Kelet Magyarország, 2016. április (73. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-06 / 80. szám
2016. ÁPRILIS 6., SZERDA 9 Megbűnhődtem azért, amiért elítéltek, aztán kap- m tam az élettől egy új lehetőséget, és én éltem vele. Ezt nyilatkozta a Népszabadságnak Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya, akiről kedden írta meg a privatkopo.hu internetes portál, hogy 1961-ben két másik úszóval közösen megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. Folytatja élsportolói pályafutását minden idők legeredményesebb téli olimpikonja, a sílövő Öle Einar Björndalen. A 42 esztendős norvég versenyző sajtótájékoztatón jelentette be, hogy továbbra sem kíván felhagyni a legmagasabb szintű sporttal. Külön motivációt jelent számára, hogy októberben apa lesz, élettársa a háromszoros olimpiai bajnok fehérorosz sílövő, Darja Domracseva. Egy meccs és pénzbüntetés LABDARÚGÁS. A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága az Ajka-Kisvárda mérkőzéssel kapcsolatban a Kisvárdát mint visszaesőt szurkolóinak rendzavarása (földdarabokat dobáltak célzottan az asszisztens irányába, a játéktérre, a rend helyreállításáig 18 percig állt a játék) miatt 150 OOO forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezi. Az Ajkán kiállított Ribánszki László kapus egy bajnoki meccsre szóló eltiltást kapott. Hatvannyolc perc jutott Marcinak Nápolyban TENISZ. Rövidre sikeredett Fu- csovics Márton (222. a világ- ranglistán) számára a nápolyi ATP-challengertorna (42 500 eurós összdíjazás, salakos pálya). Egészen pontosan 68 percesre, merthogy a nyíregyházi teniszező alig több mint egyórányi játék után szenvedett vereséget szlovák ellenfelétől, Jozef Kovalíktól (171.). A mérkőzést utóbbi 6:2, 6:0-ra nyerte, ami azt is jelenti, hogy kettejük párharcából harmadszor is az északi szomszédunkat képviselő, három hete még az Indian Wels-i premiertorna főtábláján szereplő versenyző jutott tovább. KM-BT Nem sikerült... fotó: mti/illyés tibor Röviden győzelem. A magyar férfi vízilabda-válogatott 12-8-ra legyőzte a román csapatot a trieszti olimpiai selejtező keddi harmadik fordulójában, ezzel megszerezte második sikerét. siker. Női jégkorong-válogatottunk kedden 5-2-re legyőzte Lettországot Asiagóban a divízió I/B-s világbajnokságon. NEGYEDDÖNTŐK. Szerda este is két negyeddöntőt rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában: Wolfsburg-Real Madrid és PSG-Manchester City. döntetlen. A magyar női Ul9-es labdarúgó-válogatott Szombathelyen l-l-es döntetlent játszott Oroszországgal az Európa-bajnoki selejtező elitkörének első fordulójában. szerződés. Bíró Bence, a portugál élvonalbeli Vitória Gui- maraes tizenhét esztendős labdarúgója 2021-ig szóló profi szerződést kötött a klubbal. Véget kell vetni a párharcnak, le kell győzni a gödöllőieket! A súlyos térdsérülést szenvedett Kovács Edina nélkül is győzelemre tör a Fatum-Nyíregyhá- za a Gödöllő ellen. röplabda. Régen volt - de igaz volt. Lassan két hete, hogy a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata győzött Gödöllőn az 5-8. helyért kiírt, az egyik fél két győzelméig tartó párharc nyitómérkőzésén. Bebizonyítani, hogy jobbak A nyírségiek 3:2-re bizonyultak jobbnak egy olyan összecsapáson, amelyet - az első két szett behúzása után - jóval egyszerűbben lerendezhettek volna. Innentől pedig nincs más dolguk, mint szerdán (kezdés: 19 óra) a Bem-is- kolában még egyszer legyűrni a Pest megyeieket, majd megcélozni a jelenleg elérhető legelőkelőbb pozíciót.- Egy feladatunk van: nyerni kell - szögezte le Kőhalmi Richárd, a Fatum-Nyíregyháza edzője, aki egy szomorú hírrel is szolgált. - Azért akad egy kis gond... Hogy ne legyen olyan egyszerű a dolgunk, sajnos, hátráltató tényező nehezíti a munkát. Kovács Edina komoly térdsérülést szenvedett, előreláthatólag több hónapos kihagyásra kényszerül, ami érzékenyen érint bennünket.- Ettől függetlenül becsületesen készülünk, persze nyilván ezt teszi a Gödöllő is. Jósolni nem akarok, mindenesetre most már nálunk az előny, és az első mérkőzéshez hasonlóan be kell bizonyítanunk, hogy miénk a jobb csapat. Bízom benne, hogy ez sikerül. km-kt Mai sportműsor Röplabda. Női NB I., az 5-8. helyért: Fatum-Nyíregyháza-Gödöltő, Bem iskola, 19. Labdarúgás Videoton-DVSC 1-0 (1-0) Felcsút, 1006 néző, v.: Szabó. Gól: Feczesip (37.). Kiállítva: Brkovics (DVSC, 31.) Szerdal meccsek Úipest-Honvéd (15.45), FTC-Paks (18), DVTK-Puskás Akadémia, Haladás-Vasas, MTK-Békéscsaba (mind 19). Kvízmegfejtés Kiről nem neveztek el gimnáziumot Nyíregyházán? b) Petőfi Sándor Legalább a herényi emlékek szépek Meg kell ismételnie a novemberi bravúrt a Marso-Nyíregyházának ahhoz, hogy megmaradjon a remény. kosárlabda. Nem lett egyszerűbb a helyzete a Marso-Nyíregyházának az alsóházi középszakasz második fordulójának eredményeivel. A legnagyobb gond azzal volt, hogy az élvonalbeli férficsapat hazai pályán veszített az SZTE-Szedeák ellen (micsoda meccsen, a rendes játékidő végi bravúros egyenlítés ellenére a hosszabbításban 92-90-re), majd pedig a Jászberény nyert (87-80) a MAFC otthonában, ahol a nyíregyháziak előzőleg 91-64-re hasaltak el. Nos, ezek után kellene Jászberényben nyerni szerdán, mert ha nem sikerül, akkor bizony nemcsak az osztályozó ténye lesz megváltoztathatatlan, hanem lassan az is, hogy azt pályahátrányból kell megvívniuk a Kék Cápáknak. Visszaelőznének- Nem alakultak jól az eredmények, ez tény, de bármi is történt a hétvégén, nekünk szerdán mindenképpen nyernünk kell - mondta Sitku Ernő, a Marso-Nyíregyháza szakmai igazgatója. - Olyan értelemben még mindig a saját kezünkben van a sorsunk, hogy a középszakaszban még kétszer is játszunk a Jászberénnyel, ha hozzuk ezeket a meccseket, meg még egyet a másik két rivális ellen, akkor visszaelőzhetjük a szerdai ellenfelet. A soványnál is vékonyabb idegenbeli mérleg egyetlen pozitívuma, hogy a nyíregyháziak egyetlen győzelmüket éppen Jászberényben aratták -13 vereség mellett. Mondjuk az sem tegnap volt, hiszen november 21-e óta bárhová is utazott a csapat, mindenhonnan vesztesen tért haza. Meg aztán a jászságiak februárban nyerni tudtak a Bem-iskoláKosárlabda NB I. A csoport. Férfiak, középszakasz, a szerdal program. Fetsőház: Szolnok- Körmend (18). Álba Fehérvár-Atomerőmű SE (18.30). Szabadnapos: Zalaegerszeg. Középház: Pécsi VSK-Szombathely (18), Sopron-Kecskemétl TE (19). Szabadnapos: Kaposvár. Alsóház: Jászberény-Mar- so-Nyíregyháza, SZTE-Szedeák-MAFC (mindkettőd). ban, visszavágva a hazai pályán elszenvedett vereségért.- Jászberényben annak köszönhetően nyertünk, hogy remek dobóformát fogtunk ki, itthon pedig a palánk alatti játékban maradtunk alul - vetette össze a két alapszakaszbeli összecsapást Sitku Ernő. - A jó dobásokra most is szükség van, miként arra is, hogy ne veszítsük el a lepattanóharcot és a gyűrű alól is eredményesek legyünk. Utóbbival a Szeged ellen nem volt gond, és Zoran Krsztanovics visszatérésével még jobbak lehetünk ezekben a pozíciókban. Jó csapat a Jászberény, remek légiósokkal és a válogatottat is megjárt magyar játékosokkal, de egyszer már bizonyítottuk, hogy általunk sem legyőzhetetlen. KM-BT Az eltiltásból visszatérő Zoran Krsztanovlcsnak lesz munkája bőven a jászberényi magas emberekkel szemben fotó: pusztai Sándor Egy Európa-bajnokság két Rétfalvival Rétfalvi Attila formagyakorlatban lett bajnoki ezüstérmes, és testvérével ott lehet az Európa-bajnok- ságon FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL A bajnoki ezüstérmes Attila formagyakorlatban, a dobogóról lemaradt Tamás küzdelemben indul Tbilisziben. karate. Nem kedvezett Rétfalvi Tamásnak, a Karate Do SC Kisvárda versenyzőjének, hogy erre az évre új súlycsoportokat állapítottak meg, így a 75 kilogrammba kellett belefogyasztania magát. Mindez érződött a teljesítményén a Budaörsön megrendezett full contact felnőtt országos bajnokságon, amelyen a tavaly szerzett bronzérme után ezúttal nem sikerült felállnia a dobogóra. Irány a grúz főváros Markó László tanítványa a negyeddöntőben 3-2-es bírói döntéssel maradt alul rutinosabb riválisával szemben, így sem maradtak érem nélkül a kisvárdaiak és a Rétfalviak sem. Tamás testvére, Rétfalvi Attila ugyanis formagyakorlatban szerepelt, a viadal során a kötelező, valamint a két szabadon választott gyakorlatban is magas pontokkal jutalmazták, igy ezüstérmes lett a tizenhat versenyzőt felvonultató mezőnyben. És ez még nem minden! Rétfalvi Attila ugyanis jogot szerzett arra, hogy ott legyen Grúzia fővárosában, Tbilisziben a felnőtt Európa-bajnok- ságon, vagyis több korosztályos kontinensviadal után a sportág legnagyobb presztízsű felnőtt európai versenyén is szerepelhet Markó László tanítványa. Ahogy végül Rétfalvi Tamás is, merthogy a válogatók úgy döntöttek, hogy küzdelemben ő is képviselheti majd a magyar színeket Tbilisziben. KM