Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-31 / 178. szám
2015. JÚLIUS 31- PÉNTEK 6 Hazai tájakon ™r A családok nagy csodája Máriapócson A családi napon arról is megemlékeznek, hogy háromszáz éve könnyezett először a templomban lévő ikon. máriapócs. Jubileumi esztendő a 2015-ös év Máriapócs életében, hiszen immár háromszáz éve működik kegyhelyként a település. Éppen ezért a korábbi évekhez képest különlegesebb lesz az idei görög katolikus családi nap, a Család csoda, amelyet augusztus i-jén rendeznek meg. Kettős ünnep lesz szombaton, hiszen nemcsak a családokat ünnepük azon a napon, hanem arra is emlékezik az egyházközség, hogy 300 éve éppen ezen a napon könnyezett első alkalommal a kegytemplomban található Mária-ikon. Sok-sok érdekesség várja a vendégeket, a Máriapócsra látogató híveket, zarándokokat. Lesznek többek között tematikus sátrak, előadások, gyermekprogramok, kézműves foglalkozások, meglepetések. A regisztrációt követően 10 órakor Szabados Viktor atya mondja el köszöntő gondolatait, majd zenés gyermek- műsor vár az érdeklődőkre. A 12.30-kor kezdődő parakliszt Fülöp metropolita atya és Atanáz püspök atya vezeti. Elhangzik több előadás is (Női sorsok, női könnyek; A férfi útja). Lesz továbbá táncház, várja a gyermekeket a „Noé A „Noé bárkája” játszótér is várja a fiatalokat a kegyhelyen fotó: km bárkája” elnevezésű játszó- szekerezés, a felnőtteket pe- „Görög Menta” beszélgetős tér, az állatsimogató udvar, dig várja lelkifröccs-sátor, sátor, ahol kapcsolati és életvezetési tanácsokat kaphatnak mentálhigiénés szakemberektől. A családi nap forgatagát színesíti még Csoda Patika-sátor, lelkiségi mozgalmak sátra, családműhely- sátor, egészségsátor is, majd 16 órakor Terdik János atya zárógondolataival fejeződik be a programsorozat. KM A további eseményekből Augusztus 15.: Nagyboldogasszony ünnepe, központi ünnepség _________ Augusztus 15-16. Nagyboldogaszszony-napi búcsú _________________ Augusztus 30.:Tanévkezdők zarándoklata_________________________ Szeptember 5.: A kegykép hazahozatalának emléknapja ______________ Szeptember 12—13.: Kisboldogaszszony-napi búcsú_________________ Szeptember 20.: A szent kereszt felmagasztalásának búcsúja A vendégek a sportpályán a házigazda Csukrán Mihállyal (jobbra) FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Elismerések a Csukrán-pályán Meg kell becsülni a kiemelkedően dolgozó embereket-fogalmazott Csukrán Mihály. újfehértó. Sokak számára ismerősen cseng az Újfehértón élő Csukrán Mihály neve, aki egykoron sportolóként, aztán pedig sportszervezőként tette le névjegyét. Az aktív sportolást befejezve rokkantnyugdíjából egy sportpályát épített a település hátrányos helyzetű gyermekeinek. A nevét immár az egész országban ismerik, hiszen Zsigmond Dezső filmrendező A rákok királya címmel filmet forgatott az életéről. A dokumentumfilm az idei Magyar Média Mecenatúra díjátadó ünnepélyén rendezői különdíjat kapott, a Mediawawe Filmfesztiválon pedig a nemzetközi zsűritől a legjobb magyar dokumentumfilm díját nyerte el. Filmbemutató Amerikában Csukrán Mihály, aki eddig több mint száz környékbelit tüntetett ki serlegekkel a munkásságukért, az elmúlt vasárnap a róla szóló film alkotóit jutalmazta meg a sportpályáján egy kis ünnepség keretében. A jutalmazottak: Balogh Géza forgatókönyvíró, Bálint Arthur, László Béla, Lovasi Zoltán operatőrök, Dunatáj Alapítvány, Heves László fővilágosító, Koncz Gabriella vágó, Kapcsos Vince hangmérnök.- Egész életemben azt vallottam, hogy értékelni kell a kiemelkedő munkákat, meg kell becsülni a kiemelkedően dolgozó embereket, s az elismerést nekik is érezniük kell. Az elmúlt évtizedekben 115 személy közösségért végzett kiemelkedő munkásságát köszöntem meg serlegekkel. Szerintem ez az elismerés megilleti a film alkotógárdáját is - mondta el lapunknak Csukrán Mihály. Az ünnepségen Zsigmond Dezső filmrendező arról szólt, hogy az Amerikai Egyesült Államokban is szeretné bemutatni a filmet, hiszen egy rendkívül különleges embert ismert meg Csukrán Mihály személyében. Szeretné, ha a végtelenül egyszerű, kemény, de ugyanakkor lágy szívű sportolót a tengerentúlon is megismernék, hiszen élete és munkássága sokaknak példaként szolgálhat. KM-MML Lengyel településsel testvérek Két hét múlva írják alá a polgármesterek az együttműködési szerződést. zajta. A lengyelországi Slop- nice településsel szeretné kiépíteni a testvértelepülési kapcsolatokat a zajtai önkormányzat. Az erdőháti település küldöttsége két hét múlva részt vesz egy slopnicei egyházi ünnepségen, s a két polgármester akkor írja majd alá az együttműködési szerződést. A zajtaiak számára már nem idegen Slopnice és a környék. Mint lapunknak Kosztya Zoltán polgármester elmondta, az elmúlt év végén a község férfikórusa dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő támogatásának köszönhetően Lengyelországban részt vett azon a megemlékezésen, amelyet a limanowai csatában részt vett magyar katonák tiszteletére rendezett a két ország honvédelmi minisztériuma. A slopnicei önkormányzat számára sem ismeretlen Magyarország, hiszen Balkánnyal ápol testvérvárosi kapcsolatokat. Slopnicének testvértelepülése továbbá a Romániában található Lázári is, az ottani önkormányzat pedig közösen pályázott a szinte szomszédos Zajtával a két települést összekötő műút felújítására. km-mml Hangverseny NYÍREGYHÁZA. Sárosi Dániel (orgona) és Karasszon Dénes (gordonka) előadóművészek adnak hangversenyt a Filharmónia Magyarország szervezésében augusztus 23-án 19 órától Nyíregyházán, a római katolikus társzékesegyházban. A műsorban Couperin, Bach művei csendülnek fel. Kvízmegfejtés Melyik település neve Ismerhető Tompa Mihály A halász és aranyhal népregéjéből? Jalla 1 napi menüajánlata: Lencseleves füstölt hússal, lekváros palacsinta Rendezvények, | esküvők f lebonyolítását, 1 hidegtálak f készítését ^ vállaltuk. Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk el! Napi levesajánlatunk mellé és külön is rendelhetők frissensült ételek kedvező áronl S 20/571-1373 A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft. szállítással: 650 Ft. Hamarabb jött a számla, mint a nyugdíj? Erre is van megoldásunk! Az elmúlt hetekben több, csoportos beszedési megbízással fizető olvasó arra panaszkodott, hogy számukra nem megfelelő időpontban emelik le a szolgáltatók a bankszámlájukról a közüzemi díjakat. Ez főleg akkor okoz gondot, ha hamarabb esedékes a számla kifizetése, mint ahogy megjön az esedékes nyugdíj, vagy fizetés. A felvetéssel és a megoldással kapcsolatban megkérdeztük az egyik illetékest, Bánfai Gabriella számlázási vezetőt az E.ON csoporttól. Mi az oka, hogy nem azonos időpontban vonják a számlákat az ügyfelektől? Az egyetemes szolgáltatást, (közismertebb nevén a lakossági energiaellátás keretében végzett feladatokat és az azokhoz kapcsolódó elszámolási folyamatot) központilag szabályozza a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Az elküldött időszaki elszámolószámla fizetési határidejét több minden befolyásolhatja. A számlakészítés dátuma sem tud mindig azonos napra esni, hiszen munkatársaink munkanapokon dolgoznak, ahogy például a bankok is. Az ok akkor már világos, de mivel tudná megnyugtatni azokat az ügyfeleket, akik a fenti okok miatt tartanak a csoportos beszedési megbízással való fizetéstől? Természetesen van megoldásunk rá! Az az ügyfél, aki ezzel a kényelmes fizetési móddal egyenlíti ki a számláját, maga határozhatja meg a számla kifizetési napját. Hiszen a csoportos beszedési megbízással fizető ügyfelek maguk rendelkezhetnek arról, hogy az adott hónap elején, közepén, vagy vége felé jobb nekik az, hogy a számla ellenértéke rendezésre kerüljön. Az ügyfeleink három lehetőség közül választhatnak: az adott hónap 5., 15., vagy 25. napját jelölhetik ki arra, hogy akkor legyen esedékes a kifizetés. Ha ügyfeleink ügyfélszolgálatunkat ilyen kéréssel keresik meg - akár interneten, telefonon, vagy személyesen -, akkor munkatársaink örömmel segítenek megtalálni számukra a legalkalmasabb fizetési időpontot. Nem tartanak attól, hogy most hirtelen megrohanják az ügyfelek önöket, hogy minél későbbi dátumot állítsanak be? Egyáltalán nem, örömmel állunk ügyfeleink rendelkezésére, ahogyan eddig is. Egyfelől természetesen rendelkezünk egy olyan ügyfélszolgálati infrastruktúrával és felkészültséggel, hogy fogadhassuk a beérkező igényeket. Másrészről pedig sok olyan ügyfelünk is van, aki viszont szereti hamarabb fizetni a számláit, hogy tisztán láthassa, mennyivel gazdálkodhat majd a hónap hátralevő részében. Mások meg inkább a hónap végét preferálják, hogy biztonsággal beérkezzen a számlákat fedező fizetés vagy nyugdíj. Az ügyfeleink igényei nagyon eltérőek. Ezen felül szeretném még azt is megemlíteni, hogy az ügyfeleink számos fizetési megoldásból választhatnak, amelyek közül a csoportos beszedési megbízás csak az egyik lehetőség. Vannak olyan ügyfeleink, akik például szeretik a modern megoldásokat, és az interneten szeretnek fizetni, egyben élnek a papírkímélő online számlaküldéssel is. Mások regisztrált ügyfelei olyan díjbeszedési szolgáltatópartnereink valamelyikének, akik meg mobilalkalmazást kínálnak a kényelmes számlafizetéshez és a számlák kezeléséhez. Számunkra az a legfontosabb, hogy ügyfeleink igényeit ismerjük, azokra mindenkor válaszolhassunk, és számukra olyan megoldásokat ajánlhassunk, ami a legkényelmesebb, a legjobb. „Az ügyfelek rendelkezhetnek arról, hogy az adott hónap elején, közepén, vagy vége felé fizetik a számlákat." a) Nagyhalász HIRDETÉSEK