Kelet Magyarország, 2015. május (72. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-23 / 120. szám
2015. MÁJUS 23-, SZOMBAT KELET <§> A hagymát is hagymával... Csütörtök este Nyíregyházán, a Váci Mihály Kulturális Központban Várkonyi András és Kautzky Armand főszereplésével, Straub Dezső rendezésében élvezhették a nézők „A Hyppollt, a lakáj" című népszerű előadást, és hallhatták az olyan, mára már szinte szállóigévé vált mondatokat, mint „a hagymát is hagymával eszem”, vagy hogy „Bakáts úr tegnap este minden körülmények között ott volt az Operában”. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Nyíregyháza legszebb kertjeinek versenye A hobbikertészek öt kategóriában mérettethetik meg magukat. NYÍREGYHÁZA. A ház, a lakás, az utca éke a szeretettel gondozott kert és az ágyások, a szebbnél szebb színekben kacskaringózó, illatos virágok, a nap felé nyújtózkodó indák.- A megyeszékhely önkormányzata és a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. városszépítő akciója keretében kertszépségversenyt hirdet Tegye szebbé Nyíregyházát! címmel. Öt kategóriában indulhatnak a város hobbikertészei: a NyírW szakemberei keresik a legvirágosabb családi és társasházi kertet, a legszebb konyhakertet, a legvirágosabb utcát és intézményt - sorolta Szabó Edina, a társaság sajtóreferense. Pályázni a kertről készült öt fotóval és az ehhez szükséges adatlap kitöltésével július 15-éig lehet levélben (4401 Nyíregyháza, Tüzér utca 2-4.) vagy e-mailben (marketingig) nyirvv.hu). Bővebb információt a www.nyirvv.hu oldalon olvashatnak. km Az Alma szórakoztatja a nyíregyházi ovisokat NYÍREGYHÁZA. Bár a múzeumfaluban a múlt értékeit lehet megcsodálni a jelenben, a jövőre is gondolnak a szervezők: a skanzen ad majd otthont május 28-29-én az Ovis Napoknak.- Újabb nagyszabású rendezvényre készülünk: 2013- ban a Buszacsában érezhette jól magát a város összes óvodása, most pedig a gyermeknap közeledtével a Sóstói Múzeumfaluba várjuk őket. Becslések szerint 4500-an lesznek jelen a programokon. Szervezetten, az óvó nénikkel és a dajkákkal érkeznek, a különböző helyszíneken ragyogóan érezhetik magukat a gyerekek - fogalmazott dr. Kovács Ferenc polgármester a rendezvényt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón. Dr. Ulrich Attila alpolgármester hozzáfűzte: - Összesen négy nagyobb, több mint ezer fős csoportot alkotnak az ovisok, hogy minél zökkenő- mentesebb legyen a lebonyolítás. Az Alma együttes négy fellépést vállalt, garantáltan remek hangulatot teremtve. Mindenki kap kifestőt, a kemencében frissen sült kenyérből is jár a kóstoló. A kállósem- jéni portán lesz nagymosás, vasalás, az anarcsi portán az elvetett magtól a kenyérig lehet nyomon követni a folyamatot, szóval nagy élménnyel gazdagodnak a csöppségek. A mi városunk címmel kiállítják a gyerekek rajzait. Dr. Kovács Ferenc megjegyezte, hogy folytatódik a nyíregyházi óvodák felújítása ebben az évben is, ezúttal a Virág utcai és a Sóstói úti intézmény a soros, és az idén a megyeszékhelyen további két ovifocipálya is épül. km-ltl Az Alma együttes FOTÓ: INTERNET PÁRTHÍREK: ©MEGYÉNKBŐL Jobbik. - Hiába hallottunk a héten számos sajtótájékoztatót a nyíregyházi Quaestor-ügyben, egy szemernyit sem látunk tisztábban - mondta Béres Csaba, a Jobbik önkormányzati képviselője. Szerinte az önkormányzat csak mentegetőzik, hogy nekik nem volt tudomásuk az ügyről, míg Mikó Dániel azt állítja, hogy a projektvezető, azaz Podlovics Roland tudott az egészről. - Mind a Fidesz, mint pedig az MSZP el akart mindent tussolni, és csak akkor szivárgott ki a hir, amikor a Jobbik a sajtó elé akarta vinni. Miért csak május 18-án állt fel a vizsgálóbizottság, mikor az RTL híradójában már május 13-án hallhattunk az esetről? - tette fel kérdéseit Béres Csaba, aki nem érti, miért kellett ennyit várni a bizottság felállítására, és azt sem: miért nem tudjuk, kik alkotják ezt a bizottságot. - Az ügyhöz való hozzáállás tipikus esete a Fidesz és az MSZP által az elmúlt 25 évben kialakított rossz politikai attitűdnek - tette hozzá a Jobbikos képviselő. Nem bűn a szoptatás! Nyíregyházán senkit sem ért amiatt kellemetlenség, mert közösségi térben szoptatta meg a gyermekét. NYÍREGYHÁZA. - Mélységesen felháborodtunk a hír hallatán, mindenki megdöbbent - így hangzott Illés-Tőzsér Tünde első mondata, amikor arra kértük a Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület, azaz a Gyerecsak Egyesület elnökét, kommentálja az egyik fővárosi McDo- nald’s-ban történteket. - Az esetet azért ítéljük el, mert az anyuka engedélyt kért és kapott, hogy a gyorsétteremben megszoptathassa a négy hónapos kisbabáját, majd diszkréten, egy sarokban, a vendégeket nem zavarva megetette a kicsit, mire egy biztonsági őr szabályosan kitessékelte őket. A diszkrét, szinte láthatatlan szoptatás lehetőségéért emelnek szót a ILLUSZTRÁCIÓ: THINKSTOCK kismamák Negatív indulatok helyett A baba-mama klubokat is működtető egyesület elnöke szerint furcsa a társadalom reakciója is, hiszen míg a tévéből és a plakátokról fedetlen női kebleket „kell” nézniük a gyerekeknek és a felnőtteknek anélkül, hogy felháborítónak tartanák mindezt, addig egy szoptató édesanya, akinek nem is látszik a melle, képes negatív indulatokat kiváltani sokakból.- Ez a világ legtermészetesebb, és egyik legfontosabb Nem ez a cég filozófiája „Éttermeinkben minden édesanyának lehetősége van a szoptatásra, nincs, és nem is volt érvényben olyan szabályozás, ami ezt megtiltaná számukra” - olvasható a gyorsétterem állásfoglalásában. „Ez esetben egy kollégánk megfelelően nyújtott segítséget az édesanyának. Később avatkozott be a külső cég alkalmazásában álló biztonsági őr. Ugyan nem szólította fel távozásra az édesanyát, de arra utaló megjegyzése, hogy a csecsemő szoptatása nem elfogadott tevékenység éttermeinkben, nem cégünk álláspontját tükrözi, kifejezetten ellentétes a McDonald’s családbarát szemléletével. Az esettel kapcsolatban belső vizsgálatot indítottunk, és felvettük a kapcsolatot a kisgyermekes édesanyával.” dolga - hangsúlyozta Tünde, és azonnal hozzá is tette: hasonló ügyről, esetről Nyíregyházán még nem hallottak, s nagyon örülnek, hogy nem nálunk történt mindez. Véleményük szerint pici odafigyeléssel, több empátiával, akár egyetlen paravánnal szinte minden kávézóban, étteremben megoldható lenne, hogy az anyuka megszoptathassa a gyermekét, akkor, amikor a kicsi éhes. Jó példaként a Korzó Bevásárlóközpontot és a NyirPlazát említette, ahol külön családi szobákat alakítottak ki a kisgyermekes szülőknek. Itt zavartalanul, nyugodtan, békés és barátságos környezetben láthatják el a pici babájukat az anyukák.- Nagyon gyorsan szervezkedtek Pesten a lányok, így már nem volt lehetőségünk csatlakozni a pénteki flash- mobhoz, amikor szoptatós anyukák lepték el az Nyugati pályaudvar melletti Mekit - jegyezte meg Illés-Tőzsér Tünde, s emlékeztetett rá: egyesületük az országban elsőként hozta létre a kizárólag nőket, anyákat tömörítő szakszervezetet azért, hogy ne érhesse hátrányos megkülönböztetés őket sem a társadalmi befogadás terén, sem a munkaerőpiacon. A kizavart anyuka esete is éppen ilyen, ezért örülnek annak, hogy sokan mellé álltak. Rossz beidegződés- Sajnos kevesen tudják, hogy a kismamák mennyire bezárva élnek a gyermekük megszületése utáni hónapokban, pontosan a szoptatás miatt. Nekik is szükségük lenne egy kis szabadságra, hogy kiszabaduljanak a négy fal közül, emberek között lehessenek, azonban a háromóránkénti, vagy az „amikor éhes a gyermek, akkor eszik” etetés önmagában jelent egyfajta korlátot, amit az álprüdéria, a rossz beidegződések és elutasítás csak nehezebbé tesz - fogalmazott Tünde, és nyomatékosította: a diszkrét, szinte láthatatlan, csak jellegzetes kartartásból következtethető szoptatásról beszélnek, és ennek lehetőségéért emelnek szót. km A szoptatás a világ egyik legtermészetesebb dolga. ILLÉS-TŐZSÉR TÜNDE Bombával fenyegetett, mert nem kapott munkát Egy órán belül a nyomára akadtak a bombával riogató férfinak, akit letartóztattak és kihallgattak. dögé. A rendőrségi segélyhívó számot azzal hívták fel május 2l-én, csütörtökön 18 óra 42 perckor, hogy bombariadó van a dögéi polgármesteri hivatalban. A Kisvárdai Rendőrkapitányság átvizsgálta az akkor már üres épületet, robbanószerkezetet nem találtak. A helyszínre érkeztek a mentők és tűzoltók is. A feltételezett telefonálót a rendőrök alig egy órával Fiad árak a megyéből Áru Nyíregyháza Mátészalka, Juzsaker Kft. Kisvárda Újfehértó Záhony Paradicsom 650-950 400-700 399-560 650-750 400-600 Paprika 800-900 400-700 650-850 1000-1200 400-600 Fokhagyma 1000-1500 1200 1000-1150 1200-1500 900-1000 Retek 100-450 150-350 100-400 100-400 100-150 Uborka 400-550 350-500 290-550 450-600 500-650 Szárazbab 800-1000 800 800-1000 1000-1500 900 Gomba 600-900 850 700-900 750-1200 800 Savanyú káposzta 250 300 250-300 200-300 250 Alma 150-250 350 100-350 100-450 100-250 Sárgarépa 120-200 250 200-350 300-350 150-250 Petrezselyem 300-400 700 350-850 600-1000 300-400 Földieper 1300-1700 800-1300 1090-1500Burgonya 80-400 100-300 120-350 100-350 80-150 Hagyma 100-350 200 160-190 200 100-200 Mák 1000-1500 1300 1300-2500 1000-1400 1100-1300 Dió 2500-3000 2500 1600-2000 2000-2500 1700-2000 Karalábé 100-150 150 80-120 150 100-150 Karfiol 500-650 250 350-450 350-380 350 Kelkáposzta 200-300 400 350-490 450 250 Káposzta 300-400 • 250 200-290 300-350 100-150 Méz 1400-2200 1500-2300 1500-2000 1600-2200 1600-2000 Tojás 30-37 26-32 20-40 30-40 25-35 Cukkini 900-1000 800 600-750 650Körte 500-600 600 600-680 750 500 később el is fogták. R. Lajos 19 éves dögéi lakost közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki. Haragudott az önkormányzatra A férfi azzal magyarázta cselekményét, hogy haragudott az önkormányzatra, mert nem kapott munkát. Hasonló esetekben a hatóság a valótlan bejelentés miatt indított eljárás gyakran tetemes költségeit is a bejelentőre terhelheti - tájékoztatta lapunkat Fülöp Gergely rendőr őrnagy, a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. KM Egy órán belül kattant a bilincs FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR