Kelet Magyarország, 2015. május (72. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-23 / 120. szám
2015. MÁJUS 23., SZOMBAT KELET ■ Sakkpalota a Kazinczyban Sakkpalota-referenciaintézmény lett a nyíregyházi Kazinczy- iskola. Minden idők legeredményesebb női sakkozója, Polgár Judit kidolgozott egy képességfejlesztő programot, melyet már használnak az intézményben. A Sakkpalota címet igazoló oklevelet pénteken adta át a nemzetközi nagymester, kétszeres női sakkolimpiai bajnok az iskolában. A Nagy Imre Társaság előadása Jászberényben JÁSZBERÉNY, NYÍREGYHÁZA. A földosztás 70. évfordulója alkalmából május 28-án emlékülést rendez a Nagy Imre Társaság Jászberényben. A rendezvényen előadást tart dr. Sipos József történész, Csönge Attila, a Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei levéltár igazgatója, Géczi József Alajos egyetemi docens, valamint Besenyi Vendel és Csömör Jó- zsefné helytörténeti kutatók. Miniszterelnöki kézfogás a földosztáson FOTÓ: NIT- A programon a társaság vidéki szervezetei is részt vesznek, köztük a legrégebbi, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nagy Imre Társaság is, mely az idén március végén Tiszanagyfaluban már tartott egy koszorúzással egybekötött megemlékezést - tájékoztatta lapunkat Holmár Zoltán, a társaság megyei elnöke. - Nagy Imre hatalmas érdemeket szerzett Szabolcs megyében - még földművelésügyi miniszterként 1945. március ll-én a nyíregyházi Korona Szálloda nagytermében ismertette az új földreformtörvényt. Ennek eredményeként 1945. március 27-én az országban először Tiszanagyfaluban osztottak földet, megelőzve a földosztás március 29-ei hivatalos kezdetét - tette hozzá. KM A hősök köztünk élnek Akár az életben, a bemutatón is csatát veszített a tűz fotók: pusztai Sándor Akciófilmbe illő jeleneteket, kommandós elfogást, műszaki mentést is láthatott a közönség. NYÍREGYHÁZA. KÖZÖS nyílt napot rendezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a megyeszékhelyen. A védőszentek, Szent György és Szent Flórián napját követően immár negyedik alkalommal rendezték meg az akciókban gazdag programot a stadion mögötti parkolóban. Volt rendőrkutyás és intézkedéstaktikai bemutató, műszakimentés-szimuláció, kommandós- és tűzoltó-bemutató, valamint tematikus vetélkedők és kerékpáros ügyességi versenyek.- Fontos, hogy a városlakók bepillanthassanak a mindennapjainkba, bár tegyük hozzá, nincs mindig szükség Műszaki mentésnél fontos eszköz afeszítővágó a kommandósokra, és nem minden bűnözőre küldünk rendőrkutyát, de ez is jól mutatja, mennyire sokrétű a munkánk, ami leginkább szolgálat - fogalmazott Farkas József megyei rendőrfőkapitány, és napjaink hőseinek nevezte azon a kollégáit, akik a közterületen szolgálnak. Ugyancsak a munkájuk, a két szervezet együttműködésének fontosságát hangsúlyozta Csepely Zsigmond megyei katasztrófavédelmi igazgató. Külön örömét fejezte ki, mert nagyon sok középiskolás is láthatta, mi mindennel foglalkoznak a katasztrófavédelem szakemberei.- Nagyon büszke vagyok arra, hogy országos szinten a mi igazgatóságunk az egyik, ahol a legtöbb diák közösségi szolgálatot végez - tette hozzá az igazgató, majd szavaiból kiderült: szeptembertől még több megyei középiskolából fogadhatják a tanulókat. KM A rendőrkutyák fegyelmezettek, okosak és hűségesek Elszánt gyermeki tekintet a rendőrmotoron Vágyaink városa a Csereháton: Vécsecity Magyarország, a mi országunk Hegyeshalomtól Hidasnémetiig, Szobtól Röszkéig a miénk. DEBRECEN. Minden négyzetmétere azonos gondoskodást, figyelmet, szeretetet igényel, szépségét karbantartani, nem pedig elfedni hagyni kellene. Ez a hitvallás nem utópikus lázálom! - szögezte le dr. Takács Tibor. Számos példa Európában Ausztriától Belgiumig, Svájctól Svédországig lehet vonzó és követendő, hogy hazánk élhetősége és szerethetősége növekedjen és éppen a belső, elfeledett értékek feltárásával táguljon az a kultúrkör, ami ma mondhatni, csak foltokban jellemzi az országot. Van, aki ezeket az interreg- numokat, gyermekkori térképeinken még ismeretlen területként jelzett fehér foltokat - melyek inkább sötétnek nevezhetőek ma Magyarországon - próbálja feltárni, még inkább revitalizálni, hiszen egykori kultúrtörténeti értékek újraélesztéséről van szó. A történelem csapdájában Hemádvécse egy szép, valamikori nagybirtok köré rendeződött nyolc-kilencszáz lelkes falucska volt a Hemád völgyében, a Cserehát déli lejtőin, a Zemplén árnyékában Miskolc és Kassa között félúton. A nagybirtok megszűn(tet)ésével a történelem csapdájába került település a tárig Az alkotó páros Vécsecity, a kastélyba zárt város a madarak szemével sadalmi változások csapásai alatt a közelmúltra az ország második legszegényebb településévé küzdötte le magát, miközben természeti, termési feltételei mit sem változtak. Igaz lehet-e, hogy amit ember elrontott, ember rendbe is hozhatja? Kifényesíthetők-e a matt, sötét foltok az ország palástján? - tette fel a kérdést dr. Takács Tibor. 2007-ben az 1790-ben épült neobarokk műemlék, a Vécsey-Sardagna kastély a hányattatás, romlás, nemtörődömség okán agonizáló, roggyant rom képét mutatta. Bátorság, elszántság, hitvallás Vajon mi kellett ahhoz, hogy valaki ehhez a senki más által nem akart, nem szeretett épülethez hozzányúljon? A vállalást, annak okait, dr. Takács Tibor és felesége, Takács Plibersek Lidija, a kastély és a körülötte elterülő park megvásárlói magyarázzák. Az indíték elsősorban a gyönyörű épület megmentésének építészeti kihívása, majd a fennmaradást biztosító áinkció megteremtése volt - mondta el dr. Takács Tibor, így jött létre a Vécsecity Hotel, „a kastélyba zárt város”. Látni kell! Vécsecity gyönyörű négy csillag superior minőségű hotel, ahol 2007, szomorú őszi kép a történelem a mával találkozik ahol antik bútorok, muzeális, több évszázados hangulatából vezet az út a mába. Az egész komplexum számos építészeti különlegesség gél lepi meg a látogatót, a City a szabad fantázia birodalma. A hotel környéke gazdag a tör ténelmi, természeti relikviákban képződményekben, Füzér várá tói a Zempléni hegyekig, Kassá tói Aggtelekig. A vendégek „or szágrészjáró” barangolásokkal gazdagítják itt töltött napjaikat A hotel maga a „béke szigete” mondta egy vendég. Kilenc hek táron kínál szabadidős, változa tos sportlehetőséget és a termé szét közelségét. Konferenciák, csapatépítő tré ningek meghitten védett hely színe a Vécsecity. A Vécsecity, a vendégek több sége szerint nem fotózható, nem leírható. Látni kell! 798329 HIRDETÉS Kvizmegiejtés | RanDÍVÁzzuiik együtt a ssss Bencs-villaban szerdán! a) Tiszaadony Kisvárosvédők nagy tudással NYÍREGYHÁZA. Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal hirdette meg a Nyíregyházi Városvédő Egyesület a Kis Városvédő vetélkedőt. Hat írásbeli forduló után az általános iskolások május 22-én már a városi vetélkedő döntőjében bizonyíthatták tudásukat. A Jósa András Múzeumban öt csapat versengett a fődíjért, közülük a Jókai-iskola 5. b-sei nyerték meg a verseny fővédnöke, dr. Kovács Ferenc polgármester által felajánlott fődíjat, az egyhetes balatoni nyaralást a megyeszékhely szigligeti üdülőjében. Érdemes már most lapozgatni a városvédő füzeteket, hiszen a tervek szerint a következő tanévben is keresik majd a legjobb kis városvédőket. KM Lelkesek és felkészültek voltak a diákok FOTÓ: SIPEKI PÉTER NYÍREGYHÁZA. Nem mindennapi, ingyenes zenés műsorral várja a zenekedvelőket május 27-én a Bencs-villa. A Sóstói út 54. szám alá RanDÍVÁzni hívnak mindenkit, aki szeretne négy nagyszerű nyíregyházi énekesnővel, Zám Andreával, Herczku Tündével, Zentai Edittel és Torma Katával találkozni, és egy kellemes estét eltölteni. km Nyerjen a Kelettel! REAL TEAM CSALÁDI NAP ^ Asociación de Ex-Jugadores Realmadrid Stadion Debrecen DVSC Legends All Stars bemutatomerkozes Szeretettel meghívjuk Önöket a REAL TEAM CSALÁDI NAPRA, melyet 2015. május 30-án (szombaton) rendeznek meg Debrecenben a Nagyerdei Stadionban. 3 db két fő részére szóló belépőjegyet sorsolunk ki azon olvasóink között, akik ezt a szelvényt - a jó választ megjelölve - eljuttatják május 27-én 12 óráig a Kelet szerkesztőségébe (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). A borítékra írják rá: „Real Team Családi Nap”! A nyertesek nevét a május 28-i lapszámunkban közöljük. A gálamérkőzésen melyik csapat lesz az ellenfele a DVSC All Stars játékosainak? Real Madrid Q Juventus Q Manchester United Q Név*: Cím*: Tel.*: E-maii cim: 1»£t _ ® égkártya Hűségkártya száma*: * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! A játékban csak a Kelet-Magyarország 06 KELET adatainak felhasználásához kizárólag a Kelet-Magyarország adatbázisa részére! ©a www.kelet.hu előfizetői vehetnek részt! A szelvény kitöltésével a résztvevő hozzájárulását adja HIRDETÉS