Kelet Magyarország, 2016. június (73. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-23 / 146. szám

2016. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK <2 pyiSliidlciiisftfellepi KELET / Jegyzet Bodnár Tibor Figyeljünk „a" Palira! Amikor átvette a magyar lab­darúgó-válogatott irányítá­sát, a románok elleni idegen­beli Európa-bajnoki selejtező előtt azt mondta: a döntet­len az álmok netovábbja. Bukarestben l-l lett a vége. Feröer otthonában szenvedős győzelemre számított (per­sze, hogy l-o-ra nyertünk), a finnek elleni hazai selejtezőt megelőzően azt jövendölte, hogy hajrágól dönthet. Ezek után senki sem csodálkozott, hogy Gera Zoltán a 82. perc­ben fejelte a győztes gólt. A csoportban sereghajtó, amúgy első kalapos görögök elleni hazai meccs előtt úgy beszélt: nem baj, ha iksz a vége, csak ne kapjunk ki. Gól nélküli döntetlen született. A helsinki fellépés előtt így szólt: kötelező nyerni, de po­koli nehéz lesz - Stieber Zoltán lába a 84. percben sült el... Franciaországban, immár szakkommentárként arról beszélt, a legtöbb esélyünk Ausztria ellen lesz, a győze­lem tudatában pedig Izland ellen l-l-es döntetlent jósolt. Ezek után tényleg meg kellene fogadni Dárdai Pál szavait, aki úgy nyilatkozott: a bajnokság első fordulójában ingyen kellene beengedni a nézőket, hogy sokan odaszok­janak a meccsekre. Nem egy pali, hanem „a” Pali mondja! tibor.bodnar@kelet.hu Jelentés: a hazai börtönök zsúfoltak BUDAPEST. A környező orszá­gokhoz képest nem rosszabb a fogvatartottak helyzete Ma­gyarországon, a legnagyobb gond továbbra is a zsúfoltság - mondta az alapvető jogok biztosa szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Székely László annak kapcsán tartott sajtótájékoztatót, hogy elké­szült a kínzás elleni „nemzeti megelőző mechanizmus” ta­valyi tevékenységéről szóló jelentése. MTI Jövőre minden eddiginél többet, 21 milliárd forintot fordít a kormány a turisztikai célelőirányzaton és az újon­nan létrehozott turizmusfej­lesztési célelőirányzaton ke­resztül az ágazat fejlesztésére - jelentette be Bienerth Gusz­táv turisztikai kormánybiztos sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten. Kiemelte egye­bek között ezt is: 2016-ban a turisztikai célelőirányzat 6 milliárd forint volt. Nem veszélytelen fotó: afp A gyermekek balesetének harmada nyári Budapest. A nyár különösen veszélyes időszak a gyere­kekre - hívta fel a figyelmet Gilyén Ágnes, a Magyar Biz­tosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályve­zetője szerdán. Elmondta, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a gye­rekbalesetek egyharmada nyáron történik, a 2014-es rendőrségi adatok alapján a gyerekeket 1500 közúti bal­eset érintette. mti Gyorsabb, hatékonyabb, olcsóbb állam BUDAPEST. A gazdasági növe­kedés lehetőséget ad arra, hogy a bürokráciában dolgo­zók létszámát csökkentsék, az onnan kikerülők elhelyez­kedhessenek a versenyszférá­ban - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára. Elmondta: ol­csóbb, gyorsabb, hatékonyabb államot hoznak létre, 4,2 mil­lió ember dolgozik Magyaror­szágon, közülük 1,1 millióan az állami szektorban. mti Kétórás sztrájk volt a polgármesteri hivatalokban Munkabeszüntetés a szegedi városházán fotó: mti A közszolgálati dolgo­zók szakszervezete élet- pályamodellt és tisztes­séges bért követel. Budapest. Az önkormányzati alkalmazottaknak is életpá- lyamodellt és tisztességes bért követel a Magyar Köz- tisztviselők, Közalkalmazot­tak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). Boros Péterné, a szervezet elnöke az általuk meghir­detett szerdai kétórás sztrájk után az MTI-nek úgy nyi­latkozott: azt szeretnék, ha a kormány tudomásul venné a szakma egységes követelé­sét. Elmennek a több bérért Az MKKSZ elnöke június 8-án tartott tájékoztatóján azt jelezte, hogy a szerdai munkabeszüntetéshez a pol­gármesteri hivatalokban lévő alapszervezetek közül mint­egy száz csatlakozott. Boros Péterné elmondta: a sztrájktörvény 50 százalékos támogatottságot ír elő, eh­hez képest a szerdai kétórás akcióban a csatlakozó önkor­mányzatoknál csaknem száz- százalékos volt a támogatott­ság. Hozzátette: az elmúlt két hétben 18 új alapszervezetük alakult. Felidézte: tavaly még arra számítottak, hogy az önkormányzati alkalma­zottaknak is kidolgoznak egy egységes életpályamodellt, ezt viszont a kormány tavaly december 23-án visszavonta. Ezzel együtt a járási hivatali dolgozók 30 százalékos bér­emelésének következtében egyre többen mentek át dol­gozni az önkormányzatoktól a járási hivatalokba. Az ön- kormányzatok egyre nehe­zebben találnak pénzügyest, pályázati, építéshatósági szakembert - sorolta Boros Péterné, megjegyezve: brut­tó 160 ezer forintos fizetésért nem lehet építészmérnököt találni Magyarországon, mti Tóbiás József fotó: mti A nőktől remélt változások BUDAPEST. Az MSZP feladata egy hálózatos, közösségeken alapuló társadalom kiépíté­se, ebben pedig fontos szerep juthat a nőknek, eszköze pe­dig az internet lehet - hang­súlyozta az MSZP elnöke szer­dán a Politikai kommunikáció a XXI. században - fókuszban a női szavazók című konfe­rencián, Budapesten. Tóbiás József nyitóbeszédében azt mondta, változást a napi poli­tikai kérdésektől távoli ügye­ket, a közösségi problémákat felkaroló civil sejtek érhetnek el, amelyekben női dominan­cia van. MTI Wáberer György visszavonul BUDAPEST. A Mid Europa Part­ners magántőke-befektetési alap megállapodást írt alá arról, hogy a közúti fuvaro­zó vállalatban, a Waberer’s International Nyrt.-ben meg­lévő 56,8 százalékos részese­dését 97,1 százalékra növeli, a Mid Europa szerdai közlése szerint Wáberer György alapí­tó-vezérigazgató részvényeit vásárolják meg. A tranzakció a versenyhatóság jóváha­gyása után zárul le. Wáberer György az iparágban eltöltött 35 év után visszavonul a Wa- berer’s-ben vállalt aktív sze­repéből. Ezzel összhangban úgy döntött, hogy a társa­ságban még meglévő része­sedését eladja a Mid Europa Partners-nek, amely 2011 óta pénzügyi befektető partnere a Waberer’s-ben. mti Megalázó bánásmód - bugyiellenőrzés az iskolában Klik: írásbeli megrovást kapott egydömsödi általános iskola több pedagógusa. BUDAPEST, A közlemény sze­rint azért történt ez, mert a dömsödi általános iskolában a gyermekek fehérneműjét ellenőrizték arra hivatkoz­va, hogy a lánymosdót vala­ki nem rendeltetésszerűen használja. A Klebelsberg In­tézményfenntartó Központ egyúttal jelezte: szerinte té­vesek a sajtóhírek, amelyek az intézményben történtekről megjelentek. Az MTI híre a tévedés mi­benlétére nem tér ki. A sajtó­hírek, amelyekre a Klik rea­gált, úgy foglalhatóak össze, hogy „a szülők elmondása alapján május végén ember­telen módszerrel nyomoztak egy összepiszkított mellékhe­lyiség kapcsán. Egy takarító és három pedagógus ugyanis hármasával egy terembe hív­ta a másodikos, illetve har­madikos kislányokat, ahol mindenkinek letolatták a bu­gyiját, hogy kiderítsék, ki volt a tettes”. Vétkes megszegés A tankerülethez június l-jén érkezett szülői bejelentés az esetről, azt követően azonnal megkezdődött a vizsgálat. En­nek során a tankerület igaz­gatója megállapította, hogy a pedagógusok a közalkalma­zotti jogviszonyból származó kötelesség vétkes megszegé­sét követték el. Tettük nem volt szándékos, azért tették ezt, mert tartottak a fertőzés- veszélytől és a további esete­ket szerették volna megaka­dályozni - olvasható a Klik közleményében, amelyben arra is kitértek, hogy az érin­tettek a tettüket megbánták, többszörösen bocsánatot kér­tek, amit a szülők el is fogad­tak. A központ közölte azt is, hogy a pedagógusokat elma­rasztalták, írásbeli megrovást kaptak. A technikai dolgozó szerződése július l-jén lejár, nem hosszabbítják meg. mti <§> Kilenc év a gólyatábori erőszakolónak Jogerősen kilenc év börtönre ítélte a harmadfokon eljáró Pé­csi ítélőtábla szerdán azt a 40 éves férfit (képünkön a rend­őrök vezetik a tárgyalóterem felé), aki 2014 augusztusában az Eötvös Loránd Tudományegyetem fonyódligeti gólyatá­borában megerőszakolt egy lányt. A 2014 szeptembere óta előzetes letartóztatásban lévő vádlott fotósként dolgozott ott. A történtekről fotókat készített, ezekkel akarta zsarolni az áldozatát. fotó: mti Kártérítési felelőssége van az utazási irodának Balatoni üdülő eladó - most eléggé jó áron BUDAPEST. Kártérítési felelős­sége van a Best Reisen utazási irodának a 2011 novemberé­ben történt egyiptomi busz­baleset károsultjai felé, a cég nem korlátozhatja a kártérí­tés összegét - döntött a Kúria, amely fenntartotta az első- és másodfokon eljáró bíróság hasonló ítéleteit. A felülvizsgálati eljárásban a Kúria öt károsult ügyében szerdán hirdetett határoza­tot, ugyanakkor a felperesi képviselők szerint ez a végzés iránymutató lehet a többi al­peres ügyében, valamint - a konkrét baleseten túlmutató- an - akár más, hasonló ügyek­ben. A Kúria mostani döntése nem konkrét kártérítési ösz- szegekről szól, hanem lénye­gében a követelések jogalap­ját teremtette meg. 2011 novemberében fel­borult egy autóbusz, amely magyar turistákat szállított a hurghadai szállodától a re­pülőtérre. A balesetben 11-en meghaltak, 27-en pedig sú­lyosan megsérültek. mti Lemondott a polgármester fülöpháza. Lemondott tisztsé­géről Balogh József (független, korábban fideszes) polgármes­ter, akit kedden másodfokon, jogerősen tíz hónap - két év próbaidőre - felfüggesztett börtönre ítéltek, élettársa bántalmazása miatt. Fülöp­háza jegyzője, Vincze Miklós elmondta: a polgármester jog­viszonya lemondással vagy a méltatlansági eljárással szűn­het meg. Szándékos bűncse­lekmény, majd jogerős ítélet megszületése esetén az ön- kormányzatnak méltatlansági eljárást kell lefolytatnia. Erre azonban így nincs szükség, mti Budapest. A Balaton-parti településeken éves szinten 1300-1500 lakáspiaci tranz­akciót regisztráltak az elmúlt években, 2016-ra pedig akár 2500 értékesítés is lehet, amelyhez hasonló meny- nyiségű adásvétel utoljára 2008-ban volt a Balatonnál. Az MTI az Otthon Centrum üdülőpiaci körképére hivat­kozva közli: 5-15 százalékos áremelkedést regisztráltak az év első öt hónapjában az egy évvel ezelőttihez képest. Az árak között azonban rend­kívül nagy a különbség attól függően, hogy az ingatlan melyik településen és azon belül a vízparthoz képest hol helyezkedik el. A nagyobb balatoni tele­püléseken, például Siófokon, Balatonfüreden vagy Hévízen 30-40 százalékkal is emelked­tek a nyaralók árai a tavalyi, azonos időszakhoz képest. Alig változtak viszont az árak a Balaton nyugati medencé­jében a. kisebb településeken, amelyek a fővárosból nehe­zebben megközelíthetőek. mti Devizaárfolyam (2016.06.22.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 314,73 + 1,46 USA dollár 279,16 +2,81 Svájci frank 291,06 +3,20 Angol font 409,19 + 1,27 Román lej 69,39 +0,29 Ukrán hrivnya 11,22 +0,12 Horvát kuna 41,85 +0,18 Lengyel zloty 71,68 +0,41 9 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents