Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-30 / 151. szám

2015. JÚNIUS 30., KEDD ijakon KEl£r MHHH mm Megemlékeztek Dankóbokor elhunyt lakóiról is fotók: magán archívum Dankóbokor hazavárta az elszármazottakat NYÍRTELEK, DANKÓBOKOR. A ma már alig ötven lelket számlá­ló, Nyírtelekhez tartozó Dan- kóbokorban immár harmadik alkalommal rendezték meg a jelenlegi és a volt dankó- bokoriak, illetve azok leszár­mazottjainak találkozóját az elmúlt szombaton. Mint azt többen elmond­ták: a kötődés a gyökerek­hez, a szülőföldhöz olyan erő, mely nem ismér időt és távolságot. Éppen ezért nem véletlen, hogy érkeztek ven­dégek a Dunántúlról, Bajáról, Sátoraljaújhelyről is. Mindezt tették azért, hogy megnézzék újra egykori otthonaikat, ta­lálkozzanak a barátaikkal, a tanyabeliekkel. A hagyományoknak megfe­A fiatalok egy újabb emlékfát ültettek lelően egy focimeccsel indult a délután, ahol újra összemér­hették tudásukat a Dankók és á nem Dankók. Az első talál­kozó alkalmával felszentelt keresztnél görög katolikus szertartás szerint emlékeztek meg az elhunyt itteni lakosok­ról, szülőkről, nagyszülőkről, déd- és üknagymamákról és -nagypapákról. Az unokák is bizonyságot tettek a jövőbeli elkötelezettségről a megemlé­kezésen adott gyönyörű mű­sorukkal, illetve amikor egy újabb fa ültetésével bővítet­ték az Emlékezés fasorát. A kereszt megkoszorúzása, valamint a tisztelet és emlé­kezés gyertyáinak meggyúj­tása után az este a helyi Civil­tanyán (az egykori Krajnyák portán) folytatódott. Itt a szer­vezők és a házigazdák mellett a vendégeket köszöntötte dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő és Szekeres József, Nyírtelek polgármestere is, majd a dankóbokori kötött­séggel rendelkező nyírteleki Guzsalyas Néptánc Egyesület és a Mandabokori Generációk Egyesület tagjai szórakoztat­ták a közel négyszáz vendéget. A hagyomány szerint Dan- kó-bor járt a legidősebbnek, a legfiatalabbnak, a legtávo­labbról jövőnek is. A vacsora és a zenés mulatság alatt bő­ven jutott idő a rokonokkal, a régi barátokkal, ismerősökkel is beszélgetni. km-dm Tíz napon keresztül népes volt a sportpálya újfehértó. Alig fejeződött be a tanév, már nyitotta is a ka­puját Újfehértón az a tíz napra tervezett napközis edzőtábor, amelyet település közismert sportembere, Csukrán Mihály szervezett a saját sportpályá­ján.- Úgy, érzem, jól sikerült a tábor, naponta 25-30 fiatal volt ott a sportpályán, s hál’ istennek senki sem volt be­teg, s nem keletkeztek sérülé­sek sem - összegezte a tapasz­talatokat Csukrán Mihály. - Mindenki nagyon jól érezte magát, többen is kérdezget­ték, hogy vajon jövőre lesz-e megint ilyen tábor.- A tábornak vége, de új feladatok várnak ránk. A hétvégén a kis sportolóim­mal meglátogatunk egy beteg gyermeket. Viszünk neki könyveket, üdítőt, sü­teményt, valamint egy fut­ball-labdát is - tette hoSzá a népszerű sportember. km Az ebéd mellett fagylaltot is kaptak a gyermekek az edzőtáborban FOTÓ: BERECZKI BEATRIX Tárogatóktól zeng a park Az idén is jönnek zenészek szakmai tanácskozásra, tapasztalatszerzésre archIvfotó:km Ötödik alkalommal rendezik meg a tároga­tósok világtalálkozóját Vaján július 1-jétől. VAJA. Tárogatózenétől lesz hangos Vaján a Vay-kastély és a református templom július első napjaiban. Magyarország minden vidékéről, a történel­mi Magyarország területéről, Európából, de még Ameriká­ból is útra kelnek a tárogató­sok, hogy részesei legyenek egy négynapos tárogatóün­nepnek. Hungarikum a hangszer- Ez immár az ötödik világta­lálkozó lesz a Rákóczi Tároga­tó Egyesület szervezésében- tájékoztatta lapunkat Nagy Csaba, az egyesület elnöke.- Minden évben tartunk or­szágos találkozót, azonban tárogatós világtalálkozó csak ötévente van. A világtalálko­zóknak minden esetben az egyesület központja - Vaján a Vay-kastély - ad otthont. Méltó a történelmi környe­zet, a helyszín, a város ven­dégszeretete mind hozzájárul ahhoz, hogy a tárogatósok örömmel és nagy lelkesedés­sel érkeznek a rendezvényre. A tárogató több száz éves történelmében a 2014-es esz­tendő jelentős állomás volt, hiszen a hangszer kiemelkedő Egymást érik majd a jobbnál jobb tárogatókon­certek. NAGYCSABA nemzeti érték címet kapott, és a Hungarikum Bizottság dön­tése alapján a legmagasabb címet is elnyerte - a tárogató immár hungarikum. Mindez még nagyobb rangot ad a vi­lágtalálkozónak, az ünnepé­lyes megnyitón, július l-jén dr. Kövér László házelnök- Alakul egy nemzetközi együttes angol, francia, né­met, svájci, cseh, amerikai, magyar és határon túli táro­gatósokkal, és ez a zenekar egy héten keresztül Magyar- ország különböző vidékein ad hangversenyt. Az első fellépés július 5-én, vasárnap 19 órától lesz Nyíregyházán, a Sóstói Múzeumfaluban. Az ingyenes előadásra sok szere­mond köszöntőt. A hungari­kum címmel kapcsolatos dí­jat is akkor adja át V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Mi­nisztérium hungarikumokért felelős államtitkára. Két kiállítást is láthatnak majd az érdeklődők. A hunga- rikumokat bemutató képki­tettel várunk minden tároga­tózenét kedvelő érdeklődőt.- A különleges esti progra­mot a tárogatósok azzal te­szik még emlékezetesebbé, hogy a hangverseny után 21 órától a Sóstói-tóról, a sziget­ről estbúcsúztató zene szólal meg. Krúdy Gyula világát idé­zi majd ez a különleges, esti, romantikus hangulat - tette hozzá Nagy Csaba. állítást Szakáli István Loránd helyettes államtitkár nyitja meg, a tárogató történetét és az ezzel kapcsolatos relikviá­kat pedig Semmelweis Tibor, a Magyar Hangszerész Szö­vetség örökös elnöke és Lu­kács Agnes kutató mutatja be. Előadások, koncertek- Természetesen a megnyi­tó ünnepélyességét fokozza majd a magyar és a külföldi tárogatósok zenéje - folytat­ta Nagy Csaba. - A szakmai napokon (július 2., 3., 4.) a tárogatókutatás eredménye­iről hallhatnak előadásokat a tárogatósok, s egymást érik majd a jobbnál jobb tároga­tó-hangversenyek, -bemuta­tók. A programok nyitottak, minden érdeklődő belehall­gathat az előadásokba, hang­versenyekbe. KM-MML Romantikus hangulatban Tábort szerveznének adományokból ifjaknak nyírtelek. A mélyszegény­ségben cseperedő fiataloknak égető szükségük lenne önfe­ledt élményekre Nyírteleken, de 2008 óta nincs keret tábor­ra. Egy dinamikus csapat a Nyírteleki Szociális Szolgál­tató Központ Gyermekjóléti Szolgálata kötelékében úgy döntött, adományokból, fel­ajánlásokból megszervez két turnust júliusban és augusz­tusban. Alig született meg a terv a kétszer egyhetes prog­ramra, a tízes létszám azonnal betelt. A Stella Rose Étterem felajánlásának köszönhetően a 6-12 éves gyermekek étkez­tetése is megoldott, a szerve­zők ehhez várják sportszerek és kézműves foglalkozások kellékeinek felajánlását. Jaczkovicsné Csorna Enikő várja a felajánlásokat Nyírte­leken az Iskola u. 4-6. szám alatt, vagy a 42/525-036-os te­lefonszámon. KM » Rendezvények rendszeres szereplői A zajtai és a rozsályi fiatalokból álló mazsorettcsoport rendszeresen fellép a községi rendezvényeken. Szombaton a leányok a Zajta-Lázári közötti út avatóünnepségén szere­peltek. FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ TÉNYLEG FORD MOTORCRAFT SZERVIZ 23 900 Ft Éves karbantartás minden 5 évnél idősebb Ford személyautóra. www.fordmotorcraft.hu AUTÓ ZENTAI Kft: Márkakereskedés és Szerviz Mátészalka, Meggyesi út. Telefon: 44/500-285 www.fordzentai.hu (£> Az ár minden Ford személyautóra ugyanaz. Az árak anyag- és munkadfjra vonatkoznak, forintban értendők és az Áfát tartalmazzak. A Motorcraft 5+ szolgáltatást e garanciaidőn túli, 5 évesnél idősebb személyautókhoz ajánljuk. Az ajánlat visszavonásig érvényes HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents