Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-25 / 147. szám
2015. JÚNIUS 25., CSÜTÖRTÖK KELET A diákmunka bére és becsülete Ebben az évben is minimum 8500 diák foglalkoztatása valósulhat meg közpénzből. szabolcs-szatmár-bereg. Egyre több diák dolgozik nyaranta, hogy némi pénzt keresve összeszedje a nyaralásra valót, enyhítsen a szülők anyagi gondjain, vagy éppen kivegye a részét taníttatásának terheiből. Ezért is tekinthető fontos kezdeményezésnek, hogy Magyarország kormánya 2013- ban elindította új, diákoknak szóló központi munkaerő-piaci programját, amellyel az önkormányzatok számára is lehetővé tette, hogy nyári idénymunkára tanulókat foglalkoztassanak. A program minden évben sikeres volt, tavaly például 16 ezer fiatal szerzett a megérdemelt - a minimálbért, illetve a garantált bérminimumot megközelítő - jövedelem mellett hasznos munkatapasztalatot. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter június 17-én hangsúlyozta, hogy a projekt idei folytatása során a hátrányos helyzetű megyékre jobban odafigyelnek, s ezekhez nagyobb létszámot tervezve több pénzt különítettek el. Múzeumban, hivatalban Mindezeket figyelembe véve a vidéki önkormányzati gyakorlat mellett kíváncsiak voltunk a megyeszékhely foglalkoztatási adataira is. A nyíregyházi emberierő- forrás-menedzsment megkeresésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy tavaly 180 diák dolgozott az önkormányzatnál, Csaba jegyző. Hozzátette: főként adminisztrációs és köny- nyű fizikai munkát kínálnak hosszabb-rövidebb időre a város közintézményeiben. Önkormányzati intézményekben is foglalkoztatják a diákokat az idén kb. 150 fő foglalkoztatására kaptak lehetőséget. A felvettek között lesz, akit fizikai munkavégzésre irányítanak, mások szervező és adminisztrációs területen tehetik hasznossá magukat. A diákok többségét ezúttal is az önkormányzat intézményeiben helyezik el, így a hivatal mellett a Jósa András Múzeum, a Váci Mihály Kulturális Központ, vagy például az Alap- és Középfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ is várja már a „friss” munkaerőt. A NyíregyA nyári szabadságolások alatt jól fog jönni a sok segítő kéz. FERKOVICS TIBOR házi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya által kiadott nyilatkozat kitöltésével lehet regisztrálni, s egyúttal munkára jelentkezni az idei, július 2-ával induló szezonban. Érdeklődő van bőven Tuzséron várólistát vezetnek a dolgozni vágyó diákokról.- Tavaly tíz státuszra pályáztunk, kettő lett belőle. Valószínűleg az idén is így lesz, pedig tíznek is tudna munkát adni az önkormányzat. A két álláshelyet azonban négyen töltötték be: kéthetes turnusokban összesen négy szorgalmas fiatal dolgozott a polgár- mesteri hivatalban - mesélte Ferkovics Tibor polgármester. - A nyári szabadságolások alatt jól jön a segítő kéz, legyen szó adminisztrációs feladatokról, könyvtári teendőkről, vagy kisegítő munkáról a gyermektáKét hét jó társaságban Bagoly Vivien tavaly nyáron a Móricz Zsigmond könyvtárban kapott munkát tanulóként.- Abba a turnusba kerültem, amelyik augusztus második felében indult. Különböző szekciókba osztottak be minket, én a zenei részleghez kerültem. Bakelitlemezeket válogattunk, amiket aztán bevittünk a Magyar Rádió archívumába. Nagyon élveztük a munkát, a társaság is jó volt, sokat nevettünk - jegyezte meg a frissen érettségizett fiatal. Hozzátette: nem keresett többet, mint bármelyik más diákmunkával, cserébe nagyon érdekes volt a könyvtárban eltöltött két hét, és addig sem unatkozott otthon. FOTÓ:ÉKN boroztatások ideje alatt - tette hozzá a településvezető.- Az előző két évben 60-80 fiatalt tudott a mátészalkai önkormányzat foglalkoztatni. Az idén is pályázunk, mert jelentős az igény a diákok körében: eddig körülbelül hatvan tanuló jelezte, hogy ismét szeretné az állások egyikét betölteni - mondta el Takács Adminisztrációs munkára Tavaly az újfehértói önkormányzat tíz diáknak adott munkát, de az idei lehetőségeket még nem ismerik. Alig néhány napja kezdődött el a jelentkezés, s valószínűleg az idén sem tudnak annyi fiatalt foglalkoztatni, amennyit szeretnének.- Főként adminisztrációs munkát végeztek tavaly nyáron is a diákok, az egészségügyi intézményekben, a bölcsődében, a polgármesteri hivatalban és a művelődési házban dolgoztak - mondta Nagy Sándor, Újfehértó polgármestere.- Sajnos csak tíz emberre kaptunk támogatást. Ettől jóval többen érdeklődtek már a hivatalban az idén, de át kellett irányítanunk őket a munkaügyi központba, mert ott kell regisztrálniuk. Talán a hónap végére kiderül, menynyi diákot és meddig tudunk foglalkoztatni. km-mj,csa,pi Autókat kapott a megye polgárőr- szövetsége nyíregyháza. Két személy- gépkocsit adományozott ki-, emelt stratégiai partnerének, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetségnek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. A szolgálatból kivont, de műszakilag felkészített Skoda Fabiát és Suzuki Swiftet Farkas József rendőr dandár- tábornok, megyei rendőrfőkapitány június 24-én Nyíregyházán adta át Somogyi Jánosnak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetség elnökének. A járművek Barabáson és Nyírparasznyán járőröznek majd, illetve a települések környékének közbiztonságát fogják erősíteni a jövőben, remélhetően a lakosság megelégedésére. KM Felvirágoztatják a lakóhelyüket Öt megyei helység nevezett a környezetszépítő versenybe. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. A hazai verseny továbbra is nagy népszerűségnek örvend: a részvétel, a nevezés ingyenes, a települések saját anyagi kereteiken belül virá- goztatják fel környezetüket a lakosság összefogásával, helyi versenyek kiírásával, a magyar virágfajták alkalmazásával, kiegészítve ezt az infrastruktúra fejlesztésével. Parlagfűmentesség- Már több éve részt veszünk a versenyben, különdíjjal is büszkélkedhetünk - újságolta Balogh Tibor, Nyírbogdány polgármestere. - Nemsokára érkezik hozzánk szeméÜde látvány a virágpiramis Nyíregyháza szívében, a Kossuth téren FOTÓ: RACSKÓ TIBOR lyesen a zsűri, és részletes szempontok alapján pontozzák majd a munkánkat. Jóformán fontos nekik minden egyes virágágyás és sövény, de figyelnek például a parlagfűmentességre is. Nálunk egyébként ez a szellemiség folyamatosan jelen van: a Virágos Nyírbogdány mozgalmunk díjait a falunapon szoktuk átadni. Az öt település A benevezett szabolcs-szatmár-be- regi települések: Tivadar, Timár (2000 főig), Nyírbogdány (2000 fő felett), Dombrád (50 ezer főig), Nyíregyháza (50 ezer fő felett) Összesen 209 település nevezett az idei Virágos Magyar- országért versenyre a különböző kategóriákban - köztük öt szabolcs-szatmár-beregi helység. Az idei év kiemelt témája: a településen a templom vagy vallási épület kertjének gondozottsága. km-ltl Örömünkre Nyírbogdány már különdíjjal is büszkélkedhet. BALOGH TIBOR Nézőpont Matyasovszki József Aranyat érő ifjú kezek Nem szégyen a munka, s egy diák is szolgálhat a szorgalmával nemzetgazdasági érdekeket, még akkor is, ha aligha rendelkezik túl sok munkavállalói tapasztalattal. Emlékezzünk vissza: még a baloldali reformpedagógiák főideológusai is tudták, hogy a meló nemesít, s már gyermekként meghatározó szerepe lehet az ember formálásban. Ezért is tartottam üdvözlendőnek azt a kormányzati kezdeményezést, amikor önkormányzati hivatalokban is lehetővé tették, hogy a szabadságolások miatt kiesők pótlására diákmunkásokat alkalmazzanak, ráadásul a költségekkel nem őket terhelték, hanem a szükséges forrást az ügy mellé tették. Vagyis mindenki jól járt, a hivatalokban némiképp tehermentesíteni lehetett az irathalmok fölé görnyedő, s a negyven fokban tengerparti nyaralásról álmodozó irodistákat, s az ifjúság egy része sem csupán a számítógép billentyűit verte naphosszat, a gyerekszoba félárnyékában penészedve. A program legfőképpen az olyan településeken hasznos, ahol az önkormányzaton és néhány háttérintézményén kívül alig van munkaadó a környéken. Nyilván vannak olyan fiatalok, akiknek büdös a munka, vagy éppen a kisujjukat sem kell mozdítaniuk a havi százezres zsebpénzért, de a munkanélküli szülők gyerekei farmerra, a haverokkal szervezett hajdúszo- boszlói nyaralásra, vagy éppen a következő félévi tandíjra gyűjtögetők számára egyáltalán nem mindegy, lesz-e miből virítani a lóvét. Bárcsak még nagyobb összeg kerülhetne ilyenformán a családokhoz, mind jobban kiszélesítve a kedvezményezettek körét! Mert akkor ez azt is jelenti, hogy ezek a gyerekek tanulnak, s alanyi jogon jutottak saját jövedelemhez. jozsef.matyasovszki@kelet.hu Kelet kvíz A község hivatalosan 1905. január 30-ától viseli a mai nevét, előtte például Endesnek is hívták, a) Eperjeske b) Gemzse c) Terem d) Mezőladány A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. ■ Eszter és a dinnyék Eszter kedveli a dinnyéket, és legalább keresni is tud velük a nyári szünetben. S barátokkal beszélgetve jobban telik a munkaidő is. fotó: pusztai Sándor Megkérdeztük: Te vállalsz az idén nyáron diákmunkát?- Vállalnék, ha végre visszahívnának valahonnan. Több helyre is beadtam a jelentkezésemet, regisztráltam diákmunka-közvetítő irodában is, de egyelőre semmi - válaszolta csüggedten az ibrányi Tóth Tünde. Fekete Balázs ha csak teheti, minden nyáron dolgozik valahol. - Általában fizikai munkát végzek, legutóbb például az egyik nyíregyházi gyárban kaptam munkát. Most sem jönne rosz- szul, ugyanis jogsira gyűjtök- jegyezte meg a nagyhalászi fiú. - A polgármesteri hivatalban fogok az idén nyáron dolgozni, de egyelőre még nem tudom, hogy mi lesz a feladatom - mondta Tóth Ágnes. Szegedi Bertalan életében először jelentkezett diákmunkára. - Valószínűleg te- lemarketingesként dolgozom a következő két hónapban. Nem bánom, jól jön a költőpénz a szünidőre. - Egy belvárosi kávézóban kaptam munkát. Eddig is besegítettem itt-ott, dolgozgattam nyaranta, de most teszem először hivatalosan - avatott be Gaál Benedek. Testvére, Gaál Sándor is regisztrált egy iskolaszövetkezetnél. - Sopronban tanulok, és az órabéreket elnézve jobban jártam volna, ha ott vállalok munkát, mert siralmas, amit a Tiszántúlon fizetés gyanánt kapnak a tanulók. km-csa TÓTH TÜNDE: Több FEKETE BALÁZS: TÓTH ÁGNES: Egyelőre helyre is beadtam a Szeretnék diákmunkát nem tudom, mi lesz a jelentkezésemet. vállalni, jogsira gyűjtök, feladatom. SZEGEDI BERTALAN: GAÁL BENEDEK: Ezen GAÁL SÁNDOR: Siral- Jól jön a költőpénz a a nyáron egy belvárosi mas a Tiszántúlon a szünidőre. kávézóban dolgozom, diákok fizetése.