Kelet Magyarország, 2015. december (72. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-30 / 304. szám
ttmf ír •• ' " KELET 2015. DECEMBER 30., SZERDA Jegyzet Koncz Tibr Felrázza a holtakat is! A rock örök és elpusztíthatatlan. Ha valaki, lan Fraser Kilmister, vagy ahogy a földtekén ismerték, Lemmy tényleg elnyűhetetlennek tűnt. Miként a banda is. A Motörhead, amely túlélt minden csapást, és a cukormázas langyipop tobzódása közben is kultikus együttessé vált. Ő pedig talpig feketében, veszkócsizmában, gitárral a nyakában, a piásüveget jól meghúzva csapott a húrok közé. Elképzelni nem lehetett, hogy noha két végén égette a gyertyát, neki bármi baja lesz. ...és mégis. Kedd reggel gyászba borult a zene- (világ): hetvenéves korában elhunyt a legenda. Sokak szerint már az maga a csoda, hogy eddig húzta. Nem volt egy dalos pacsirta, de ez ki a frászt érdekelt. Megállt egy helyben, egy tapodtat sem mozdult (nem róla mintázták a száguldozó frontember mintaképét), csak tolta a kőkemény rock and rollt. Jó néhányszor Magyarországon is. Hogy milyen hatással volt Lemmy a műfajra? Gene Simmons, a - nem mellesleg erős magyar kötődéssel bíró - Kiss énekes-basszusgitárosa azt üzeni neki, hogy rázza fel a mennyországot! Mert ő erre is képes, az egyszer hétszentség! tibor.koncz@kelet.hu Ötszázalékos béremelés januártól BUDAPEST. Az idén elfogadott életpályamodellnek köszönhetően január l-jétől 5 százalékos béremelést kapnak a rendvédelmi dolgozók - közölte a Belügyminisztérium személyügyekért felelős helyettes államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Zsinka András emlékeztetett arra, hogy idén júliustól 30 százalékkal emelkedett a rendvédelmi dolgozók illetménye. MTI Hétmilliárd forintot biztosít a kormány az egészségügyi intézményeknek a betegek ellátásában nyújtott többletteljesítményükért az E-alap maradványából - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Egészségügyért Felelős Államtitkársága az MTI-vel. A forrást kedden átutalta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a Magyar Államkincstárnak - tudatták. Tasó László fotó: mti Jelentős fejlesztésekbe kezdenek BUDAPEST. Jövőre 1100 milliárd forintnyi közlekedési beruházás indulhat el az országban, erre a tervek szerint 670 mil- liárdot ki is fizetnek 2016-ban - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára évértékelő sajtótájékoztatóján. Jövőre közúton mintegy 300 kilométeren kezdődnek fejlesztések 520 milliárd forintból, vasúton 370 kilométeren 600 milliárd forintból - ismertette. MTI Olcsóbb lehet januártól a sertéshús Budapest. Január elsejétől 17 százalékkal csökkenhet a sertéshús ára az 5 százalékra mérséklődő áfának köszönhetően - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség. A frissen hűtött vagy fagyasztott házi sertéshús forgalmi adója csökken, olcsóbb lesz például a comb, a lapocka, a tarja, a karaj, az oldalas és a dagadó is. A vágási melléktermékre és a belsőségre nem terjed ki az 5 százalékos áfakulcs. mti Merényletre készültek, őrizetbe vették őket Belgiumban akartak lecsapni szilveszterkor - tudatták az illetékesek. BRÜSSZEL. Merényletekre készülő feltételezett terroristákat fogtak el Belgiumban, a gyanúsítottak az ünnepek alatt terveztek lecsapni Brüsz- szel több jelképes helyszínén - közölte kedden a belga szövetségi ügyészség. Fegyvert nem találtak A Le Soir című francia nyelvű belga napilap arról számolt be keddi számában, hogy a rendőrség terrorizmussal kapcsolatos ügyekben december 27- én és 28-án több házkutatást tartott a brüsszeli régióban, illetve a flamand Brabant és a vallon Liége tartományban. A vádhatóság tájékoztatása szerint hat embert bevittek kihallgatásra, és közülük kettőt letartóztattak. Őket azzal gyanúsítják, hogy súlyos Készültség Belgiumban terrorcselekményeket készültek végrehajtani az év végén Brüsszelben. A gyanúsítottak kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mindössze annyit tudni róluk, hogy egyikük állítólag egy terrorcsoport vezetője, és embereket toborzott terrorcselekmények végrehajtására, és a másik letartóztatott személy is fontos szerepet töltött be a szervezetben. . A szövetségi ügyészség szerint a házkutatások során katonai egyenruhákat és az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsiFOTÓ: AFP hadista terrormilíciától származó propagandaanyagokat találtak, fegyvereket vagy robbanószert azonban nem. Az RTBF belga közszolgá- . lati televízió értesülései szerint a feltételezett terroristák rendőrségi célpontokat is meg akartak támadni. mti Nagyon szigorú intézkedések Berlin. Minden eddiginél szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezetnek be szilveszterkor Berlin központjában, ahol ismét megrendezik Németország legnagyobb évbúcsúztató mulatságát. A német főváros rendőrségének szándéka szerint a terrorveszély ellenére az idei lesz a legbiztonságosabb szilveszter - írta kedden a Der Tagesspiegel című berlini lap, amely szerint most először nemcsak a rendre egymillió fő körüli nagyságú tömeget vonzó mulatság helyszínét veszik körbe kerítéssel, hanem egy második kerítéssel lezárják az egész környéket, majdnem a teljes kormányzati negyedet is. A másik fő szigorítás, hogy a rendezvény helyszínére semmilyen nagyobb táskát nem lehet bevinni. Palackot, esernyőt, veszélyes eszközöket eddig sem engedtek be, most viszont már hátizsákkal sem léhet majd bemfenni. A berlini rendőrség ezt már karácsony óta hirdeti minden lehetséges fórumon - például a Facebookon és a Twitteren iS. MTI A magyar állásponttal kapcsolatban elutasítóak, kivárnak, támogatóak Trócsányi László fotó: mti Trócsányi László: Magyarországnak bele kell állnia az európai vitakérdésekbe. BUDAPEST, Európára ma a megosztottság, az elbizonytalanodás a jellemző, Magyarország viszont határozott álláspontokkal jelenik meg az európai vitákban - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter azMTI-nek. „Megbukott a kvóta” A kötelező migrációs kvótákat Magyarország jogi érvek alapján - Szlovákiával párhuzamosan - a luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága előtt megtámadta. Az Igazságügyi Minisztérium megkereste valamennyi uniós tagállam illetékes minisztériumát, hogy tájékozódjon az egyes országok álláspontjáról. Az igazságügyi miniszter szerint a reakciók tanulságosak voltak: „Vannak olyan országok, amelyek mereven elutasítóak, a jogi érveinket nem kívánják mérlegelni. Más országok elgondolkodtatónak tartják keresetünket, jelenleg kivárnak. Köztük voltak olyanok is, akik informálisan egyetértésükről biztosítottak, de korábbi támogató döntésükre hivatkozva inkább semlegesek kívánnak maradni. És végül vannak olyan országok, amelyek a jogi érveink mellé azt is hozzáteszik, hogy a kötelező kvótarendszer a gyakorlatban már meg is bukott...” Az eltérő álláspontoknak - a jogi megítélésen túl - oka az is, hogy a nyugat-európai országok bevándorláspolitikája nem tekinthető sikertörténetnek Közép-Európából nézve. Az elmúlt évtizedek azt bizonyították, hogy a bevándorlók integrációja problémákat vet fel. A feszültségeket, félelmeket magam is tapasztalhattam nagykövetként Párizsban és Brüsszelben - mondta, mti ® Elsőfokú ítélet a Kulcsár-ügyben Kulcsár Attila volt brókert hat év hat hónap börtönre és 230 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte sikkasztás és más bűncselekmények miatt kedden, első fokon a Fővárosi Törvényszék. A megismételt eljárásban Rejtő E. Tibor volt bankvezetőt és Forró Tamás vállalkozót, újságírót felmentették a vádak alól. A törvényszék néhány vádlott és számos cég esetében rendelt el vagyonelkobzást, amely összességében milliárdos nagyságrendű. fotó: mti Parragh László szerint jó év volt és jó év jön Nemzetközi lapszemle Magyarországról „A legsikeresebb politikus” Budapest. A vállalkozások jövedelempozíciója 2016- ban 135-145 milliárd forinttal javul az adó- és adójellegű változások, a bürokráciacsökkentő program hatására, a kamarai javaslatra tett kormányzati intézkedések ebben 23-27 milliárd forintot jelentenek - hangsúlyozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a 2015-ös évet értékelve az MTI-nek. A kamara elnöke szerint ennél kedvezőbb is lehet a vállalkozások jövedelmezőségének javulása az egyre bővülő kereslet révén. Parragh László úgy értékelte, hogy kedvező évet zár az ország 2015-ben, a magyar gazdaság jó állapotban van, Európában a leggyorsabban növekvő gazdaságok között szerepel, és tartósan fenntartható pályán áll. Hozzátette: a 2010-es parlamenti választás előtt a kamara és az akkori legnagyobb ellenzéki párt között létrejött megállapodás meghozta az eredményét. mti Orbán éve címmel közölt kommentárt a Der Standard. BÉCS. A cikk alcímében a szerző, Paul Lendvai megállapítja: a magyar miniszterelnök számítása „nemzeti és nemzetközi szinten is teljes egészében bevált”. írásában annak okait elemzi, hogy „miért lehet Orbán Viktort hatalompolitikai sikerek tekintetében nemcsak hazájában, hanem európai szinten is a legsikeresebb politikusnak, „az év emberének” tekinteni”. Egy felmérést idézve kitér többek között arra, hogy a Fidesz másfél évvel a választások után „biztosan uralja a magyar politikát”. A szerző úgy látja, hogy a „széttagolt baloldali fantomellenzék” feltartóztathatatlanul elhal, a Jobbik jelentette esetleges veszélyt pedig sikerült legalábbis időlegesen elszigetelni. Orbán ismét bizonyította kiváló politikai érzékét, amikor a globális menekültválság során már 2015 júniusától erőteljes kommunikációs kampánnyal „a muzulmán menekültekkel szembeni félelemre és elutasításra tett” - írta. Hozzátette: a magyarok 87 százaléka támogatja a kormányt menekültügyben. A cikk szerint: Orbán Viktor számítása nemzetközi szinten is teljes mértékben bevált, joggal hivatkozhat arra, hogy szociáldemokrata kormányok vezette országokban is követendő példaként tekintenek rá. mti Devizaárfolyam (2015.12.29.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 314,11-0,48 USA dollár 286,10-0,41 Svájci frank 289,69-0,24 Angol font 425,49-2,15 Román lej 69,22-0,56 Ukrán hrivnya 12,02-0,01 Horvát kuna 41,12-0,09 Lengyel zloty 74,01-0,09 a http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB