Kelet Magyarország, 2016. október (73. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-12 / 240. szám

2016. OKTÓBER 12., SZERDA Keményen kell dolgoznom, és amikor a klu­bomnak és a válogatottnak szüksége van rám, készen kell állnom. Vélekedett Wayne Rooney, aki a Manchester Unitednél a kispadra került és kedden az angol válogatottban sem kezdett. A Haladás hivatalos honlap­ján jelezte, Király Gábornak két évre szóló szerződéshosz- szabbitási ajánlatot tett. Már megkapta az írásos ajánlatot is. Király Gábor 2015-ben tért haza, a Fulhamtől nevelő­egyesületéhez, a Haladáshoz szerződött. A franciaországi Európa-bajnokság után le­mondta a válogatottságot, ám a jelek szerint klubszin­ten még messze van karrierje vége. Róma kiszállt a rendezésből OLIMPIA. Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) kedden hi­vatalosan visszavonta Rómá­nak a 2024-es nyári játékok megrendezésére vonatkozó pályázatát. így vége a talál­gatásoknak, melyek szerint a CONI azzal együtt továbbviszi a pályázatot, hogy a római vá­rosvezetés szeptember végén úgy határozott: nem támo­gatja a rendezést. Budapest mellett már csak Los Angeles és Párizs maradt versenyben. A NOB jövő szeptemberben Limában dönt a helyszínről. 9 Hétfő esti öröm (balról): Vida Máté, Szalai Ádám és Dzsudzsák Balázs FOTÓ: MTI/KOLLÁNYI PÉTER Storck: domináltunk a lettországi meccsen! Villám karrier a javából A nagy összeborulás: a magyar női válogatott másodszor is történelmet írt fotó: hunvolley.hu LABDARÚGÁS. A magyar labda­rúgó-válogatott hétfőn 2-0-ra győzött Lettország vendége­ként a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezősoro­zatában, melynek harmadik fordulójában először gyűjtöt­te be a három pontot. A magyarok először nyertek Rigában is, igaz, ez még csak a második meccsük volt a lett fővárosban, összességében pedig a két csapat hatodik ta­lálkozóján az ötödik magyar siker született. Gera Zoltán 95. alkalommal öltötte ma­gára a címeres mezt, így már egyedül harmadik az örök­rangsorban, míg a csapatka­pitány Dzsudzsák Balázs 85. fellépésével utolérte a legen­dás Puskás Ferencet a hetedik pozícióban. Bernd Storck szö­vetségi kapitány újoncot is avatott a csereként beállt Vida Máté személyében. A magya­rok legközelebb november 13- án Andorrát fogadják a vb-se­lejtezősorozatban.- Rendkívül fontos volt az első győzelem megszerzése, mert nagy nyomás volt a csa­paton, de a játékosok meg­oldották a feladatot. Összes­ségében elégedett lehetek, mert a válogatott dominálta a meccset - értékelt Bernd Storck, aki külön kiemelte Gulácsi Péter kapus remek teljesítményét is. MTI A nyáron Nyíregyházára szerződött Villám Lilla újoncként volt része­se a válogatott nagy sikerének. röplabda. Kissé kalandos, fő­ként pedig hajmeresztőén iz­galmas körülmények között a magyar női röplabda-váloga­tott kiharcolta az Európa-baj- noki részvétel jogát. Jan De Brandt együttese előbb a cso­portselejtezőben végzett a második helyen, majd Romá­nia ellen vívott pótselejtezőt. Ennek első felvonását 3:0-ra elbukta idegenben, emígyen nem maradt sok lehetőségük. A szabályok értelmében a 3:0- s és a 3:l-es győzelem is azo­nos értékű, így a mieinknek az Érd Arénában 4:0-ra vagy 4:l-re - azaz mindenképpen aranyszettben - kellett nyer­niük a továbbjutáshoz. Hatalmas élményt jelentett Utóbbi változat jött be, így ismét megmutathatják ma­gukat a jövő évi, grúziai és azerbajdzsáni kontinensvi­adalon. Újfent, mivel tavaly Belgiumban - 28 esztendőt követően - már villanthatott Nem adták fel a lányok, nem ismer­tek elveszett labdát. VILLÁM LILLA az Eh-n. ...és immár Villám Lilla számára is adott az esély. A Fatum-Nyíregyháza nyári szerzeménye ugyanis mind­végig kerettag volt, testkö­zelből élhette meg a hosszú menetelést.- Hatalmas élményt jelen­tett az egész, most sem fog­tam fel igazából, hogy mit ér­tünk el - lelkendezett a szélső ütőként bevethető Villám Lilla, aki újoncként segítette a nemzeti együttest.- A romániai meccsen rosz- szul játszottunk, és a visz- szavágón is elment az első szett, a másodikat megnyer­tük, a harmadikban viszont 24:22-re vesztésre álltunk. Mondhatjuk, a sírból hoztuk vissza a mérkőzést, mert há­rom szettlabdát hárítottunk. Nem adták fel a lányok, nem ismertek elveszett labdát, meg is lett az eredménye. Fordítottunk, ez pedig aligha­nem megtörte a románokat. Persze az aranyszett sem volt egyszerű, 13:13 után tudtuk kivívni a győzelmet. Történelmet írtak- A meccs előtt azt kérte a ka­pitány, írjunk ismét történel­met. Hát, megtettük. Óriási siker, nekem főleg, mivel elő­ször lehettem a válogatottnál. Villám Lilla augusztus ele­jétől több mint két hónapot töltött a válogatottal, kedden csatlakozott a nyíregyházi csapathoz. A légkört gyorsan meg kell szoknia, hamarosan már bajnoki fellépés vár a nyírségiekre.- Gyorsan eltelt az idő, any- nyi minden történt az elmúlt hetekben. Felkészülési mécs­esek, a sok utazás, majd a selejtezősorozat, szóval nem unatkoztunk. Eddig egyetlen edzésen vettem részt Nyír­egyházán, akkor is kondiz- tunk, ráadásul nem is volt még teljes a keret. így is sok embert ismerek, Szombat- helyi Szandi és Vacsi Evelin pedig tavaly is csapattársam volt a Vasasban. Természete­sen a figyeltem, hogy az edző­mérkőzéseket sorra nyeri a csapat, azt pedig remélem, én is hozzájárulok ahhoz, hogy minél előrébb végezzünk a szezonban. km-kt Mai sportműsor Kézilabda. NB I., női: Kisvárda Master Good SE-Alba Fehérvár KC, 18 (ifi: 14, junior: 16). Harapós kedvükben vannak a várdaiak Júlia Kucherova (szemben) a szlovák válogatottnál töltötte a bajnoki szünet nagy részét fotó: pusztai Sándor Kézilabda Szi-Zo Sport megyei férfibajnokság Vldía Épker-Kisvárdai KC ll-Csenger 50-23 (26-10). Legjobb dobók: Bottka 9, Ma­jor T„ Pásztor Z. 7-7, Nádra, Lipécz, Gyebnár 6-6, Petykó 5, illetve Varga Á„ László A. 6-6. Sponge Szivacs KC-TIszavasvári SE II28-36 (15-17), Ld.: Porubszky 11, Kozma P. 4, illetve Balázs M. 11, Gazdag R. 8, Lukács G. 5, Tiirk 4. ___________________________ Demecser-Ópátyi 39-28 (23-12). Ld.: Barta D. 10, Győry K., Hegyes 6-6, Győry Z. 5, Barta A, Burai 4-4, illetve Szerdi 9, Antal T. 8. Bence ezüstöt, Attila bronzot bunyózott A nemzetközi kupapo­rondon is érintett, több nemzet válogatottjaival megerősített csapat az ellenfél. kézilabda. Az Európa-szerte rendezett válogatottmérkő­zések (a magyarok 32-22-re nyertek a szlovénok ellen Sió­fokon) miatt elrendelt bajno­ki szünet elvileg azt a célt is szolgálhatta volna Kisvárdán, hogy a felkészülésbe később bekapcsolódó vagy a bajnoki rajt után érkező játékosok be­épüljenek a csapatba. Ehhez képest hárman, a lit­ván Marija Gedroit, a szlovák Júlia Kucherova és a szerb Ma­rina Dmitrovics is hazája válo­gatottjával készült az elmúlt héten. Ráadásul a következő hazai ellenfél, az Álba Fehér­vár KC hétvégi EHF-kupa-kö- telezettsége miatt a soros hazai bajnoki meccset is előre kel­lett hozni péntekről, így aztán szerdán 18 órától lép pályára a Kisvárda Master Good SE.- Nem volt könnyű túltenni magunkat a mosonmagyaró­vári egygólos vereségen, de muszáj volt, hiszen az élet ment tovább, itt a következő feladat - mondta Kovács Pé­ter, a várdaiak vezetőedző­je. - Nem kedvezett nekünk, hogy a válogatottszünet miatt nem voltunk együtt, ráadásul Marina Dmitrovics csak a ked­di edzésekre érkezett vissza, pedig éppen az ő beépítését szolgálhatta volna leginkább a bajnoki szünet. Nem kezdhetnek gyengén Eddig igen magas polcról kap­tak hazai ellenfelet a várdaiak, hiszen a tavalyi bajnok Győrt és a bronzérmes Érdet fogad­ták - nem csoda, hogy ki is kaptak tőlük. A Fehérvár elleni információk megszerzéséért talán nincs szükség a kislétrá- ra, de ágaskodni azért kell. Ma­gyarán most is nagyon komoly ellenfél érkezik Kisvárdára.- A Fehérvár is minden posz­ton két-két nagyon jó játé­kossal rendelkezik - fogott az elemzésbe Kovács Péter, miu­tán „elérte” a soros ellenfélről szóló itinert. - A kapusok kö­zött Herr Orsolya neve cseng igen jól, a jobb- és balátlövők között is két-két válogatott já­tékos található a szerb Jelene Zsivkovics, a macedón Elena Djodjievszka, illetve a szintén szerb Biljana Bandelier, vala­mint a francia Claudine Men- dy személyében. Irányítóban ott van a japán Isitate Majuko, beállóban Mayer Szabina és a brazil Daniela Piedade. Ők a belső posztokon szereplő játékosok, ugyanakkor a két szélről is roppant veszélyes az ellenfél.- Többszőr nem fordul­hat elő, hogy olyan gyengén kezdjük a mérkőzést, mint az Érd vagy a Mosonmagyaró­vár ellen, és bár nem akarok semmit elkiabálni, az elmúlt napok edzésein mintha jobban haraptak volna a lányok, mint korábban. Ez is adhat reményt arra, hogy meglepetést tudunk szerezni. km-bt ökölvívás. Két éremmel tértek haza az NYVSC-Big Boxing bunyósai a hét végén a fővárosban rendezett orszá­gos ifibajnokságról. Az országos megmérette­tésen 59 klub 76 versenyzője lépett szorítóba. Nagy Lajos és Nagy Márk tanítványai kö­zül Moldoványi Bence (49 kg) remek teljesítménnyel a dön­tőig menetelt. Sajnos itt már nem termett számára babér, Két versenyző, két edző, két érem. mert pontozással veszített Virbán Gábor (Madárfészek SE) ellen. így a nyíregyházi srácnak az ezüst jutott. Klubtársa, Vánczku Attila (69 kg, nevelőedzője Váncz­ku Csaba) nagyszerű telje­sítményt nyújtott. Két nyert mérkőzés után került az elő­döntőbe, ahol nagy csatában veszített a későbbi bajnok Ko­zák László ellen és bronzér­met szerzett. km. FOTÓ: NYVSC-BIG B0XIN6 Légiósok válogatott sikerélményei A szlovák válogatottal Júlia Kucherova a lengyelországi Zielona Gorában szerepelt felkészülési tornán, csapata a házigazdától 28-18-ra, Izlandtól 26-25-re kapott ki, de a kisvárdai irányító így is jutott sikerélményhez: az első meccsen két, a másodikon nyolc gólt szerzett. Marina Dmitrovics Eindhovenben járt a szerbekkel, ahol tornagyőztes lett. A várdai jobbátlövő a románok elleni 23-19-es győzelemből egy góllal vette ki a részét, a házigazda holland válogatottól elszenvedett 31-29-es vereség során kétszer talált be a kapuba, míg a holland B csapat (28-24-es győzelem) ellen nem lőtt gólt. A litvánok nem játszottak meccset, így Marija Gedroit a keret legidősebb játékosaként edzések során ismerkedhetett az újjáépülő válogatott tagjaival.

Next

/
Thumbnails
Contents