Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-25 / 147. szám
2015. JÚNIUS 25., CSÜTÖRTÖK KELET Prágai pofon Nem célom a srácra húzni a vizes lepedőt. Ő nem tehet az egészről, de az ő tréningjéről beszél a szakma. A Kecskemétben huszonhat élvonalbeli meccset lehúzó, tizennyolc éves, zentai születésű középpályás a honi foci egyik nagy ígérete. Magyar viszonylatban nagy munkabírásúnak ítélik a szakemberek. Menedzsere gondolt egyet és beajánlotta egy klubhoz, ahova meg is hívták. Egy edzésre, mert bár ügyes a fiú, a kondijával baj van, nem üti meg a külhoni mércét. Nem Angliában, vagy Németországban próbált szerencsét, hanem Prágában, a Sparta együttesénél, amely bántás nélkül sem tartozik az európai elit klubok közé. Aztán kiderült, hogy a fiatal focista nem teljesen egészségesen utazott ki (ha azt tudta, akkor nem is kellett volna próbálkoznia), ám így is nagy a pofon. Nem csak a játékosnak, a magyar focinak. Ami otthon kiemelkedő, az már a cseheknél is kevés. És a Magyar Labdarúgó-szövetség a légiósok számának csökkentésével a magyar fiataloktól várja a felemelkedést, a több nézőt. Persze, hogy szükség van rájuk, és meg kell kapniuk a lehetőséget, ám nem kényszerből (játszatni kell), hanem fokozatos csapatba építéssel. Jó lenne ezt figyelembe venni a kluboknál, éppen időben, hiszen nemrég indult, vagy fog indulni a felkészülés. A második vonalban már nem lehetnek légiósok, vagy ha igen, akkor a klub tízmillióktól esik el. Elég megnézni, az előző bajnokságban hány légiós rúgta a labdát a második vonalban; nélkülük aligha lesz erősebb a pontvadászat. Ráadásul a feljutásra pályázóknál már a leendő élvonalbeli csapatot is körvonalazni kellene, azt pedig csak hazai játékosokkal aligha lehet megoldani. laszlo.man@kelet.hu „Elszigeteli az országot” BRÖsszit. A kormány magatartása, amely tudatosan szembehelyezkedik az EU célkitűzéseivel, ellentétes a magyar érdekekkel, mert elszigeteli az országot - vélekedett Niedermüller Péter, a DK EP-kép- viselője azzal kapcsolatban, Magyarország június 23-ától nem tudja fogadni a nemzetközi védelem iránti kérelmet előterjesztő embereket. mti Több lehetőség is van a felfüggesztésre BUDAPEST. Az Alapjogokért Központ szerint több lehetőség is nyílik Magyarország számára a dublini rendelet egyes rendelkezéseinek felfüggesztése vagy az abban foglalt kivételes lehetőségek alkalmazása során, és egyik sem lenne példa nélküli az unióban. Ezt a jogvitát egyedül az Európai Unió Bírósága döntheti el, de mire odáig jut az ügy, akár évek is eltelhetnek - állapították meg. MTI BUDAPEST. Kedd éjfélig 61 457 tiltott határátlépés történt Magyarország schengeni külső határain befelé az idén, ebből a szerb-magyar határszakaszon 60 922 esetet regisztráltak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A rendőrség azt is közölte, hogy eddig ebben az évben a legnagyobb számban február 6-án történt tiltott határátlépés, ekkor 1696 eset jutott a rendőrség tudomására. MTI Dohánycégek új ajánlata Budapest. Lépcsőzetesen növekvő, 6 milliárd forintig terjedő koncessziós díjat ajánl a dohány-kiskereskedelmi ellátás működtetésére az Imperial Tobacco Magyarország Kft., a JTI Hungary Zrt. és a Philip Morris Magyarország Kft. támogatásával, és vállalja versenysemleges elosztási rendszer felállítását, 500 munkahely teremtése és a kiskereskedelmi árrés megemelése mellett. A feladatokra a kormánynak nyílt pályázatot kellett volna meghirdetnie - közölték. MTI Lemondott a központ vezetője BUDAPEST. A Nol.hu információi szerint lemondott posztjáról Haraszti György, a Páva utcai holokauszt-emlékköz- pontot működtető közalapítvány kuratóriumi elnöke. A hírportál értesüléseit a Miniszterelnökségen megerősítették. A portál azt írta, a központ volt munkatársai azzal vádolták Harasztit, hogy minősíthetetlen stílusban beszél az emberekkel, intézkedései esetenként jogszabályba ütköznek, ellentétesek a szakmai és etikai normákkal. MTI Haraszti György FOTÓ: MTI, KOLLÁNYI PÉTER Idegenrendészeti akció fotó: mti, kelemen Zoltán Gergely Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte Magyarország döntését. BÉCS. Az osztrák kormánykoalícióban részt vevő szociáldemokraták felháborodásuknak adtak hangot, míg az ellenzéki, szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az EU-szkeptikus Stronach Csapata (Team Stronach) az osztrák-magyar határellenőrzés újbóli bevezetését követelte szerdán arra reagálva, hogy Magyarország felfüggeszti a migránsok visszafogadását más uniós országokból. „Elfogadhatatlan” Norbert Darabos, a nagyobbik kormánypárt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) ügyvivője szerint a magyar lépés elfogadhatatlan megszegése az uniós jognak. Darabos szerint Reinhold Mitterleh- nernek, a - kisebbik kormánypárt - Osztrák Néppárt (ÖVP) elnökének és Sebastian Kurz néppárti külügyminiszternek kezdeményeznie kellene a Fidesz kizárását az Európai Néppártból. Az FPÖ vezetője Heinz-Christian Strache szerint a magyar-osztrák határon azonnali ellenőrzés bevezetésére van szükség. Minden más megoldás felelőtlenség lenne - mondta a pártvezető, és hangsúlyozta: meg kell szüntetni a menekültkáoszt, meg kell állítani az illegális bevándorlást. A Team Stronach szóvivője, Jessi Linti az azonnali határellenőrzés bevezetését szorgalmazta Magyarország, Szlovénia és Olaszország irányába, amely szerinte indokolt önvédelmi lépés lenne Ausztria részéről. A szóvivő kifejtette: az unió teljes tanácstalansága miatt az osztrák kormány felelőssége, hogy megvédje az ország határait. Az osztrák belügyminiszter, Johanna Mikl-Leitner szerdán délelőtt kijelentette: a határellenőrzés bevezetése számára „nem elsődleges kérdés”. A politikus arra számít, hogy Magyarország döntését a következő napokban visszavonja. Végső intézkedésként a tárcavezető ugyan nem zárta ki a határzár bevezetését, azonban - mint értékelte - ez aggályokat vethetne fel az Európai Közösségben való szabad mozgással kapcsolatban. Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte Magyarország döntését. Az osztrák belügyi, valamint a külügyi tárca kedden felszólította az Európai Bizottságot, vizsgálja meg a kötelezettségszegési eljárás lehetőségét az ügyben, mti Levélben tájékoztattak BUDAPEST. Trócsányi László igazságügyi miniszter levélben tájékoztatta Frans Tim- mermanst, az Európai Bizottság első alelnökét arról, hogy Magyarország június 23-ai hatállyal ideiglenesen, határozatlan ideig nem tudja fogadni a nemzetközi védelem iránti kérelmet előterjesztő embereket, hangsúlyozva, az ország tiszteletben tartja az uniós menekültpolitika rendelkezéseit. A dokumentumban Trócsányi László hangsúlyozta: Magyar- ország teljes mértékben tiszteletben tartja az uniós menekültpolitika, és azon belül is a Dublin III rendelet rendelkezéseit. „Ezt elvárjuk a többi tagállamtól is” - tette hozzá. A miniszter azt írta: a magyar kormány mindent megtesz, hogy orvosolhassa a problémát, és ennek érdekében ő maga kész arra, hogy a bizottság alelnökével haladéktalanul konzultáljon a rendelet jogalkalmazási problémáiról. Úgy vélte, a rendkívüli helyzet megköveteli a válságkezelést, és arra kényszeríti Magyarországot, hogy átmeneti, soron kívüli intézkedéseket fogadjanak el. MTI Egyeztetéseket kezdeményez DK: nem kell szögesdrót az ország határaira A biztonsági határzár megépítéséhez 6,5 milliárd forint elkülönítéséről döntött a kormány. Budapest. A magyar-szerb határszakaszon létesítendő ideiglenes biztonsági határzár megépítéséhez 6,5 milliárd forint elkülönítéséről döntött a kormány - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a szerdai kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón a Parlamentben. Szijjártó Péter a bevándorlás ügyében nyomatékosította: Magyarország maradéktalanul betartja az EU-s jogszabályokat, egyúttal egyeztetéseket kezdeményez az illegális bevándorlásról EU-s vezetőkkel. Azt is mondta: a kormány a jövőben minden határszakaszon, ahol a törvénysértő bevándorlás megakadályozására nincs más hatékony mód, az ideiglenes biztonsági határzár felépítésének eszközét fogja alkalmazni. Szijjártó Péter nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Magyarország maradéktalanul betart minden európai uniós jogszabályt, maradéktalanul megfelel minden EU-s kötelezettségének, „semmilyen EU-s jogszabály magyarországi alkalmazásának felfüggesztéséről nincsen szó, ilyen döntés nem született”. A kormány arról értesült - folytatta -, hogy Ausztria és tíz más EU-s ország illegális bevándorlókat kíván visz- szaküldeni Magyarországra. „Mi ezzel nem értünk egyet”, mert ezek az illegális bevándorlók nem Magyarországon, hanem Görögországban léptek be az EU területére, így oda kell visszaküldeni őket - mondta. Szijjártó Péter tudatta továbbá, hogy a magyar-szerb határszakaszon létesítendő ideiglenes biztonsági határzár megépítéséhez, az anyagbeszerzéshez 6,5 milliárd forint elkülönítéséről döntött a kabinet. „Az a célunk, hogy az állam maga építse meg az ideiglenes biztonsági határzárat”, ezért a kivitelezésre a rendőrség, a büntetés-végrehajtás és a honvédelmi tárca képviselőiből munkacsoport jön létre - tájékoztatott, hozzátéve, hogy a mérnöki előkészítés már folyamatban van. mti BUDAPEST. A Demokratikus Koalíció véleménye szerint nincs helye szögesdrótnak Magyarország határain - erről a párt ügyvezető alelnöke írt közleményében. A közleményt jegyző Molnár Csaba szerint az Orbán-kormány összevissza beszél. Kedden még arról nyilatkozott a kormányszóvivő, hogy felmondják a menekültek visszatoloncolását megakadályozó dublini szerződést, szerdán pedig „nyilván a nemzetközi felháborodás hatására” Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról, hogy félreértelmezték szavaikat, és továbbra is betartanák nemzetközi kötelezettségeinket - emeli ki. Az EP-képviselő azt írja, ugyanakkor „az ámokfutás is folytatódik”, Szijjártó Péter szerint lehetséges, hogy további országhatárokon emelnek szögesdrót kerítést. Eszerint Orbán Viktor kabinetje szép lassan körbezárná Magyarországot, ez az elszigetelt zárvány Magyarország víziója - fogalmaz. Molnár Csaba szerint az ország védelme és a menekültek befogadása kulturált, humánus körülmények között is megvalósítható. A kormány immár azt is ‘veszélyezteti, hogy az unió megvonja a menekültek befogadására adott támogatást és a jövőben minden anyagi teher a magyar adófizetőkre hárulhat - teszi hozzá. mti §> Illegális bevándorlás Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart az illegális bevándorlást érintő kormánydöntésekről. FOTÓ: MTI, MÁTHÉ ZOLTÁN A szakadárok megállás nélkül lőnek Donyecknél Virágzik a húscsempészet PEKING. Több mint 3 milliárd jüan, vagyis 134 milliárd forint értékben csempésztek fagyasztott húst Hongkong érintésével Vietnamon át a kínai szárazföldre. A legutóbbi akcióban 800 tonnát foglaltak le, köztük az 1970-es években csoma- goltakat is - jelentette a kínai média szerdán. A közelmúltban végrehajtott rendőrségi művelet során az illegális importáru között marhahúst, csirkelábakat és kacsanyakakat találtak mintegy 10 millió jüan (447 millió forint) értékben. MTI KMEV. Az elmúlt egy napban szünet nélkül lőtték a kelet-ukrajnai szakadárok a frontvonal ukrán ellenőrzésű oldalán lévő katonai állásokat és településeket Donyeck környékén - állította Andrij Liszenko, a kijevi elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője sajtótájékoztatóján. A kijevi hadműveleti parancsnokság szerdai közleményében arról számolt be, hogy a szakadárok egy nap alatt 64-szer nyitottak tüzet a fegyveres erők állásaira, illetve ukrán ellenőrzésű településekre a frontvonal mentén. A legtöbb alkalommal, legalább 25-ször a minszki megállapodásban tiltott, 120 milliméter, sőt még nagyobb kaliberű aknavetőket vetettek be. A szakadárok önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Nép- köztársaságának „védelmi minisztériuma” azt közölte, hogy az ukrán hadsereg az elmúlt napban tízszer sértette meg a tűzszünetet. mti Devizaárfolyam (2015.06.24.) Pénznem árfolyam változás Euró 310,26 + 1,13 USA dollár 276,52 + 1,47 Svájci frank 297,14 + 1,04 Angol font 436,65 +2,35 Román lej 69,40 +0,39 Ukrán hrivnya 12,60-0,16 Horvát kuna 40,89 +0,07 Lengyel zloty 74,52 +0,27 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB