Kelet Magyarország, 2016. május (73. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-26 / 122. szám
2016. MÁJUS 26.. CSÜTÖRTÖK A magyar természet napja mmmmnmmi A szabadságharcnak is A falakon belül érezhető Az én kálváriám: domb tanúja volt a fekete nyár a történelmi pillanat Rakamaz kellős közepén Hoványi Péter fotó: racskó tibor tiszabecs. Templomtoronyként magasodik az ártéri erdő fölé Tiszabecs legbecsesebb fája, a 28 méteres fekete nyár. Megismerkedésünket egy erős turisztikai szezonnak köszönhetem: 2004-ben a Tisza-túrára indulók minden apró gallyat összeszedtek a környéken, az augusztusi kempingezőknek az erdő mélyére kellett hatolniuk a tábortűz érdekében - így „botlottam bele” a közel hét méter kerületű törzsbe. Bár tűzifában azóta sem szenvedtünk hiányt a sátorozások alkalmával, az évi látogatás nem maradhat el a nyárfamatuzsálemnél, amely talán már a Rákóczi-szabadságharc első győzelmének is tanúja volt. Szabolcs. Egy íjászverseny miatt jártam életemben először Szabolcson, ahol az egykori földvár pereméről messzire ellátni. A környezet ugyan megváltozott, a Tisza már nem védi, de egykori honfoglaló őseink számára ez volt a Vereckei-hágótól egynapi lovaglásra az első épített erődítmény. Pusztai Sándor fotó: csutkái csaba Azóta többször jártam itt, és minden alkalommal megfog annak a varázsa, hogy az országban talán ez a legősibb település, ahol a magyarok megvetették lábukat. A földvár szomszédságában van a templom, ahonnan Szent László szobra néz mai utódaira. A vastag, meszelt falakon belül szinte érezni lehet a pillanatot, amikor az 1092-es zsinaton hozott törvényeket elfogadták. Büszke vagyok a magyarságomra, büszke a megyénkre. A távolban látni lehet a tokaji hegyet, amit Himnuszunk is nevén említ. Örülök, hogy a megyei értéktárban Csutkái Csaba kitűnő fotóján mások is láthatják ezt a szépséget. rakamaz. A nagyszülői házzal szemben magasodik a 19. század óta a Kálvária-domb, amelynek környezetéért sokat tettek a kisöregek: nagyapám kaszálta a füvet, nagymamám rendre friss virágot vitt a tetején található feszülethez és a Bodnár Tibor fotó: racskó tibor dombot körülölelő 14 stációhoz. A nyári vakációm alatt a dombtetőre jártunk a kiömlött Tiszát meglesni, a téli disznóvágások idején pedig szánkózni. Ma már tudom, átellenben azért éktelenkedett egy hatalmas gödör (akácfás oldala tálcán kínálta a lehetőséget a járatépítésre, bújócskázásra, csigagyűjtésre, siklókergetés- re), mert az onnan kitermelt földből építették meg a templom mögötti „magaslatot”. Ma már Rakamaz legszebb parkja áll a feltöltött gödör helyén - méltó szomszédja lett a Kálvária-dombnak és -templomnak, ahol mellesleg a szüleim összeházasodtak és engem is ott kereszteltek meg. 1 Beköltözött a szívembe Galambos Béla fotó: km-archIv Elvarázsolt a madárfütty, a rovarzümmögés, a surranó gyíkok nesze. tarpa. Beregsuránynál a 41-es útról Esze Tamás szülőfaluja felé letérve tűnik szembe ez a Beregi-síkon párját ritkító, 154 méteres magaslat, a tar- pai Nagy-hegy. Évekig távolról méregettem e titokzatos maLegyen még igazi az a tó! nyírtelek-dózsaszőlő. A nagyapák sajnos kimaradtak az életemből. Az anyait nem ismerhettem, az apaival a kelleténél kevesebb időt töltöttem, megfosztva ezzel magamat és Papót is a pótolhatatlan élményektől. Jó párszor voltam kint Dózsaszőlőben, a kis házuk a Tokaji út mellett állt. Átellenben egy - akkor még - igazi tó volt. Nem túl nagy, de nem is kicsi. Papó egyszer itt mutatta meg, miként tanítják meg úszni a kis pumit.- így kell ezt - szólt és az öklömnyi szőrpamacsot bedobta a tóba. Megijedni sem volt időm, az aprócska eb már kapálódzott is kifelé. A parton aztán megrázta magát - túl volt az első úszáson. Bánom már, hogy nem kerestem több alkalmat, hiszen sokat tanulhattam volna tőle, mert bölcs, tanult ember hírében állt. Mindig rá gondolok, amikor arra járok, és remélem, lesz még igazi az a tó. Amit egyébként akkortájt Mánlaci-Balatonnak hívtak... két gyönyörű modell. Emlékezetes út volt, hiszen két ilyen bombázó közelében lenni ekkor még nagy izgalmat jelentett, amit csak tovább tetézett az ismeretlen feladat és helyszín okozta bizonytalanság, mely a megérkezésig tartott. A katlanba érve azonban olyan nyugalom áradt a felém tornyosuló kőfalakból, ami egy csapásra kitörölt minden kínzó érzést. Estére elkészültek a fotók, hazafelé felszabadultan beszélgettünk. A mesterem azóta is meghatározó az életemben, a lányokkal életre szóló barátság köttetett, Tarpa pedig beköltözött a szívembe, így nem csoda, hogy minden alkalommal boldogan indulok el, ha arra szólít a kötelesség. A hegy szelleme Várospanoráma a Bujtossal Harminc éve lentről és fentről is megunhatatlan látvány a Bujtosi-tó. NYÍREGYHÁZA. Több mint 30 évvel ezelőtt még csak épült Bednárlk Mónika az Örökösföld, az almáskertek helyén négyemeletes társasházak nőttek ki a földből, járda még nem sok volt, annál több a sáros, latyakos terület. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A Bujtos akkoriban inkább hasonlított egy lápos, mocsaras „dzsungelre”, mint tiszta vizű tórendszerre, ahol Bal- czó András úszni tanult. A kilencvenes évek végére a Bujtos megint szép lett, igazi városliget, ahol gyönyörű fák adnak hús árnyékot a panelből érkező családoknak, ahol sirályok és vadkacsák bűvölik el a tóparton sétálókat, pecázókat, szerelmesen andalgókat, a futásban megfáradtakat. A kilencedik emeletről látható csodaszép várospanoráma szemet gyönyörködtető, az első pillantás mindig a Bujtosi-tóé, megunhatatlan látvány. Ladányi Tóth Lajos fotó: sipeki Péter Lösz, ami lösz alapon tímár. Parti arc lettem. Bár leplezetlenül hajdú-bihari gyökereim vannak, a törzsemet lassan két és fél évtizede Szabolcs-Szatmár-Beregben alakítja, formálja a sors. Sok kincset rejt a megye, dúskálhattam a kínálatban. A színes palettán a pipacsos, Tímár melletti tájra esett a választásom. Festői környezetben tollászkodik rengeteg Riparia riparia, azaz partifecske, Európa legkisebb termetű fecskefaja. Lösz, ami lösz alapon, a támadás szikrányi jele nélkül közelebb merészkedtem a szárnyasok fészkelőhelyéhez. Némi fészkelődés után a fotó elkészült, velem pedig madarat lehetett fogatni a villásfar- kúak tőszomszédságában. Mán László fotó: pusztai Sándor Nyugalom áradt a felém tornyosuló kőfalakból. tarpa. Megboldogult legény koromban, még inasként életem első divatfotózásának helyszínéül választotta mesterem, Csutkái Csaba a tarpai Nagy-hegyet. Dél után nem sokkal ültünk kocsiba, elöl a „művészek”, hátunk mögött Racskó Tibor FOTÓ: HOVÁNYIPÉTER gaslatot, míg egyszer a lábánál kötöttem ki. Séta a 15 millió éve működő, ma romvulkánon. A múlt században még kőbányaként is szolgáló „őskövületen” tett szanatóriumi gyaloglás közben a madárfütty, a rovarzümmögés, a surranó gyíkok nesze - mondhatom - elvarázsolt. Ám igazából csak később fogadott be a tarpai hegy, amikor Kelemen Béla barátom gerincen húzódó ökobirodalmában személyesen mutatkoztam be a közelben fészkelő gyurgyalagoknak, az évszázados tölgyekről berregve röpülő szarvasbogaraknak, a mezei virágokon döngicsélő Boldogító igennel szavazok „Tirpákföldre” A szülőföld az örök szerelem poszméheknek, a kíváncsi őzeknek. Csak ezt követően kaptam engedélyt a hely szellemétől arra, hogy itt, fönn a hegyen, egy karosszékbe telepedve elámulhassak a Kárpátok havas csúcsait is láttató, fantasztikus Balsa , Tímár Gá Rakamaz panorá mán. tudtam, hogy ha a „helyes megfejtés” igen, akkor büszkén húzzam ki magam, vagy süllyedjek csendben a pad alá? Idővel volt szerencsém megismerni a Bokortanyák Lakosságáért Egyesület tagjait, akik egytől egyig dolgos, becsületes, tiszta szívű, tirpák gyökereikre máig büszke emberek. Lovaskocsin jártam be velük „Tirpákia” csodálatos tájait, megismerkedtem az életükkel, küldetésükkel, de velük mulattam a hagyományőrző tirpák lagzin is. Azóta „hazajárok” hozzájuk, Mandabokor szívébe, én, a tirpák gyerek. az egykori szekerek nyomai szinte fonalként feltekerhetők voltak, az öreg fák, a kortalan emlékek őrzői. Nekem mindig ez a táj lesz a legszebb. A megművelt földek, az összekapcsoló fasorok, árkok tavasszal a legszebbek. Itt nincs gátja a tekintetnek, legfeljebb a kékbe burkolózó tokaji hegy. Félni sincs ok, hisz a sötétségben a közeli város derengő fényei mutatják az irányt, s vezetik a tapogatózó lábat. Ébresztőként a rigó hangja szól, az altatódalt a fülemüle énekli. Megállva az ősök tiszteletére állított keresztnél azért belém sajdul a fájdalom: mára sokan hiányoznak, elmentek, eltűntek a fehérre meszelt házak, a közeli sínen zakatoló - a mindig pontos időt jelző - gőzmozdony vontatta vonatok is. Tudom, az idő itt sem állt meg, de mi még itt vagyunk! nyíregyháza. - A vezetéknevedből ítélve te tirpák vagy, ugye? - szegezte nekem a kérdést egy nap a középiskolai tanárom. Hogy őszinte legyek, fogalmam sem volt, miről, kikről beszél, ahogyan azt sem Pallcz István fotó: racskó tibor A tisztaság, a rendezettség beleivódott a tirpák emberekbe. NYÍRTELEK-DANKÓBOKOR. Az ember, ha elér egy bizonyos kort, szeret visszatekinteni. A sors hol így, hol úgy osztotta a kegyeit. Bejárva a világot (van sok hely, melyet csak képzeletben), de az örök szerelem, a szülőföld maradt. Szépek a hegyek, gyönyörű a tenger, nekem mégis a dankóbokori rét, a „Mócsán domb”, a „Lackó-ár- ka” mindig a szívet, a lelket visszahúzó biztonság. Ideköt az első lépés, az első szerelem, apám, anyám, s az ő szüleik taposta rögös utak, melyeken Dankó Mihály FOTÓ: RACSKÓ TIBOR