Kelet-Magyarország, 2015. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-09 / 33. szám

2015. FEBRUÁR 9. HÉTFŐ Zoran Koszticsék (fehérben) jól játszottak a Senica ellen FOTÓ: RAN6ADO.HU/VÁGVÖL6YI BÄLINT Jó hangulatú szombat, eredményes vasárnap labdarúgás. Kellemes szom­batot zártak Belekben a Nyír­egyháza Spartacus focistái. Mátyus János együttesének tagjai könnyített programon vettek részt. Volt egy kis városnézés, csapatépítő játék, minden, ami oldja kissé az edzőtábo­rok monotonitását. Vasárnap aztán folytatódott a munka, délután pedig jött a harmadik edzőmeccs. Az ellenfél a szenicei FK Sevica volt. Szenice Szlová­kia nyugati részén, a nagy- szombati járásban található. A csapat a szlovák élvonal harmadik helyéről várhatja a bajnoki folytatást, a gárda pár éve az Európa-liga harmadik köréig jutott, ott a Salzburg verte ki. A törökországi edzőtábo­rozáson a mieink előtt a Voj- vodiával találkoztak és 2-0-ra kikaptak. Az erős csapat ellen óva­tosan kezdett a Szpari, jó negyedóra elteltével Pékár alig lőtt mellé. Jól játszottak a nyíregyháziak, Pékár ismét helyzetbe került ám emelé­sét hárította a Senica kapu­sa. Aztán pár perccel később már tehetetlen volt a szlovák cerberus, Arziani gólpasszát Halenár közelről értékesítet­te. Szünet után is a Spartacus kezében volt a mérkőzés. A védelem jól működött, igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani a szlovákok. Seydi előtt viszont két nagy lehe­tőség is adódqtt, ám előbb a kapus védett bravúrral, majd pontatlan volt a Szpari csatára. A játék képe alapján jól formá­lódik a nyíregyházi együttes. Hétfőn két edzés lesz, ked­den pedig jön a beleki záró­meccs a lett Spartaks Jurmala ellen. km-ml Jegyzőkönyv Marso-Nyíregyháza KK-Atomerőmü SE 66-77(17-30,12-19,17-9,20-19) Bujtosi csarnok, 400 néző, v.: Földházi, Pozsonyi, Menyhárt.____________________________________ NYKK: Savic 6, Taylor 8, Nagy K. 5/3, Kolarics 8, Hu|- durovic 25. Csere: Vaszojevics 5/3, Molnár M. 2, Lajsz 7/3, Helmeczi. Edző: Sitku Ernő. Paks: Dugat 13/3, Baki 7/3, Evans 7/3, Elllngsfeld 9/3, J. Jones 14. Csere: Körtélyesi 3/3, Tóth Á. 12, Wise 7/3, Ko- vácsÁ.3, Medve 2, Markovics. Edző: Dzunjcs Braniszlav. Az eredmény alakulása, 7. perc: 15-16,9.: 15-27,15.: 25-38,19.: 27-47,25.: 39-49,28.: 45-50,31.: 46-64, 37.: 56-73. ___________ Mesterszemmel Sitku Ernő: - Kicsit szomorú vagyok, nem is elsősorban a vereség miatt, hanem azért, mert nem úgy küzdöttünk, ahogy reméltem. A második félidőben megmutattunk, hogy miként kellene mindig harcolni. _______________ Dzunics Braniszlav: - Megnyugtató előnyt szereztünk az első félidőben, a csapat hamar elkönyvelte, hogy megnyerte a mérkőzést, így a harmadik negyedben mély hullámvölgybe kerültünk, amihez kellettek a feljavuló hazaiak is. Összességében tisztességesen küzdöttek a fiúk és megérdemelten nyertünk. Húsz pontos hátrány után ötre zárkózott fel az NYKK a Paks ellen, de győzött a nagyobb tudás. kosárlabda. Miután a lista­vezető Paks volt a vasárnap délutáni vendég, ezért nem a Marso-NYKK számított az él­vonalbeli férfibajnoki esélye­sének, de azért az ember ilyen­kor is eljátszik a gondolattal, hogy hátha sikerül a bravúr... Az első öt percben még ta­padt ellenfelére a házigazda, de a negyed második fele már választ adott arra, hogy mitől jobb csapat az Atom. A vendégek hét játékosa is betalált az első periódusban, az NYKK-nál csak hárman, Nagy Krisztián (5 pont), Mar­ko Kolarics (2) és leginkább Nermin Hujdurovic (10) mondhatta el ezt magáról. Hiába cserélt sokat Dzunics Braniszlav, csapata játékának minősége nem romlott, gyak­ran zsákolásokkal fejezték be akcióikat a paksiak. A második negyedben sem változott a képlet, így elég le­hangoló volt, hogy a Paks húsz ponttal vezetett a nagyszünet­ben. Jótt tett a pihenő a nyír­egyháziaknak, feltámadtak Nermin Hujdurovic (labdával) ponterős játéka sem tudta megakadályozni az Atom-villanást FOTÓ: SIPEKI PÉTER poraikból, io-o-ás szakasszal kezdték a harmadik negyedet. A paksiak hat percen át egy­általán nem találtak a gyűrűbe, és a periódus utolsó percében érték el első mezőnykosaru­kat. Közben büntetőztek, a játék­vezetők ítéletei nem mindig arattak tetszést hazai oldalon, így paprikássá vált a hangulat. Nikola Vaszojevics és Lajsz Gergely triplái (apropó, a hár­masok megint nem mentek, 23 kísérletből mindössze három esett be a meccsen) után öt pontra zárkózott fel az NYKK, így aztán az ember megint el­játszott a gondolattal, hogy mi lenne ha... Hiszen amilyen távol volt a bravúrtól a csapat egy félidőnyi játék után olyan közel került hozzá 45-50-nél. Addig egymás után perdül­tek ki a gyűrűből a paksi do­bások, amikor megtört a jég, újra belelendültek a vendégek. Henry Dugat állt a seregük élére, ismét megközelítette a különbség a húszat, eldőlt a meccs. A nyíregyháziaknál pedig újfent a palánk alatti embe­rek jeleskedtek, Hujdurovic a pontokat gyártotta, Marko Kolarics a lepattanózásban jel­eskedett (tizenötig jutott), így a végére elfogadhatóvá vált a különbség. Mert ennyivel azért feltét­lenül jobb csapat az Atom­erőmű. KM-BT A bizalom addig él, míg meg nem hal. Közölte George F. Hemingway, a Honvéd élvonalbeli labdarúgócsapatának tulajdonosa, majd felál­lította a kispadról Csábi JózseT v, egyúttal bejelentette: a visszatérő Marco Rossi lesz az edző. A Larvik elleni hazai vereség után Győri Audi ETO KC 26- 18-ra győzött Nagybányán a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében. A romá­nok végig küzdöttek, Gjorg- jievszka góljaival próbáltak közelebb kerülni a Győrhöz, de az ETO végig magabiztos védekezéssel a végére is meg­tartotta az előnyét, sőt, Mül­ler és Löké remek játékának köszönhetően végül kiütötte idegenben az ellenfelét. Dárdai Pál sem varázsló, de... labdarúgás. Dárdai Pál győ­zelemmel debütált a Hertha BSC edzőjeként. A berlini együttes a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bun­desliga) 20. fordulójában 2-0- ra nyert a Mainz vendégeként. A magyar szakember szerint sikerült megvalósítaniuk a tervet, s jól kihasználták az emberelőnyt. Nem vagyok varázsló, hatalmas gratuláció jár a csapatomnak - mondta a mérkőzés utáni sajtótájé­koztatón Dárdai Pál, a Hertha megbízott vezetőedzője. Távol, és mégis közel... Jegyzőkönyv Nyíregyháza Spartacus-FK Senica 1-0 (1-0) Spartacus: Balogh - Kostic, Szokol, Ivanovs, Fodor, Bosnjak - Arziani (Rubus, 80.), Zofcák (Abdouraman, 85.) - Pákolicz, Pékár - Halenár (Seydi, a szünetben). Gól: Halenár (39.) Labdarúgás A német labdarúgó Regionalliga történe- Essen (1-0) csúcsrangadó: nem kevesebb, tének legmagasabb nézőszámát hozta mint 30 313 drukkert regisztráltak a negye­a hétvégi Alemannia Aachen-Rot-Weiss dik ligás bajnokin! HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents