Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-30 / 151. szám
2015. JÚNIUS 30., KEDD 9, Szörnyű a helyzet otthon, árt a tenisznek, a befektetni kívánó szponzoroknak és a gyerekek lelkesedésének is. Rafael Nadal is nyílt levélben bírálta a Spanyol Teniszszövetséget annak kétséges döntései és gazdálkodása miatt. Jöhet Serena Williams! tenisz. Babos Tímea sikerrel vette a wimbledoni angol nemzetközi teniszbajnokság első fordulóját egyesben, miután két szettben (az első rövidítésben dőlt el...) felülmúlta a cseh Petra Cetkov- skát. A következő körben nem akárkivel kerülhet szembe: az első helyen kiemelt Serena Williams várhat a világ- ranglista 93- helyén jegyzett Babos Tímeára. Persze, ehhez az amerikainak még le kell győznie orosz ellenfelét, Margarita Gaszparjant. Kvangdzsuban a páratartalo lesz a legkeményebb ellenfél Helebrandt Máté joggal felszabadult, hiszen már kétszer is teljesítette az olimpiai szintidőt FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Dásudzsák Balázs sorsával kapcsolatban továbbra is naponta ír a nemzetközi sajtó, konkrétum továbbra sincs, fejlemény azonban van. A Hertha, a Galatasaray, az In- tér, a Lazio és a Besiktas után újabb név került a kalapba. A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Trabzonspornál elismerték, szerződtetnék a 28 éves magyar játékost, aki jelenleg a Dinamo Moszkva tagja. Helebrandt Máté szerdán indul az Universia- déra, ahol az élmezőnyben szeretne zárni. atlétika. Igaz, volt egy rossz szériája, ám aligha lehet panasza az esztendő idei eredményeire Helebrandt Máténak, a Nyíregyházi Sportcentrum válogatott gyaloglójának. Pokroveszki József tanítványa a téli alapozás után bezsebelte a fedettpályás bajnoki aranyat (5 km), aztán influenza miatt ki kellett hagynia két nemzetközi megmérettetést. Túl a kemény tréningeken Ilyen előzmények után jött április derekán Podebrady; a nagy cseh versenyen kilencedikként ért célba, ám ami a legfontosabb: az l óra 23 perc 42 másodperccel teljesítette a riói olimpiai szintet. Márpedig erre az évre ez volt a legfontosabb célkitűzés. Nem sokkal később Békéscsabán még jobb idővel (1:23.05) megszerezte hatodik felnőtt bajnoki címét húsz kilométeren. Nem mellékesen a hazai Szuperligában tíz kilométeren és öt kilométeren is nyert, és már javában készült az idei legnagyobb próbatételre. A közelmúltban egy délelőtt kétszer is összefutottunk (én autóval és gyalogosan) a Sóstó felé vezető úton. Előbb Pokrovenszki mester kísérte kerékpáron, pár órával később pedig barátnője segítette szintén bringán a tempózásban.- Kemény edzéseken vagyok túl, naponta harminc kilométeres penzumokkal - kezdte a beszélgetést Helebrandt Máté. - Délelőttönként volt a hosszabb táv. Jó erőben vagyok, hétfőtől már csökkentjük a terhelést, hiszen frissíteni kell. Igen, jön az Universiade, amelyet július 3- és 14. között a dél-korai Kvangdzsuban rendeznek. Máténak az idén ez lesz a főversenye. Úgy állhat rajthoz, hogy nincs rajta nyomás, hiszen a riói szint már kétszer is megvolt. Universiade Pénteken kezdődik a 28. Nyári Universiade. Az egyetemi sport legnagyobb nemzetközi eseményén a magyarok 13 sportágban 117-en állnak rajthoz. A csapat tagjai között lesznek olimpikonok, világ- és Európa-bajnoki érmes versenyzők. A szakmai vezetők a magyar csapattól 10-13 érem megszerzését remélik. Az összes érmek harmadát adja az atlétika (50) és az úszás (42). Ez utóbbi sportágban a magyarok nem szerepelnek. Az idei Universiadén 21 sportág -13 kötelezően, 8 a helyi szervezők választása alapján - került a programba. A magyarok az asztalitenisz, atlétika, evezés, golf, judo, férfi kézilabda, női kosárlabda, műugrás, sportlövészet, taekwondo, torna, vívás, valamint férfi és női vízilabda sportágakban állnak rajthoz. A megnyitó július 3-án, pénteken, a záróünnepség július 14-én, kedden lesz. «mi- Nagyszerű érzés úgy készülni, hogy már biztos a helyem a riói olimpián. Ennek a felszabadultságnak csak pozitív hatásai vannak az edzéseken is, sokkal jobban tudok koncentrálni például a technikai dolgokra - így Máté. Visszakanyarodva az Uni- versiadéra, a legnagyobb ellenfél alighanem a klíma lesz. Reggel fognak rajtolni- Az biztos - kezdte válaszát a felvetésre az olimpikon. - Kvangdzsu az óceántól kétszáz kilométernyire található, a július a legcsapadékosabb hónap arrafelé. A hőmérséklet harminc fok fölött lesz, de ami még fontosabb, a páratartalom kilencvenkét százalékos.- A melegből itthon is kaptam már ízelítőt, az nem okoz olyan nagy gondot, a páratartalom viszont igen. Remélem, egy hét alatt sikerül majd akklima- tizálódnom. Július kilencedikén, csütörtökön ottani idő szerint reggel fél nyolckor lesz 'kj| a rajt, ilyen korán még ^ sehol sem indultam. A mezőny tagjait nem ismerem, ám ettől függetlenül szeretnék az élmezőnyben zárni. Az a jó idő lehetne a tavaly Podebradyban elért egyéni csúcshoz (1:22.38) közeli is, bár erre az időjárás miatt nincs sok esély. KM-ML Ot bajnoki arany, közte egy duplázás Palásti Luca két versenyszámban is az élen végzett, klubtársát győzte le Tasi T. Dávid és Káplár János. atlétika. Öt bajnoki címmel gazdagodtak a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői a vadonatúj miskolci atlétikai centrumban rendezett utánpótlás (U23) és junior országos bajnokságon. Az más kérdés, hogy nem minden versenyszámban azok nyerték az aranyat, akiktől elsősorban várni lehetett, de kész szerencse, hogy egy-egy botlást rendre a nyíregyházi klubtárs használt ki. Három érvénytelen kísérlet Az utánpótláskorú diszkoszvetők között Szikszai Róbert dobott három X-et, azaz érvénytelent, így nem folytathatta a versenyt, ezt meglovagolva Káplár János lett a bajnok. Ezzel együtt sajnálatos, ami Szik- szaival történt, egyrészt a jövő heti U 23-as Európa-bajnokság közelsége miatt, másfelől pedig biztos kettős győzelmet engedtek ki a kezükből ezáltal Kerekes László tanítványai. A másik versenyszám a juniorok Palásti Luca 400 és 800 méteren is elsőként szakította át a célszalagot FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR 400 méteres távja volt, ahol a kevésbé esélyes NYSC-s versenyző nyert; Szalka Géza tanítványai közül Tasi T. Dávid már régóta fente a fogát Vígvári Szabolcsra, de most először tudta legyőzni az előtte száz méteren még egyéni csúcsot futó, ebből adódóan picit fáradtabban mozgó klubtársát. Vígvári így is harmadikként ért célba, tehát ők hozták a remélt két érmet, Tasi T. Dávid pedig elkönyvelhette eddigi legjobb eredményét. Az érettségi vizsgát követő héten ez nem is olyan rossz... A két-két sportoló más versenyszámban is megütközött egymással, és végül súlylökésben Szikszai megelőzte Káplárt, kétszázon pedig Vígvári Tasit, tehát ha úgy tetszik, sikerült a visszavágás, de újabb érmeket nem sikerült szerezniük. Pedig a futóknak jó esélyük volt rá, az előfutamból Vígvári (21.72) egyéni csúccsal a legjobb idővel került be a döntőbe, és Tasi is addigi legjobbját (22.03) érte el, de ezeket az eredményeket a fináléban nem sikerült megismételni. Duplázott Palásti Luca, de ő az aranyak tekintetében. Széles Imre tanítványa a juniorok között megnyerte a 400 és a 800 métert is, vagyis hozza a két évvel ezelőtti jó formáját és eredményeit. Lucával szemben a rövidebbik távon volt elvárás a jobb időeredmény, nyolcszázon pedig taktikai jellegű csatát nyert meg. Az ötödik bajnoki cím pedig Bakosi Péter nevéhez fűződik - ez mondhatni papírforma. A 210 centis eredményt az utóbbi hetekben sikerült túlszárnyalni, egy héttel korábban, Sztara Zagorában a 220 is összejött, igaz, az ott összeszedett megfázás miatt a két verseny között nem is tudott edzeni az U23-as Eb-re készülő sportoló, aki már első ugrásával bajnok lett, és a 215- ön elrontott kísérlete után két próbálkozást átvitt 218-ra. Egyéni csúcsok javítása Az U23-as hölgyek any- nyi érmet szereztek, ahány versenyszámban indultak: hármat. Kerekes Dóra U 23- as . Európa-bajnoki versenyszámában, diszkoszvetésben lett második és súlylökésben harmadik, Fábri Anna pedig távolugrásban jutott bronzig. Ugyanebben a korosztályban Dudás Dániel szépen végigversenyezte az ugró étlapot, a távolban alaposan megjavított egyéni csúcs és a hármas egyéni rekordja egyaránt hatodik helyezést ért a számára, a magas egyéni csúcsbeállítása pedig ötödik pozíciót eredményezett. A junior diszkoszvetők Deák Vince és Pinhasov Cassandra révén szereztek egy-egy negyedik helyezést, míg Palásti Luca elsőségeivel véget ért versenyszámokban Osváth Krisztina egy-egy ötödik és hetedik helyezést szerzett, km-bt Atlétika: Korosztályos ob, Miskolc A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzőinek eredményei Férfiak. Magasugrás: 1. Bakosi Péter 210,5. Dudás Dániel 190. Távolugrás: 6. Dudás Dániel 664. Hármasugrás: 6. Dudás Dániel 13,95. Súlylökés: 4. Szikszai Róbert 15,12,5. Káplár János 15,10. Dlszkoszvetés: 1. Káplár János 56,79. Nők. Távolugrás: 3. Fábri Anna 557. Súlylökés: 3. Kerekes Dóra 12.64 Junior Férfiak. 100 m: 6. Vígvári Szabolcs 10.97.200 m: 5. Vígvári Szabolcs 22.03,7. Tasi T. Dávid 22.16.400 m: 1. Tasi T. Dávid 48.32,3. Vígvári Szabolcs 49.34. Hármasugrás: 7. Tóth Tibor 12,66. Diszkoszvetés: 4. Deák Vince 46,57,9. Somogyi Péter 36,60,10. Takács László 36,30. Nők. 400 m: 1. Palásti Luca 55.92,5. Osváth Krisztina 58.67.800 m: 1. Palásti Luca 2:17.20,7. Osváth Krisztina 2:25.01. Dlszkoszvetés: 4. Pinhasov Cassandra 30,52. Ötödik hely a váltóversenyben öttusa. Ötödik helyen végzett a Tibolya Péter, Tomaschof Soma páros a férfiak váltóversenyében a berlini öttusa-világbajnokságon. A versenyt a németek nyerték. nso.hu Totó 26. hét, 2. forduló 13. New York City FC-New York 1-3 2 13+1 találat nem volt 13 találat nem volt 12 találat nem volt ___________ 11 találat 15 db 55 440 forint 10 találat 191 db 8345 forint ■> A győztesek A Fuxtec csapata nyerte szombaton este a 4. Hübner Beach Volleyball in the city elnevezésű nyíregyházi strandröplabdatornát. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR