Kelet Magyarország, 2016. október (73. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-26 / 252. szám
2016. OKTÓBER 26., SZERDA KEIfT Üzenet é Hajdú Jánosné hűséges olvasónktól: Az élet egyszerű, de mi ra- ^ gaszkodunk hozzá, hogy komplikálttá tegyük. SZŐCS HENRIETTE Postaládánkból „Tarpapa” okkal büszke a munkája gyümölcsére A Fehérgyarmaton élő Varga Kálmán sokat tett azért, hogy a tarpai Nagyhegyen egy nem mindennapi meseház szülessen. - Először a nyolcvanas években jártam Tarpán, amikor a termelő- szövetkezet bérbe adta az almását. Kerékpárral jártam ki metszeni a fáimat. Pár évvel később Sütő Kálmán barátom meghívott szüreteim a tarpai szőlőhegyre, na itt jött a „természetszerelem első látásra”, ettől kezdve szinte hetente jártam a hegyet. Jólesett, hogy végigbiciklizve a falun előre köszönnek az emberek, mindenki barátságos és segítőkész. Eleinte nem értették,hogy minek is járok én ide, ha nincs szőlőm a hegyen, én viszont tudtam, hogy csak idő kérdése, és szőlősgazda lesz belőlem. Sok év után sikerült megvásárolnom egy elhanyagolt területet a Nagyhegyen. Rendbe hoztam a telken lévő öreg házikót, szem előtt tartva a szatmár-beregi népi építészet szakrális jegyeit. A munkálatok alatt folyamatoVarga Kálmán meseházikója a tarpai Nagyhegyen fotó: a szerző san magamon éreztem a tar- paiak érdeklődő, csodálkozó, elismerő tekintetét. Nagyszerű emberekkel ismerkedtem meg. A tarpai hegyen nem számít, ki vagy odahaza, itt az alapján ítélnek meg, hogyan műveled a szőlődet és milyen a borod! - mesélte Varga Kálmán, akit - mivel mindig a hegyet járja - a kis unokája elnevezett „Tarpapának”. E. NAGY ISTVÁN, FEHÉRGYARMAT Események képekben Kilencvenedik születésnapján köszöntötte családja a napokban a Tisza- eszláron élő Vajda Imréné Margit nénit, aki egy kormányzati emléklappal is gazdagodott a szívből jövő jókívánságok mellett fotó: m agánarchIvum Képünkön a baktalórántházi Vay Ádám Középiskola Nyugdíjas Egyesület tagjai láthatóak Sonkádon, az Európa Nostra-díjas, XV. században épült műemlék református templom előtt fotó: blánár andrásné Sváb bálban ropták a táncot a minap a Konzervgyári Nyugdíjas Egyesület tagjai. A napkori rendezvényen kitűnő fogadtatás, remek műsorok és nagyszerű közönség fogadta a fáradhatatlan klubtagokat, akik bajor táncot adtak elő Kocsmár Sándor tánctanár jóvoltából fotó: juhász lászlóné Olvasóink iiják Emlékezetes nap marad számomra A múlt hónapban, szeptember 24-én kötött házasságot az unokám. A polgári esküvő a kisvárdai hivatalban, az egyházi a Rózsakő Étterem csodálatos, rendezett udvarán lévő kápolnában volt. Bagi Csaba volt a nagyvőfély, akit az Isten is arra teremtett, hogy levezényelje a ceremóniát: verselt, énekelt, táncolt, játékokban sem volt hiány. Meglepetésként ért, amikor egyszer csak az én nevemet mondta a mikrofonba. Az ifjú pár ugyanis nem feledkezett el a 73. születésnapomról, és egy szép virágcsokorral köszöntött fel. Könnyek között hallgattam, ahogy 90 ember tapsolt, dallal köszöntött. Számomra ez volt az év legemlékezetesebb, legfelüdítőbb napja. Köszönöm mindenkinek, aki részt vett az eseményen, és segített ilyen széppé varázsolni ezt a pillanatot! KIRÁLY BÉLÁNÉ „Engedjétek hozzám a gyerekeket...” Rakamazon, a Római Katolikus Egyházközség hívei kezdettől fogva bekapcsolódtak a 24 órás országos szentség- imádásba. A kezdeményezés Ferencz János nyugalmazott plébános, kisegítő lelkész atyának köszönhető, aki nagy lelkesedéssel gondozza a hívek lelki életét. A Kálvária templom búcsújának vigíliáján az atya a SZOT lelkiségi csoport közreműködésével l órás, hangos szentségimáCsoportkép az Edelényi Kastélysziget előtt FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Kirándulva ünnepeltek A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium 1967-ben érettségizett 4. d osztálya 49. alkalommal töltött együtt két tartalmas, kellemes napot. Minden évben kirándulásokat szerveztünk, így volt ez az idén is. Első állomásunk a Tiszalöki Erőműhöz vezetett, ahol szakemberektől hallhattunk az erőmű működéséről, fontos szerepéről. Átsétálva a tiszai pontonhídon, elindultunk Miskolctapolca irányába, nem hagyva ki természetesen a tiszadobi Andrássy-kastély megtekintését. Felejthetetlen élmény volt mindannyiunk számára, számtalan fényképet készítettünk. Az ebédet már a szálláshelyünkön fogyasztottuk el, s egy vidám beszélgetés után szabadon választhattunk a fürdőzés és a séta között. Vacsora után kötetlenül beszélgettünk, a régi iskolai élményeket és az elmúlt találkozásokat idéztük fel. Másnap csodálatos program várt ránk: az Edelényi Kastélyszigetet látogattuk meg. Ezt az élményt mindenkinek ajánljuk! Közös, finom ebéddel ért véget 49. osztálytalálkozónk. Jövőre jubilálunk! VASS JÁNOSNÉ BORIKA dásra hívta a híveket, amelyet az új tanév alkalmából a gyerekekért, szüléikért és a pedagógusokért ajánlott fel. A kezdeményezés ez alkalommal is nyitott szívekre talált, hiszen szép számmal vettek részt rajta a templomba járó híveken kívül fiatalok és felnőttek is, akik maguk is elmondtak egy-egy imát és elmélkedtek. A jelenlévők emléklapot kaptak és vendéglátásban részesültek. „Engedjétek hozzám a gyerekeket...” - mondja Jézus. Úgy gondolom, azok a gyerekek, akik részt vettek ezen az imádságos órán, már közelebb kerültek Jézushoz. A könyörgések, fohászok, melyeket felolvastak, mind arról szóltak, hogy a mindennapok terheitől, nehézségeitől csak az imádságokon keresztül, Jézustól tudunk enyhülést remélni. PERGERNÉ HANGÁCSI OLGA Tisztelgés a hősök ás áldozatok előtt „Köszönet azoknak, akik akkor és azóta is érdemben támogatták a magyar ügyet és az egyetemes szabadság eszméjét” - hangzott el iskolánk ünnepi műsorában, amelyet a végzősök adtak elő Vékonyné Bíró Judit és Nagyné Udud Ilona osztály- főnökök segítségével. GOCS IMRÉNÉ, JÁNKMAJTIS §> Találkozó a Stefániában Csodálatos napot töltöttek együtt nemrégiben az 1966-ban érettségizett zrínyisek. Az 50. érettségi találkozójukat Budapesten, a Stefánia Palota épületegységében, a tiszti klubban tartották meg a „lányok". FOTÓ: KOVÁCS ZOLTÁN Az én ötvenhatom Megfigyelők és futárok voltunk ’56-ban Az emberek kiabáltak, hogy adjanak fegyvert, mert Budapestre akarnak menni, segíteni a forradalmároknak. TiSZADADA, Miskolc. A barátaimmal, Heinlen Tivadarral és Harman Lászlóval közös érdeklődési körünk volt: a rádiózás. Az 1956. október 23-ai eseményeket otthon, a „beszélő dobozból” ismertük meg. Miskolcon éltem akkor. Október 24-én este a városban kisebb tüntetést láttunk, hallottuk, hogy az egyetem- városban is hasonló megmozdulások vannak. Szovjet csapatok vonultak át a városon, a felvonulók igyekeztek feltartóztatni őket. Másnap láttuk, hogy több helyen gyülekeznek az emberek, hazafias jelszavakat kiabálnak, és a zászlókból kivágták a címereket. Elmentünk a Petőfi szobornál lévő tüntetésre. Délután is sokan voltak az utcákon, a csillagok lekerültek a középületekről. Az emberek kiabáltak, hogy adjanak fegyvert, mert Budapestre akarnak menni, segíteni a forradalmároknak. Ha maradunk, meghalunk Október 26-án reggel ismét találkoztunk az Ady-hídnál. Az emberek gyülekeztek, a megyei rendőrkapitányság elé vonultunk, ahol követelték a letartóztatottak szabadon engedését. Mi az épülettel szemben, a laktanya kerítéséhez, majd a rendőrségi főkapu közelébe mentünk. Ez volt a szerencsénk, mert így kikerültünk a lövöldözés látószögéből. Ha az előző helyünkön maradunk, sebesültek vagy halottak lettünk volna. Hallottuk, hogy az állomáson lefegyverezték az ávóso- kat és a rendőröket. A tömeg újból a megyei rendőrkapitányság elé vonult, később Csabai János fotó: palicz istván mondta a rádió, hogy közel negyvenezren voltunk. Újból elkezdődött az épületből a lövöldözés, de már a forradalmároknak is volt fegyverük, az épületben lévők végül kitűzték a fehér zászlót, megadták magukat. Egy felnőtt ismerősünk kérésére november 4-éig felváltva figyeltük a szovjet alakulatok mozgását a Pingyomon. Főleg magyar katonai teherautókat láttunk, akik az élelmiszert hordták az oroszoknak. November 4-én a szovjetek bevonultak Miskolcra, az egyetemvárost támadták tankokkal és egyéb járművekkel. Ennivalót vittünk nekik November közepén ismerősöktől hallottuk, hogy a forradalmárok egy része és az egyetemisták egy csoportja a fehérkőlápai turistaházba és környékére menekült. Ennivalót vittünk az ott lévő forradalmároknak. Az utolsó tüntetés, amin részt vettünk, december 10-én, az Állami Biztosító előtt volt, ahol sokan megsérültek. Édesapám mindig azt mondta, ezt a forradalmat a magyar nép nem nyerhette volna meg, mert az orosz és amerikai egyezmények tiltották. CSABAI JÁNOS, TISZADADA
