelölt helyen helyezhetik el felajánlásaikat. A tavalyi év­hez hasonlóan munkaidőben már az egyházmegyei kari- tászközpontok is fogadják az adományokat, s vannak más meghirdetett helyek is, ahol leadhatók a felajánlások. így a hét során a budapesti, veszprémi, velencei, miskol­ci, pápai gyűjtési helyszínek mellett Nyíregyházán és Má- riapócson is várják az ado­mányozókat. Segíteni bármi­lyen tartós élelmiszer - liszt, cukor, rizs, tészta, búzadara, olaj, konzervek, zacskós le­ves, tartós tej, keksz, édesség, lekvár, kávé, tea - felajánlá­sával, a gyűjtés hírének ter­jesztésével, s a hívásonként 500 forintot érő 1356-os ado­mányvonal felhívásával le­het. km Kerekesszékkel is látogatható a múzeum Címhosszabbítás a szeszfőzdének NYÍREGYHÁZA. Március 15-e alkalmából a Magyar Agrár­gazdálkodási Minőség Díjat 2009-ben elnyert szervezetek közül a címhasználat meg­hosszabbításáról szóló okle­velet vehetett át a Zsindelyes Kereskedőház Zrt. Az érpataki székhelyű, Ma­gyarországon jól ismert pá- linkafőzde az elismerést az azóta eltelt időben végzett te­vékenysége alapján érdemel­te ki. Ä pálinkatermékek elő­állításával és vendéglátással foglalkozó, 59 főt foglalkozta­tó társaságnak járó minősítő oklevelet dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adta át a Földművelésügyi Minisztérium dísztermében a cég ügyvezetőjének, Papp Józsefnek. km AZ ELŐFIZETŐ S KÉRDEZ f# A SZAKEMBER ar VÁLASZOL NYÍREGYHÁZA. „Részt vehe- tek-e a nyíregyházi Jósa And­rás Múzeum programjain, lá­togathatom-e a kiállításaikat kerekesszékkel?” - tette fel a kérdést szerkesztőségünk­höz eljuttatott levelében egy hűséges előfizetőnk, aki nem szívesen indul el látatlanban a különféle kulturális rendez­vényekre. Kérdését továbbí­tottuk az intézmény igazga­tójához, akinek a válaszból kiderült: kedves olvasónk nyitott kapukat dönget.- Tulajdonképpen örülök is a kérdésnek, hiszen így újra nyilvánosságot kaphat, hogy a Jósa András Múzeum aka­dálymentesített - mondta dr. Bene János, majd a részletek­re is kitért.- A kerekesszékesek az épü­let mögött, a Benczúr tér felő­li kapubejárón át juthatnak be az udvarba - ott van ugyanis a liftakna -, s lifttel eljuthat­nak a múzeum valamennyi szintjére. Az udvari liftajtó kinyitásához a portaszolgála­tos kollégánk nyújt segítséget előzetesen egyeztetett idő­pontban, vagy intézményünk nyitvatartási idejében bár­mikor, ehhez a 42/315-722-es számot kell tárcsázni. km

Next

/
Thumbnails
Contents