Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-31 / 178. szám

2015. JÚLIUS 31., PÉNTEK KELET Üzenet Lipták Józsefné hűséges olvasónktól: A megfelelő pénzösszeg . birtokában az égvilágon akármit meg lehet jelentetni. Sőt, a megfe­lelő pénzösszeg birtokában akárki azt hazudja neked, hogy „mekko­ra író vagy". @ Bokros teendőjük akadt a piás vagányoknak Igen, jól látják, ennek a kerékpártárolónak nem a bokorban, hanem a díszburkolaton lenne a helye Nyíregyházán, a Hősök terén. A buliból hajnalban hazafelé tartó ittas elemek azon­ban kéretlenül átrendezték a térelemet. fotó: palicz istván ' Postaládánkból „Én és az én házam az Úrnak szolgálunk” Első alkalommal szervezett családi napot nemrégiben az újfehértói Fedeles lovarda te­rületén a református egyház a helyi nőszövetség kezde­ményezésére. A gyülekeze­tei tagok (kicsik és nagyok egyaránt) remekül érezték magukat. A gondos előkészü­letnek meglett a gyümölcse, az Úr áldásával minden gör­dülékenyen ment, se szeri, se száma annak a sokféle teendőnek, amit példás ösz- szefogással a gyülekezet aktív magja megvalósított! Korán reggel már a kemencénél sürögtek-forogtak a finom­ságokat készítő asszonyok. A vendégek ifjúsági énekeket tanulhattak, áhítaton vettek részt, majd Nagy Sándor polgármester szólt elisme­rően a hagyományteremtő programunkról. A színpadon kívül is felpezsdült az élet: megkezdődött a főzőverseny. A gyerekeket ugrálóvár, szű­rné, lovaglás és kisvonatozás várta. Azok a felnőttek, akik végigjárták a „bibliai sétát”, a keresztyén párválasztás, házasság és gyermekneve­lés kérdéskörében tájéko­zódhattak. A színpadon és környékén színes programok váltották egymást. KARSAINÉINCZE GIZELLA, A NŐSZÖVETSÉG TAGJA Este Pintér Béla adott koncertet FOTÓ:OLVASÓNKTÓL Nem csak mi változtunk, a településkép és az iskola is fotó: olvasónktól Azok a szép ’60-as évek... Olvasóink írják Utazásra gyűjtött a Százszorszép A Konzervgyári Nyugdí­jas Egyesület július 25-én tartotta meg a Százszorszép Tánccsoport László-napi jóté­konysági estjét, amely nagy­szerűen sikerült. Meghívtuk a társklubok képviselőit, a VOX együttes tagjait és mind­azokat, akik rendszeresen részt vesznek a rendezvénye­inken, vacsorával egybekö­tött műsoros, zenés, táncos mulatságainkon. A karitatív rendezvényünk bevételét a nagybányai utazásunk finan­szírozására fordítjuk. JUHÁSZ LÁSZLÓNÉ ELNÖK Égen-földön büntetik az ilyet! Néhányan talán emlékeznek még a régi viccre, amikor két zsebmetsző beszélget:- Képzeld, haver! Tegnap benyúltam egy ürgének a zsebébe a Nyugatinál.-És?- A piszok lehúzta a gyűrűt az ujjamról. Micsoda időket élünk! S valóban, micsoda időket élünk! Hihetetlennek tűnik, mégis igaz: tisztelt apósom, egy görög katolikus pap sír­járól immár másodszor lopta el valaki a cserepes virágokat! Ezek pénzbeli értéke nem nagy, a bűn súlya viszont annál inkább! Apósom 27 esz­tendeje halt meg. Bizonyára a tolvajnak is vannak elhunyt hozzátartozói. Milyen lelkiismerettel áll meg az ő sírjuk mellett? Megszólalt-e a lelkiismerete, ha csak egy pillanatra is, amikor elemelte a virágokat? Beteg, rászoruló, vagy csak ez-a furcsa hobbija? Jobb, ha tudja, nem csak a Tanári pályám első munka­helyén, Nyírlugoson szer­vezték meg 50 éves általános iskolai osztálytalálkozójukat az egykori diákok nemrégi­ben. Mialatt érkeztek a meg­hívottak, mulatságos volt látni, ahogy kisebb-nagyobb sikerrel próbálják felismerni egymást és tanáraikat az egykori tanulók. Nemcsak mi változtunk. A kedves kis falu mára modem, virágos és virágzó várossá fejlődött, megújult az iskola is. Az ün­földi, az égi hatóság is bünte­ti az ilyen cselekedetet, gon­doljunk csak a tízparancsolat 7. parancsára. Ha az elkövető szeretné megbánni a rossz cselekedetét, tudja, hogy Don Matteónak Nyíregyhá­zán is van temploma, ahová gyónási szándékkal betérhet! Azt ajánlom, kerekedjen fel, induljon útnak, nagy lelki tehertől szabadulna meg! ZSOLDOS JÁNOS, NYÍREGYHÁZA nepélyes osztályfőnöki órán szomorú kötelességünknek eleget téve gyertyát gyúj­tottunk és néma főhajtással emlékeztünk az elhunyt tanítványokra és tanítókra. Hajdan harminc volt az osz­tálylétszám, a félszáz éves találkozónkon azonban már csak 18-an hallgathatták meg Jankó Zoltán osztályfőnök szívhez szóló szavait, a tízfős tanári karból mindössze négyen maradtunk. Meglepő és mulatságos volt, ami­„Kikezdett” a kamionossal Hétfőn délelőtt éppen Tisza- vasvári és a Keleti-főcsatorna hídja között haladtam az autómmal, amikor véletlenül leszaladtam a padkára. Igye­keztem gyorsan visszakormá­nyozni a kocsim az útra, ám ezzel nagyon megijesztettem a szembejövő kamionost, amiért elnézést kérek. D. TAMÁS, NYÍREGYHÁZA kor a régi osztálytitkárunk oroszul jelentett és kívánt jó egészséget nekünk. Az egyéni beszámolók éppoly sokszínűek voltak, mint mi magunk: szó esett örömről, bánatról, sikerekről, kudar­cokról, munkáról, családról is. Ebéd után késő éjszakáig nótázva örültünk egymás társaságának. Köszönet a szervezőknek a szívükben örökké fiatal diáktársak és pedagógusok nevében. CSILLÁM PÉTERNÉ, NY. TANÁR Galambpiszkok Sok bosszúságot okoznak Nyíregyházán a Kölyökvár - ban fészkelő, piszkoló galam­bok. Hull az ablakból az ürü­lék, ami ugye betegségeket terjeszt, ráadásul undorító látványt nyújt. A környék, a szemközti társasház járdája is tele van ürülékkel. Mihama­rabb meg kellene szüntetni ezt az áldatlan állapotot! ÁRVA RÉKA <§> Böjté atyához is bekopogtak A Kisvárdai Ipartestület az idén nyáron is kirándu­lást szervezett tagjainak, ezúttal Dél-Erdélybe. Az iparosok és családtagjaik meglátogatták Déva várát, ajándékot vittek Böjté atya gyermekotthonába, részt vettek egy hajókirándulá­son, s látták a Vaskaput is. Kiváló hangulatban és tartalmasán telt a négyna­pos kirándulás. FOTÓ: FARKAS MIHÁLY Tisztelt Olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet- Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fény­képeket közöl­jük. Lehetősége­inkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvé­nyes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdeké­ben általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartal­mával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott, így tele­fonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. „Nem vigasz, hogy máshol is probléma van velük” Befogadni tatán köte­lező' őket, de feltétel nélkül elfogadni nem - vallja „Gyüre szomszéd”. baktalórántháza. Nagy vissz­hangot váltott ki a városban a Kelet-Magyarországban meg­jelent levélváltásom Antal Pál- néval, a Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Gyermekvédelmi Központ baktalórántházi XI. számú lakásotthonának mű­ködtetőjével. Bizonyára emlékeznek rá, én azért emeltem fel a szavam, mert évek óta „pokollá teszik az életünket a kezelhetetlen intézetisek”. A panaszom­ra reagáló Antal Pálné ezzel szemben megpróbálta védeni a mundér becsületét, (még) több toleranciát és elfogadást kért tőlünk, szomszédoktól. Először arra gondoltam, reagálok a reagálására, és figyelmébe ajánlom a Nyír­egyháza-Sóstón, Tolnán és Szekszárdon a közelmúltban történteket, ahol több száz he­lyi lakos nem a kirekesztés és intolerancia jegyében fogott össze az ellen, hogy a szom­szédjukban az enyémhez ha­sonló intézményt alakítsanak ki, hanem a családjuk nyugal­mának, a környék békéjének megőrzése, és a gyermekeik biztonsága érdekében! Időköz­ben azonban megérkezett Bu­dapestről a Szociális és Gyer­mekvédelmi Főigazgatóság válaszlevele is a panaszomra... Nem a levegőbe beszéltek A Bátori Zsolt főigazgató aláírá­sával ellátott tájékoztatásban feketén-fehéren az áll, hogy a problémánk (lakószomszéd Kíváncsi­an várjuk, mi (nem) történik ezután... GYÜREANDRÁS Mi sem kérünk mást, csak elfogadást „Pokollá teszik az életünket a kezelhetetlen intézetisek!" A tetíjieímnw» 1vsváj • dítt CSAlátfApA Otfn kéf " . 1 tc<na*ci,nyugalmit j *. •*«* Nem mondom, hogy a gyermekeink angyalok, de nem is ördögök; megértésre, elfogadás­ra van szükségük. Sajgó szív­vel és fájó lélekkel olvastam a Keiet-Magyarország június 7,mm lapszámában a ..l'okolía teszik az éfceumket a kezelhe­tetlen intézetisek’” című cl vasói leveli ’ a klsvánlai Gyfi re Audiás tollából. Mir maga a um is meg- -Jö)iber.e>i kellett bennem, hiszen hogy lehet így minősí­teni embereket, gyerekeket? A levélíró sajnálatps módon elfelejti, hogy a problémáké;, nehézségeket nem lehel el­M A kapcsblat- : orators néni ufsisMssal kezelni, csak olyan módon, hogy megpróbáljuk megérteni a helyzetet,és meg­felelő hozzáállással kompro­misszumra törekszünk. Tapasztalatitól t udom , hogy ez az elfogadás és megértés Gyüte András oldaléról teljes mértékben hiányzik. Tudnia kellene • mert mát beszéltünk róla •, hogy 3 „kezelhetetlen intézetheti", azaz 3 gyermek- védelemben nevelkedő gye wkek Is emberek, ennek meg­felelően kellene hozzáállni «linde» problémához, nehéz­séghez, s talán akkor másképp alakulnának a mindennapok. Ki mit tett & megoldásért? Nem mondom, hogy a gyer­mekeink angyalok, de oern is ördögök! Segítségre, meg­értésre, elfogadásra, gondos­kodásra ós sok-sok szeretet re vsn «»fi róiplk ahhoz, bogyók A léisorakoztatoti si?«tl- meket túlzottnak tartom. Én inkább arm lennék kíváncsi, hogy fel tudná-e vázolni, mit tett/tettek ‘»z^t bo«>■ ?■ lakon keresztül tudnánk so-, rolni, de a kapcsol átrendezés! nem megy egyoldalúan, keli hozzá partner is! ANTAL PÁLNÉ, nyugalmát zavaró magatartás) nem kitalált, „felfújt”, hanem nagyon is valós! Azt írja, hogy az általunk jelzett deviáns magatartás - sajnálatos mó­don, -napjainkban általánosan tapasztalható jelenség a ka­maszok és a gyermekvédelmi szakellátásba utalt fiatalok kö­rében, akiknél - családi nevel­tetésük hiányosságaiból faka­dóan - mindez markánsabban jelentkezik. A szomszédságunkban lévő, 1997 óta működő la­kásotthonban jelenleg össze­sen tíz (normál vagy külön­leges ellátást igénylő 14-16 éves, valamint nagykorúvá vált utógondozott) fiatal él, akiket az illetékes gyámhi­vatal határozata alapján kö­teles befogadni, ellátni az intézmény. Higgyék el, az elfogadásukkal, a jószom­szédi viszony kialakításával és fenntartásával sem lenne gond a részünkről! Lépések a megoldás útján Az elmúlt években kialakult konfliktushelyzet további mélyülésének elkerülése ér­dekében már történtek bi­zonyos lépések: a főigazgató tájékoztatása szerint az új lakók felvételekor ügyelnek arra, hogy csak kevésbé prob­lémás, enyhébb magatartási zavarral küzdő gyerekek ke­rüljenek a szomszédságunk­ba.. Módosították az intézmény házirendjét, megjavították a megrongál(ódot)t kerítésün­ket, és a lakásotthon teljes belső udvarát körbekerítették hullámpalával. A megyei ki- rendeltség - a személyre sza­bottabb, nagyobb figyelem je­gyében - engedélyezte plusz egy gyermekgondozó alkal­mazását. Kíváncsian várjuk, mi (nem) történik ezután... GYÜRE ANDRÁS, KISVÁRDA

Next

/
Thumbnails
Contents