Kelet-Magyarország, 2017. január (74. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-27 / 23. szám

2017. JANUÁR 27., PÉNTEK z_i AVBiBMí Wi%f ■Hvifli ■ alexandra.csaki@kelet.hu Észrevettem, hogy az élet fo­lyamatosan harmóniára törek­szik. A minap a buszmegálló­ban álldogáltam, amikor arra lettem figyelmes, hogy valaki közvetlenül a hátam mögött beszél. Megfordulván idős, jól szituált hölgy állt pont az orrom előtt. „Csókolom, segít­hetek valamiben?” - kérdez­tem egy mosoly kíséretében, ami hamar az arcomra fagyott, mert szinte azonnal jött az utasítás: nézzem meg, mikor jön ez és ez a busz. Nyeltem egyet és felolvastam a menet­rendet. Közben megérkezett a járata, amire természetesen ő szállt fel elsőként. Köszönés nélkül faképnél hagyott azzal a tüskés gondolattal, hogy már az óvodában megtanítják a gyermekeket az alapvető ud­variassági formulák, a kérem és a köszönöm használatára. Egészen addig bántott a dolog, míg a boltban be nem álltam a sor végére. Bájos arcú nagymama várakozott előttem teli kosárral. Amikor meglátta, hogy csupán egy csomag papír zsebkendő van a kezemben, félrehúzódott, jelezve, hogy kerüljek elé. Visszakoztam, de kedve­sen erősködött, így végül megköszöntem a lehetőséget és helyet cseréltünk. „Nem tesz semmit, kislányom” - legyintett, és mosolyával egyensúlyba billentette a mérleg nyelvét. Hat évet kapott, mert megkéselt egy rendőrt BÉRŰN. Németországban hat év szabadságvesztésre ítéltek egy 16 éves lányt, aki az Isz­lám Állam (IÁ) terrorszerve­zet követőjeként megkéselt egy rendőrt. Elítéltek egy 20 éves német-szíriai kettős ál­lampolgárságú fiatalembert is, ő két és fél év szabadság- vesztést kapott, amiért tudo­mást szerzett a lány tervéről, és arról is tudott, hogy az IÁ követője, de nem értesítette a rendőrséget. mti Németországban a lakosság csaknem kétharmada szerint jó kancellárjelölt a szociálde­mokrata párt (SPD) számára Martin Schulz, választói támo­gatottsága pedig megegyezik a hivatalban lévő kormányfő, Angela Merkel támogatottsá­gával. A hivatalban lévő kan­cellár a vizsgált dimenziók közül a hozzáértést, kompe­tenciát tekintve vezet: Merkelt 78, Schulzot 68 százalék tartja kompetens politikusnak. Orbán Viktor: Újra naggyá tesszük Európát Jegyzet Csáki Kérem és köszönöm Alexander Van der Belien fotó: afp Pártokon felül álló államfő szeretne lenni BÉCS. Beiktatták hivatalá­ba csütörtökön Alexander Van der Bellent, az új oszt­rák államfőt, aki személyes hangvételű beszédében az európai béke fontosságát hangsúlyozta, és arról szólt, hogy aki Ausztriában mene­déket kér, annak be kell tar­tania az ottani törvényeket. Van der Bellen azt is hangsú­lyozta, hogy pártokon felüli államfőként akarja betölteni hivatalát. MTI A magyar kormányfő szerint Brüsszelben rosszul mennek a dol­gok, de... Brüsszel. Brüsszelben rosz- szul mennek a dolgok, még az irány is hibás, mindezek elle­nére van lehetőség megrefor­málni és „újra naggyá tenni Európát” - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az An­tall József Tudásközpont és a Konrad Adenauer Alapítvány csütörtöki brüsszeli rendez­vényén mondott beszédében. Új korszak kopogtat A magyar kormányfő úgy vé­lekedett, hogy új politikai idő­szak kopogtat Európa ajtaján, a nyílt társadalmak helyett demokratikus társadalmakat szeretnének az emberek. Arra emlékeztetett, hogy Európa két évtizede még nagyra törő célokat tűzött ki maga elé, de ezek közül egyiket sem valósította meg. Orbán Viktor példaként em­lítette a közös európai-ázsiai gazdasági térség létrehozásá­nak vagy a független európai biztonságpolitikának a tervét, amelyek kudarcot vallottak. A miniszterelnök az új eu­rópai politikai időszakkal kapcsolatban azt nevezte az első kérdésnek, hogy Európa és az Európai Unió mennyire áll készen arra, hogy alkal­mazkodjon ehhez. A helyzet komplikált, sőt nehéz, amely nyílt és őszinte vitát érdemel - tette hozzá. Az újszerű geopolitikai megközelítésű európai politi­ka első számú elve - amelyet sok európai vezető nem fogad el - az: „ami létezik, az lehet­séges” - fogalmazott. A kormányfő kijelentette, a világpolitika döntő eleme, hogy új vezetője van az Egye­sült Államoknak, és arra hívta fel a figyelmet, ideje komo­lyan venni az új amerikai el­nököt. MTI Csak négysoros, de mindent eldöntő javaslat London. Benyújtotta csütör­tökön a brit kormány azt a parlamenti határozatterve­zetet, amelynek elfogadása a legfelsőbb bíróság minapi döntése alapján szükséges a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos el­indításához. A négysoros ter­vezet szövege szerint Theresa May miniszterelnök értesítést küldhet Brüsszelnek, hogy az Egyesült Királyság ki akar lép­ni az Európai Unióból. mti Röviden LMP. Az LMP frakcióvezető­je, Schmuck Erzsébet szerint a kormány tavaly végrehaj­tott gazdasági intézkedései­vel nem a lakosság, hanem a nagyvállalatok és a Fideszhez közel állók jártak jól. Pártja többkulcsossá tenné az szja-t és a társasági nyereségadót. DK. A Demokratikus Koalíció mintegy másfél év pereske­dés után megkapta a 2013 áprilisa és 2014 szeptembere közötti dohánykoncessziós pályázatok dokumentumait - közölte Varjú László. A do­kumentumok tartalmazzák a pályázatok nyerteseinek nevét és „a politikai nyertese­ket is ebben találhatjuk, akik 5-10-15 trafikot nyerhettek”. JOBBIK. A Jobbik Magyarorszá­gért Alapítvány az idén Kas­sai Lajos lovasíjásznak ítélte elismerését, a Pongrátz Ger- gely-érdemkeresztet. Dúró Dóra országgyűlési képviselő elmondta, Kassai Lajos a ki­tüntetését nemcsak a lovasíjá­szat sportágként létrehozása miatt veheti át, hanem azért is, mert példamutató tevé­kenységével ápolja a magyar­ság történelmi gyökereit. Megkapják a bért? Megkapják Budapest. Minden dolgozó megkapja a bérét jövő hónap elején, a tankerületi központok ütemezetten végzik a feladata­ikat és mindent megtesznek, hogy zökkenőmentes legyen az átvett és újonnan felvett kollégák foglalkoztatása - kö­zölte a Klebelsberg Központ sajtóhírekre reagálva. Jelezték, az állami intézményfenntartás decentralizációjának követ­keztében a tankerületi köz­pontok feladata és felelőssége a foglalkoztatással kapcsolatos összes tevékenység elvégzése. A sajtóban arról jelentek meg hírek, hogy országszerte több iskola technikai dolgozóinak szerződését egyelőre még nem módosította a Klebelsberg Központ, így nem kizárt, hogy az érintettek késve fogják meg­kapni januári fizetésüket. MTI És a főpolgármester mit gondol erről a jelentésről? A kormány várja Tarlós István álláspontját az OLAF-iratokkal kapcso­latban. BUDAPEST. A kormány nevé­ben a Miniszterelnökség par­lamenti államtitkára csütörtö­kön átadta a Főpolgármesteri Hivatalnak az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelenté­sét a 4-es metró beruházásá­ról. Érdemben hozzájárul Csepreghy Nándor a Fő­polgármesteri Hivatal előtt tartott sajtótájékoztatóján közölte: a kormány döntése alapján, Lázár János, a Mi­niszterelnökséget vezető mi­niszter utasítására adta át a jelentés teljes dokumentáció­ját Tarlós István főpolgármes­ter titkárságának. Az átadás céljáról szólva hozzátette: ahhoz, hogy a magyar kormány kialakíthas­sa álláspontját és válaszol­hasson az Európai Bizottság felvetésére, miszerint a 4-es metró beruházása kapcsán a 2010 előtti városvezetés 166 milliárd forintot „lopott, csalt el vagy használt fel szabály­talanul”, meg kell ismernie a Fővárosi Önkormányzatnak mint kedvezményezettnek és a jelenlegi vezetésnek mint jogutódnak a véleményét. Ezért - folytatta - a jelen­téshez mellékelt kísérőlevél­ben arra kérte Tarlós Istvánt, hogy február 28-áig ossza meg a magyar kormánnyal az OLAF-jelentésben feltárt cselekményekkel kapcsolatos álláspontját, hogy elindulhas­son az egyeztetés a magyar kormány és az Európai Bizott- ság között. Csepreghy Nándor hang­súlyozta: bízik abban, hogy a Fővárosi Önkormányzatban elvégzett munka érdemben hozzájárul majd ahhoz, hogy a kormány csökkentse a kárt, amit a 2010 előtti városveze­tés és kormány okozott Ma­gyarországnak. MTI <@> Forgalmival ingyenes tömegközlekedés Egy utas autója forgalmi engedélyét mutatja a beléptető őrnek a metró Déli pályaudvari állomásán január 26-án. A budapesti főpolgármester a levegőszennyezettség miatt január 23-án rendelt el közlekedési korlátozást a város közigazgatási területén. A korlátozás alá eső autósok ingyen használhatják a tömegközlekedést. fotó: mti/bruzák noémi <@) Nem maradhat Lukács György filo­zófus, kommunista politikus szobra a XIII. kerületi Szent István parkban január 26-án. A fővárosi közgyűlés január 25-én Toko- dy Marcell jobbikos képviselő javaslatára -19 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett - döntött arról, hogy a szobrot lebontják. A parkban a közgyűlési döntés szerint 2019. augusztus 20-án felállítanak egy Szent István-szobrot. FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZ. Botka László máris előzi Gyurcsány Ferencet Budapest. A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint Botka László a teljes felnőtt népesség és a baloldali szim­patizánsok körében is nép­szerűbb a kormányfőjelöltek versenyében, mint Gyurcsány Ferenc. A közvélemény-kuta­tás eredményei szerint Orbán Viktor jelenlegi miniszterel­nök újrázását többen támo­gatják, mint ahányan a szóba jöhető összes jelöltet együtt. Közleményük szerint a tel­jes felnőtt népesség csaknem kétötöde (37 százalék) ismét Orbán Viktort választaná mi­niszterelnöknek. A minisz- terelnök-jelölti versenyben Vona Gábor 8, Botka László 7, Gyurcsány Ferenc 5, Szél Ber­nadett 3, Fodor Gábor pedig 2 százalékon áll a teljes felnőtt népesség körében. A kutatás január 20. és 23. között készült ezer ember telefonos megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtí­pus és iskolai végzettség sze­rint. MTI Devizaárfolyam (20.17.01.26.) PÉNZNEM ______árfolyam változás Euró 310,68 +0,50 USA dollár 289,76 +1,22 Svájci frank 290,08 +1,11 Angol font 366,02 +2,91 Román lej 69,11 +0,09 Ukrán hrivnya 10,65 +0,05 Horvátkuna 41,49 +0,11 Lengyel zloty 71,38 +0,28 ® http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB KELET Orbán Viktor Brüsszelben fotó: mti/szecsődi Balázs

Next

/
Thumbnails
Contents