Kelet Magyarország, 2016. június (73. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-23 / 146. szám
2016. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK Háttér 3 KELET ■Mi Gyors segítségben bíznak Továbbra is több százan vesznek részt a kárfelszámolásban. szabolcs-szatmár-bereg. Hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók, valamint a járási és települési mentő- csoportok segítenek a jégveréstől sújtott tizenhárom megyei településen. Szerdán délelőtt rendkívüli ülést tartottak Rozsályban, ahol Kozma Péter, a megyei védelmi bizottság elnöke tájékoztatta az érintett polgármestereket, és ismertette az őket érintő feladatokat. Kívülről és belülről- A kormányhivatal harminc szakembere megkezdte a kárfelméréseket a térségben. A fóliázással jól haladnak a kinti egységek, szerda délelőtt a károsodott ingatlanok nyolcvan százalékát már lefedték. Azokon a helyeken, ahol a tetőhéjazat is sérült, kívülről, de több helyen a padlás belsejéből, belülről is terítettek szigetelőanyagot. Várhatóan a mai napon végeznek a kárelhárítási feladatokkal a védekező erők a szatmári térségben - tájékoztatott Dóka Imre katasztrófavédelmi szóvivő. Csengerben a gyümölcsösöket 100 százalékban elverte a hétfői jégverés - tudtuk meg Fórján Zsolt polgármestertől. A szántóföldi növénykultúrában keletkezett károkat most mérik fel a falugazdászok, de annyit már lehet tudni, hogy hatalmas pusztítást hagyott maga után az ítéletidő. Az éppen felújítás alatt álló városi Szeretnénk, ha a kormány külön támogatást adna a katasztrófa- alapból. FÓRJÁN ZSOLT A jégverés sújtotta településeken jelenleg az állagmegóvásra és a védekezésre fektetik a hangsúlyt • ILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR sportcsarnok takaróponyváját is lerántotta a vihar, s mivel a teljes tetőszerkezetet, valamint a lambériaborítást is átáztatta a víz, statikusnak kell majd eldönteni, hogy folytatható-e a megkezdett munka, vagy visszabontásra is szükség lesz. A síkpalás házakat több helyen megrongálta a jég, az előtetőkben és a szabad ég alatt parkoló autókban is kárt tett. A mezőgazdasági károk enyhítésére hamarjában egy gazdagyűlést hívott össze az önkormányzat, és néhány kérdésben határozat is született. Elhárító rendszert kérnek- Szeretnénk, ha a kormány külön támogatást adna a katasztrófaalapból a gazdáknak. Megfogalmaztuk azt is, hogy számítunk a kárenyhítési alapkezelők gyors segítségére. A legjobb az volna, ha nyár végéig egy gyorsított eljárással elutalnák nekik az összeget, hiszen sokuknak van hitelük, amiből vetőmagot vagy permetezőszereket vásároltak. Szorgalmazzuk, hogy a talajgenerátoros jégeső-elhá- rító rendszer minél hamarabb megépülhessen, s nem csak az innenső határ mellett, de a román oldalon is. Jeleztük a részt vevő országgyűlési képviselőknek, hogy ebben az ügyben a román partnerekkel is hamarosan tárgyalóasztalhoz kell ülni. A kérelmünket nem csupán a szaktárcának, de a miniszterelnöknek is megküldjük. KM Teljesen szétverte a jégeső az uborkát A tojás és teniszlabda nagyságú jégdarabok félelmetes robajára ébredt kedden fél hatkor Nagy Roland, Garbolc polgármestere, akit a károk összesítésére kértünk.- A település 60 házából 57 megsérült kisebb vagy nagyobb mértékben. A jég továbbá tönkretette a tetőzetét a polgármesteri hivatalnak, az idősek napközi otthonának, a ravatalozónak, valamint a két templomnak. A katasztrófa nem kímélte az önkormányzati buszt sem: az első és a hátsó szélvédője betört, a teteje pedig teljesen hullámos lett - sorolta a károkat a kis település vezetője.- A legnagyobb kár azokban a házakban keletkezett, amelyek palával voltak fedve, a jég teljesen szétforgácsolta a lapokat. Kedden Fehérgyarmatról és Nagyecsedről jöttek katasztrófavédelmi szakemberek, valamint érkeztek Köleséről is közmunkások, hogy segítsenek az épületek befó- liázásában. Szerdán Szatmár- csekéről kaptunk segítséget, az egy-két éve felújított református templomon cserélnek ki több száz cserepet a cse- kei közmunkások. Folytatjuk a fóliázást, a cserepezést, s mindent pontosan dokumentálunk. A romokat is takarítják a helyi közmunkások.- Sajnos, a lakosság nagy részének nincsen biztosítása, ezek az emberek csak külső segítségben, vis maiorban reménykedhetnek. Nagy károk keletkeztek a konyhakerti növényekben is. Az önkormányzat 2500 méter hosszú kordo- nos uborkáját éppen a héten akartuk leszedni, azonban a vihar teljesen szétverte. Megkérdeztük Miként segítené a jég áldozatait? f 1 DR. PAPPNÉ MÁTÉ TÓTH ILDIKÓ: Fontos a biztonságos otthon. MÉSZÁROS RENÁTA: Én is kerültem már hasonló helyzetbe. MÜLLER JUDIT: Palántákkal lehetne segíteni a jégeső áldozatain. KULÁNDA EMESE: Élelmiszerre mindig szükség van ilyenkor. GÁSPÁR MIKLÓS DÁNI- JUHÁSZ ADÉL: EL: Össze kell fogniuk a Adománygyűjtéssel jégkárosultaknak. támogathatnánk őket. Dr. Pappné Máté Tóth Ildikó szerint a biztonságos otthon a legfontosabb, különösen ott, ahol sok a gyerek. - A jégverte házak helyreállítását adománygyűjtésből lehetne megoldani - mondta. - Ideiglenesen önkormányzati épületekbe kellene költöztetni azokat, akiknek nincs tető a fejük fölött - válaszolta kérdésünkre a kemecsei Mészáros Renáta, aki maga is került már hasonló helyzetbe: amikor leégett a házuk, szolgálati lakásba költöztek, amelynek az összes ablakát betörte a 2009-es jégeső. Barátnője, a nyírderzsi Müller Judit a mezőgazdasági károk enyhítésére koncentrálna:- Szerintem a jégeső áldozatainak nagy szükségük lenne kedvezményes vagy ingyenes palántákra. - Ilyen helyzetben minden segítség jól jöhet, például a tartós élelmiszerek is - vélekedett Kulánda Emese, aki ismerősei beszámolójából tudja, milyen rémisztő egy, a keddihez hasonló természeti katasztrófa. Gáspár Miklós Dániel az összefogásban látja a megoldás kulcsát: - A közelben lakók együtt sokkal hamarabb kijavíthatnák a tetőket és elültethetnék a palántákat. A nyíregyházi Juhász Adél ugyancsak a pénz és egyéb adományok gyűjtését tartja a leghatékonyabb segítségnek. KM-HP Személyre szóló segítséget nyújtanak A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a vészhelyzet-kezelési munkacsoportját küldte Szatmárija, feladatuk a kárfelmérés, valamint megkeresik a legelesettebb embereket, a sokgyermekes családokat, a magukra maradt időseket annak érdekében, hogy személyre szóló segítséget nyújtsanak az otthonuk helyreállítása során. A Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue 24 speciális húsztagú mentőcsapata a tetők helyreállításában segít a károsultaknak, A segélyszervezet egymillió forintos gyorssegélyből tetőléceket és -fóliákat ad a rászorultaknak Rozsályon és környékén. A szeretetszolgálat az 1355-ös adományvonalon, valamint .viharkárosultak" megjelöléssel a KDB Bank 13555555-5555555-55555555 számlaszámon keresztül várja az adományokat. Nézőpont Nyéki Zsolt Aprópénz a jégverés után Erre szokták mondani: rossz kedvében volt a Teremtő, vagy csak egyszerűen nem figyelt eléggé oda, amikor a beregi, szatmári, nyírségi táj fölött elrendezte éltető elemeit: a napfényt és a felhőket, az esőt és a szelet. Nem történhetett másként, mert gyakran kezdenek erőfitogtató játékba, és zabolázatlan természetük sok szenvedést okoz az itt élőknek. Mint most is, amikor újra elverte az ég, vagyis a jég a házakat, kerteket, földeket. Az embereknek együtt kell élniük azzal, hogy a magvakat csíráztató meleg itt mindent felperzselő aszályként robban be, a várt szomjoltó eső pedig mind gyakrabban trópusi viharként csap le, pusztító özönvízzel és jéggel kísérve. Hogy mennyire A várt szomjoltó eső pedig mind gyakrabban trópusi viharként csap le, pusztító özönvízzel és jéggel kísérve. szeszélyes zuga vagyunk mi e szép hazának, arra mindig emlékeztet egy jelenet. Az egyetemen agrometeorológiát is tanultunk, és az egyik szünetben a tanár azt kérte, rajzoljuk fel a táblára az ország kontúrját, mert szünet után bejelöli a jellemzően vihar sújtotta térségeket. A tébláboló hallgatók sorában hirtelen (vagy nem is annyira...) ötlettől vezérelve krétát ragadtam, s felskicceltem az ország körvonalát, de a történelmit, s kíváncsian vártam a tanár reakcióját - 1986-ot irtunk, nem volt épp kockázat- mentes egy ilyen történelmi megemlékezés. Az előadóba visszatérő tanár valóban megtorpant, picit összehúzta a szemét, aztán csak annyi megjegyzést tett: „Hmm... a tisztelt kollégák szerint földrajzi és éghajlati szempontból ez így integer...?”, de már rajzolta is a viharverte pontokat, elsők között megyénk tájegységeit. Az eltelt harminc évben csak romlott a helyzet: a globális felmelegedés következménye ma már nem veszély, hanem valóság, mellyel megyénkben soha nem látott tornádótölcsérek, gyökerestől kitépett diófák, leborotvált háztetők szembesítenek. Amit az itt élők tehetnek, az leginkább az összefogás, segítség a bajban, amire most is jó példát látni, s amirőí lapunk helyszíni riportja is beszámolt. A bajba kerültek elkeseredettek, hogyne lennének azok, de nincsenek egyedül: a tűzoltók mellett települési és megyei vezetők, országgyűlési képviselők siettek a helyszínre azonnal. Fontos tudni, mekkora a kár, s ki hogyan segíthet. Itt merül fel egy gondolat: van ebben az országban néhány nagy mecénás, aki az elmúlt évtizedekben a miniszterektől is gyorsabban bejutott a miniszterelnökök szobájába, legyen az szocialista vagy fideszes. A zárt ajtók mögött kölcsönös előnyök mentén köttetnek alkuk: pályázati tippek és megrendelések itt, támogatás és finanszírozás ott, és már mozgásba is jönnek a milliárdok. Néhány tízmillió aprópénz e folyamban, de most illene megkocogtatni érte a hazai nagytőke vállát, hisz a magas szintű megállapodások csak teret nyitnak a vagyoni gyarapodáshoz, a tőkét igazából a nép egyszerű fiai táplálják. Ők vannak most bajban. zsolt.nyeki@kelet.hu Egy ház lakhatatlanná vált Állami segítséget remélnek az ingatlanok helyreállításához. uszka. Az összesítések után kiderült: Uszkán hetvenhét önkormányzati és magánin- gatlanban okozott hol kisebb, hol nagyobb károkat a kedd reggeli jégverés. A felméréskor az egyik lakóház életveszélyesnek bizonyult, innen az ott élő édesanyát két kicsi gyermekével a helyi idősek otthonában helyezték el átmenetileg.- Az állagmegóvással párhuzamosan igyekszünk megelőzni a további károkat. Egy édes- ww anyát két gyermekével az idősek otthonában helyeztünk el. DR. SÉRTŐ-RADICS ISTVÁN Fóliával vonjuk be azokat a tetőket, melyekről a megmaradt palát is le kellett szedni, vagy ha az öklömnyi jég teljesen szétverte, a padlásokat védjük az időjárás viszontagságaitól. Ház, autó, termés...- Keddről szerdára virradóra hajnali fél háromig dolgoztunk a tűzoltókkal; öt egység vonult ki, az ő munkájukat segítettük önkéntesek közreműködésével - adott helyzetjelentést a település polgármestere. Dr. Sértő-Radics István hozzátette: a helyreállítás nagyobb falat, nehezebb lesz, mint az állagmegóvás.- Rozsályban ülésezett a védelmi bizottság, a megyei katasztrófavédelem vezetői tanácskoztak az érintett polgármesterekkel. A Fehérgyarmati járásban három község szenvedett el jelentős veszteséget: Rozsály, Méhtelek és Uszka. Az önkormányzati ingatlanokban keletkezett károk helyreállítására és a megelőző védekezésre a vis maior-alap- ból kérhetünk támogatást, sőt, előleget is, de hogy a magánházak sorsa mi lesz, azt egyelőre nem tudjuk. Csak remélni merem, hogy egyedi kormányhatározat segít majd ezeken az embereken, mert a halmozottan hátrányos helyzetű települések lakosainak nem lesz pénzük arra, hogy saját maguk rendbe tegyék az otthonaikat. Az önkormányzatok sajnos nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy ezeket a költségeket át tudják vállalni - sóhajtott Uszka első embere, aki rámutatott: a több tíz-százmilliós veszteség a lakóházak, ingatlanok mellett 20-30 gépjárművet és a mező- gazdasági területeket is érinti.- Nálunk az emberek nagy része csepegtetéses, intenzív uborkatermesztésből él. Az ő ültetvényeiket egytől egyig szétverte a jég. Az éves jövedelmüket fektették ebbe, ami részben vagy teljesen odalett... KM-CSA ■ Madártávlatból Rozsály szenvedte el a legnagyobb károkat kedd hajnalban - több százan dolgoznak a helyreállításon. LÉGI FOTÓ: VASKÓ LÁSZLÓ Kelet-kvíz Mikor könnyezett utoljára a máriapócsi Szűz Márta-kép? a) 1903 b) 1905 c) 1913 d) 1925 A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el.