Kelet-Magyarország, 2015. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-09 / 33. szám

2015. FEBRUÁR 9.. HÉTFŐ Háttér 3 Virágoskert a házasság Ápolni, gondozni kell folyamatosan, és akkor sok öröme lesz benne az embernek. nyíregyháza, rakamaz. Feb­ruár 8. és 15. között rendezik meg a házasság hetét, hogy felhívják a figyelmet a házas­ságok tudatos gondozására, s hogy az egymás iránti hűség milyen megtartó erő lehet. Lelki, szellemi, testi közösség A Rakamazon élő Szabó Pál református lelkészt és felesé­gét, Szabóné Kovács Mártát kérdeztük arról, hogyan vi­szonyul az egyház a házas­ság intézményéhez, illetve hogyan értékeli a házasság hetét.- Úgy is tekinthetünk a há­zasságra, mint Isten egy kü­lönleges tervére. Egy férfi és nő teljes lelki-szellemi-testi közösséget vállal, amiben igazán ki tudnak teljesedni. A házasság egymást gazda­A házasság egymást gazdagító életközösség gító életközösség. Megta­nulhatjuk, hogyan lesz az „én”-ből „mi”, ehhez viszont kölcsönösen áldozatokat is kell hozni. Saját szavaimmal azt mondanám, hogy Isten a A házasságkötések száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében házasságot ajándékként adja az ember számára. Mint min­den ajándékkal, ezzel is lehet jól és rosszul élni. A házasság hete mozgalommal az egy­házak és a civil szervezetek próbálják felhívni a figyel­met, hogy mekkora érték van a házasságban és hogyan le­ILLUSZTRÁCIÓ: THINKSTOCK hét jól megélni a házasságot. Ezen a héten a pozitív példák, emberi történetek kerülnek a figyelem középpontjába. Aki Isten jelenlétével is számol a házasságán belül, az olyan erőforrásra talál, ami minden élethelyzetben segíthet. KM-MJ Elfogadni és megőrizni Kíváncsiak voltunk arra is, mit jelent a számukra a házasság?- Másfél éve vagyunk há­zasok. A házasság olyan kö­telék, ami egyre erősebbé válik. Igyekeztünk tudatosan készülni már jegyességünk alatt, tapasztalt lelkészekkel beszélgettünk, milyen is a há­zasság - folytatta Szabó Pál. - Nem működik magától, so­kat kell tanulni, alkalmazkod­ni, de megéri. Kicsit olyan, mint egy kert. Ápolni, gon­dozni kell folyamatosan, és akkor sok öröme lesz az em­bernek.- Nekünk sem könnyű ez. Tudatosan oda kell figyelni, hogy ne csak az előttünk álló feladatokról beszéljünk, ha­nem legyen olyan minőségi idő, amit egymásra szánunk. Nem a magunk képére szeret­nénk formálni a másikat, ha­nem elfogadni és megőrizni. Sok örömünk van a házassá­gunkban. A szeretet és a tisztelet a titok nyitja Voltak nehézségek, de tudják, sokkal bol­dogabbak, mint sok gazdag ember. NYÍREGYHÁZA. - Ötven? Jaj, de­hogy, mindjárt hatvan - ne­veti el magát Gyuri bácsi, és mosolyog Éva néni is, amikor azt próbálom megsaccolni, hogy hány éve házasok. Ne­héz helyzetben vagyok, mert egyikükön sem látszik a ko­ruk, senki meg nem mondaná, hogy Marinka György 83 éves, így nincs, aki arra tippelne: Elviseljük egymás sze­szélyeit és soha nem feküdtünk le haraggal. MARINKA GYÖRGYNÉ csaknem 60 éve fogadott örök hűséget Évikének.- Csodaszép lány volt, há­rom év katonaság után szerel­tem le, egy évig udvaroltam, majd 1956. november 17- én volt az es­küvőnk - ele­veníti fel a múltat a családfő és közben szeretettel­jes pillantásokkal figyeli fele­ségét, aki csak annyit tesz hoz­zá: az egy felejthetetlen nap. Egyetlen pillana­tig nem gon­dolkodnak, egyszerre mondják ki a hosszú házas­ság titkát: szeretet és tisz­telet. Közel hatvan éve még mindig figyelnek egymásra fotó: racskó tibor- Mi mindig mindent meg­beszélünk, figyelünk a má­sikra, fontos és számít a véleménye - toldják meg a felsorolást. - Nem szabad mindent komolyan venni - hangsúlyozza Gyuri bácsi és persze elismeri: szegény családba születtek, voltak ne­hézségek, de tudják, sokkal boldogabbak, mint sok gaz­dag ember.- Elviseljük egymás szeszé­lyeit és soha nem feküdtünk le haraggal - teszi hozzá Éva néni és büszkén mesél Ildikóról, a lányukról és Gyuriról, a fiuk­ról, valamint a két unokáról. Ha semmit, egyetlen szót sem mondtak volna, akkor is mindenki értené az ő hosszú házasságuk titkát: benne van minden szempillantásukban, ahogy egymásra néznek. KM-BM Megkérdeztük: Ön szerint mi a jó házasság, a tartós kapcsolat alapja? Nézőpont Kiss László Simicska, a szókimondó Simicska mint téma sajnos kikerülhetetlen, ha most valaki jegyzetet szeretne írni itthon, mert azért az még nem fordult elő eddig Magyarországon, hogy egy párt erős háttérembere le.... i a saját harcostársát, vezetőjét. Ellentétben sokakkal, én ennek azért olyan nagy jelentőséget nem tulajdonítok, főleg ha azok szemszögéből nézem, akik eddig sem voltak és ezután sem lesznek részesei azoknak a bizniszeknek, amelyen össze- ugrottak most ott fenn, a magasban. És hát azt hiszem, ez az elsöprő többség. Engem sokkal inkább az izgat, hogy a Simicska agyát állító­lag végképp eldurrantó reklám- avagy médiaadó ügyben mi lesz a további fejlemény. Hogy képben legyen mindenki: arról van szó, hogy az egész médiára kivetett, de azért alapvetően igazán az RTL Klubot sújtó adót az odanyilatkozó vezető­ink szerint állítólag megváltoz­tatnák. Az is kiderült, hogy az RTL-lel tárgyaltak a háttérben - bár tagadva, hogy az adóról -, és mindenki úgy véli, a tárgya­lássorozat vége az lesz, hogy szétterítik az adót: azaz az RTL jóval kevesebbet fog fizetni, a többi médium meg jóval többet, beleértve a kicsiket is. Mert azt is mondották, hogy a tervezett éves összadóbevételből nem akarnak engedni. Nos, tegyük fel, tényleg megegyeztek a háttérben, az RTL megmenekül egy halom pénz befizetésétől, de vajon mi lesz a híradójukkal? Azt is tudja mindenki, aki televíziót néz, hogy mióta az RTL-re kinyomták a brutál adótételt, a híradójuk bekeményített. Vagyis hát azért attól még nagyon messze vannak, hogy kifejezetten kemények lennének, leleplezőek, vagy ilyesmi, inkább azt mondanám, csináltak egy valóban kritikus, nem szívbajos, közéleti híradót. Mondjuk nem ártott volna a kormány és Fidesz ügyei mellett mások, mondjuk az ellenzék viselt dolgaiban is ugyanilyen intenzíven kotorászni, hitelesebb lett volna a dolog, de mégis üdítő volt a bugyuta kertévés híradók után ilyesmiket látni. És most mi lesz? Vajon hogyan lehet erről az irányról finoman lefordulni, visszamász­ni a csőből, szépen fordítani a köpönyegen? Persze csak ha va­lóban az volt az egyezség lényege: az RTL visszavesz az eddigi élből, cserébe a kisebb adóért. Es jönnek majd a reklámadó előtti időkből ismert kétfejű boíjús, meg falusi leszűrés színes, senkinek sem ártó híradók. Tagadják, hogy erről lenne szó, de ezt kissé gyengíti, hogy amíg nem volt reklámadó miatt hábo­rúság, az RTL hát nem nagyon vitézkedett, mint a közügyek bátor képviselője. Valahogy csak a pénztárcájukba való mély belenyúlás hozta meg a harci kedvet. Ha mégis az valósulna meg, hogy a számlát kifizettetik az összes hazai médiummal, szétterítve az adóterhet, amit eddig az RTL kapott a nyakába, cserébe egy szolidabb híradóért, ez lenne csak a sajtószabadság igazi Waterlooja. Azt üzenné, hogy van az a pénz, amiért még az RTL is meghajlik, és még az sem számít, hogy ezzel a teljes magyar sajtót hazavágja, hiszen úgy sem számítunk, olyan kis ország ez az EU peremén, mindig csak a baj van velünk. Szerencsére mindezt egyelőre csak abszolút feltételes, találgatás módban írhatom, hiszen nem tudjuk, mi lesz - sem az adóval, sem az RTL-lel, sem azzal, ha van adóváltozás vajh változik-e a híradó. De engedtessék meg, hogy azt mondjam, ez az igazi ügy a sajtószabadság szempont­jából, és nem az, hogy Simicska kimondta, hogy g....i. laszlo.kiss@eszak.hu Kelet kvíz A falu neve először II. András király egyik adománylevelében (1231) szere­pel Chaslou néven. Melyik ez a település? a) Hermánszeg b) Császló c) Rozsályd) Jánkmajtis A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Engem sokkal in­kább az izgat, hogy a (...) reklám- avagy médiaadó ügyben mi lesz a további fejlemény. SOMFAI SZANDRA: LEIDLI LORETTA: NAGY ATTILA: A lé­keli valami, ami meg- Fontos, hogy legyen jó nyeg, hogy megértsék fog a másikban. humora. egymást a felek. FARAGÓ-FLASKAY KONDRAI ILONA: A NAGY CINTIA: A biza­EDIT: A kommunikáció szeretet, a harmónia és lom, az őszinteség és a és az együtt töltött idő. a biztos anyagi háttér, szeretet.- Először is szükség van vala­mire, ami megfog a másikban az első találkozáskor- ez való­színűleg a külseje lesz. Aztán az őszinteség, a bizalom és a megértés ahhoz kell, hogy együtt is maradjanak a pá­rok - válaszolta kérdésünkre Somfai Szandra. Leidli Loretta egyetértett barátnőjével, s hozzátette: az sem elhanya­golható szempont, ha tudnak egymással jókat beszélgetni, továbbá fontos, hogy a másik­nak legyen jó a humora és ne tartsa rövid pórázon a párját.- A lényeg az, hogy megértsék egymást az emberek és bízza­nak a másikban, mert ha ezek nincsenek meg, akkor nem működik a kapcsolat. Emel­lett el kell fogadni a párunkat olyannak, amilyen - vélte a nyíregyházi Nagy Attila. Fara- gó-Flaskay Edit szerint a sokat hangoztatott belső értékek mellett a kommunikáció is nagyon fontos. - Legyen tar­talmas az együtt eltöltött idő - fűzte hozzá. - A jó kapcso­lat, házasság titkai a szeretet, a boldogság, a harmónia és a család, ha ez megvan, akkor szinte semmi nem szakíthat­ja szét az embereket. Persze, az a biztos anyagi háttér sem árthat - mondta a nyíregyhá­zi Kondrai Ilona. - A három fő összetevő a bizalom, az őszin­teség és a szerelem - foglalta össze a lényeget röviden Nagy Cintia. km-csa ■ Faust a Kodályban A Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Cantemus férfikórus Nyíregyházán, a Kodály-iskolában mutatta be szombaton Liszt: Faust című szimfóniáját. fotó: pusztai Sándor KEHI

Next

/
Thumbnails
Contents