Kelet Magyarország, 2015. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-04 / 53. szám
2015. MÁRCIUS 4., SZERDA múltat, a jelent, a jövőt A megújult klenódiumokat már használta is Bodnár-Enyedi Éva tisztele- tes asszony a böjt alkalmából tartott úrvacsorán fotó: az egyházközség ópályi. Egy régi álma vált valóra az Ópáiyi Református Egyházközség tagjainak. Hosszú évek elmondott imádságai után a gyülekezet tulajdonában lévő klenódiumok - úrvacsorái és keresztelési edények, kelyhek - teljesen megújultak, megszépültek a MetalArt Nemesfémipari Zrt. munkatársainak köszönhetően.- Ezek a tárgyak azon felül, hogy használati eszközök, összekapcsolnak bennünket a múltunkkal, és utat is mutatnak a jövő felé. A gyűjtemény legidősebb darabja például 1740-ből való, a Szo- dorai család hagyatéka, s 275 év hitéletét foglalja magába - nyilatkozta lapunknak Bodnár-Enyedi Zsolt, az Ópályi Református Egyházközség lelkipásztora. - Hitvalló őseink nemcsak a tárgyakat óvták meg számunkra, hanem azt az evangéliumi hitet is, amely Jézus Krisztushoz kapcsol bennünket. Ennek, a történelmi viharokat, vallási üldözéseket kiálló hitnek jelképei a felújításon átesett klenódiumok. Hálával gondolunk elődeink hitére, és példájukat látva mi is arra törekszünk, hogy a jövő nemzedékével megismertessük a Jézus Krisztusban kapott kegyelem erejét. km A diákokat és az iskolát segítik majd a bálozók búj. A diákokat és a Buji Iskolásokért Alapítványt támogatja majd annak a jótékonysági bálnak a bevétele, amelyet március 7-én 19 órától rendeznek meg a buji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. A már hagyománynak számító mulatságból az oktatási intézménynek is haszna származik, hiszen a támogatás révén megújulhatnak a padok és a sötétítő függönyök, valamint új játékok és sporteszközök színesíthetik a nebulók mindennapi életét. Ilku Jánosné, az iskola titkára arról tájékoztatta lapunkat, hogy ebből az összegből a tanév végén nemcsak a kitűnő tanulókat jutalmazzák meg, hanem azokat a szorgalmas diákokat is, akik a legtöbbet javítottak a félévi érdemjegyeiken. A rendezvényen a jókedvről a Hangulat Trió gondoskodik. KM A fiúk ágakkal csapkodták meg a lányokat a népszokás szerint fotó: óvoda Fontos a hagyományok ápolása az óvodában kemecse. A farsang elmúltával a mulatságok, a bálok befejeződnek, s kezdődik a húsvé- tig tartó nagyböjt ideje. Hangos zenebonával és verseléssel, valamint kisze- bábégetéssel űzték el a telet nemrégiben Kemecsén a Hét- színvirág Óvoda Napocska csoportjának kis óvodásai is. Az óvoda pedagógusai szeretnék, ha a gyermekeknek a népszokások nemcsak egy elnevezést jelentenének, hanem ismernék a mögötte álló hiedelmeket is. A Napocska csoport apróságai és dolgozói közösen elkészítették a csúf kiszebábot, hogy aztán a farsangi időszak utolsó napján énekükkel, hangszereikkel kivonulva az óvoda udvarára, hangos zenebona kíséretében jelképesen elégessék a boszorkát, ami a rosszat, betegséget jelképezi, s egy kis karneváli hangulatot varázsoljanak Kemecsére.- A hangos zenebona kicsalogatta a csoportokat az udvarra, örültek a régi hagyomány újraéledésének. Tradícióink feltámasztása fontos feladatunk - tájékoztatták lapunkat Juhász Jánosné és Váczi Zsuzsanna óvodapedagógusok. - A máglyát kör- beállva, télűző, tavaszváró versek, dalok kíséretében vetettük máglyára a kiszebábot, és annak elhamvadásig daloltunk, verseltünk közösen. Ezután a fiúcskák sorfalat álltak, s kezükben ággal jelképesen megütögették a lányok szoknyáját, s közben hangosan kántálták, hogy a lányok hamar menjenek férjhez. km Új ülnököket választanak Nem hivatásos bíró lehet az, aki cselekvő- képes, nincs gondnokság alatt, büntetlen előéletű. Az új ülnökök választását március 7. és április 30. között kell megtartani NYÍREGYHÁZA. Bár a tárgyalásokon a bíró hirdeti ki az ítéletet, a döntéshozatalban nem hivatásos bírák, úgynevezett ülnökök is részt vesznek. A 2011. évben a helyi önkormányzatok által megválasztott bírósági ülnökök megbízatása éppen ebben az évben jár le, ezért a köztársasági elnök új ülnökválasztást írt ki, amit március 7. és április 30. között kell megtartani szerte az országban. Önkormányzatok döntenek Baloghné Kássa Zitát, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal főosztályvezetőjét kértük arra, foglalja össze az ülnökválasztással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.- A törvényszék, valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróság ülnökeit - többek között - a megyei önkormányzat, valamint a megyei jogú város közgyűlése, a járásbíróság ülnökeit a bíróság székhelye szerint illetékes helyi önkormányzat képviselő-tes- tülete választja meg.- Az ülnököket a bíróság Az ülnököket állampolgárok, helyi önkormányzatok, egyesületek jelölhetik. BALOGHNÉ KÁSSA ZITA. illetékességi területén lakóhellyel és választójoggal rendelkező nagykorú magyar állampolgárok, a bíróság illetékességi területén működő helyi önkormányzatok és az egyesületek - kivéve a pártokat - jelölik. Tantestületek ajánlják- A fiatalkorúak büntetőügyében eljáró bíróság pedagógus ülnökeit a bíróság illeTájékoztatók Az ülnökök jogaira és kötelezettségeire vonatkozó részletes tájékoztató, a bírósági ülnökké jelölés, valamint a bírósági ülnökké jelölés elfogadásáról szóló nyilatkozat formanyomtatványa a www.szszbmo.hu honlapról kinyomtatható, vagy a Megyei Önkormányzati Hivatal Önkormányzati és Pályázatkezelő Osztályán (Megyeháza, Nyíregyháza, Hősök tere 5.) átvehető. tékességi területén működő alapfokú és középfokú nevelési-oktatási intézmények tantestületei ajánlhatják, a közigazgatási és munkaügyi bíróság ülnökeit elsősorban a munkavállalók és munkaadók érdekképviseleti szervei jelölik a jogszabályok előírásai szerint - mondta a főosz- A törvényszék, valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróság ülnökeire a jelöléseket 2015. március 23-áig lehet benyújtani a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal Önkormányzati és Pályázat- kezelő Osztályára címezve, a bírósági ülnökké jelölésről és a jelölés elfogadásáról szóILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN tályvezető, majd így folytatta a tájékoztatást:- Ülnöknek az a harmincadik életévét betöltött magyar állampolgár választható meg, aki nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság alatt, továbbá büntetlen előéletű, és nincs eltiltva a közügyektől sem. km ló nyilatkozatot tartalmazó nyomtatványon.- Aki elfogadja a jelölést, hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal kell igazolnia büntetlen előéletét. Az ülnököt ülnöki működésének időtartamára távolléti díj vagy tiszteletdíj illeti meg - tette hozzá befejezésül Baloghné Kássa Zita főosztályvezető. Erkölcsi bizonyítvánnyal Emlékezés Holló Lászlóra TISZADADA. „Múzsák és modellek, avagy a nő Holló László művészetében” címmel nyílik kiállítás a tiszadadai tájházban március 5-én, csütörtökön ll órakor a 2015. évi Névadó hete rendezvény keretében. A kiállítást dr. Cservenyák László PhD., a Szatmári Múzeum - Holló László-díjas - igazgatója nyitja meg. Az ünnepi eseményt az általános iskola 6. osztályos tanulóinak műsora színesíti. A kiállítás megnyitása előtt koszorúzási ünnepség lesz a Holló László Általános Iskola díszparkjában, a művész mellszobránál. Az ünnepi események délután körzeti, iskolai rajzversennyel folytatódnak - tájékoztatta lapunkat ifj. Kovács Géza, a gyűjtemény kurátora. km f Templomban Húsz lipcsei diák élvezi hétfőtől a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium vendégszeretetét. A fiatalok megismerkedtek a várossal is. FOTÓ: SIPEKI PÉTER ®OBA BIZTOS BETÉT, BIZTOS KIVÉT. KÖZLEMÉNY Az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. betéteseinek kártalanításáról A Magyar Nemzeti Bank H-JÉ-I-46/2015. sz. határozatában az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. (székhelye: 3525 Miskolc, Dózsa György út 12.) tevékenységi engedélyét visszavonta. Ennek következtében a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. CCXXXVII. törvény (Hpt.) alapján az ÓBA 2015. március 4-én megkezdi és 20 munkanapon belül befejezi a betétesek részére a kártalanítás kifizetését. Kártalanítási összeg Az említett törvény alapján az ÓBA a névre szóló betét- és 2015. március 3-ig számított kamatköveteléseket személyenként legfeljebb 100 000 eurónak megfelelő 30 461 000 forintösszegig fizeti ki. Az átváltás a 2015. március 3-ai MNB devizaárfolyamon történik. A kártalanítási igényt nem kell bejelenteni! A kifizetés alapját a bank nyilvántartásában lévő személyes (név, lakcím stb.), illetve céges adatok, valamint a betét(ek)re vonatkozó adatok jelentik. Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÓBA a kártalanítással kapcsolatos értesítését a betétes banki nyilvántartásban lévő állandó lakcímére és nem az ott megadott más címre küldi! A lakcímváltozás bejelentése - a személyazonosság igazolása mellett - csak az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. fiókjában tehető meg. Kifizetési elszámolás Az ÓBA a kártalanítás összegéről minden esetben részletes kifizetési elszámolást készít, melyet a betét tulajdonosa részére levélben küld meg. Kifizetés módjai Magánszemélyek részére ■ 2,5 millió forint kártalanítási összegig postai kifizetési utalvánnyal (ezen belül 100 ezer forintig készpénzben postai kézbesítő útján). ■ 2,5 millió és 5 millió forint kártalanítási összeg között ÓBA Betétbiztosítási kártyával. A kártya kizárólag a kártalanítás összegének felvételére alkalmas, vásárlásra nem! A betétes postai úton kapja meg előbb a kártya használatához szükséges PIN-kódot, majd a kártyát tartalmazó levelet, végül tértivevényes levélben a kifizetési elszámolást. A kártyát tartalmazó levélben a kártyahasználathoz szükséges minden tudnivaló szerepel. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kártya használatához mind a három fenti levél (PIN-kód, kártya, kifizetési elszámolás) átvétele szükséges! A kártyával felveheti az összeget az OTP Bank bankjegykiadó automatáinál (napi limit maximálisan 800 ezer forint), vagy egy összegben az OTP fiókjaiban és a postahivatalokban. Ez utóbbi esetben két nappal korábban jeleznie szükséges az OTP fiók, illetve az adott posta által megjelölt, nagyösszegű készpénzfelvételnek minősülő felvétel szándékát. ■ 5 millió forintot meghaladó kártalanítás felvétele, illetve az arról való rendelkezés személyesen a kijelölt takarékszövetkezeti fiókban történik. Az ÓBA a kifizetési elszámoláshoz mellékelt levélben részletesen tájékoztatja a betét tulajdonosát a kártalanítási összeg felvételével kapcsolatos tennivalókról, valamint a kifizetést teljesítő takarékszövetkezeti fiókról. Jogi személyek részére ■ Összeghatártól függetlenül a jogi személyek, egyéb szervezetek és az egyéni vállalkozók - a kifizetési elszámolás és a tájékoztató postai átvételét követően - a kifizetési elszámolásban megjelölt takarékszövetkezeti fiókban vehetik fel a kártalanítás összegét. Készpénzbiztonsági okokból javasoljuk, hogy a kártalanítási összeget az adott fiókban helyezze el, vagy utalja át bármely magyarországi hitelintézetnél vezetett bankszámlára. Nyomatékosan felhívjuk ügyfeleink figyelmét arra, hogy nagy összegű készpénz tartása biztonsági kockázatot jelenthet, ezért körültekintően járjanak el! Ha a betét tulajdonosa, aki a kártalanításra jogosult személy, időközben elhalálozott és azt az örökösök a banknál még nem jelentették be, egyeztetés céljából hívják fel az ÓBA 06 (40) 918-918-as helyi tarifájú ügyfélszolgálati telefonszámát. Gyámhatósági betét esetén kéijük, hogy a gyám/gondnok szintén hívja a fenti telefonszámot. A kártalanítás során nem kerül kifizetésre a lejárt tartozás miatt a bank által beszámított összeg. A kártalanításokra is vonatkoznak a hatályos adójogszabályok, így a kifizetett kamat után az ÓBA kamatadót és egészségügyi hozzájárulást köteles levonni. A 30 461 000 forintot meghaladó vagy az ÓBA által nem biztosított (lásd Hpt. 213. §) betétkövetelésre vonatkozóan hitelezői igénybejelentést lehet tenni a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-nél (tájékoztatás: http://www.psfh.hu/; telefon: 06 (1) 321-0116). További információ az ÓBA honlapján (www.oba.hu), valamint a 06 (40) 918-918-as ÓBA ügyfélszolgálati telefonszámon és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. fiókjaiban kérhető. Országos Betétbiztosítási Alap Budapest, 2015. március R a HIRDETÉS