Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-05 / 156. szám
2016. JÚLIUS 5., KEDD Az én Eb-m: Széles Imre Mindenki kiesett, akinek eddig szurkolt az edző Antoine Griezmann mutatós emeléssel szerezte meg az Európa-ba|nokság századik találatát fotó: mti/epa/etienne laurent Griezmanné a századik gól Rossz hír a walesieknek, hogy immáron értük szorít. eb. Más sportágakban nem áll meg az élet a futball-Eu- rópa-bajnokság miatt, így a labdarúgást kedvelő atlétikai edző, Széles Imre is elmulasztott néhány mérkőzést, de a lényeget látta.- Nagyon örültem annak is, hogy a magyarok kijutottak az Eb-re, annak pedig különösen, hogy ilyen jól szerepeltek - mondta a Nyíregyházi Sportcentrumnál a sprinterek és középtávfutók felkészítéséért felelő szakember. - Látszott, hogy egyben volt a társaság, remekül küzdöttek, nagy szívvel játszottak a fiúk, végre volt kiknek szurkolni. Sajnáltam a belgák elleni nyolcaddöntőt, pedig nyomtam a gázpedált rendesen, hogy legalább a második félidőt lássam, hiszen akkor jöttünk hazafelé a szombathelyi junior- és utánpótlás-bajnokságról. A magyarok búcsújával új kedvenc után kellett nézni, amiben nagy gyakorlatunk van, hiszen a korábbi évtizedekben mindig semleges szemmel figyelhettük az ilyen eseményeket.- Akinek elkezdtem szurkolni, azok mind kiestek - így Széles Imre. - Előbb az angolok, aztán az olaszok, a végén pedig Izland, amellyel szintén szimpatizáltam. Van egy rossz hírem Wales csapatának, hiszen innentől kezdve nekik fogok szurkolni. Ezek után nyilván veszítenek majd az elődöntőben, holott a legjobb négy közé jutott csapatok közül egyedül a következő ellenfelükkel, Portugáliával szimpatizálok a legkevésbé, km-bt Előbb az angolok, aztán az olaszok, a végén pedig Izland. SZÉLES IMRE A negyeddöntők zárultát követően a gólokra vonatkozó statisztikákat elemeztük. EB. Az a játékos szerezte meg az Európa-bajnokság századik gólját, aki a legjobban megérdemelte, illetve immáron egyedül vezeti a góllövőlistát. A francia Antoine Griezmann Izland elleni találata, a csapata 4-0-s vezetését jelentő gól volt a jubileumi találat. Termékeny időszakok Az 5-2-es végeredmény azt is jelenti egyben, hogy a negyeddöntőket, vagyis 48 mérkőzést követően 103 gólnál jár az Európa-bajnoki számláló, mindez 2,15 gólos mérkőzésenkénti átlagot jelent, és 43 percet, tehát közel egy félidőt kell várni ahhoz, hogy gólt láthasson a szurkoló. Az utolsó negyeddöntőn két gól is született az első félidő hajrájában (és csak egy a meccs utolsó negyedórájában), mindennek köszönhetően immár a meccsek 31-45- perc közötti időszaka a legtermékenyebb: a csapatok hússzor voltak eredményesek a szünet előtti időszakban, míg egyaránt tizenkilencszer a 46-60. és a 76-90. perc között. Érdekesség, hogy az első félidők hosz- szabbításában egyetlen gól sem született, a meccs végi Ami a gólokat megelőző átadásokat, vagyis a gólpasz- szokat illeti, ebben a tekintetben a belga Eden Hazard és a walesi Aaron Ramsey a király, négy-négy assziszttal. Őket többen követik két-két ráadásokban viszont kilenc is. Az egyenes kieséses szakaszban eddig négy párharc nem hozott döntést a rendes játékidőben, de csak a por- tugál-horvát nyolcaddöntőn (1-0) született gól a kétszer tizenöt perces ráadásban. Ha a csapatok mérkőzésenkénti gólátlagát vesszük, akkor Magyarország továbbra is az élen áll a maga kétgólos termésével, igaz, további négy csapat mondhatja el mindezt magáról: Franciaország és Wales még javíthat, ilgólpasszal, a francia Olivier Giroud, Dimitri Payet, valamint Antoine Griezmann (aki így a kanadai táblázatot hat ponttal vezeti), a lengyel Kamii Grosicki és a portugál Cristiano Ronaldo. letve ronthat ezen a mutatón az elődöntőben, Izland és Belgium viszont már búcsúzott a negyeddöntőben - éppen az előbbi két csapat jóvoltából. Két rekord is megdőlt A vasárnap esti mérkőzésen egyébként két csúcs is megdőlt ezen az Eb-n: a francia az első csapat, amely egy mérkőzésen öt gólt is képes volt szerezni és a találkozó hét találata eggyel több, mint az eddigi leggólgazdagabb összecsapás, a magyar-portugál (3-3) csoportmeccs. És bár az első félidő alapján úgy tűnt, hogy a legnagyobb különbségű győzelem kategóriájában is új éllovast avatunk, Izland szünet utáni jobb játékának és góljainak köszönhetően továbbra is a belga-magyar nyolcaddöntő ( 4-0) az egyetlen, amelyen négy gól volt a felek között. ékn-bt <§> Nincs több tapsvihar Sajátságos szurkolói stílust teremtettek az izlandi szurkolók az ütemes, fej fölötti tapsukkal, így búcsúztak el a csapattól a franciák elleni vereség után Is. fotó: mti/epa/srdjan suki Belga és walesi éllovas Menetrend DONTO Július 10., 21 Óra Saint-Denis 1 " t ELŐDÖNTŐK Júliusi, 21 ón Lyon Júliusi,flóra Marseille 1. negyeddöntő győztese 2, negyeddöntő győztese 3. negyeddöntő győztese 4. negyeddöntő győztese 1 Portugália - Wales | Németország - Franciaország “ NEGYEDDÖNTŐK Júliusi,21 ón Lile Július 2., 21 óra Bordeaux Sairt-Denis C2 F3 81 E2 Cl Élj 41 12 f O Lengyelország - Portugália © Wales - Belgium © Németország - Olaszország 0 Franciaország - Izland 1 " 1 U-esekkeL 4-5 .Jglggljfig 1 ..1 ll-esekket:6-5 ■■ 5 - 2J| NY0LCADDÖNT0K A2 ■"» vim jutni uiruirn. jvih C2 Dl F3 B1 7 E2 a 63 El D2 Ä1 E3 1 Svájc - Lengyelország Horvátország - Portugália Wales - Észak-írország Magyarország - Belgium Németország - Szlovákia Olaszország - Spanyolország Franciaország - Írország 1-1 0-1 11-esekkeb 4-5 o 0 1 3 - 0 2 - 0 2 - 1 Nice H Angtia-lzland B'i i 2 í csoport 11 Franciaország 0 Albánia U Románia ©Svájc 2076. június 10.21:00 Saint-Denis Franciaország-Románia 2 - 1 2076. június 77.15:00 tens Albánia—Svájc 0-1 2016. június Ti 18:00 Párta Románia-Svájc l - 1 2076. június 15.27:00 Marséi«« Franciaország-Albánia 2 - 0 2076. június 79.27:00 | ff1 Ly» Románia-Albánia 0 - l 2016. június 19.21:00 * Svájc-Franciaország 0-0 A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE | M Sy 0 HOB 1. Franciaország 2 Svájc ...3... 2 44 24 5 a Albánia l j_3 3 L Dnmánia _3L IB csoport j *(• Anglia •m Wales ] íp Oroszország Szlovákia 2016. június 71.78:00 Bordeaux Waíes-Szlovákia 2-1 2076. június 71.27:00 Marseille: Angtia-Oroszország i - i 2016. június 15.15:00 title Oroszország-Szlovákia l - 2 j 2016. június 16.15:00 tensAnglla-Wales 2 - 1 2016. június 20.21:00 Toulouse Oroszország-Wales 0-3 2016. június20.21:00 Saint-Étienne Szlovákia—Anglia 0-0 A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE | M G» 0 V Gk P 1. Wales 3 2 - 1 6-3 6 2. Anglia 3 1 2 - 3-2 5 3. Szlovákia 3 ......1.........1 I 3-3 4 .Z ------L-J,--------------------U csoport Ä5 Németország v Lengyelország Ukrajna X Észak-írország 2016. június 12.18:00 Lengyetország-Észak-írország Nizza 1 - 0 2016. június 12.21:00 Németország-Ukrajna LHle 2 - 0 2016. június 16.18:00 Ukrajna-Észak-frország Lyon; 0 - 2 2016. június 16.21:00 Németország-Lengyetország Saínt-Oenís o - 0 2016. június 21.18:00 Ukrajna-Lengyelország Marseilte. 0 - 1 2016. június 21.18:00 É-írország-Németország Párizs 0 - 1 A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE { M Gy D V Gk P t. Németország 3 2 1-3-0 7 2. Lengyelország 3 2 1 - 2-0 7 3. Észak-írország 3 1------- 2 2-2 3 ,4.,Unja* .........i .........i ft* üé D csoport C Spanyolország ©Törökország Csehország ©Horvátország 2076. június 12.15:00 Párizs 1 Tdrökország-Horvátország 0 - I 2016. június 13.15:00 : Toulouse: I Spanyolország-Csehország 1 - 0 2016. június 77.18:00 StóTt-Étienne 1 Csehország-Horvátország 2 - 2 ] I 2016. június U. 21:00 Nina 1 Spanyolország-Tórökország 3 - 0 1 2076. júnlus21.21:00 tere I Csehország-Tötökország 0 - 2 jJ 2016. június 21.21:00 f, Bordeaux: 1 Horvátország-Spanyolország * - J 1 A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE | M Gy D V Gk P 1. Horvátország 3 2 0 CnaauAinrciáa 3 1 A.jpatiyowixag 3 L 3.T8rökország .......3....1 áfielwiHág ......a. I - 5-3 7'- ..............1 5-2.......6j- ...2..2-4 31 „.1 .........ML. csoport ( ■ Belgium | i Írország 1 Olaszország > Svédország 2016. június 13.18:00 ySaint-OeniSi Írország-Svédország 1- il 2016. június 13.21:00 Lyon Betgium-Olaszország 0- 2 2016. június 17.75:00 •, Toulouse Olaszország-Svédország 1- 0 2016. június 18.15:00 Bordeaux Belgium-írország 3- 0 2076. június 22.21:00 Lille 1 Olaszország-lrország 0- 1 j 2016. június 22.21:00 Nizza I Svédország-Belgium 0 fi 1 | A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE j M Gy D V Gk P J 1. Olaszország 3 2 - 1 3-1 6 2. Belgium 3 2 -14-2 6 3. Írország ..............3....1.....1.......1..2-4 41 F csoport © Portugália © Ausztria © Izland ©Magyarország 2016.júníusU.18:00 Bordeaux Ausztria-Magyarország 0 - 2 2016. június 74 21:00 Saint-Étienne: Portugátia-lzland 1 - 1 2016. júniusié. 18:00 Marseille Izland-Magyarország 1 T 1 2076. június 18.21:00 Párizs: Portugália-Ausztria 0-0 2016. június 22.18:00 Salnt-Denfs Izland-Ausztria 2 - 1 2016. június 22.18:00 i LyonMagyarország- Portugália 3 - 3 A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE í M Gy D V Gk P 1. Magyarország 3 1 2 ..fi-j..........«..- 4-3 ...5 2.7ztand 3 1 2 3. Portugália 3 —3- 4-4 3