Kelet Magyarország, 2016. március (73. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-25 / 71. szám
2016. MÁRCIUS 25., PÉNTEK KELET Jegyzet Matyasovszki József Tandíj és ösztöndíj Vajon mennyit ér ma a tudás a felsőoktatásban? Egyfelől nagyon sokat, s ugyanakkor meglehetősen keveset. Merthogy helyzete válogatja. Ahogyan mondani szokták: minden attól függ, melyik oldalán vagy... nos, ezúttal a felsőoktatási versenyistálló bejárati ajtajának, s mit, honnan nézel. Merthogy végtelenül kevésre taksálják az állam és az alma materek oldaláról, ha mondjuk a teljesítmény szerinti, ismertebb nevén a tanulmányi ösztöndíjat vesz- szük alapul. Akkor ugyanis havonta 10 ezer forintot ér, ami jobb esetben a 15 ezret is elérheti. S mindezt egy minimum 4,8-as átlag mellett. Ez aztán a megbecsülés, a kirobbanó ösztönzőéről Vajon mit szólna ekkora sikerdíj láttán néhány bróker, ügyvéd vagy politikus? Bezzeg a tíz-hússzorosát éri a tudás, amikor meghúzzák a felvételi ponthatárokat, s a népszerű fizetős szakokon - a néhány zsenin és egyéb szuperképességekkel bírókon kívül - a szintén nem buta többségnek félévente súlyos százezreket kell fizetnie a továbbtanulásért. „Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derűi”, figyelmeztetett a költő. Ám a honi felsőoktatási helyzetet látva inkább csak jót derül, ha egyáltalán van még humora ehhez az egészhez. jozsef.matyasovszki@kelet.hu Kampány: ha iszik is, csak felelősséggel Budapest. A Detox nem buli! elnevezéssel kampány indult a fiatalok felelős és mértéktartó alkoholfogyasztásáért; a társadalmi összefogással megvalósuló kampány célja felhívni a fiatalok figyelmét az alkohol veszélyeire, a sok esetben kialakuló későbbi függőségre és a szervezetre káros következményeire. Évente a mentőknek 29 ezer riasztásuk van részegség miatt, derült ki. mti A gyógyszergyártók fizették a gyógyszertámogatások egyötödét tavaly Magyarországon, azonban a támogatásban elérhető új gyógyszerek, terápiák száma messze elmarad a lakosság egészségi állapota alapján kívánatostól - hívta fel a figyelmet az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete közleményében. A tájékoztatás szerint 65 milliárd forintot fedeztek a gyógyszergyártók befizetéseiből. Jelöletlen tojásokért komoly bírság BUDAPEST. Több mint 125 ezer jelöletlen tojást vontak ki a forgalomból Bács-Kiskun megyében, a trükköző vállalkozó saját bevallása szerint magyar „kistermelőknek” akarta értékesíteni termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Az ellenőrök a tojáscsomagoló üzemben több szabálytalanságot is találtak. Közölték, az ügyben több százezer forint bírságot szabhatnak ki. mti Deutsch Tamás fotó: mti Ambiciózusnak nevezett digitális program BUDAPEST. Európa egyik leg- ambiciózusabbja a magyar kormány által meghirdetett digitális fejlesztési program, amelynek sikerre vitelében meghatározó szerep jut a könyvtáraknak és köz- gyűjteményeknek - mondta a többi között az Internet Fiesta 2016 csütörtöki, budapesti rendezvényén a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos, Deutsch Tamás. mti Embereket es technikát kérnek - kell a kétharmad FOTÓ: MTI Terrorizmus elleni intézkedéscsomag megalkotásáról döntött a kormány. Budapest. Módosítanák az alaptörvényt és több kétharmados jogszabályt is - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter csütörtök délelőtt a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón. Egyeztetnek a pártokkal- Brüsszel tanulságait le kell vonni, egyértelmű számunkra, hogy fokozni kell a biztonsági intézkedéseket - indokolta a kezdeményezést Pintér Sándor, aki elmondta: az Igazságügyi Minisztérium megkapta javaslataikat, amelyek alapján az ünnepek alatt elkészíti a szövegtervezetet. A Belügyminisztérium feladata lesz, hogy a parlamenti pártokkal előzetes egyeztePintér Sándor tést folytasson, mert - mint Pintér Sándor elmondta - javaslatuk több eleme kétharmados támogatást igényel. Új központ, korlátozások Pintér Sándor azt mondta: javaslataikban létszám-, eszköz- és technikai fejlesztéseket kérnek. Továbbá a Terrorelhárítási Központ megerősítését, az információáramlás biztosítását szeretnék elérni. Utóbbi kapcsán elmondta, hogy a kormány döntött egy terrorelhárítási információs és bűnügyi központ létrehozásáról is. A belügyminiszter beszámolt arról is, hogy tervezik egy olyan törvény megalkotását, amelyben előírnák, hogy a magánszolgáltatók - bírói engedélyhez kötötten - biztosítsák a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által lefoglalt adatszolgáltató eszközök dekódolását. Közölte: a pénzáramlás módját is ellenőrizni szeretnék, bizonyos esetekben a bankszámlákba is betekintenének. Azt is szeretnék elérni, hogy a telefonos kommunikációban bizonyos előnyt élvezzenek a rendőri egységek, a mentők és a kórházak, ennek érdekében két megoldást látnak: kibővítenék a rendőrség és a katasztrófavédelem által jelenleg is használt egységes digitalizált rádiórendszert, bizonyos esetekben pedig a civil szolgáltatásokat az SMS- re korlátoznák. mti Röviden JOBBIK. A Jobbik támogatja a kormány terrorizmus elleni javaslatcsomagját, ha az valóban a visszaszorításról, megelőzésről szól - mondta a párt szóvivője, Mirkóczi Ádám, hozzátéve: egyelőre szövegszerű javaslatot nem láttak. MSZP. Az MSZP minden olyan intézkedési tervről tárgyal, amely a magyar emberek biztonságát szolgálja, de a részvételük feltétele az ötpárti egyeztetésen, hogy a kormány a javaslatait a helyzet súlyosságához mérten időben és írásban előre megküldi minden frakciónak. OK. A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a Pintér Sándor belügyminiszter által bejelentett intézkedéscsomag a maradék demokrácia felszámolása, az orbáni diktatúra kiépítésének újabb lépése, alapvető szabadságjogok lábbal tiprása. PM. A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a bejelentett terrorizmus elleni intézkedéscsomag valójában „egy önkényuralmi csomag, propagandaszósszal leöntve”. Visszaküldte a nok-törvényt Áder János a parlamentnek § Jézus mindenkit szeretett Pál Ferenc atya (balra) és Erdő Péter bíboros a krizma- szentelési misén nagycsütörtökön, március 24-én a Szent István-bazilikában. Nagycsütörtökkel elkezdődött a húsvéti szent három nap, az egyházi év legfontosabb eseménye. Erdő Péter kitért arra: Jézus mindenkit szeretett, életét az egész világért adta - jókért és rosszakért egyaránt mégis különös szeretettet gyűjtötte maga köré tanítványait. fotó: mti Engedetlenség, mert nem volt bocsánatkérés Nem vizsgált vagyonosodás BUDAPEST. Nem lesz vagyon- nyilatkozati eljárás a miniszterelnök ellen az apja hatvanpusztai birtoka miatt, mert Vejkey Imre, az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke alaptalannak nevezte és elutasította az arra irányuló kezdeményezéseket- közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján az Együtt- a Korszakváltók Pártja alel- nöke. Juhász Péter elmondta: a kereszténydemokrata bizottsági elnök arra hivatkozott, hogy a kérdéses terület a miniszterelnök édesapjának tulajdonában van. Hivatalosan valóban a miniszterelnök édesapja a tulajdonos, de a területet Mészáros Lőrinc fel- csúti polgármester bérli, és az Együtt gyanúja szerint azt a miniszterelnök használja, mti Már a jövő héten újra a Ház elé kerülhet az államfő által is vitatott jogszabály. BUDAPEST. A lehető leghamarabb, akár már a jövő héten az Országgyűlés és annak törvényalkotási bizottsága elé kerülhet a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nők) szóló törvény, amelyet Áder János államfő csütörtökön megfontolásra visszaküldött a Háznak - mondta Gulyás Gergely, a bizottság fideszes elnöke, a parlament törvényalkotásért felelős alelnöke. „Tiszteletben tartjuk a köztársasági elnök álláspontját és megfontoljuk észrevételeit” - fogalmazott a politikus, hozzátéve: cél, hogy a lehető leghamarabb megvitassák az átiratot. A jogszabályt egy hete - kivételes eljárásban - fogadták el a képviselők a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Ro- gán Antal javaslatára, ellenzéki bírálatok kereszttüzében. Áder János visszaküldő levelében - amely a parlament honlapján olvasható - azt írta: támogatandó célkitűzés a családok otthonteremtési lehetőségének bővítése állami támogatással, ám ennek végrehajtása áttekinthető, a folyamatban részt vevőknek Van biztosítás terror esetére is BUDAPEST. A Magyar Biztosítók Szövetségének majdnem minden tagbiztosítója felvette a kockázatok közé a terror- cselekményeket valamilyen módon - mondta a Mabisz utasbiztosítási bizottságának elnöke csütörtökön. Horváth Péter kiemelte: az adott biztosítótársaság egy esetleges terrortámadás esetén vállalhatja például a baleseti ellátást, a kórházi kezelést, ezen felül a Magyarországra szállítást és más plusz szolgáltatásokat. Mielőtt bárki külföldre utazna, tájékozódjon! - javasolta. MTI megfelelő garanciákat biztosító szervezet kialakítását igényli, a működés szigorú hatósági felügyelete mellett. Álláspontja szerint a törvény nem felel meg ezeknek az elvárásoknak, mert tisztázatlan és ellentmondásos rendelkezéseket tartalmaz a nők és a közösséget működtető, annak vagyonát kezelő szervező jogállásával, szervezetével és működésével kapcsolatban. Az Országgyűlés házszabálya értelmében az államfő által megfontolásra visszaküldött jogszabályt a törvényalkotási bizottság tárgyalja, ahhoz csak ez a testület nyújthat be módosító javaslatot. mti Budapest. Meghirdette a korábban kilátásba helyezett polgári engedetlenséget a március 30- ai délelőttre, egyórás időtartamra a Tanítanék mozgalom nevében Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója csütörtökön Budapesten. Az igazgató újságírók előtt emlékeztetett, a március 15-ei demonstrációjukon felszólították a kormányfőt és az államfőt, hogy kérjenek bocsánatot „az elmúlt hat évben megalázott pedagógusoktól”, de a bocsánatkérés nem érkezett meg szerda éjfélig. Nem történt előrelépés a Civil Közoktatási Platform 12 pontjának ügyében sem - jelezte. Azt kérik, hogy a pedagógusok és a velük szimpatizálók szerdán 8 és 9 óra között álljanak ki az iskolájuk elé, szavaztassák meg újra a platform 12 pontját, nyilvánítsák ki elégedetlenségüket. Törley Katalin, a Tanítanék mozgalom képviselője elmondta: az akció alatt nem lesznek ellátatlanok vagy felügyelet nélkül a gyerekek, mti ■ Devizaárfolyam (2016,03.24.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 313,91 + 1,00 USA dollár 281,03 + 1,40 Svájci frank 288,09 + 1,55 Angol font 395,94-0,38 Román lej 70,31 +0,22 Ukrán hrivnya 10,68-0,08 Horvát kuna 41,66 +0,18 Lengyel zloty 73,48-0,09 9 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB rá i <§) Purimi ünnepség Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a Megillát, a bibliai Eszter könyvét tartalmazó tekercset olvassa a purimi ünnepségen a hitközség budapesti Bét Menáchem iskolájában. A purim vidám, jelmezes ünnep, amelyen a zsidók a perzsa uralom alatt élő közösségük megmenekülésére emlékeznek. fotó: mti