Kelet-Magyarország, 2015. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-09 / 33. szám

2015. FEBRUÁR 9„ HÉTFŐ 8 Multimédia KELET Nem kell sokat várnunk a hivatalos Jobs-mozira Biztonságosabb internet: nem csak az év egy napján Máshogy is védekezhetünk a virtuális támadások ellen Néhány hete kezdték forgatni a filmet, de még az év vége előtt bemutatják. multimédia. Már hetekkel ez­előtt kiszivárgott néhány kép, amely bizonyítja, hogy Steve Jobs garázsában elkezdték forgatni a róla készülő hiva­talos filmet, most pedig az is kiderült, hogy mikortól lesz látható a mozikban. Azt hi­hetnénk, hogy 2016-ig vár­ni kell vele, de a helyzet az, hogy még az idén karácso­nyig sem, ugyanis október 9-én, halálának negyedik év­fordulója után négy nappal lesz az amerikai bemutató. A film három harmincperces Az AIDS és a szifilisz gyors kimutatására alkalmas olcsó okostelefon-kiegészítőt fejlesztettek ki amerikai és ruandai kuta­tók. A kicsi és könnyű, kevés energiával működó' készülék egy csepp, ujjból vett vérből negyedóra alatt kimutatja, hogy megfertőződött-e a páciens e betegsé­gek valamelyikével - tudatta az origo.hu. Ez az első olyan mobil eszköz, amely elvégez egy komplex laboratóriumi vérvizsgálatot - közölték a minilabort kifejlesztő mérnökök a Science Transla­tional Medicine című szaklapban. A kütyü mindössze 34 dollárba, azaz részre oszlik, amelyekben egy-egy fontos esemény előtt mutatják be Steve Jobsot. A forgatókönyvet Aaron Sorkin írta, a rendező Danny Boyle, a címszerepet pedig hosszú huzavona után végül Michael Fassbender vállalta el. Steven Paul Jobs az Apple elnöke, korábbi vezérigazga­tója, az informatikai és a szó­rakoztatóipar ismert alakja. Sokan tartják a számítástech-, nika egyik úttörőjének. Jobs irányítása alatt fejlesztette ki az Apple Computer a cég egyik fő termékét, az App­le Macintosh számítógépet, valamint az iPod médialeját­szót, az iPhone okostelefont és az iPad táblagépet. ÉKN 9200 forintba kerül, szemben a hagyo­mányos laboratóriumi diagnosztikai rendszer 18 ezer dolláros (közel ötmillió forintos) árával. A kiegészítőt egész­ségügyi dolgozók nemrég próbálták ki Ruandában, ahol 96 páciens, többségé­ben rizikócsoportba tartozó nők ujjából vett vért elemeztek vele. A tesztered­mények 15 percen belül megjelentek az okostelefon képernyőjén, és majdnem ugyanolyan pontosak voltak, mint az általánosan használt EUSA-teszt, amelynek eredményére több órát is várni kell. Az akció célja, hogy elő­segítse az online tech­nológiák felelősségtel­jesebb használatát a fiatalok körében. multimédia. A Biztonságosabb internet napot a világ több mint százhetven országában ünnepelik (az idén február tó­én), funkciója, hogy felhívja a figyelmet az internetbizton­sággal kapcsolatos kérdések­re. Az eBiztonság Minősítés program lényege, hogy az | iskolák könnyen lépést tart­hassanak a biztonsági alap­elvekkel, értékelhessék saját intézményük infrastruktúrá­ját, irányelveit és gyakorlatát. Hogyan működik? Gyerekként, felnőttként, di­ákként, szülőként vagy pe­dagógusként közös felelőssé­günk, hogy mire és hogyan I használjuk az internetet, milyen virtuális környezetet teremtünk magunk körül. A „jobb internet” sok mindent jelenthet, a világnap célja a pozitívumok előtérbe helye­zése a negatívumokkal szem­ben. De hogyan működhet ez a gyakorlatban? Első lépés­ként fel kell ismerni az online Ebben az évben Magyarorszá­gon az Educatio Digitális Pe­dagógiai Osztálya is csatlako- ! zik a Biztonságosabb internet napjának megünnepléséhez. Február 10-én minden peda­gógust és téma iránt érdek­lődőt várnak a szervezők az Educatio Társadalmi Szolgál­hírnév fontosságát, amelyet leginkább azzal vívhatunk ki, ahogyan a társainkkal szem­ben viselkedünk az online közösségben. A cél az olyan pozitív lehetőségek keresése, amely során alkotunk, értéket teremtünk és hasznos dolgo­kat osztunk meg egymással. A minket és társainkat érő negatívumok csökkenéséhez tató budapesti székhelyére a Szakmai nap a biztonságo­sabb internetért elnevezésű eseményre. Ennek jegyében azok a lehetőségek, eszközök mu­tatkoznak be, amelyekkel pedagógusok, oktatási in­tézmények teremthetnek leginkább azzal járulhatunk hozzá, hogy segítjük azokat, akik problémákba ütköztek az interneten, vagy éppen online zaklatás áldozataivá váltak. Digitális kultúrmisszió A pedagógusok egyik fontos feladata, hogy felruházzák tanulóikat a digitális írástu­biztonságos online környeze­tet; illetve amelyek segítsé­gével felelős és körültekintő internethasználatra tudják tanítani a tanulókat. Bemu­tatkozik a magyarországi ok­tatási intézmények számára is ingyenesen elérhető prog­ram, az eBiztonság Minősítés. ILLUSZTRÁCIÓK: THINKSTOCK dás képességével, azonban a technológia használatának is­merete önmagában nem elég. Szükség van arra, hogy olyan értékrendet és nézetet közve­títsenek, amellyel elősegítik a pozitív tartalmak megosztá­sát, valamint támogatják és segítik az online térben bajba jutott fiatalokat. A cél olyan készségek fej­lesztése, amelyekkel a tanu­lók megvédhetik saját ma­gukat a negatív hatásoktól, segítségükkel képesek lesz­nek felismerni a kockázato­kat, és ami még fontosabb, megtanulnak segítséget kérni veszély esetén. ÉKN Ö A rendezvényre a www. educatio.hu/proiektieink/ tamop311_2szakasz/esemeny- ek/esafety_szakmai_nap oldalon regisztrálhat. Michael Fassbender alakítja az Apple atyját a filmben fotó: internet Olcsó és gyors az új okos mlnilaboratórium Szakmai napra várják a pedagógusokat Kiváló fórum az ismerkedésre Megsokszorozza az egyedülállók esélyeit az internetes társkere­sés. multimédia. Kutatások szerint az online társkeresés legfőbb előnye, hogy naponta sokkal több emberrel léphetünk kap­csolatba, mint a hagyomá­nyos ismerkedés során. A leg­több társkereső a lehetőségek beszűkülését említette meg okként, amikor arról kérdez­ték őket, miért választottak online platformot azért, hogy megtalálják párjukat. További előnyként megem­lítették a rugalmasságot. Egy társkereső oldal éjjel-nappal az egyedülállók rendelke­zésére áll, így kiváló fórum lehet azok számára, akik munkájukból, életvitelükből kifolyólag kevés időt tudnak hagyományos ismerkedésre szentelni. Az, hogy ismerni lehet a másik fél érdeklődési körét, illetve hogy milyen kapcsola­tot keres, szintén előny - hisz így sokkal kisebb a csalódás, a konfliktus és az elutasítás esélye -, csakúgy, mint a fizi­kai távolságok megszűnése. A személyes találkozás pedig majd úgyis eldön­ti, hogy életre szóló kap­csolatra vagy csak egy-két kávé mellett átbeszélgetett órára számíthatunk. Hogy ide eljussunk, jóval egyszerűbb online társ­kereső oldalra fel­mennünk, mint a ha­gyományos módon próbálva meg megta­lálni az igazit. ékn * Internetes ismerkedés esetén kisebb a csalódás esélye Hangalapú hívással kecsegtet a WhatsApp MULTIMÉDIA. Korábban a WhatsApp androidos, most pedig az iOS-kliensén jelent meg egy új, hanghívások in­dítására utaló gomb - amely azonban egyelőre nem mű­ködik. Az erre vonatkozó kérdésekre ugyanakkor a Fa- cebook által birtokolt üzenet­küldő rendszer üzemeltetői elismerték, hogy szűk körben már tesztelik az új funkciót, ami remélhetőleg hamarosan mindenki számára elérhetővé válik - írja a geeks.hu.“ Bár a WhatsApp nem az első chatszolgáltatás, ami extra funkcióként a VoIP-hívásokat is felveszi a lehetőségek közé, a rendszer óriási népszerűsé­ge miatt mégis érdekes, hogy milyen hatása lehet a távköz­lési piacra. A WhatsApp ada­tai szerint ugyanis tavaly 700 millió aktív felhasználóval rendelkeztek, akik összesen 30 milliárd üzenetet továbbí­tottak - többet, mint a világ teljes SMS-forgalma, ami 20 milliárd. ÉKN Megbízhatatlan netes idézetek A citátumok rajongó­inak nagy része nem tudja, hiteles-e a for­rásmegjelölése. multimédia. A közösségi ol­dalak felhasználói szinte mindennap találkozhatnak megbízhatatlan forrásból származó idézetekkel. Nem­csak az adott nyelvet, az ere­deti szerzőt, de az olvasót is károsítják ezek a hiteltelen citátumok. Fiktív emberek, manipulált környezet képzi rajongók százait, akik azt sem tudják, hogy „kinek a tollá­ból” került ki az adott mon­dat. Fontos a szövegkörnyezet Miért fontos, hogy ki az idé­zet eredeti szerzője? Egy­szerű a válasz: a hitelesség miatt. Ez egyaránt fontos a szerzőnek és az olvasónak is. Tisztában kell lennünk azzal, hogy kitől származik az idé­zet. Vegyünk egy képzeletbeli példát: „Kitartok a végsőkig, és soha nem állok meg.” Te­gyük fel, hogy ezt az ismert tévés természetjáró Edward „Bear Grylls” Michael mond­ta az egyik expedíciója során. Nem mindegy, honnan van az általunk megosztott idézet ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET így ez egy pozitív jelentésű, mindenki számára iránymu­tató gondolat. De mi van abban az eset­ben, ha ezt egy rossz életű, le­csúszott alkoholista mondta? Mi van akkor, ha ez a gondolat egy bulvár mechanizmusnak köszönhetően csak egy hang­zatos kimetszés egy teljesen más szövegkörnyezetből? „Itt van előttem az utolsó italom, már nagyon részeg vagyok, de megiszom, mert én kitartok a végsőkig, és soha nem állok meg” - nem mindegy, igaz? A másik, igazán nem elha­nyagolható dolog a szerzői jog. Figyeljünk hát jobban a források hitelességére, ezáltal nehezebben csapnak be min­ket, és megtiszteljük a szerző munkáját is. PéterSándor H P*1 p* I Nyomtatott KELET előfizetése mellé a digitális kiadás csak 300FB m HvL ■■■■■■ I További információért Mvjon minket a+36-40-424-424-es telefonszámon, vagy ® ru**™cwt»rm«< MAGVAKOD szag újon emaflt az info<a)kelet.hu címre! www.kelet.hu/kombi JS HIRDETÉ!

Next

/
Thumbnails
Contents