Kelet Magyarország, 2016. július (73. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-05 / 156. szám

852976 2016. JÚLIUS 5., KEDD KELET Sport 11 Aki háromnál több kísérletre vágyik Szikszai Róbert két éve Zürichben Indulhatott először felnőtt Európa-bajnokságon fotó: km-archIv Második felnőtt Euró- pa-bajnokságán vesz részt a még mindig csak 21 éves diszkoszvető, Szikszai Róbert. atlétika. A hét első napjának reggelén még hazai körül­mények között edzett egyet, aztán az Európa-bajnoki ke­rettel együtt elutazott Amsz­terdamba, áhol szerdától va­sárnapig rendezik meg a 23. atlétika-Európa-bajnokságot. A diszkoszvető Szikszai Ró­bert ezúttal egyedül képvise­li egyesülete, a Nyíregyházi Sportcentrum színeit a viada­lon, versenyszámában viszont harmadmagával lesz magyar. Az indulásért duplán is meg kellett küzdenie. Megfelelő formában- Fura volt, hogy az Euró­pa-bajnoki szereplést érő eredmény birtokában még egyszer oda kellett állnom a dobókörbe, hogy megküzdjek a negyedik magyarként szin­tet teljesítő Savanyú Péter­rel - mondta a „közjátékról” labdarúgás. Új játékos csat­lakozott a Nyíregyháza Spar­tacus NB Il-es futballcsapatá­hoz. A Debrecen élvonalbeli együttesével szerződést bon­tott Máté Péter három évre elkötelezte magát a Szpari- hoz. A jelek szerint tehát a pi­ros-kékek vezetősége hosszú távon számol vele. Szikszai Róbert még az eluta­zás előtt. - Mivel még sosem kaptam ki tőle, különösebb félnivalóm nem volt a szétdo- bástól, de mégiscsak egyetlen versenyen múlt minden. Sze­rencsére sikerült odatennem magam, így nem veszett kárba az a munka, amit eddig elvé­geztem. Szikszai Róbert és edzője, Kerekes László azt a döntést A 31 esztendős, 195 centi­méter magas belső védő 165 alkalommal lépett pályára az NB I-ben, megfordult Diós­győrben, valamint Szolnokon is. Mindeközben, 2006-ban az angol első osztályban sze­replő Reading is klubjai közé tartozott, egy évre vették köl­csön. KM hozta meg, hogy ezúttal nem utaznak el az év eleji dél-afri­kai edzőtáborba, mert a koráb­bi évek tapasztalata alapján túl hamar került csúcsformába, amely nem tartott ki a szezon végéig, a legfontosabb verse­nyekre. így volt ez 2014-ben is, amikor májusban szórta a hat­van méter feletti dobásokat, az augusztusi Európa-bajnok- ság selejtezőjében, Zürichben '.T Szombathelyi Szandra (középen) és Molcsányl Rita megugrottá ezt az akadályt fotó: sipeki Péter viszont három érvénytelen kísérlettel esett ki.- Úgy gondolom, a formám most megfelelő - árulta el a 21 éves korával ebben a verseny­számban még titánnak szá­mító diszkoszvető. - Az idei tíz versenyemből kilencszer dobtam hatvan méter felett, a tizedik viadalon, Monteneg­róban is a szakadó eső miatt maradtam alatta. Az év ezen A nyíregyházi csapat új játékosa hazai pályán diadalmaskodott. strandröplabda. Szombaton Nyíregyháza-Sóstógyógyfür­dőn indult, vasárnap este a Kossuth téren zárult a strand­röplabda országos bajnokság 2. fordulója. Mint arról röviden időszakában jól szokott menni a versenyzés, ilyen szempont­ból számomra nem rossz, hogy az olimpia miatt korábban ren­dezik a kontinensbajnokságot. A korábbi években akadtak technikai gondjaim, volt olyan időszak, amikor képtelen vol­tam bennmaradni a körben. Ez már a múlté, és szeretném bizonyítani Amszterdamban is. Az is változás, hogy amíg tavaly rendre az utolsó kísér­letekre hagytam a nagy dobá­sokat, addig most nem ritka, hogy már elsőre sikerült be­kezdeni. Amiatt sem vagyok bánatos, hogy a selejtezőt nem délelőtt, hanem csütörtökön kora este rendezik. Az Európa-bajnokság az utolsó lehetőség arra, hogy Miként a gerelyhajítás, úgy a diszkoszvetés selejtezőit sem az Eb-nek helyszínt adó Olimpiai Stadionban, hanem Amszterdam egyik legszebb közterületén, a Múzeum té­ren tartják. beszámoltunk, a férfiaknál a Kaszap Tamás-Nacsa Gábor duó győzött. A nőknél félig hazai siker született: az im­már a Fatum együttesét erő­sítő Szombathelyi Szandra a békéscsabai Molcsányi Ritával az oldalán nyert, a fináléban a Szabó Dorka-Tóth Eszter ket­tőst legyűrve. km teljesítsék az olimpiai szintet az ötkarikás indulási joggal még nem rendelkező verseny­zők. Reálisan nézve van esély a hatalmas egyéni csúcsot je­lentő 65 méter elérésére? Sosem lehet tudni...- Sok mindennek össze kel­lene jönnie, de sosem lehet tudni. Maradjunk annyiban, ha több dobásom lenne, mint három, akkor már bravúrt ér­nék el, hiszen ez azt jelentené, hogy ott lennék a döntőben. Ha ez megtörténik, akkor megváltom a belépőt az ösz- szes rangos meghívásos ver­senyre, illetve a fináléban már tényleg minden előfordulhat- álmodozott picit Szikszai Ró­bert. KM-BT A férfi diszkoszvetők kva­lifikációját két csoportban rendezik csütörtökön 16.35- től és 18.15-től. A tizenkettes finálé már beköltözik a stadi­onba, szombaton 20.35-kor kezdődik a döntő. Totó 26. hét. 2. forduló Nyeremények 13+1 találat: nem volt 13 találat: nem volt 12 találat: 6 db 109 920 Ft 11 találat: 97 db 6 430 Ft 10 találat: 833 db 1435 Ft Marci Todiban tenisz. Az olaszországi To­diban versenyez keddtől Fucsovics Márton, akit a ne­gyedik helyen emeltek ki az ÁTP-challengerviadalon. km A védő, Máté Péter a Szpari új szerzeménye Múzeum téri dobások Szombathelyiék vidám vasárnapja a főtéren Újabb játékra invitáljuk a Kelet- Magyarország olvasóit! Önök dönthe­tik el, hogy kiket illessen meg a lapunk által alapított „Az évad futballcsillaga” dm. A 4 „csillag” azé lesz, aki a 4 kate­góriában - NB II., NB Ili., Homa Sport megyei I. osztály, megyei II. osztály (Alukonstrukt-csoport, Nyírerdő-cso- port, Kelet-Magyarország-csoport) - a legtöbb szavazatot kapja a ver­seny ideje alatt. Lapunk értékes díjjal jutalmazza a győzteseket és a szava­zók közül négy szerencsést. Szavazni csak a lapunkból kivágott szelvényen lehet. Kérjük, hogy voksát X-szel jelölje! (Kategóriánként csak egy szavazatot fogadunk el.) A szelvényeket a Kelet-Magyarország szerkesztőségébe - 4400 Nyíregyhá­za, Dózsa Gy. u. 4-6. - kérjük eljuttatni levélben vagy személyesen legkésőbb július 24-én 24 óráig. WmegyeTütballcsiUaga Sezál KELET kUCYAAOASZÁG Ebben az évben külön versenyt hirdetünk az online szavazók körében. A szavazás menete: , ... A www.szon.hu oldalon kategóriák nélkül lehet szavazni a jelöltek közül Megtöbb szavazatot kapó jelölt a Sza­bolcs Online különdíját Az ev labdarúgója Név*:....................................................................... Cím*:....................................................................... ONLINE NB II.: Kisvárda Master Good: □ Cseri Tamás. □ Erős Gábor, □ Koszta Márk, □ Lucas Marcolini, □ Vári Barnabás. NB III.: Nyíregyháza Spartacus: □ Igor Zovcak, □ Pölöskey Péter, □ Törtei Tamás. Nyírbátori FC: □ Ambrusz Árpád, □ Fabu Márton, □ Lakatos László Homa Sport megyei I. osztály: Baktalórántháza: □ Maries Gábor. Gyulaháza: □ Tóth Dávid. Ibrány: □ Bodó Gábor. Kemecse: □ Virágh Csaba. Mándok: □ Danes Attila. I Mátészalka: □ Szántó Zoltán. Nagyecsed: □ Ascsillán László. Nagyhalász: □ Kerti Levente. Nyírgyulaj: □ Erdei Zoltán. Sényő-Carnifex: □ Orosz Máté. I Szakoly: □ Majoros Ádám. Szatmár Unió FC: □ Bodó Richárd. Tiszakanyár: □ Illés Attila. Tiszavasvári: □ Balogh Norbert. Tuzsér: □ Dallos László. I Megyei II. osztály: I Alukonstrukt-csoport: Apagy: □ Marcsek Tamás. Balkány: □ Igor Bogdanovics. Encsencs: □ Szilágyi Gábor. Gávavencsellő: □ Guszti László. 1 GFSE-Oros: □ Sós Sándor. Kállósemjén: □ Hamza Tamás. Kótaj: □ Czenki Péter. Levelek: □ Gebri György. Nagykátló: □ Málik János. I Napkor: □ Nagy Ákos. Nyíribrony: □ Ujfalusy Gábor. Nyírpazony: □ Szabó Bence. Nyírvasvári: □ Sivadó László. Rakamaz: □ Deme Attila. , Terem: □ Téger István. Újfehértó: □ Potyók József. Nyírerdő-csoport: Ajak: □ Kovács László. Demecser: □ Illés József. Dombrád: □ Géczi István. Fényeslitke: □ Lupcsa Csaba. Kék: □ Poór Bálint. Nagydobos: □ Tolnai Tibor. Nyírkárász: □ Varga József. Nyírmada: □ Németh Attila. Pap: □ Szilágyi Roland. Pátroha: □ Varga Róbert, őr: □ Bálint Csaba. Ramocsaháza: □ Jenei Norbert. Tiszamenti SE: □ Ducsi Bence. Újdombrád: □ ifj. Bállá János. Vaja: □ Noszál Tamás. Záhony: □ Kacsúr Artúr. Kelet-Magyarország-csoport: Beregdaróc: □ Lizák Bence. Csenger: □ Pankotai István. Kölese: □ Sira Tamás. Nábrád: □ Pásztor Zoltán. Nyírcsaholy: □ Balogh János. Nyírmeggyes: □ Éles Róbert. Milota: □ Lukács Márk. Mérk-Váüaj: □ Bálint Mihály. Tarpa: □ Péter György. Tiszakóród: □ Mudri Attila. Tisztaberek: □ Juhász Norbert. Tunyogmatolcs: □ Franku Attila. Tyúkod: □ Lakatos Sándor. Szatmárcseke: □ Della Sándor. Vámosoroszi: □ Márton János. Vásárosnamény: □ Mándi László. Tel.*: E-mail*:.................................................................. I * A csillaggal letölt mezők kitöltése kötelezői Kelet-előfizető-e? □ igen □ nem KELET li Hűségkártya sorszáma: | | | | | | | | | I Hozzájárulok adataim felhasználásához: I I igen O nem aláírás A szelvény kitöltésével, adatainak megadásával a résztvevő hozzájárulását adja adatainak felhasználásához a Russmedia Kft. részérel . ____1LL1 il'lL____1 J ­% * \

Next

/
Thumbnails
Contents