Kelet Magyarország, 2016. október (73. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-26 / 252. szám

2016. OKTÓBER 26., SZERDA 8 Innen-onnan KELET Tizedszer vállalkoztak a maratoni gépírásra Filmet forgattak Sóstón Fflmjelenet: a megesett asszony (Tarpai Viktória) a gyűlölködők között fotó: racskó tibor NYÍREGYHÁZA. A Ridens kö­zépiskola tizedik alkalommal rendezte meg a kétnapos Gépírás Maratont a nyíregy­házi LEGO Manufacturing Kft. támogatásával és aktív közreműködésével. A mara- ton egyik fő vezérfonalát a 19 órás folyamatos gépelés je­lentette félórás váltásokban, nyolc csapat részvételével, melyben nemcsak a diákok, hanem az iskola pedagógusai is részt vettek. A gépelés mellett színes, izgalmas programok várták a Röviden történelemverseny. Várako­záson felül már több mint száz csapat jelentkezett eddig a ti- zedikes gimnazisták számára meghirdetett első Esterházy kreatív történelemverseny­re, az iskolák kérésére pedig a szervezők október 30-áig, vasárnapig meghosszabbítot­ták a jelentkezési határidőt. A versenyre háromfős csapatok jelentkezését várják a www. estori.hu weboldalon. tökös buli. Táncos, jelme­zes, tökfaragós délutánra várják a kicsiket és szülei­ket október 27-én, csütör­résztvevőket: többek között a LEGO készségfejlesztő játékai, különféle kézműves-foglalko­zások, sportolási lehetőségek, karaoke, Mediball-bemutató. A hajnali órák is bővelked­tek eseményekben, melyek felpezsdítették a fáradt ver­senyzőket. Ilyen volt a róka­vadászat, a tombolasorsolás, a frissítő torna és a filmvetí­tések. A maratont a csapaton­ként három, a legtöbbet gé­pelő versenyző és a díjazottak kihirdetésére zárta - tudatta Vámos Ágnes szaktanár, km tökön 17 órától a nyíregy­házi Labor Caféba. Amire szüksége lesz mindenkinek: egy termetes tök, éles kés a faragáshoz, jelmez és jókedv. KUTYAGOLÁS, örökbefogadás. Az Állatbarát Alapítványnál több mint 200 kutyus és 70 cica álmodozik egy boldog és szabad, gazdis életről. Az ott­hon vezetői, dolgozói október 29-én, szombaton 10 órától várják a lehetséges örökbefo­gadókat, ideiglenes befogadó­kat és azokat, akik egy kiadós sétával szeretnék szebbé ten­ni az elárvult ebek napját. Egy női passió jelene­teit vették fel a megye- székhely skanzenjének kulisszái között. nyíregyháza. A múzeumfa­lu református templomának még a környékén sem volt szabad zajt csapni egy hete, ugyanis éppen filmet forgat­tak az épületben, s a főhősnő lépteinek zaját is felvették az öreg harangláb mellett. Egy kárpátaljai író, Nagy Zoltán Mihály A sátán fattya című művét vitték filmre. A történet a málenkij robot idején játszódik Kárpátalján, ! a magyarok kivonulása és az oroszok bejövetele után. Éppen az a jelenet forgott, amikor a történet hősnője, akit orosz katonák megerő­szakoltak, belép a templomba Pünkösd idején, s érzi azt a kitaszítottságot, ahogy a falu népe bánik vele. Mintha egy rémálomban lenne, hiszen itt is, ott is összesúgnak a háta mögött. Egy-másfél év múlva bemutató- Ez egy fiatal lány torokszo­rító története, egy női passió, s egy olyan földön játszódik, ami a történelem gonosz tré­fájának köszönhetően sok­sok nemzethez tartozott. A régi öregek sokszor úgy élték le itt az életüket, hogy 3-4- szer is nemzetet váltottak, miközben ki se mozdultak a házukból - mutatta be a törté­nelmi kulisszákat a film ren­dezője, Zsigmond Dezső. S hogy miért a Sóstói Múze­umfalu? Forgattunk már Szatmár- ban is, csak a határ má­sik oldalán. ZSIGMOND DEZSŐ- A skanzen csodálatos hely­szín, mivel a házak mögött kertek, előttük utcák vannak, s ilyen falukörnyezetet ma már Kárpátalján se találnánk. Forgatunk még Szatmárban is, csak a határ másik oldalán. Nagyon szeretem ezt a vidé­ket, két parasztházam is van a környéken, s szívesen nyara­lunk itt a húgomékkal. De szá­mos filmet forgattunk errefe­lé, ez az én alkotóműhelyem, itt készült a Rózsa vére, a Rek­viem a szatmári csordákért és sorolhatnám. A mostam film is itt fogant, egy régi, kedves alkotótársam, Balogh Géza újságíró közreműködésével - mondta el lapunknak a direk­tor, aki azt is elárulta, amikor a szereposztásra rákérdez­tünk, mennyire fontosnak tartotta, hogy mindenképpen idevalósi emberek játsszanak a filmben.- A színészeim - Trill Zsolt, Szűcs Nelli például - valóban Kárpátaljáról származnak, ahová a történet visz ben­nünket. Beregszász környéki emberek, s Zsolt családja pél­dául érintett is volt a málen­kij robotban. A főszereplőnk, Tarpai Viktória szintén onnan való, még játszik Beregszá­szon is, s biztos vagyok ben­ne, óriási felfedezettje lesz a magyar filmnek. Elképesz­tően alázatos a szakmával szemben, és kiváló színész­nő. Nem nagyon szoktam di­csérni a színészeket a mun­kának ebben a folyamatában, de neki hihetetlen karizmája van. Mindent tud, s mindent érez,' ráadásul ezt a művet mint monodrámát már a szín­padon is előadta. A stáb aznap késő estig a kamera mögött áll, akár tu­catszor is felvéve ugyanazt, ha a rendező - aki Jászter Beáta dramaturggal már tíz éve várta, hogy csattanjon a csapó - úgy kívánta. A temp­lomihoz hasonló falubeli je­lenetet egyébként vettek fel a szárazmalom mellett is. Az utolsó forgatási napra Zsig­mond Dezső elmondása alap­ján valamikor júniusban ké­szülnek, mivel van a filmben egy aratási jelenet. S bár köz­ben is vágnak, a végső vágás és az utómunka lezárultával, azaz egy-másfél év múlva le­het a bemutató. MATYASOVSZKI JÓZSEF József .ma tyasovszkl@kelet.hu A sátán fattya című film története Az előzményekben a film főhősnője élelmet visz az édesapjának, a bátyjának és a szerelmének egy csomó asszonnyal együtt, akik az oroszországi fogságba elhurcolt férjük után mennek. Itt állják útját a katonák, akik leszakítva róla az öregasszony- kendőt, észreveszik, hogy egy szép lánnyal van dolguk, s többen is megerőszakolják. De az igazi dráma majd csak ezután kezdődik, ugyanis amikor a faluban tudomást szereznek a történtekről, kitaszítják a lányt maguk közül, s az otthon maradt családtagok is csak szenvednek a kirekesztéstől. A születő - egyébként gyönyörű - gyermek tulajdonképpen a dmbéli „sátán fattya”, mivel azt sem tudni, hogy az öt erőszaktevőből ki az apa. A fiatal nőnek a gyerekhez fűződő ambivalens érzelme­ivel Is meg kell küzdeni, ráadásul a később a munkatáborokból hazatérő szerelme se vállalja fel őket, engedve a falu nyomásának. A záróképben egy tiszai ladikban jelképesen együtt sodorja az ár az anyát és a gyermekét, ki tudja, merrefelé. Hangulatos napot töltöttek együtt fotó: tudósítónktól Cuki töknap tökmagoknak Hagyománnyá vált a különleges nap a gyer­mekházban. NYfRMADA. Vidám tematikus „bulin” vehettek részt a na­pokban nyírmadai tökmagok. Volt tökfaragás, börze, mon­dókázás, majd a tízórai után meghívtuk a szülőket egy tök jó ügyességi vetélkedőre: volt tök-puzzle, töksúlyemelés, tökmagpöckölés, töktekézés. A gyerekekről készítettünk tökjelmezes képeket, jutal­maztuk azokat a kicsiket és nagyokat, akik eleget tettek a játékfelhívásnak, és sárga, na­rancssárga vagy zöld pólóban érkeztek. Tényleg egy tök jó napot töltöttünk együtt tök jó hangulatban! - újságolta Búza Andrea, a nyírmadai Mocorgó Gyerekház vezetője. km A test és a lélek egészségéről Mátészalka. A Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ­ban előadássorozatot indul, melynek középpontjában a testi és lelki egészség áll. Az első találkozó témája az im­munrendszer, melyről novem­ber 9-én 17.30-tól hallhatnak hasznos információkat. km Kiállni másokért, tenni a fiatalokért Laura álma, hogy be­kerüljön a huszonnégy legtöbb szavazatot gyűjtő jelölt közé. NYÍREGYHÁZA. - Általános isko­lában a saját bőrömön tapasz­taltam meg, milyen kiközösí- tettnek lenni, csak mert nem úgy gondolkodsz, öltözködsz, mint a többiek. A kirekesztés elleni harc az egyik fő csapás­vonala az országos Független Diákparlamentnek (FDP), így nem sokat gondolkodtam, amikor arról olvastam, hogy várják a képviselők jelentke­zését. Ekkor még nem tud­tam, hogy valaki közben be is nevezett. Egyértelmű volt, hogy nincs kiút - mesélte mo­A kirekesztés elleni harc az egyik fő csapás­vonala a Független Diákparlamentnek. ÁDÁM-VERESS LAURA solyogva a Nyíregyházi Evan­gélikus Kossuth Lajos Gimná­zium tizenegyedik osztályos tanulója, Ádám-Veress Laura. A matek-fizika szakos ibrányi lány mindössze 17 esztendős, de úgy érzi, ki akarja venni a részét korosztálya jövőjének, világ- és társadalomszemléle­tének alakításában. Szavazatokra van szüksége- A Független Diákparlament egy fiatalok által létrehozott, államilag, politikailag auto­nóm, iskolai ellenőrzéstől mentes civil szerveződés. Arra hivatott, hogy meghall­gassa a közép- és főiskolások, egyetemisták, szülők és taná­rok - többek között - oktatás­sal kapcsolatos javaslatait, öt­leteit. Az FDP online felületén lehetett jelentkezni, volt, aki­ket hozzám hasonlóan mások neveztek. írnom kellett egy motivációs beszédet, aminek meg kell győznie az embere­ket, hogy szavazzanak rám - magyarázta Laura, aki szerint a legszebb dolog az egészben, hogy kiállhat másokért, és tá- gabb környezetében kialakít­hat egy olyan fiatalokból álló közösséget, ami tenni akar a saját jövőjéért, álmaiért.- A társaság tagjai megis­merhetik és gyakorolhatják a képviseleti demokrácia működését, elmondhatják véleményüket az oktatásban tapasztalt jó, kevésbé jó és rossz gyakorlatokról. Megta­nulhatják, hogyan kell úgy szerveződniük a saját iskolá­jukban, hogy annak értelme és haszna legyen. Szeretnénk összefogni az életképes di­ákönkormányzatokat, mert sajnos a mai napig van olyan iskola, ahol a DÖK csak pa­píron létezik, vagy olyan ta­nárok irányítják, akik nem hallják meg a diákok hangját. Szerencsére a mi gimnázi­umunkban most is aktívan kampányolnak a DÖK-j elöltek - árulta el Laura, aki szerint mindenhol van probléma, amivel szembesítik is egy­mást vagy a nevelőtestületet, de megoldást sokszor senki nem kínál. Szeretne ez ellen tenni, azonban mindehhez szavazatokra van szüksége. Voksolni péntek éjfélig lehet a www.valasztas.diak- parlament.hu oldalon, ahol Facebook-profilos bejelent­kezés vagy regisztrációt kö­vetően a felugró térképen vá­laszthatják ki a jelöltek közül Ádám-Veress Laura nevét, km Laurára péntek éjfélig szavazhat­nak FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM HIRDETÉS 2016. OKTOBER 28-NOVEMBER 11 VÁCI MIHÁLY KULTURÁLIS KÖZPONT ! FMH f A KIÁLLÍTÁS SZABÓ ISTVÁN MAGÁNGYŰJTEMÉNYE. MEGTEKINTHETŐ: MINDENNAP 9-19 ÓRA KÖZÖTT. A BELÉPÉS DÍJTALAN! NYÍREGYHÁZA (ULTURALISKOZPONT 2, WWW VACIMUV.HU Y7 VÁCI mihálv ■ Jy KULTURÁLIS KÖZPONT

Next

/
Thumbnails
Contents