Kelet Magyarország, 2015. május (72. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-15 / 113. szám
2015. MÁJUS 15., PÉNTEK KELET Labdarúgás: Szi-Zo Sport megyei I. osztály Már senki nem veheti lazára a figurát A mándokiak legutóbb elvágták a nagyhalásziak „útját” - ezúttal az éllovas nyírmadaiaknak tehetnek keresztbe fotó: pusztai Sándor A tavaszi szezon első edzőváltása: Borza László távozott a dombrádi csapattól. labdarúgás. Az már betonba öntetett, hogy a megyei első osztályú bajnoki cím megka- parintása a Nyírmada, Tuzsér, Tiszavasvári, Baktalóránthá- za négyesfogat belügye lesz. Csúnya zakó után A hátralévő négy körben más már nem szólhat bele a „nagyok” dolgába, illetve ez így nem teljesen igaz. Az élen tanyázó Nyírmada például alighanem jóval könnyebb leckét is el tudna képzelni, mint a mándoki próbatételt. Márpedig a SzőElsősorban nem divat labdarúgókra” lesz szükségem. KISS GÁBOR ke-legénység nem baltázhatja el az egyébként felettébb veszélyesnek ígérkező vasárnapi feladatot, mert a riválisok ugrásra készek... Az ugyancsak ötvennégy pontot „összegereblyéző”, csupán kevesebb győzelme miatt második helyre szoruló Tuzsér, jóval kecsegtetőbb kilátásokkal melegíthet a dombrádi túrára. A vendégek reményét táplálja, hogy a házigazdák csúnya zakót néztek be az elmúlt hétvégén a Ti- szalökkel szemben, másfelől ugyebár eleve fényesebben muzsikálnak. Apró malőr sem fér bele A mezt persze nem lesz elég a pályára küldeni, mert balul sülhet el, ha a Dancs-fiúk lazára veszik a figurát. A tabellán harmadik Tiszavasvá- rira mindez duplán igaz. Mármint, hogy egy apró malőr sem fér bele a folytatásba. A Mirgai-gárda a jelenlegi három egységnyi hátrányát csak és kizárólag akkor tűntetheti el, ha hibátlanul tudja le nem csupán a soros, Tiszakanyár- ral esedékes partiját - a további három meccsen sem téko- zolhat el egyetlen árva pontot sem. Még nem nyertek otthon... Annyi bizonyos, a Vasvári még nem nyert saját otthonában tavasszal, ami több mint érzékenyen érintheti a vég- elszámolásnál. Szó se róla, a negyedik Baktalórántháza is nyugtalankodhat. A kilenc idei találkozójából nyolcat behúzó Szakoly minden, csak nem idális ellenfél. Madalina György alakulata egymás után fricskázza meg az elithez tartozó vetélytársa- kat - izgulni valója tehát inkább a vendéglátóknak van. Alul a Nagykálló, Cellspan- Balkány duó sorsa már megpecsételődött, a Szatmár Unió, és a Dombrád jövője még kétséges. Utóbbi két egylet egyet tehet: a lehető legjobb szereplésre törekedve bízni a szerencsés befejezésben. Nem mellesleg a Tisza-partiaknál edzőváltás „színesítette” a heti felkészülést. Borza László távozott Dombrádról, az utód kérdésé- sét házon belül oldják meg a vezetők... km-kt Szakvezetői várakozások: 27. forduló (kezdés: 17, ifi: 15) Szombat Tiszavasvári (3.)-Tiszakanyár (11.) Mirgal László, tiszakanyári edző: - Nem örülünk annak, hogy egy hét alatt két meccset játszunk a Kanyárral, de most ezt kell megoldani. Azzal, hogy Nyírmadán győzni tudott a csapat, visszahozta az esélyt, még beleszólhat a bajnoki cím megszerzéséért vívott harcba. Ennek érdekében meg kell szakaítanunk rossz hazai sorozatunkat, és akkor bármi lehet..._________________________________ Koskovits György, tiszakanyári edző: - Igen motivált hazai csapat ellen kell a hétvégén helytállnunk, ugyanakkor az utóbbi idők tippmixgyilkos eredményei miatt a mi figyelmünk sem lankadhat. Baktalórántháza (A.)-Szakoly (8.) Illés László, baktatórántházal játékos-edző: - A magyar labdarúgás többek között azért szép, mert mindenki ért hozzá és mindenki másként látja. A legutóbbi mérkőzésen, bár nem akarom kapusaim érdemeit kissebbíteni, véleményem szerint Tóth Krisztián olyan labdákat fogott, ami ezen szinten kötelező, de azt kétségtelenül magabiztosan tette. A futballban létezik taktika is, ami egész jól működött részünkről Tuzséron - az utolsó pillanatig... A Szakoly tavasszal bizonyította, hogy a tervszerű munka előbb-utóbb beérik. Sajnos, bajnoki álmaink a jelek szerint szertefoszlottak, ettől függetlenül a hátralévő meccseket be akarjuk húzni. Madalina György, szakoly! edző: - Az elmúlt hétvégén kaptuk egy ajándék félidőt, amit jól kihasználtunk az Ibrány ellen. Szinte biztos, hogy a Bakta nem fog hasonlóval kedveskedni, hisz olyan csapat, amelynek tagjait soha nem kell a mérkőzés előtt motiválni. Számomra izgalmas találkozás lesz, mivel az ott töltött négy esztendőt se ők, se én nem fogjuk elfelejteni, ezzel együtt megpróbálunk sikeresen szerepelni. Ha ez megvalósul, az hab a tortán. Nagykálló (16.)-Tlszalök (12.) Budaházi László, nagykállói edző: - A Tiszalök nagyon jó, gólerős játékot mutat mostanában, ha sérülések, eltiltások és egyéb okok miatt tizenegyen ki tudunk állni, akkor megpróbálunk tisztességesen helytállni._____________________________________________ kovács János, tiszalöki edző: - Még mi sem dőlhetünk hátra. Ugyanúgy készülünk, mint az eddigi meccseinkre. Szeretnénk szombaton győztesként hazatérni. Vasárnap _ _ _ _ __ , r, Xhg, Dombrád (ÍA.)-Tuzsér (2.) Tóth János, dombrádi egyesületi elnök: - Köszönjük Borza László eddigi munkáját, az eltiltásoktól, sérülésektől sújtott csapatunk pedig a nagyon jó erőkből álló Tuzsér ellen a tisztes helytállás reményében lép pályára.____________________________________ Danes Béla, tuzséri játékos-edző: - Nagyon nehéz meccsre számítok, de nekünk mindenképpen győzni kell, és már nem fér bele egyetlen pont elvesztése sem ebben a szezonban. Cellspan-Balkány (15,)-Ny(rgyula) (9.) Balogh József, balkányi játékos-edző: - Az előző két mérkőzésen mutatott jó teljesítményünket reméljük, a hétvégére is át tudjuk menteni.__________________________________________ Lukács Tibor, nyfrgyulaji edző: - A legutóbbi mérkőzésen nem sikerült pontot szerezni, most kötelező a győzelem. Mándok (6.)-Nyfrmada (1.) Csorna Dezső, mándoki edző: - Nagyhalászban végre teljes csapattal tudtunk kiállni, nyertünk, de ez áldozatokkal járt. Eltiltások miatt ismét át kell szervezni a sorokat, ennek ellenére szeretnénk f olytani jó szereplésünket. __________________________________ Szőke István, nyírmadal játékos-edző: - Az igazsághoz tartozik, hogy Mándokon mindig nagyon jó, izgalmas mérkőzést szoktunk játszani, valószínűleg így történik ez most is. Nagyobb összpontosításra és feltétlenül jobb helyzetkihasználásra lesz szükség, hogy javítsunk mérlegünkön. Szatmár Unió FC (13.)-Nagyhalász (10.) Siti Ferenc, az SZUFC edzője: - A bravúros kemecsei győzelmünk akkor fog érni valamit, ha hazai pályán be tudjuk gyűjteni a három pontot. Nem téveszt meg minket a Nagyhalász tavaszi eredménysora, tudjuk, masszív csapat látogat hozzánk és a mérkőzés végéig lehet találgatni... ___________________________________ Kiss Gábor, nagyhalászi játékos-edző: - Bármilyen furcsa is kimondani, a bravúros őszi szereplésünk után bennmaradásunk igen nagy veszélybe került. A sorsunk még mindig a kezünkben van, ugyanakkor a csapat jelenlegi morális állapotát figyelembe véve az az érzésem, sorsunk nagyban függ attól, hogy a kiesés ellen vívott harcban ellenlábasaink mennyi pontot fognak szerezni vagy hullajtani. Ugyanis kevés sanszot látok arra, hogy a csapat - jelen állás szerint - hat pontot szerezzen a hátralévő négy fordulóban, mely által nem kell a tabellán hátrafelé kacsingatnunk. Viszont már a Szatmár Unió elleni hétvégi fordulóban nagy lépést tehetünk célunk megvalósítása érdekében, de ehhez elsősorban nem „divat labdarúgókra” lesz szükségem, hanem egyenes, gerinces sportemberekre! ________________________________________. Ibrány (5.)-Kemecse (7.) Gerliczki Máté, ibrányi edző: - Három vereség után más célunk nem is lehet, mint a győzelem! Két jó csapat fog összecsapni, magas színvonalú mérkőzést várok. Hokk Béla, kemecsei edző: - Nehéz mérkőzésre számítok. Úgy gondolom, két a futballt valóban játszó csapat találkozik, ebből pedig jó meccs kerekedhet. A szakembereknek is tetszett Az ötödik helyen végzett Kölcsey játékát minősítették a leglátványosabbnak a diákolimpia országos döntőjében fotó: tudósítónktól A Kölcsey Gimnázium nem csak jól szerepelt, játéka is tetszést aratott a diákolimpiái döntőben. kézilabda. Nagyszerűen szerepelt az amatőr kézilabda diákolimpia országos döntőjében a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium fiúcsapata. Hadobás István tanítványai négy győzelemmel, és egy vereséggel az ötödik helyen végeztek az idei küzdelemsorozatra rendkívül megerősödött mezőnyben. A siker értékét növeli, hogy mindössze a későbbi győztes, Miskolc ellen szenvedtek szoros vereséget a nyíregyháziak - mindeközben legyűrve a Pécset, Kecskemétet, Debrecent és Nagykőröst. Feltétlen említésre érdemes, hogy az eseményt a helyszínen nyomonkövető szakemberek egyöntetűen a kölcseysek játékát minősítették a leglátványosabbnak a fináléban! A Kölcsey együttesének tagjai: Bodó Bence, Dajka Márk, Dankó Mihály, Halász Máté, Jakab József, Karászi Dániel, Kovács Tamás, Máté Ádám, Máté Ákos, Mosolygó Gergő, Papp Máté, Sipos Péter, Szegfű Tibor, Tamás Krisztián. Testnevelő edző: Hadobás István. KM Hat győzelemre volt szükség az elsőséghez Szabadidősport Utcai futóverseny, újfehértói Honvéd utca ________________________________ Á győztesek. Férfi: Károlyi Zsolt. Női: Tóth Anna. 14 éven aluli fiú: Cserkuti Mihály. Lány: Cserkuti Petra. 10 éven aluli fiú: Horváth Endre. Lány: Horváth Beáta. Óvodás fiú: Papp András. Lány: Horváth Natália (valamennyien Újfehértó). ________ Felföldi-kupa kispályás focitorna, újfehértó! Csukrán-pálya _______________ Gyermek. Végeredmény: 1. Mályváskertl Zöld Sasok (Kiss László, Károlyi Zoltán, Cserkuti Mihály, Nagy Zoltán), 2. Futótűz FC, 3. Nyereg Klub FC. Különdíjasok. A legjobb kapus: Cserkuti Mihály, A legjobb mezőny|átékos: Károlyi Zsolt. Gólkirály: Kiss László. ______ ___ Felnőtt. Végeredmény: l. Duplatüdejű FC (Horváth László, Kocsis István, Papp József, Kiss András), 2. Beton FC, 3. Viharfelhő FC. Különdflasok. A legjobb kapus: Kocsis István. A legjobb mezőnyjátékos: Papp József. Gólkirály: Kiss András. A legsportszerűbb csapat: Duplatüdejű FC. j labdarúgás. Hajdúsámson- ban rendezték meg a 2. Sándor Lajos-emléktornát, amelyen az Ull-es korosztályban - hat győzelemmel és egy vereséggel - a nyíregyházi Bozsik Akadémia csapata végzett az élen. A hajdúsági eseményen legyőzött ellenfelek között volt a Löki Focisuli Debrecen, a Pluto Eger és a Békéscsaba Előre is. A nyíregyháziak edzői Hubicsák Zoltán és Cséke György. KM FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL „Halhatatlan ” vízilabda. Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, számtalan nagy siker részese lett a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének új tagja. NSO.HU A tornagyőztes nyíregyházi Ull-es csapat Labdarúgás Megyei II. osztály, 27. forduló (kezdés: 17, ifi: 15) Rakamaz Takarék-csoport Nyírerdő-csoport Tippel: Czif ra Krisztián, a Kótaj edzője. Szombat. Vásmegyer (15.)—Újfehértó (4.): - A Vasmegyeinek, ha benn akar maradni, nyerni kell, de nem lesz könnyű dolga a jó erőkből álló Fehértó ellen. Tippel: Simák János, a Vaja játékos-edzője. Szombat. Vásárosnamény (1.)-Nagydobos (9.): - Alighanem fix egyes ez a meccs.. Vasárnap. Nyírkárász (4.)-Újdombrád (14.): - A Karász egyértelműen Nyfrpazony (ö.)-Apagy (3.): - Két jó csapat. Háromesélyes meccs. Vásámap. Nylribrony (12. (-Napkor (14.): - A hazai pálya előnye dönthet. GFSE Oros (lö.)-Encsencs (11.): - Döntetlen lehet. Terem (9.)-Sényő-Camlfex (1.): - Gratulálok a Sényőnek a bajnoki címhez! Jó pályán, jó focit fognak látni a kilátogató szurkolók - vendég győzelemmel. jobb csapat. Fényeslitke (5.)—Ör (16.): - Lehet, sokan meg fognak lepődni és furcsának tartják, de érzésem szerint ez a találkozó háromesélyes, Legalábbis bármi megtörténhet, Pátroha (12.)—Mátészalkai MTK (2.): - A Mátészalka nyilván nem véletlenül szerepelt ilyen jól, bajnokesélyesnek tartom, éppen ezért vendégsikerre Öfehértó (13.)-Nyfrvasvárl (10.): - Döntetlent várok, kevés góllal. A számítok. kiesés elkerülése érdekében viszont nyerni kell a hazaiaknak! Kék (13.)-Pap (10.): - Döntetlent várok. Gávavencsellő (B.)-Levelek (7.): - A Vencsellő hazai pályán mindenre képes, (gy Majláth Sanyléknak jó játékra lesz szükségük, hogy megőrizzék a Demecser (6.)-2áhony (7.): - A hazaiak alighanem kicsikarják a győzelmet. tabellán jelenlegi helyezésüket. Kótai (5.)-Rakamaz (2.): - Nem vagyunk jó formában. Kétarcú a csapat, Ajak (U.)-Gyutaháza (3.): - A Gyulaházának nagy szüksége van a három pontra, éppen ezért nem hibázhat. és nem tudom megmondani, melyik formáját fogja ezúttal mutatni. Ha az Apagy elleni első félidőben látott parádés futball köszön vissza, akkor nyerhetünk. Va|a (8.)-Tiszamenti SE (15.): - Természetesen szeretnénk a múlt heti vereséget feledtetni, ráadásul saját közönségünk előtt nem szúrhatjuk el ezt a meccset. ■HB Tippel: Baráth Mihály, a Tunyogmatolcs edzője. ____________________ Szombat. Vámosoroszi (4.)-Csenger (2.): - Két élcsapat csatája döntetlen lehet. __________________________________________ Kölese (16.)-Mllota (14. j: - A Milota jobb, és ez gólokban is meg fog mutatkozni. 2 ________________________________________ Tarpa (8.)-Nyírcsaholy (6.): - Ä jó csapatok csatáját a tarpai csatár döntheti el ___________________________________________ Beregdaróc (lS.)-Tyukod (11.): - Két „ kispályás" csapat, talán a hazai pálya előnye dönthet.__________________________________________ Nyírmeggyes (7.)-Mérk-Vállaj (9.): - A magabiztos hazai csapat otthon tartja a pontokat.__________________________________________________________ Szatmárcseke (13.(-Tisztaberek (5.): — Első gondolatom szerint a vendégek viszik a pontokat, de a szatmárcsekeiek szereztek már meglepetést ebben az Idényben. ____________________ _____ Nagyecsed (Í.)-Túrricse (3.): - A bajnokcsapat megmutatja, mekkora a különbség a dobogón. ______________________________________ Vásámap.Tunyogmatolcs (12.)-Tlszakóród (10.): - Erről csak annyit mondhatok, igazából nem tehetünk mást, megpróbálunk nyerni. Ránk férne már! Totó 20. hét/a 2. forduló mérkőzései 1. Wolfsburg-Dortmund __________1 x 2. Leverkusen-Hoffenheim 1 3. Augsburg-Hannover x 2 4. Schalke-Paderborn 1 5. Malnz-1. FC Köln X 6. Hertha BSC-E. Frankfurt X 7. Freiburg-Bayern München 1 X 8. Vf B Stuttgart-Hamburg 1 X 9. Bremen-Mönchengladbach 2 10. Internazlonale-Juventus 1 X 11. Sampdoria-Lazlo X 12. Sassuolo-Mllan X 13. Manchester Unlted-Arsenal 1 X 14. Roma-Udinese 1 © sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja