Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-02 / 127. szám

6 Kultúra 2015. JÚNIUS 2., KEDD KEHI Ötös, öt heti részletben A diáknyelv szókincse hihetetlenül gazdag, és nagyon gyorsan válto­zik. nyíregyháza. - A fiatalság az örököse, a továbbvivője leg­fontosabb nemzeti kincsünk­nek, a magyar nyelvnek, ők alakítják a jövő anyanyelvi kultúráját - kezdte előadását dr. Kői Balázs a napokban a Bencs-villában. A főiskolai tanár, nyelvész szerint a fiatalokhoz úgy lehet igazán közel kerülni, ha ismer­jük és használjuk is azt a nyel­vezetet, amelyet ők, márpedig ez eltér a felnőtt korosztály ki­fejezésmódjától. A diáknyelv kialakulásának oka egyszerű: ez nem más, mint a közös­séghez tartozás kifejezése, a beavatottság hangoztatása. Mondhatjuk rá, hogy ifjúsági zsargon vagy hogy pesti nyelv, de akár csibésznyelvnek is hívhatjuk. Életkori nyelvvál­tozat, amely minden területre támaszkodik, és mindenhon­nan átvesz valamit. Például ha a fiatalok rossz jegyet visznek haza és azt mondják: „karót kaptam”, ez a köznyelvből ered. De táplálkozik a tolvaj­nyelvből, a sportnyelvből, a szépirodalom nyelvéből, illet­ve idegen nyelvekből is. Ki szokott ablakolni?- Az első diákszótár 1898-ban jelent meg, amelyben olyan kifejezések olvashatóak, mint az ablakolni, azaz lemásolni a házi feladatot máséról, vagy a betűcsömör - ez azt jelzi, ha valakinek nincs kedve tanul­ni. Aki pedig bukásra állt, arra száz évvel ezelőtt a falábon áll kifejezést használták. Amíg azonban réges-régen a nebu­ló kifejezéssel csak a rossz di­ákokat illették, ma már ezzel nem teszünk különbséget a jó és a gyengébb tanulók között. Ebből is látszik, hogy a diák­nyelv szókincse hihetetlenül gazdag, és gyorsan változik - mondta dr. Kői Balázs.- Az iskolára, ahol a tanulók a mindennapjaikat töltik, szá­mos szlengkifejezés létezik: hívják többek között agyaldá- nak, börtönnek, észháznak, tudakozónak, de vesztőhely­nek is. A tanári szoba cella, gyűjtő, oroszlánbarlang vagy vérmező, a kollégium pedig fogda, menhely, esetleg kóter. Az érdemjegyekre is találtak a diákok érdekes, mulatságos kifejezéseket: az egyesre pél­dául 135 (!) megnevezés léte­zik, a legismertebbek ezek kö­zül a peca, a karó, de ilyen az 1:0 a tanár javára, az ötös öt­heti részletben, vagy a cölöp. Öreglány és törzsfőnök- Természetesen nem csak az iskolai életnek vannak a diá­kok körében elterjedt kifeje­zései, hanem a családon belül (törzsfőnök = apa, öreglány = anya), a nemek kapcsolatára („behapsiznak” és „kavar­nak”), vagy éppen az öltözkö­désre (csótányroppantó = vas­tag talpú cipő). Kijelenthetjük, hogy manapság már szinte mindennek van szleng meg­felelője, és ezt sokan nem szeretik - ennek talán az az oka, hogy a srácok nem mindig tudják, hol lehet használni ezeket.- Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a nyelvet gazdagítják a kreatív, játékos szavak hasz­nálatával, és hát egyszer mi is voltunk fiatalok - mondta dr. Kői Balázs, aki azzal zárta az előadást: reméli, király volt, mindenki vette az adást és vágja a témát. km-gd Felelevenítik a huszárok dicsőséges pillanatait nyíregyháza. A Jósa András ború korszakán keresztül. Az Múzeumban június 14-éig megtekinthető, a „Magyar kard” című időszaki kiállításra épülő múzeumi órák komoly népszerűségnek örvendnek. A tárlatvezetéssel egybekö­tött előadásokat Holmár Zol­tán múzeumpedagógus tartja, aki a magyar huszárok dicső­séges pillanatait eleveníti fel az 1848-49-es szabadságharc, az első és a második világhá­órák kiváló lehetőséget nyúj­tanak általános és középis­kolai osztályok, valamint a felnőtt korosztály számára is, akik kezükbe vehetnek egy 1848-as lengyel légiós kardot, és egy Szent György-kosaras szablyát is. A múzeumi óra közelebb viszi az érdeklődők­höz azokat az eseményeket, amelyeket szüleiktől, nagy- szüleiktől hallhattak. KM Június 14-éíg még látható FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Játék ás muzsika a VMKK-ban nyíregyháza. A Játék és mu­zsika ismeretterjesztő kon­certsorozat június 5-én 14 órakor folytatódik a Váci Mi­hály Kulturális Központban. Az opera-miniatúra során az érdeklődők három daljáté­kot - A madárijesztő, Az okos gazda és a Mátyás, az igazsá­gos - hallhatnak egy felvonás­ban, a szöveget Kerek Gábor Közeledő írta. KM Hangverseny a Kossuth téren nyíregyháza. Nem csak télen és tavasszal láthatjuk-hallhat- juk a Szabolcsi Koncert Fú­vószenekart: nyáron sem kell nélkülöznünk az együttest. Június 12-én 17 órától a Kos­suth téren lépnek fel, hogy világslágerekkel, népszerű musicalrészletekkel szóra­koztassák a városlakókat; közreműködnek a zenekar mazsorettcsoportjai is. KM Nyíregyházi szabadtéri nyár 2015 Június 20., 20.30: Csárdáskirályrv . ope- rett - a Móricz Zsigmond Színház előadása Június 29., 20.30: Tied a vi ági, zenés társasjáték, főszereplők: Bródy János, Feke Pál, Serbán Attila, Vastag Tamás - a Varga Balázs és Kosik Anita az Anconal szerelmesek 2-ben FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Játékszín, a Békéscsabai Jókai Színház és a Zikkurat Színpadi Ügynökség közös produkciója ____________ Július 4., 20.30: „Majdnem-valaki” - Ud­varos Dorottya lemezbemutató koncertje Július 8., 20.30: Hattyúdal a Republic együttessel, zenés komédia két részben, főszereplők: Tahi Tóth László, Rékasi Károly, Nemcsák Károly - a József Attila Színház előadása___________________ Július 15., 20.30: C .musical, fősze­replők: Dér Heni, Karalyos Gábor, Torres Dani-a Spirit Színház előadása _________ Július 11., 17 óra: Dobronka cirkusz világszám - a Mesebolt Bábszínház és Magamura Alkotóműhely közös produkciója Július 24., 20.30: Estére szabad a kecó, avagy a londoni szextett, bulvár bur- leszk, Főszereplők: Hujber Ferenc, Gesztesi Károly, Bánfalvy Ági - a Bánfalvy Stúdió előadása___________________ Augusztus 1., 20.30:10 éves a 4 for Dan- , jubileumi gála meglepetésvendégekkel Augusztus 8., 20.30: Anconai szerel­mesek 1 - a Móricz Zsigmond Színház előadása___________________ Augusztus 15., 20.30: Anconal szerel­mesek 2 - a Móricz Zsigmond Színház előadása ____ Augusztus 22., 20.30: A testőr, komédia, főszereplők: Stohl András, Eszenyi Enikő, Kern András - a Vígszínház előadása FILMVETÍTÉSEK Július 10., 21 óra: A 7. törpe, színes, magya­rul beszélő animációs film ________________ Július 18., 21 óra: Dínó kaiand, színes, magyarul beszélő családi animációs film iciáfcat tatai honlapunkon: wvzw.lidl.hu hibákért felelősséget nem vállalunk. Sl-tg váltható be bérmelyáinágyarországt' :éno vásárlás esetén., J,*x ••••...* ■ íj® UdMfc^jázbán,. legalább 3 000 Ft értél KERESSE SÁTRUNKAT JÚNIUS 3-ÁN, SZERDÁN NYÍREGYHÁZÁN, AZ ORSZÁGZÁSZLÓ TÉREN, » 10 ÉS 18 ÓRA KÖZÖTT! Ismerje meg zöldség- és gyümölcskínálatunkat! • Kérdezzen bátran szakértőinktől, és ne feledje el megkóstolni csokoládés^ gyümölcstálkáinkat, ínycsiklandó salátáinkat és frissítő smoothie-jainkat! • Töltse ki a Zöldséggyümölcs-kvízt, és legyen Öné az 500 Ft-os Lidi-vásárlási utalvány!* ECYSTERŰEN FRISS A.helyszínekkel és az.-.idópontokkal-kapcsolatban további inform jBplAz időpont- és helyszínváltoztatás jogát fenntartjuk. Nyomdai *Áz 500 Ft értékű Lidl-vásárlási utalvány kizárólag 2015. decemberi MINDEN HÉTEN VALAMI ÚJ A UDL PIAC KITELEPÜL AZ utcákra es a KÖZTEREKRE! HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents