Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-02 / 127. szám
2015. JÚNIUS 2„ KEDD KELET Sulihíradó Jubilált az AJTP. Tizenöt éves az Arany János Tehetséggondozó Program, amelynek a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium az egyik alapító intézménye volt. A középiskola 2000-től napjainkig eredményesen dolgozik a tehetséggondozás e nemzetközileg is elismert formájában. Másfél évtized alatt 9 osztályban 275 diák tett sikeres érettségi vizsgát, s a tanulók szinte mindegyike bejutott valamilyen felsőoktatási intézménybe. A tehetséggondozó programnak köszönhetően a végzettek ECDL-vizsgával rendelkeznek, többségük nyelvvizsgával és B kategóriás jogosítvánnyal hagyta el a középiskolát. A közelmúltban rendezett jubileumi ünnepségen és konferencián a szakmai előadások mellett a Zrínyiben végzett AJTP-s tanítványok is beszámoltak a sikereikről, a jelenlegi „Aranyos tehetségek” pedig színvonalas műsort mutattak be a vendégeknek. A program emlékfaültetéssel zárult - adta hírül Pankotayné Szarvadi Katalin AJTP-s programgazda. „Felvillanyozódva” várják a folytatást fotó: iskola Fényt hozott az életünkbe a program NYÍREGYHÁZA, Színes programokon vannak túl a Zrínyi Ilona Gimnázium diákjai. A „Sokszínű fény” tehetséggondozó program keretében nem mindennapi jártasságot szereztek a tanulók a természettudományok és a műszaki, informatikai ismeretek területén. A tehetséggondozó program keretében 14 diákunk - pályázati forrásból - tanórán kívüli foglalkozásokon, tanulmányi kiránduláson és egy témanapon vett részt, melyek tartalma kapcsolódott a „2015 - A fény éve” sorozathoz. A fiatalok nyitottak és kíváncsiak voltak az új természet- tudományos ismeretekre, a fizika rejtelmeire és a száraz elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazására. Május 28-án bepillanthattunk a Budapesti Műszaki Egyetem Fizika tanszékének tudományos életébe és az ott folyó kutatómunkába. Sarka- di Tamás „A színek világa és a fényforrások” című, kísérletekkel tarkított előadásából megtudtuk, hogyan lehet lámpákkal, festékkel és fluoreszcens anyagokkal színt keverni, és megmutatta, hogyan működnek a különféle fényforrások. A másik laborban Simon Ferenccel lézereket hangoltunk, majd Kézsmárki István az egyik kutatási területüket mutatta be, az előadása nagyon látványos, motiváló és tanulságos volt. Ellátogattunk a Planetáriumba is, ahol a „Földről a csillagokig” című előadáson meséltek nekünk a csillagképekről, a hold- és nap- fogyatkozásról, az évszakok és éghajlati övék kialakulásáról. SIETŐ ANDREA, NYlREGYHÁZI ZRÍNYI ILONA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 0 k KisThermotus r Egészségre és környezetre ^ ártalmatlan szigetelőanyag! Befúvásos, cellulóz alapú hőszigetelés, födémek utólagos szigetelése! Bővebb információ és ingyenes szaktanácsadás: www.ladanyi.hu. valamint a 30/289-9891-es telefonszámon. Védelem a hideg, a meleg és a rágcsálók ellen. iparosok 0 *4 Dr. Gyomlai Győző BŐRGYÓGYÁSZ Nyíregyháza, Hősök tere 8. (hétfő) Bocskai u. 33. (szerda, péntek) • Felnőtt és gyermek szakellátás, • Anyajegyvizsgálat és bőrrákszűrés, • Kozmetikai problémát jelentő eltérések, • Intim tájak bőrelváltozásai, LgGszsegicir , • Botox, ráncfeltöltés www.borgyogyasz-nyiregyhaza.hu © Csajszi napot tartott a 3. d Belépés szigorúan csak lányoknak! Akár ezt a feliratot is kitehette volna a Boda játszóház különtermének ajtajára a nyíregyházi Apáczai gyakorlóiskola tanítónője, Popovicsné Fekete Katalin, aki májusban - közösségkovácsotó, csapatépítő jelleggel - csajos bulit szervezett a 34 fős osztálya hölgytagjainak. FOTÓ: KEREKES KATA Oxfordi elismerést kaptak a kertvárosi versenyzők Hazánk volt a harmadik legaktívabb ország az oxfordi világranglistán! NYÍREGYHÁZA. Nem mindennapi eredményt ért el az Oxford University Press Projektversenyén a Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményének angolos csoportja.,Ezer pályamunkából mindössze húszat díjazott Versenyeredmények 5. évfolyam 1. helyezett: Horovicz Ákos, 2. Bagoly Luca, Czuczor Balázs, 4. Marsalkó László, 7. Tóth Áron _________ 6. évfolyam 2. helyezett: Rácz Péter, 4. Kovács Éva 7. évfolyam 1. helyezett: Kerekes Péter, 2. Simon Cintia, 3. Major Norbert, 5. Gégény Balázs, 6. Mondok Bence a nemzetközi tankönyvkiadó, és ezek egyike volt a hetedikes kertvárosiak pályázata. Az idei verseny fókuszában az ünnepek álltak. A nyíregyházi diákok példaértékűen oldották meg a feladatot, kreatív módon bemutatva 12 nemzeti ünnepet a világ körül. Magyarországról 151 pályázatot küldtek el Oxfordija 63 felkészítőtanár háttérmunkájával, így hazánk volt a harmadik legaktívabb ország a világon! Tíz csoport eredményes munkáját a kiadó budapesti irodája értékes ajándékokkal jutalmazta. Az év „kis történészei” Diákjaink az ország-, sőt, a megyehatáron belül is bizonyították tehetségüket. A TIT Jurányi Lajos Egyesülete álBeírták a nevüket a megyei verseny történelemkönyvébe tál közelmúltban szervezett megyei történelemversenyen a történelemtudásukról és -szeretetükről tettek tanúbizonyságot a kertvárosi iskola felső tagozatosai. A szóbeli döntőn az írásbeli fordulóban továbbjutott 12 diák képviselte az iskolánkat. Béres End- réné fáradhatatlan felkészítőmunkájának és a gyerekek kitartásának köszönhetően az idei tanévben is remekül teljesítettünk! MÓRICZ ZSIGMOND ÁLT. ISKOLA KERTVÁROSI TAGINTÉZMÉNYE Ezer pályamunkából mindössze húszat díjazott a nemzetközi tankönyvkiadó, ezek egyike volt a hetedikes kertvárosiak pályázata. A Drahosné Nádasi Ildikó által felkészített csoport tagjai: Krajecz Gitta, Egri-Kiss Virág, Kozma Anna, Fábián Klaudia, Makkai Fanni és Török Eszter fotók: iskola derma art Ha bőrgyógyászat akkor Derma-Art Klinika! • lézerkezelések' • orvosi fogyókúra1 • kozmetika • gyógypedikűr • számítógépes anyajegyvizsgálat • bőrrákszűrés • anyajegyek, szemölcsök eltávolítása • benőtt köröm megoldása DPnaPi. • allergiavizsgálatok ' , „ .. • szépészetikezelések Dr. Beleznav Gyöngyike Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. Bejelentkezés: 42/506-091.30/554-0648. wwwdermaart.hu Ideggyógyászati magánrendelés NYAKI COLOR DUPLEX UH VIZSGÁLAT DR. SZULICS PÉTER neurológus szakorvos Rendelési hely: Nyíregyháza, Mosolygó u. 2/A Csütörtök: 17.00-19.00 20/9238-805 Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! Gyógyszerkutatás és cukorbetegség A vizsgálat során a betegek térítésmentesen metformin hatóanyagú gyógyszert kapnak. A metformin abszolút biztonságos, mögötte áll 50 éves tapasztalat. A sejteket érzékennyé teszi inzulinhatás iránt. Hatását főként a májban és a harántcsíkolt izmokban fejti ki. Stimulál egy olyan enzimet, amely serkenti a cukor belépését a máj- és harántcsíkolt izomsejtekbe, gátolja a cukorképződést amino- savakból, csökkenti a zsírok képződését, így nemcsak a vércukorszint, hanem a vér zsírsavszintje is csökken. Inzulinérzékenyítő hatásánál fogva komoly szerepet tölt be az érrendszer védelmében is. Csökkenti ezenkívül az étvágyat Jótékonyan hatva a testsúlykontrollra, testsúlycsökkenést okozva. Klinikailag komoly kihívást jelent, hogy a szív- és érrendszeri szövődmények már nagyon korán,, még a hyperglikaemia klinikai manifesztálódása előtt megjelennek, és rohamosan haladnak előre. Ismert, hogy a 2. típusú cukorbetegek kardiovaszkuláris veszélyeztetettsége magas, a szívinfarktuson már átesett személyekkel hasonlítható. Ezért nagyon fontos a korai felismerés és kezelés. A cukorbetegek glukóz anyagcsere vezetését a HgbAlC szint alapján becsülhetjük meg leginkább. Ennek elérendő szintje közvetve jelzi a glikémiás törekvéseink eredményességét, a terápia módosításának szükségességét. A terápiás ajánlások némileg eltérő határt jelölnek meg, de általánosságban elmondható, hogy a nem di- abéteszes populációra jellemző HgbAlC szintre való törekvés segíthet igazán a szövődmények megelőzésében. Metformin monoterápiával mintegy 1,5%-os HgbAlC csökkenés érhető el. A metformin - fo hatásának köszönhetően - hypoglikémiát ritkán okoz, így a diétás és életmódbeli intervenciók is biztonságosabban alkalmazhatóak, szorosabb diéta is kivitelezhető, amit a szer étvágycsökkentő hatása is nagymértékben segít. A vizsgálat során nagyon gyakran, kezdetben 1-2 hetente, majd havonta ellenőrizzük a HgbAlC szintet, amit a háziorvosi gyakorlatban maximum 3 havonta tehetünk meg. A vizsgálatba beválasztott betegek fél évig nagyon szoros kontroll alatt vannak, amit a háziorvosok és a diabetológusok a nagy betegforgalom miatt gyakran nehezen tudnak megtenni. Dr. Zilahi Zsolt Kardiológus Főorvos Klinikofarmakológus Kardiológiai Szakrendelés 4400 Nyíregyháza, Prága u. 9. T: 00 36 42 500173 HIRDETÉSEK