Kelet Magyarország, 2016. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-22 / 18. szám

2016. JANUÁR 22., PÉNTEK 2 Mindenfelől KELET Zavarkeltők Ma már kétkötetes tanul­mány igazolja, amit sokan mindig is tudtak, hogy kor- mánybuktatási szándék hú­zódott meg az 1990-es taxis­blokád mögött. A korosabbak bizonyára emlékeznek. Szinte minden városban megállt az élet, az utcák kihaltak voltak, csak bizonyos demonstrációs pontokon morajlott a tömeg. Emlékszem, fiatal házasként a feleségemet vártam haza egy fővárosi konferenciáról, s a vasútállomáson azon aggódtam - mobiltelefonunk még nem lévén -, vajon ép­ségben megérkezik-e. A hétszáz oldalas tanul­mányból feketén-fehéren kiolvasható, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége így akarta elérni, amit a választá­sokon nem tudott. A kutatást végző intézet főigazgatója úgy fogalmazott, hogy haj­szál választott el bennünket a polgárháborútól. Vagy egy valódi rendszerváltástól?- kérdezhetnek vissza a kajá­nabbak. Merthogy a vihar el­csitult, köttettek mindenféle paktumok, s ma sem tudjuk pontosan, mi is történt a háttérben. Aki azt hiszi, hogy ilyen ma nem fordulhat elő, mert SZDSZ sincs, nagyon téved. A zavarkeltők már az anyagmegmaradás törvénye miatt sem tűnhettek el, ügye­sen átalakultak, a módszereik pedig kifinomultabbak let­tek. S lehet, hogy most is ott ülnek a Parlamentben, csak éppen más-más zászló alatt. jozsef.matyasovszki@kelet.hu Egészségügy, munkaerőhiány BUDAPEST, Nem torpanhat meg az eszköz- és bérfej­lesztés az egészségügyben - mondta Varga Mihály nem­zetgazdasági miniszter a fő­városi Szent Margit Kórház új radiológiai berendezéseinek átadásán csütörtökön. Var­ga Mihály úgy fogalmazott, nem maradhat el az egész­ségügy fejlesztése a jövőben sem, bár emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hat évben 500 milliárd forint forrás került a rendszerbe eszközök és infra­struktúra fejlesztésére. A tárcavezető szerint ez­zel együtt „nem lehet elége­detten hátradőlni”, hiszen a munkaerőhiány érzékelhető az ágazatban, és ha a jól kép­zett munkaerőt nem tudják megtartani, akkor el fogja hagyni az országot. MTI ................................................111111111....... Román javaslat a válság megoldására Bukarest. Románia a kiváltó okok felszámolásában, vala­mint az európai határvéde­lem megerősítésében látja a migránsválság megoldását - jelentette ki Klaus Iohannis román államfő a Bukarestben akkreditált nagykövetek előtt csütörtökön. Kifejtette a töb­bi között azt is, hogy Románia nem a menedékkérők befoga­dását utasítja el, hanem szét­osztásuk módját kérdőjelezi meg. MTI A NAV és a Kük a bizto­san megmaradó intéz­mények között van. Budapest. A bürokráciacsök- kentés jegyében a kormány több mint 70 állami, országos háttérintézmény, költségve­tési szerv átszervezését, il­letve megszüntetését tervezi - közölte a Miniszterelnöksé­get vezető miniszter csütör­tökön Budapesten sajtótájé­koztatón. Egyszerűbben, olcsóbban Lázár János elmondta, a kö­vetkező napokban tárgya­lások indulnak a Miniszter- elnökség és a tárcák között Macedónia újra átengedi a Gö­rögországból érkező migrán- sokat, de csak azokat, akik úgy nyilatkoznak: Ausztriában vagy Németországban akar­nak menedéket kérni - derült ki helyszíni jelentésekből. A görög-macedón határon lévő újságírók szerint Macedónia csütörtök reggel nyitotta meg az Idomeni és Gyevgyelija kö­zötti átkelőt. Szerdán körül­belül 600 migráns ragadt a két határátkelő között. arról, hogy a háttérintézmé­nyeket, költségvetési szerve­ket hogyan lehet a tárcákba visszavinni, hogyan lehet a kiszervezéseket megszüntet­ni, egyszerűbben, olcsóbban és gyorsabban működtetni a rendszert. Jelezte, 50 ezer ember dolgozik ezekben az intézményekben, szerveknél. A kormány csak kivételes esetben lát arra lehetőséget, hogy ezek a költségvetési szervek, hivatalok, intézmé­nyek megmaradjanak - mond­ta a miniszter, aki a biztosan megmaradó intézmények közé sorolta a rendőrséget, a honvédséget, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, a Klebelsberg Szijjártó Péter fotó: afp Intézményfenntartó Közpon­tot, az Állami Egészségügyi Ellátó Központot és a Szociá­lis Főigazgatóságot. Lázár János az átalakí­tandó intézmények között említette az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztárt, a nyugdíj-folyósítási intézetet. A kormány tájékoztatása sze­rint február 10-én dönt erről a kérdésről. mti Ötvenezer ember dol­gozik ezekben az intézményekben. LÁZÁR JÁWÖS Szijjártó Péter: létrejött avédvonal szófia. Gyakorlatilag létrejött a macedón-bolgár védvonal azáltal, hogy Macedónia meg­hozta a döntését a határőrizet szigorítására, a határ lezá­rására, és Bulgária jelentős hosszban épített, illetve épít kerítést déli határán - jelen­tette ki Szijjártó Péter külgaz­dasági és külügyminiszter az MTI-nek Szófiából telefonon nyilatkozva, miután csütörtö­kön tárgyalt a bolgár vezetők­kel. MTI Értékeikből kell fedezniük az ellátásukat bérűn. Nemcsak Dániában és Svájcban használhatják fel a hatóságok a menedékkérők pénzét és vagyontárgyait az ellátásuk finanszírozására, hanem Németországban is. A német jogszabályok szerint a menedékkérőknek először fel kell élniük jövedelmüket és vagyonukat, és csak akkor igényelhetnek segítséget, ha már mindenük elfogyott - idézte a Bild a kormány illeté­kesét. MTI Röviden MSZP. Az MSZP követeli, ne csak a fideszes vezetésű te­lepülések kapjanak többlet- támogatásokat, valamennyi önkormányzathoz kerüljenek vissza az adóbevételek, ame­lyeket a jelenlegi kormány elvett tőlük, mondta Tóbiás József elnök-frakcióvezető. LMP. Az LMP arra számít, az állami termőföld privatizáció­ját a halastavak, majd azt akár az erdőgazdaságok kiárusítá­sa követi. Lengyel Szilvia, az ellenzéki párt szakszóvivője bírálta az állami földek árve­rezésének folytatását. együtt. Az Együtt a terrorve­szélyhelyzet önálló tényál­lássá tételét célzó alaptör­vény-módosítási javaslat nyilvánosságra hozatalát sür­geti - mondta Szelényi Zsu­zsanna parlamenti képviselő. PM. A Párbeszéd Magyaror­szágért (PM) társelnöke sze­rint a jelenlegi 15-ről a koráb­bi 11-re kell csökkenteni az Alkotmánybíróság létszámát, a bírák megválasztásánál a szakmai hozzáértésnek, a ta­pasztalatnak kell döntenie, mondta Szabó Tímea. Befejeződött a taxisok belvárosi demonstrációja A jövő héten folytatják a tárgyalásokat a kor­mányzat képviselőivel. BUDAPEST. Befejeződött a taxi­sok demonstrációja csütörtök délután két órakor Budapest belvárosában. Az Über ellen tiltakozó személyszállítók elhagyták a Bajcsy-Zsilinszky út, a Jó­zsef Attila utca és az And- rássy út kereszteződését, így megszűnt a forgalmi sávok blokádja. Erről azután dön­töttek, hogy a demonstráció szervezői megállapodtak az illetékes kormányzati szer­vekkel az érdemi tárgyalások jövő heti folytatásáról - hang­zott el a helyszínen megtar­tott sajtótájékoztatón. Értékelés: célt értek Gelencsér Zsolt szervező, aki megköszönte a lakosság tü­relmét, illetve a rendőrség te­vékenységét, elmondta: meg­Elhagyták a belvárost a hét eleje óta demonstráló taxisok egyezésre jutottak a kormány képviselőivel, Tasó Lászlóval, a Nemzeti Fejlesztési Minisz­térium közlekedéspolitikai államtitkárával arról, hogy a jövő héten csütörtökön tárgya­lásokat kezdenek a taxistör­vényről, illetve az Über műkö­déséről. Utóbbi korlátozásáról, vagy arról, hogy kötelezettsé­geik miként egyenlíthetőek ki a taxisok kötelezettségeivel. Úgy vélekedett, hogy ezzel el­érték a demonstráció célját. Czifery Csaba, a demonst­ráció másik szervezője arról szólt: az egyeztetésen elhang­zott, hogy a kormányzat a FOTÓ: MTI szabályosan működő taxisok oldalán áll, és taxiszolgálta­tást kizárólag a kormányren­deletben meghatározott fel­tételek mellett lehet nyújtani. A fejlesztési tárca vizsgálja a szabályok betartását, illetve komolyabb ellenőrzéseket tartanak a jövőben. mti Nagyon sok embert érint a bürokráciacsökkentő terv ® Felmentették Dopemant Bűncselekmény hiányában mentette fel az Orbán Viktor miniszterelnök hungarocellből készült szobrának ledöntésé­vel kapcsolatban garázdaság miatt emelt vád alól Pityinger Lászlót (a képen) a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtö­kön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésével. A vád sze­rint a 2013 szeptemberében tartott ellenzéki demonstráción a rendezvény műsorvezetője - aki Dopeman néven ismert rapénekes - egyszer belerúgott a szoborfejbe. fotó: mti ® így tanítunk mi - Educatio kiállítás Elkezdődött az Educatio oktatási szakkiállítás a fővárosban. A szombatig tartó kiállításra az idén több mint negyven ma­gyar és csaknem negyven külföldi felsőoktatási intézmény készült standdal. fotó: mti Nincs állami támogatás a paksi beruházásban Marad a 280 pontos minimum BUDAPEST. Hamarosan meg­kezdődnek az egyeztetések a hallgatói juttatási rendszer átalakításáról - mondta Pal- kovics László felsőoktatási államtitkár az Educatio nem­zetközi oktatási szakkiállítás megnyitóján csütörtökön Bu­dapesten. A felsőoktatási államtitkár kiemelte: az idén a hallga­tóknak a felvételi eljárásban nem kell változásra számíta­niuk, a minimumponthatár továbbra is 280 pont lesz. Ennek oka, hogy úgy értékel­ték, az emelés elérte célját - tette hozzá. mti BUDAPEST. Nincs állami támo­gatás a paksi beruházásban, erre nem is lenne szükség, ugyanis a beruházás piaci körülmények között is meg­térülne - szögezte le Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartá­sáért felelős kormánybiztos csütörtöki budapesti sajtó- beszélgetésén. A kormánybiztos felidézte, az Európai Bizottság hiva­talos lapjában január 12-én tették közzé a Paks II projekt esetleges állami támogatásá­hoz kapcsolódó vizsgálatról a bizottsági álláspont összefog­lalóját, ezzel megkezdődött az egy hónapos konzultációs időszak. A magyar álláspont szerint a paksi beruházás nem ver­senytorzító hatású, a Roth­schild nemzetközi bankház által készített tanulmány szintén alátámasztja, hogy egy piaci befektető is hajlan­dó lenne a projektet ugyan­ilyen körülmények között megvalósítani - közölte a kor­mánybiztos. MTI Devizaárfolyam (2016.01.21.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 314,57-0,75 USA dollár 288,83 +0,18 Svájci frank 287,11-1,08 Angol font 409,62 +0,23 Román lej 69,38-0,20 Ukrán hrivnya 11,80 +0,07 Horvát kuna 41,02-0,10 Lengyel zloty 69,94-0,68 S> http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents