Kelet Magyarország, 2016. április (73. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-06 / 80. szám
2016. ÁPRILIS 6„ SZERDA KÉST Dühöngést követő mennybemenetel Nem mindennapi körülmények között juthat a felsőházba az újonc nyírgyulaji csapat - kitett magáért a Csenger. futsal. Az NB I-es futsal- bajnokság alapszakaszának utolsó fordulója megemelte a nyírgyulajiak vérnyomását. Minden értelemben. Az előzményekről annyit: fent és lent minden eldőlt, egyedül a felsőházi rájátszást érő hatodik helyért tusakodott egyszerre három csapat. Rosszul indult... A nyírségieknek nem lett volna egyéb teendőjük, mint legyűrni a sereghajtó, valamennyi fellépését elvesztő Rubeolát, majd kiszurkolni, hogy az előttük tanyázó Aramis ne érjen el döntetlennél jobb eredményt a már biztos ötödik Veszprém otthonában. A tabellán nyolcadik Göcsej Zalaegerszeg legfeljebb hatalmas „mákkal”, az Aramis, illetve a Gyulaj elhasalásával, nevető harmadikként ugorhatott volna előre. Aztán... Kissé másként alakult az este. Sutba vághatták a korábbi forgatókönyvet. A Rubeola ugyanis - a lerobbant buszra hivatkozva - nem érkezett meg a találkozó helyszínére, a nyírbátori sportcsarnokba, így a házigazda nyírgyulaji együttes tagjai hiába jelentek meg annak rendje és módja szerint, a játékvezetőkkel egyetemben dolgavégezetlenül távoztak. A szurkolókról nem is beszélve. Maradt a dühöngés, no meg a költői kérdés feszege- tése: ez mennyire volt sportszerű...? Már.csak a döntés hiányzik Tovább lohasztotta a hangulatot, amikor híre jött, hogy a második félidő derekán az Aramis 2-0-ra vezetett Veszprémben. Puff neki, elúszni látszott a hajó. A boldog végkifejletről azonban a sors, leginkább a bakonyiak gondoskodtak, akik az utolsó percekben egyenlítettek, Futsal NBI., 18. forduló Eredmények: Rába ETO-Haladás VSE 6-2, Vasas-Berettyóújfalu 1-7, Veszp- rém-Aramis 2-2, Göcsej Zalaegerszeg-Dunaferr 2-8. A Nyírgyulaj-Rubeola mérkőzés elmaradt.______________________________________________ Az alapszakasz állása: 1. Rába ETO18 mérkőzés/49 pont. 2. Haladás 18/39,3. Berettyóújfalu 18/38,4. Dunaferr 18/34,5. Veszprém 18/28,6. Aramis 18/22,7. Nylrgyutaj 17/20,8. Göcsej Zalaegerszeg 18/19,9. Vasas 18/11,10. Rubeola 17/0. (Az elmaradt Nylrgyutaj-Rubeola mérkőzés még nem szerepel a sorrendben.) NB II., Keleti csoport A 26. fordulóból előrehozott mérkőzés Debreceni EAC-Csenger Futsal 5-5 (3-3) Debrecen, 200 néző, v.: Csatári T„ Modes 0. Csenger: Szabó J. - Pankotal I., Bodó R„ Balogh Á„ Balogh P. Csere: Juhász N„ Katona P„ Szilágyi L, Rigó A., Csorvási T„ Csatári Z., Osváth S„ Geletey Z., Garda P. Edző: Szilágyi Sándor. Gól: Osváth S., Bodó R„ Balogh P., Pankotal I., Balogh A. kikaparva a gesztenyét a Nyírgyulajnak. Ekképpen a Lovas-legénység újoncként megcsípte a hatodik pozíciót, vagyis a mennybe ment, ráadásul két legyet ütött egy csapásra. Egyrészt kiharcolták a bennmaradást, továbbá a legjobbakkal csatázhatnak a szezon folytatásában. Már csupán a szövetség illetékes bizottságának döntése szükséges, hogy a Rubeola elleni meccs három pontját a javukra írják... Mindenesetre a döntésre várni kell. Szatmári kunszt Mindeközben a nagyszerű játékkal előrukkoló Csenger NB Il-es legénysége - a zárókörből előrehozott mérkőzésen - értékes döntetlent csikart ki a közvetlen élmezőnyhöz tartozó Debreceni EAC vendégeként. A szívósan küzdő szatmáriak a pontszerzésnek köszönhetően megőrizték előkelő, harmadik helyüket a táblázaton. KM-KT Lovas Norbert (8) és a Nyírgyutaj - ellenfél híján - ugyan nem lépett pályára, mégis két legyet ütött egy csapásra fotó: pusztai Sándor Három bronzérem volt a „termés” a szegedi döntőben fotó: tudósítónktól Hárman állhatták fel a dobogóra Szegeden TOLLASLABDA. Szeged adott otthont az országos tollaslabda-diákolimpia döntőjének, ahol a nyíregyháziak három bronzérmet szereztek. A II. korcsoportban színre lépő Veronyák Roland (Zelk Zoltán Angol és Német Két- tannyelvű Tagintézmény), a IV. korcsoportban érdekelt Vincze Gyöngyvér Boglárka (Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola), valamint Kulcsár Levente (Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola) állhatott a dobogóra - mindez az edzők, Ja- kabné Keul Andrea és Gönczi Andrea munkájának sikere egyben. km Igazolták tehetségüket a diákolimpiái döntőben ökölvívás. A nyíregyházi Bethlen Gábor-iskolá tanulói - a Dávid Sport Club igazolt versenyzői - az ország legjobbjai között bizonyították tehetségüket. A szabolcsi megyeszékhelyt képviselő fiatalok három érmet és egy hatodik helyet szereztek a több mint négyszáz reménység részvételével, Vecsésen rendezett diákolimpián, km Diákolimpia: Ökölvívás Vecsés, a nyíregyházi versenyzők eredményei Serdülő. 40 kg: 3. Tóth Kristóf Illés. 46 kg: 3. Béres Levente Junior. 48 kg: 2. Monostori Lídia. 80 kg: 6. Hajdú Ákos Edzők: Barkóczi László, Barkóczi Csaba, Terbócs Róbert A nyíregyházi fiatalok az ország legjobbjai között álltak helyt FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Egy hét fekvés - szenvedés lesz Szántó Zoltán (4) a törést megúszta, de egy ideig nem fickándozhat a pályán fotó: pusztai Sándor Az egy hónapra kidőlt Szántó Zoltán fájdalmát enyhítette, hogy a Mátészalka legyőzte az éllovast. labdarúgás. Két frontember ugyan hamar kidőlt, de ezúttal senki és semmi nem tudta megtörni a Mátészalkát. A megyei első osztályú futballcsapat kevesebb mint fél óra leforgása alatt elvesztette előbb Szántó Zoltánt, kisvártatva pedig Magyari Mátét, így legyűrte (2-0) a táblázat élén nyomuló Ibrányt. Különösen Szántó Zoltán sérülése tűnt ijesztőnek, olyannyira, hogy bokatörés gyanújával szállítottak kórházba. A huszonöt éves jobb oldali középpályás l-o-ás vezetésnél, nagy kínok közepette volt kénytelen hátrahagyni társait. Rossz volt kívülről nézni- Jó labdát kaptam, gólhelyzetbe kerültem, és már csak a kapussal álltam szemben, amikor az ibrányi középső védő becsúszva próbált szeNehezen fogom kibírni, nem vagyok egy helyben ülő típus. SZÁNTÓ ZOLTÁN relni, közben „elvitte” a jobb lábamat - taglalta a történteket Szántó Zoltán. - Bevallom őszintén, arra már nem emlékszem, hogy a labdát is elrúgta-e, mert azonnal óriási fájdalmat éreztem.- Nem tudtam ráállni, mozgatni sem. Édesanyám kint volt a meccsen, ő vitt be a kórházba. A törést megúsztam, zúzódás a diagnózis, illetve a szalagok megnyúltak a jobb bokámon. Az orvos annyit mondott: legalább egy hónapos kihagyásra készüljek. Sajnálom, mert szerintem jól ment a játék az utóbbi időben.- Amennyire lehetett, siettem vissza a pályára, csaknem a teljes a második félidőt láttam. A győzelem persze valamelyest gyógyír, nagyon örültem a csapat sikerének. Szorítottam a srácokért, de rossz volt kívülről nézni a meccset, jobban izgultam, mintha játszottam volna. Egy hét fekvés az előírás, előre látom, hogy szenvedés lesz. Nehezen fogom kibírni, nem vagyok egy helyben ülő típus. Innentől nem lehet baj... Márpedig nincs mese, Szántó Zoltán szobafogságra ítéltetett. Egy ideig kénytelen beletörődni abba, hogy legfeljebb szurkolhat a Szálkának. Annak az együttesnek, amely - jó néhány riválishoz hasonlóan - kiismerhetetlenül szerepel. Hogy ennek mi a magyarázata?- Nem azért mondom, mert ilyenkor ez a szokás, tényleg azt gondolom, Siska Attila felkészült edző, irányításával jó munkát végzünk - kereste a választ Szántó Zoltán. - A Nyírgyulaj ellen, a tavaszi nyitányon idegenben elért értékes döntetlen talán túlságosan megnyugtatott mindenkit.- Elképzelhető, az járt a fejekben, ha így tudunk játszani, innentől nem lehet baj. Nagy pofon volt, hogy a Nagyecsedtől hazai pályán gyenge teljesítményt nyújtva kikaptunk. Ettől észhez tértünk hogy ez kevés lesz. Remélem, most már egyenesbe jöttünk, mivel minél feljebb szeretnénk lépni, szerintem a középmezőny élére odaérhetünk. KM-KT A Balázs-csapat nagysikere RÖPLABDA. Százszázalékos teljesítménnyel zárta az országos serdülőbajnokság elődöntőjének második tornáját a Nyíregyházi Sportcentrum leány röplabdacsapata. A Balázs István irányította együttes hazai pályán szerepelve a Miskolc, Kecskemét, valamint az Eger ellen egyaránt 3:0-ta, magabiztosan nyert, ezzel bejutott a legjobb hat közé. A Sportcentrum a Szolnok ellen játszotta soros NB Il-es bajnoki mérkőzését. A felnőttek 3:i-re kikaptak, a juniorok viszont 3:0-ra győztek. KM <8 sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja. Edzőváltás Oroson és Papon Budaházi László, illetve Dallos László vállalt szerepet a két csapatnál. labdarúgás. A labdarúgó megyei másodosztály Alukonst- rukt-csoportban szereplő GFSE-Oros szakmai stábjában változás történt. A korábbi edző, Csire Sándor maradt az egyesület kötelékében, utánpótlásvonalon dolgozik tovább, a felnőttcsapat irányítását pedig Budaházi László vette át. Az a szakvezető, aki alig néhány napja távozott a bajnoki rivális Nagykálló kispadjáról... A sereghajtó orosiak egyébként április 17-én, a huszonharma- dik fordulóban éppen Káliéban lépnek pályára. Ugyanakkor a Nyírerdő- csoportban érdekelt Pap háza táján is módosult a felállás. Már a legutóbbi körben rendezett, Pátroha elleni mérkőzésen - Vedres Bélától megörökölve a feladatot - Dallos László töltötte be a tréneri tisztséget, győzelemre vezetve a gárdát. Információnk szerint egyelőre ő készíti fel a csapatot, így a soros, Dombráddal szembeni idegenbeli összecsapáson is vele próbál minél jobb eredményt kicsikarni a tizenegyedik helyen tanyázó Pap. KM-KT kJ&é, Dallos László a pálya helyett a kis- padról irányít fotó: pusztai Sándor