Kelet Magyarország, 2016. október (73. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-12 / 240. szám
KELET 2016. OKTÓBER 12., SZERDA Októberi táncház A Nyírbátori Kulturális Központ tánctermében még szeptemberben indult be egy tízalkalmas táncház, melyre gyerekeket és felnőtteket is egyaránt várnak. A Nemzeti Kulturális Alap révén támogatott sorozat második rendezvényét október 29-én 15 órától rendezik meg Máléhántó címmel. Puskás László ezúttal nyírségi táncokat fog majd tanítani az érdeklődőknek, a zenét a Görice Zenekar szolgáltatja. Amennyiben a gyerekek elfáradnának a táncban, a Míves Kezek Társulatával egy kézműves-foglalkozás keretein belül kukorica írószertartót és csuhébanyát is készíthetnek. ■ Szüreti mulatság Óvodások, iskolások, egyesületek, kicsik és nagyok, traktorok és lovasok öltöztek szüreti jelmezbe, hogy részesei legyenek a közelmúltban megrendezett huszonhetedik Szüreti Felvonulásnak. FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT Két templom is lett a település jutalma NYÍRBÁTOR. A város ŐSZÍ rendezvényeinek sorában kiemelt helyet foglal el a Kenyérmezei győztes csata 537 éves évfordulója. Az 1479-es ütközetben Báthory István erdélyi vajda és Kinizsi Pál főkapitány egyesült seregei megsemmisítő győzelmet arattak a törökök felett, és hosszú időre elvették a szultánok kedvét a magyarországi háborúskodástól. A hadi zsákmányból a vajda korábbi ígéretét betartva nem egy, hanem két templomot is építtetett Nyírbátorban. Most is, mint hosszú ideje már, a fontos történelmi eseményről méltó módon kíván megemlékezni a város a történelmi jelentőségű helyszínen, a református templomban a városlakókkal és az iskolák tanulóival együtt. Ebből az alkalomból - immár hagyományosan - koszorúzással egybekötött emlékünnepséget rendez az önkormányzat október 13-án, csütörtökön 12 órakor a református templomban, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. KM A németek bíznak a sikerben Fontos, hogy a jelentkezők rendelkezzenek elektronikai vagy finommechanikai ismeretekkel. NYÍRBÁTOR. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a kormány 858 millió forinttal támogatja a családi tulajdonban lévő német Rosenberger cég 3,1 milliárd forint értékű, zöldmezős, nyírbátori beruházását, az autóipari alkatrészeket gyártó üzemben 400 új munkahely jön létre. Most a Rosenberger Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, Francisco Papp beszélt lapunknak a cég nyírbátori terveiről, elképzeléseiről. Minden lehetőség adott- Több mint húsz éve jelen vagyunk Magyarországon, szeretnénk Nyírbátorban is sikeresek lenni. Erre minden szerű megt lálni a kellően képzett munkaerőt. FRANCESCO PAPP A Rosenberger már bérel Nyírbátorban egy üzemcsarnokot, az új várhatóan jövő nyárra készül el FOTÓ: TÓTH VIKTOR lehetőség adott. Jelenleg háromezren dolgoznak a Rosenberger Kft. alkalmazásában Magyarországon, s most újabb dolgozókkal bővülhetünk azzal, hogy Nyírbátorban is megvetjük a lábunkat - közölte az argentin-magyar származású Fransisco Papp, aki beszélt arról is, hogy jelenleg most is bérelnek egy csarnokot Nyírbátorban, ahol próbagyártás folyik.- Sosem egyszerű megtalálni a kellően képzett munkaerőt, de eddig pozitívak az itteni tapasztalataink. Akit felvettünk, és a jövőben fel fogunk venni, azok a jászárokszállási telephelyen kapnak egy előzetes felkészítést. Fontos, hogy a jelentkezők rendelkezzenek elektronikai vagy finommechanikai ismeretekkel - fogalmazott az ügyvezető igazgató, aki kiemelte: piacképes fizetést biztosítanak, aki pedig jól dolgozik, az bonuszként megkaphatja az alapbére 20-30 százalékát. A Rosenberger letelepedésének tényét természetesen Máté Antal nyírbátori polgármester is kommentálta lapunknak. - Örülünk, hogy a német cég minket választott, és itt épít üzemet. Az önkormányzatnak az a célja, hogy a szakképzett munkaerőt helyben tartsuk, ehhez remek alapot ad a Rosenberger. km Örülünk, hogy minket választottak és itt építe- CL«** nek üzemet. W* MÁTÉ ANTAL JP^ Jh Elindult a színházi évad Már a szereposztás is garancia volt az elsöprő sikerre. Nyírbátor. Fergeteges szereposztással nyitotta az évadot a napokban a Nyírbátori Kulturális Központ bérletes előadás-sorozata. A Verest Színház társulat a Ray Coo- ney-John Chapfnan szerzőpáros Ne most, drágám! című, kétfelvonásos vígjátéka remek perceket nyújtott a város közönségének. A bohózat szereposztása garantálta a sikert, hiszen Hujber Ferenc és Pindroch Csaba párosa már a mozivásznon is bizonyított a Valami Amerika című filmben. KM Karbantartás miatt bezárnak Nyírbátor. A Sárkány Wellness és Gyógyfürdő ütemezett, éves karbantartás miatt október 17. és október 21. között ideiglenesen bezárja kapuit, a tervezett nyitás időpontja pedig október 22., reggel 8 óra. km INGYEN! ...____________«..... NINCS HAVIDÍJ • NINCS SZERZŐDÉS • NINCS KÖTÖTTSÉG www.mindigtv.hu 06-80-90-99-00 MinDig TV minőség havidíj nélkül 'Havi előfizetési díj nélkül, megfelelő lefedettség, antenna és vevőkészülék birtokában. További részletek honlapunkon HIRDETÉSEK NÉPSZERŰ ES VÁLTOZATOS TÉVÉCSATORNA