Kelet Magyarország, 2016. október (73. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-26 / 252. szám

2016. OKTÓBER 26., SZERDA KEIfT Üzenet é Hajdú Jánosné hűséges olvasónktól: Az élet egyszerű, de mi ra- ^ gaszkodunk hozzá, hogy komplikálttá tegyük. SZŐCS HENRIETTE Postaládánkból „Tarpapa” okkal büszke a munkája gyümölcsére A Fehérgyarmaton élő Varga Kálmán sokat tett azért, hogy a tarpai Nagyhegyen egy nem mindennapi mese­ház szülessen. - Először a nyolcvanas években jártam Tarpán, amikor a termelő- szövetkezet bérbe adta az al­mását. Kerékpárral jártam ki metszeni a fáimat. Pár évvel később Sütő Kálmán bará­tom meghívott szüreteim a tarpai szőlőhegyre, na itt jött a „természetszerelem első látásra”, ettől kezdve szinte hetente jártam a hegyet. Jólesett, hogy végigbiciklizve a falun előre köszönnek az emberek, mindenki barát­ságos és segítőkész. Eleinte nem értették,hogy minek is járok én ide, ha nincs szőlőm a hegyen, én viszont tudtam, hogy csak idő kérdése, és szőlősgazda lesz belőlem. Sok év után sikerült megvá­sárolnom egy elhanyagolt területet a Nagyhegyen. Rendbe hoztam a telken lévő öreg házikót, szem előtt tartva a szatmár-beregi népi építészet szakrális jegyeit. A munkálatok alatt folyamato­Varga Kálmán meseházikója a tarpai Nagyhegyen fotó: a szerző san magamon éreztem a tar- paiak érdeklődő, csodálkozó, elismerő tekintetét. Nagysze­rű emberekkel ismerkedtem meg. A tarpai hegyen nem számít, ki vagy odahaza, itt az alapján ítélnek meg, hogyan műveled a szőlődet és milyen a borod! - mesélte Varga Kálmán, akit - mivel mindig a hegyet járja - a kis unokája elnevezett „Tarpapá­nak”. E. NAGY ISTVÁN, FEHÉRGYARMAT Események képekben Kilencvenedik születésnapján köszöntötte családja a napokban a Tisza- eszláron élő Vajda Imréné Margit nénit, aki egy kormányzati emléklappal is gazdagodott a szívből jövő jókívánságok mellett fotó: m agánarchIvum Képünkön a baktalórántházi Vay Ádám Középiskola Nyugdíjas Egyesület tagjai láthatóak Sonkádon, az Európa Nostra-díjas, XV. században épült műemlék református templom előtt fotó: blánár andrásné Sváb bálban ropták a táncot a minap a Konzervgyári Nyugdíjas Egyesület tagjai. A napkori rendezvényen kitűnő fogadtatás, remek műsorok és nagyszerű közönség fogadta a fáradhatatlan klubtagokat, akik bajor táncot adtak elő Kocsmár Sándor tánctanár jóvoltából fotó: juhász lászlóné Olvasóink iiják Emlékezetes nap marad számomra A múlt hónapban, szeptem­ber 24-én kötött házasságot az unokám. A polgári esküvő a kisvárdai hivatalban, az egyházi a Rózsakő Étterem csodálatos, rendezett udvarán lévő kápolnában volt. Bagi Csaba volt a nagyvőfély, akit az Isten is arra teremtett, hogy levezényelje a ceremó­niát: verselt, énekelt, táncolt, játékokban sem volt hiány. Meglepetésként ért, amikor egyszer csak az én nevemet mondta a mikrofonba. Az ifjú pár ugyanis nem feledkezett el a 73. születésnapomról, és egy szép virágcsokorral kö­szöntött fel. Könnyek között hallgattam, ahogy 90 ember tapsolt, dallal köszöntött. Szá­momra ez volt az év legem­lékezetesebb, legfelüdítőbb napja. Köszönöm mindenki­nek, aki részt vett az esemé­nyen, és segített ilyen széppé varázsolni ezt a pillanatot! KIRÁLY BÉLÁNÉ „Engedjétek hozzám a gyerekeket...” Rakamazon, a Római Katoli­kus Egyházközség hívei kez­dettől fogva bekapcsolódtak a 24 órás országos szentség- imádásba. A kezdeményezés Ferencz János nyugalmazott plébános, kisegítő lelkész atyának köszönhető, aki nagy lelkesedéssel gondozza a hívek lelki életét. A Kálvária templom búcsújának vigíli­áján az atya a SZOT lelkiségi csoport közreműködésével l órás, hangos szentségimá­Csoportkép az Edelényi Kastélysziget előtt FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Kirándulva ünnepeltek A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium 1967-ben érett­ségizett 4. d osztálya 49. alkalommal töltött együtt két tartalmas, kellemes napot. Minden évben kirándulásokat szervez­tünk, így volt ez az idén is. Első állomásunk a Tiszalöki Erőműhöz vezetett, ahol szakemberektől hallhattunk az erőmű működéséről, fontos szerepéről. Átsétál­va a tiszai pontonhídon, elindultunk Miskolctapolca irányába, nem hagyva ki természetesen a tiszadobi Andrássy-kastély megtekin­tését. Felejthetetlen élmény volt mindannyiunk számá­ra, számtalan fényképet készítettünk. Az ebédet már a szálláshelyünkön fo­gyasztottuk el, s egy vidám beszélgetés után szabadon választhattunk a fürdőzés és a séta között. Vacsora után kötetlenül beszélgettünk, a régi iskolai élményeket és az elmúlt találkozásokat idéztük fel. Másnap csodá­latos program várt ránk: az Edelényi Kastélyszigetet látogattuk meg. Ezt az élményt mindenkinek ajánl­juk! Közös, finom ebéddel ért véget 49. osztálytalálko­zónk. Jövőre jubilálunk! VASS JÁNOSNÉ BORIKA dásra hívta a híveket, ame­lyet az új tanév alkalmából a gyerekekért, szüléikért és a pedagógusokért ajánlott fel. A kezdeményezés ez alka­lommal is nyitott szívekre talált, hiszen szép számmal vettek részt rajta a templom­ba járó híveken kívül fiatalok és felnőttek is, akik maguk is elmondtak egy-egy imát és elmélkedtek. A jelenlé­vők emléklapot kaptak és vendéglátásban részesültek. „Engedjétek hozzám a gyere­keket...” - mondja Jézus. Úgy gondolom, azok a gyerekek, akik részt vettek ezen az imádságos órán, már köze­lebb kerültek Jézushoz. A könyörgések, fohászok, me­lyeket felolvastak, mind arról szóltak, hogy a mindennapok terheitől, nehézségeitől csak az imádságokon keresztül, Jézustól tudunk enyhülést remélni. PERGERNÉ HANGÁCSI OLGA Tisztelgés a hősök ás áldozatok előtt „Köszönet azoknak, akik akkor és azóta is érdemben támogatták a magyar ügyet és az egyetemes szabadság eszméjét” - hangzott el iskolánk ünnepi műsorában, amelyet a végzősök adtak elő Vékonyné Bíró Judit és Nagyné Udud Ilona osztály- főnökök segítségével. GOCS IMRÉNÉ, JÁNKMAJTIS §> Találkozó a Stefániában Csodálatos napot töltöttek együtt nemrégiben az 1966-ban érettségi­zett zrínyisek. Az 50. érettségi találkozó­jukat Budapesten, a Stefánia Palota épületegységében, a tiszti klubban tartot­ták meg a „lányok". FOTÓ: KOVÁCS ZOLTÁN Az én ötvenhatom Megfigyelők és futárok voltunk ’56-ban Az emberek kiabáltak, hogy adjanak fegyvert, mert Budapestre akar­nak menni, segíteni a forradalmároknak. TiSZADADA, Miskolc. A bará­taimmal, Heinlen Tivadarral és Harman Lászlóval közös érdeklődési körünk volt: a rádiózás. Az 1956. október 23-ai eseményeket otthon, a „beszélő dobozból” ismertük meg. Miskolcon éltem akkor. Október 24-én este a város­ban kisebb tüntetést láttunk, hallottuk, hogy az egyetem- városban is hasonló megmoz­dulások vannak. Szovjet csa­patok vonultak át a városon, a felvonulók igyekeztek feltar­tóztatni őket. Másnap láttuk, hogy több helyen gyülekeznek az embe­rek, hazafias jelszavakat kia­bálnak, és a zászlókból kivág­ták a címereket. Elmentünk a Petőfi szobornál lévő tüntetés­re. Délután is sokan voltak az utcákon, a csillagok lekerültek a középületekről. Az emberek kiabáltak, hogy adjanak fegy­vert, mert Budapestre akarnak menni, segíteni a forradalmá­roknak. Ha maradunk, meghalunk Október 26-án reggel ismét találkoztunk az Ady-hídnál. Az emberek gyülekeztek, a megyei rendőrkapitányság elé vonultunk, ahol követelték a letartóztatottak szabadon engedését. Mi az épülettel szemben, a laktanya kerítésé­hez, majd a rendőrségi főkapu közelébe mentünk. Ez volt a szerencsénk, mert így kike­rültünk a lövöldözés látószö­géből. Ha az előző helyünkön maradunk, sebesültek vagy halottak lettünk volna. Hallottuk, hogy az állomá­son lefegyverezték az ávóso- kat és a rendőröket. A tömeg újból a megyei rendőrkapi­tányság elé vonult, később Csabai János fotó: palicz istván mondta a rádió, hogy közel negyvenezren voltunk. Újból elkezdődött az épületből a lövöldözés, de már a forradal­mároknak is volt fegyverük, az épületben lévők végül ki­tűzték a fehér zászlót, meg­adták magukat. Egy felnőtt ismerősünk ké­résére november 4-éig felvált­va figyeltük a szovjet alakula­tok mozgását a Pingyomon. Főleg magyar katonai teherau­tókat láttunk, akik az élelmi­szert hordták az oroszoknak. November 4-én a szovjetek be­vonultak Miskolcra, az egye­temvárost támadták tankokkal és egyéb járművekkel. Ennivalót vittünk nekik November közepén ismerő­söktől hallottuk, hogy a for­radalmárok egy része és az egyetemisták egy csoportja a fehérkőlápai turistaházba és környékére menekült. Enniva­lót vittünk az ott lévő forradal­mároknak. Az utolsó tüntetés, amin részt vettünk, december 10-én, az Állami Biztosító előtt volt, ahol sokan megsérültek. Édesapám mindig azt mondta, ezt a forradalmat a magyar nép nem nyerhette volna meg, mert az orosz és amerikai egyezmények tiltot­ták. CSABAI JÁNOS, TISZADADA

Next

/
Thumbnails
Contents