Kelet Magyarország, 2015. május (72. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-15 / 113. szám

2015. MÁJUS 15., PÉNTEK Sport 11 KELET wMmmm Szolnokról jutottak a debreceni döntőbe kosAriabda. Szolnokon szolno­ki fiúcsapatot legyőzni még di­ákolimpiái szinten is megsüveg- elendő teljesítmény. Márpedig a Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általá­nos Iskolája a IV. korcsoportos országos elődöntőben éppen a szolnoki Szegő Gábor Általános Iskola legénységének testén ke­resztül harcolta ki az országos döntős szereplés lehetőségét, a tiszaligeti Tiszavirág Aránéban. A sorsolás úgy hozta, hogy a négyes mezőnyből kiemel­kedő két csapat már az elő­döntőben összekerült, és a mostani házigazda mindé­képpen vissza akart vágni a két éve, még a III. korcsoport­ban, a sorozat hasonló fázisá­ban elszenvedett nyíregyházi vereségért. Ez azonban nem sikerült, mert az apáczaisok - élükön a 49 pontig jutott Mokánszki Mátéval - a lehe­tő legkisebb különbséggel, 75-74-re nyertek. Az országos fináléért azon­ban még le kellett győzni a másik ágon győztes buda­pesti Megyeri Úti Általános Iskolát, ami nem is okozott problémát, így Vajda Tamás tanítványai két év után is­mét ott lesznek az ország nyolc legjobb csapata között, a debreceni diákolimpiái fi­náléban. Ugyanezt nem sike­rült kiharcolnia a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Ál­talános Iskola és Diákotthon Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézmé­nyének, amely a szerencsi országos elődöntőben a má­sodik helyezést kaparintotta meg a házigazda mögött, így nem lesz két szabolcsi csapat a döntőben. km-bt Kosárlabda: Diákolimpia IV. korcsoportos országos elődöntő, fiú, Szolnok. Elődöntő: Apáczai-Szolnoki Szegő 75-74, Döntő: Apáczai-Budapesti Megyeri úti 61-54.___________________________________ Végeredmény: 1. Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola (Bállá Dénes, Balogh Bálint, Bíró Benedek, Bodnár Balázs, Bogár Tamás, Hengsperger István, Mészáros Attila, Mokánszki Máté, Nádasi Norman, Párkányi Péter, Sipos Timót, Soós Máté, testnevelő-edző: Vajda Tamás), 2. Budapesti Megyei Úti Általános Iskola, 3. Szolnoki Szegő Gábor Általános Iskola, 4. Békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola - az első helyezett az országos döntőbe jutott. A szolnoki országos elődöntő megnyerésével jutottak a nyolcas fináléba az apáczaisok fotó: bodnár tibor Grózfnger Zsolt az új külsőt kapott Nissannal (elől) győzelemmel kezdte a szezont FOTÓ: DRIFTING.HU Grózi parádésan rajtolt Az ifjú apuka a pünkös­di Oláh-Gumi Fesztivá­lon is szeretne dobogó­ra állni. autósport. Az előjelek nem voltak valami biztatóak, aztán minden sínre került. Jöttek tá­mogatók, amire nagy szüksé­gük van a technikai sportágak versenyzőinek, így az idei baj­noki nyitányon rajthoz tudott állni Grózinger Zsolt. A remek mátészalkai pilóta a driftbaj- nokság szlovákiai nyitányán címvédőhöz méltó teljesít­ménnyel végzett az élen. A bajnok skalpjára vadásznak- Valóban, az esztendő kez­detén még kétséges volt az idei szereplésem, de aztán minden jól alakult - kezdte a beszélgetést Grózinger Zsolt.- A szlovákiai versenyen igen erős, majd Európa-baj- noki szintű volt a mezőny, fel kellett kötni a gatyát. Az autó új külsőt kapott, a motor pedig egy kis pluszerőt. Sike­rült is a verseny, a srácok jól dolgoztak, a Nissan rendben volt, és nagyon örülök annak, hogy győzelemmel indítot­tam a szezont. Grózinak és a profi bajnok­ság többi pilótájának nem sok ideje maradt a felkészülésre, hiszen pünkösdkor a má- riapócsi RabócsiRingen foly­tatódik a pontvadászat. Gró­zinger Zsolt már megszokta, hogy a mezőny valamennyi tagja az ő skalpjára vadászik, ami természetes is, hiszen mindenki szeretné elgyőzni a bajnokot.- Igaz a pontos nevezési listát még nem ismerem, rivá­lisból nem lesz hiány - kezdte válaszát a felvetésre a piló­ta. - Egyébként is számomra minden ellenfél rivális, akik ellen nem száz, hanem száz­tíz százalékkal kell verse­nyezni. Most is így lesz. A máriapócsi Oláh-Gumi Fesztiválon nem csak a drif- tesek, a ralikrosszozók is baj­noki pontokért fognak ver­senyezni, amolyan kettő az egyben rendezvény lesz. A nézőknek remek program lesz- A nézőknek minden bi­zonnyal remek szórakozást ad majd az, hogy két szakág legjobbjai fognak küzdeni. Nekünk a futamok elején a por okozhat gondot, bár a szervezők bizonyára mindent megtesznek a megfelelő mi­nőségű pályáért. Nincs ezzel gond, azért vagyunk profik, hogy ezt is megoldjuk. Nem száz, ha­nem száztíz százalékkal kell verse­nyezni. GRÓZINGER ZSOLT Górzinger Zsolt az utóbbi időben a korábbinál keveseb­bet aludt. Az ok egy tündéri baba, hiszen bővült a család, megszületett a pici Maja. A nagy öröm mellett eltörpül az üröm, hogy alig több mint két hónapja kevesebb idő jut az alvásra. Grózi profi, ezt is megoldja, és pünkösd hétfőjén a ver­seny utolsó párviadalán ott szeretne lenni, ami legalább ezüstöt jelentene számára. MÁN LÁSZLÓ laszlo.man@kelet.hu Ne feledje! &!&***} iBaaíSí »/ mmm I HIRDETÉS Az Oláh-Gumi fesztivál menetrendje Május 25., szombat 8.40-9.50: Szabadedzés_____________OT 9-TL30:3. Előfutam____________OB, OAV 10-1645: Street és sémi pro edzés, street verseny D 10-1230:1. Előfutam OAV, OB 12-1530: Elődöntők OB 13-1530:2. Előfutam OAV, OB Döntők OB, OAV 17-1740:1. Szabadedzés OAV 3 5: Sémi pro és pro edzés, kvalifikációk D 16 Sémi pro és pro döntők D Május 25.,hétfő D-Drift 8-8.30: Melegítő edzés OB CB Ralikrossz országos bajnokság 8-840: Szabadedzés OAV 830-8.45: Melegítő edzés OAV OAV: Ralikossz országos amatőr sorozat Látványos bemutatókra van kilá­tás FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Bajnoki címekért mediballoznak MEDIBALL. Szombaton he­tedik alkalommal rendezik meg Nyíregyházán a Medi- Ball Országos Bajnokságot. A sportág egyre népszerűbb, a közelmúltban szabolcsi ver­senyzők Kínában is sikeresen szerepeltek, és tartottak be­mutatót. A bujtosi csarnokban több kategóriában indulhatnak a bajnokság résztvevői, így ter­mészetesen a nyíregyháziak is. Lesz egyéni és csapat for­magyakorlat, egyéni és páros küzdelem, valamint kreatív­bemutató. KM • http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. Agip üzemeanyag-utalványt nyerhet A mai mondatré: „2014 óta autózhatnak a Nyíregyházát nyugatról elkerülő..." Nyerjen a Kelettel! REAL TEAM CSALÁDI NAP A GÄLfÄMERKOZES t Asociación de Ex-Jugadores Realmadrid Legends Debreceni bemutatómérkőzés Stadion Debrecen SÉ>éÍD lilMEüfr All Stars Szeretettel meghívjuk Önöket a REAL TEAM CSALÁDI NAPRA, melyet 2015. május 30-án (szombaton) rendeznek meg Debrecenben a Nagy­erdei Stadionban. 3 db két fő részére szóló belépőjegyet sorsolunk ki azon olvasóink között, akik ezt a szelvényt - a jó választ megjelölve - eljuttatják május 27-én 12 óráig a Kelet szerkesztőségébe (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). A borítékra Írják rá: „Real Team Családi Nap”! A nyertesek nevét a május 28-i lapszámunkban közöljük. A gálamérkőzésen melyik csapat lesz az ellenfele a DVSC All Stars játékosainak? Real Madrid Q Juventus Q Manchester United Q J, Név*: Cím*: Tel.* E-mail cím: Hűségkártya száma*: •k ' A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! A játékban csak a Kelet-Magyarország Q 0 |f Cl CT előfizetői vehetnek részt! A szelvény kitöltésével a résztvevő hozzájárulását adja a a adatainak felhasználásához kizárólag a Kelet-Magyarország adatbázisa részére! www.kelet.hu

Next

/
Thumbnails
Contents