Kelet-Magyarország, 2015. január (72. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-17 / 14. szám
2015. JANUÁR 17.. SZOMBAT KELET Interjú Fazekas Csabával, a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének vezetőjével 1990 Január 5J<[robJ>ant aJDunagate-botrány. ___ ______________________,_____________________ Március 10. Moszkvában Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter megállapodott a szovjet csapatok kivonásáról. Március 25. és április 8.43 év szünet után ismét demokratikus, szabad választások zajlottak le. Az MDF szerezte meg a legtöbb szavazatot, így Antall József alakíthatott kormányt. Ezután négyévente került sor országgyűlési választásokra. _________________ Április 29. Antall József és Tolgyessy Péter megkötötte az MDF-SZDSZ paktumot. Május 2. Ideiglenes köztársasági elnöknek választottál Göncz Árpádot Május 23. Megalakult az Antall-kormány. _______ Június 7. A Varsói Szerződés tagállamai a kelet-európai kommunista rendszerek bukása óta először tartottak csúcsértekezletet. Magyaror- szág szerint meg kell szüntetni a szervezetet, Antall József bejelentette: 1991 végéig kilép a Varsói Szerződésből. Június 9. Az Országgyűlés az MDF-SZDSZ paktum értelmében módosítja az alkotmányt, lecsökkentik a kétharmados törvények számát. Június 21. Megalakult a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). _______ _ Augusztus 3. Az Országgyűlés Göncz Árpádot köztársasági elnökké választotta. (Forrás: Wikipédia) Siker vagy kudarc? Kidobható-e huszonöt év a magyar történelemből? félmúlt. Huszonöt éve volt a rendszerváltoztatás Magyarországon. Ha volt. Ha tényleg volt, gyalázatos-e a teljesítménye, miként azóta időről időre kritikaként megfogalmazzák, lényegében attól függetlenül, hogy a kritikus hatalmon van-e, vagy ellenzékben? Fazekas Csaba történésszel, a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatójával beszélgettünk. Kudarc-e a rendszerváltoztatás negyedszázados története, ahogyan azt az elmúlt huszonöt évben többször megfogalmazták, legutóbb - az új ellenzék január eleji tüntetésén - a rendszerváltoztatás igényével? FAZEKAS CSABA: Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, mindent ki kell dobni a szemétbe, mert ez a huszonöt év teljes kudarctörténet. Inkább a sikertörténet fogalmához áll közel, még akkor is, ha huszonöt év alatt keletkeztek új feszültségek, nem igazolódott sok előzetes várakozás. Legalábbis a 2010- es évek elejéig maradéktalanul érvényesültek a szabadságjogok. Az emberek - a jó és a rossz oldalával együtt - megélhették a hétköznapokban is, hogy mit jelent a demokrácia. Huszonöt évet nem lehet kidobni a magyar történelemből, már csak azért sem, mert akkor ezt a saját életünkből is ki kellene dobni. És ez lehetetlen. Tehát, ha a továbblépésen gondolkodik a magyar társadalom, vagy legalább a politikai elit, akkor ennek a huszonöt évnek a tudomásulvételével kell ezeket a töprengéseket elkezdeni. Ha ’89-ben megtette a magyar politikai elit, hogy nem dobott ki mindent a Kádár-rendszerből, hiszen ha nem is nagy számban, de voltak vállalhatónak tűnő elemei, miért gondoljuk 2015-ben, hogy a demokratikus köztársaságból mindent ki kellene dobni? A vállalható és vállalandó elemek vannak többségben ebből az időszakból. Nincs egyetértés abban sem, hogy történt-e rendszerváltoztatás. Ennek a dilemmának az eldöntésénél mire hagyatkozhatunk? FAZEKAS CSABA: 1989-90-ben vitathatatlanul lezajlott a politikai rendszerváltás: az alapvetően diktatórikus egy- pártrendszer, a tervgazdasági szinten irányított gazdaság átalakult többpártrendszerű, alapvetően demokratikus, jogállamiságot megtestesítő, piacgazdaságra épülő politikai rendszerré. Ez nem kérdéses, bár tudom, hogy sokan ezt is vitatják. Ha a rendszert úgy értelmezzük, mint az emberek életét, gondolkodásmódját, hétköznapjait is magába foglaló szerkezetet, a Kádár-rendszer megváltoztatása nyilván sokkal bonyolultabb, lassabb, időben elhúzódó folyamat. (Zárójelben jegyzem meg, hogy bár voltak fontos és meghatározó eseményei - Nagy Imre újratemetése, a köztársaság kikiáltása -, de a magyar rendszerváltás nem kötődik egyetlen, ünnepélyes pillanathoz. Lassú átmenet révén szűnt meg a régi világ, ellentétben több kelet-európai állammal, ahol forradalom vetett véget az addigi politikai berendezkedésnek.) Az elmúlt huszonöt évben folyamatosan jelen volt az a vélemény a közbeszédben, hogy igazából nem történt meg a rendszerváltás. Elégtelen. „Nem ilyen lovat akartunk.” Erre magyarázat lehet, hogy a Kádár-rendszer a nyolcvanas években, ha népszerű nem is, de elfogadott volt: az állam gondoskodott a polgárairól, amennyiben ők nem kérdőjelezték meg a fennálló hatalom működését. Amikor megérett a helyzet a változásra, nagyon sokan nem - vagy nem elsősorban - egy demokratikus jogállamot szerettek volna, hanem valamiféle „jobban működő” Kádár-rendszert. Hogy eltűnjenek az életszínvonalban megmutatkozó különbségek Kelet és Nyugat között. Ezért élhették meg csalódással, ami aztán történt. Huszonöt év távolából már tudjuk, hogy a Nyugathoz való gyors társadalmi felzárkózás nem valósult meg, és egyhamar nem is valósul meg. Látni kell azt is, hogy időközben felnőtt az első, a rendszerváltás után született nemzedék, amelyik ebben az új világban élte le az egész eddigi életét. E korosztály vágyai, elvárásai felerősítik a rendszerváltozással kapcsolatos csalódásérzetet. Említette: nem azonosítható egyetlen esemény sem a rendszerváltoztatás pillanataként. Miért ne tekinthetnénk annak az 1990-es parlamenti választást? Hiszen ez egyértelműen elválasztja a nem demokratikus Magyarországot a demokratikustól. fazekas CSABA: Nagyon fontos dátum az 1990-es szabad választás, hiszen ez teljesítette ki a demokratikus rendszert. Létrejött az új, demokratikus országgyűlés, az annak felelős többpárti kormány. A kérdés, hogy ez egy folyamat része, vagy betetőzése, esetleg valaminek a kezdete. Ha 1990-ben nem volt megegyezés arról, hogy mi mindent kell jelentenie még a rendszerváltoztatásnak a közjogi hogy ez csupán ennyi: néhány nap alatt leváltjuk a régit, és holnaptól minden jobb lesz. Talán a politikai elit öntudatlanul is rájátszott erre, amikor saját választási sikere érdekében, kimondva- kimondatlanul azt ígérte: ha rám szavaztok, nemsokára jobb lesz nektek. Amit az emberek úgy fordítottak le a maguk nyelvére, hogy „jövőre”. Tömeglélektan. A ’90-es évek sajtóját újraolvasva feltűnik a közbeszédet eluraló éles szóhasználat, a politikai eliten belüli elhidegülő, harciassá és ellenségessé váló viszony. Mintha ami ma van, az itt kezdődött volna. FAZEKAS CSABA: Sajnálatos üzemi balesetnek tekintem a magyar rendszerváltásban ezt a rendkívül éles, leszámolás jellegű politikai kommunikációt. A közbeszédben a szembenállás, a politikai ellenféllel I való leszámolás igénye egyébként talán az 1989-es négyigenes népszavazásig vezethető vissza. „Aki otthon marad, az a múltra szavaz”- a plakátok ilyen és hasonló J kategorizáló, kirekesztő üzeneteket hirdettek. Ez benne volt a rendszerváltás folyamatában, az ellenzék pártjai sokat vitáztak egymással is. Hogy miért, erre senki I sem tud egzakt magyarázatot. Én a kormányt alakító MDF és az ellenzékbe került SZDSZ 1990-es paktumát úgy tekintem, mint egy kísérletet valamiféle békés rendezésre, í Mint annak a felismerését, hogy a szembenállás nem vezet jóra. Ez nem egyszerűen csak praktikus megoldás volt? Kellett az ellenzék támogatása alapvető törvények elfogadásához, és adni kellett érte valamit cserébe. Ismerni a magyar történelmi hagyományban, a népies-urbánus ellentétekben gyökerező magyarázatokat is. FAZEKAS CSABA: Igen, a paktum praktikus is volt. De létezett annak az igénye is, hogy a I rendszer, amelyet megépítettünk, ne csak a törvények megszavazásánál legyen működőképes, hanem a politizálás hétköznapi gyakorlatában is. Ezt a szemléletet gyorsan elsodorták az ügyek, amelyek az akkori kormányzat és az akkori ellenzék közötti szembenállást felerősítették: a privatizáció, az igazságtétel, a nemzetpolitikai narratíva és így tovább. A népi-urbánus ellentétben is lehet valami: bizonyos mondatokat, paneleket nem kellett újra kitalálni, elég volt ezeket új köntösbe öltöztetni. A í másik létjogosultságának az elvitatásához ezek a történelmi tapasztalatok hozzájárulhattak. A szembenállás a viták kezdetén még nem zárta ki a párbeszédet. Miért és hová tűnt mára a politikai térből az együttműködés? FAZEKAS CSABA: Ha már szóba hozta: megkerülhetetlen a í felelőssége azoknak, akik a i 2010 utáni új politikai berendezkedést megalkották. Talán 2002 lehet a fordulópont, amikor a Fidesz elveszítette a választásokat, és nem alakíthatta meg a második kormányát. Ez olyan élmény lehetett Orbán Viktor számára, ami hozzájárulhatott a szembenállás felerősítéséhez, az olyan megoldások kereséséhez, amelyek minimálisra csökkentik a hatalom elveszítésének lehetőségét. Ezt el tudom képzelni. Félreértés ne essék, sem a baloldalt, sem a liberálisokat nem akarom teljesen felmenteni a jelenlegi helyzethez vezető felelősség alól, de a kirekesztő politikai értelmezés a 2000-es években elsősorban a Fidesz politizálását határozta meg. Különösen 2006 után, amikor az őszödi beszédet úgy kommunikálták, hogy vannak a jók és a rosszak, a kettő között pedig nincs átjárás. Ezt a megkülönböztetést „sikerült” jogszabályokba, törvényekbe is belefoglalni. A nagyobb baj ma már nem az, hogy a politikai oldalak nem kommunikálnak egymással, hanem az, hogy az újak, akik ezt a rendszert le akarják váltani, ugyanúgy éles nyelvezetet használnak, mint akik ezt fenn akarják tartani. A ’89-es rendszerváltás lényegi eleme a párbeszéd volt. Ennek a feltételei előbb- utóbb újra megteremtődnek. . Ebben biztos vagyok. Az időszakot tekintve nem vagyok optimista. Akár hosszú évekbe is beletelhet. BUJDOS ATTILA attila.bujdos@eszak.hu twitter: (iijavorpe.hu berendezkedés megváltozásán túl, hogy mire kell készülnie a társadalomnak, az kinek a hibája? Ügyetlenség, szándékosság, vagy mi a magyarázata, ha elmaradt a jövő hétköznapibb, életközelibb részéről szóló konszenzus, annak tisztázása, hogy „milyen lovat akarunk”? FAZEKAS CSABA: Én a rendszerváltáskor fiatal ember voltam, a húszas éveim elején jártam. Azt gondoltam és mondtam, amit az akkori politikai elit: mi itt most csak egy olyan fát akarunk elültetni, ami a jövőnek hozza majd a termését. De azért a mondatok mögött kimondatlanul ott bujkált a vágyakozás, hogy ne csak az unokáinknak legyen jó, hanem már nekünk is. Ha összességében kellene a rendszerváltó elit politikai teljesítményét mérlegre tenni, szerintem kihozták a maximumot a helyzetből. Ne feledjük: a magyar rendszerváltás nem légüres térben, hanem Európa kellős közepén történt. Tele volt az életünk bizonytalansággal. Senki nem tudta, mi lesz a Szovjetunióval, hogyan reagál a változásokra. A szomszédban forradalom zajlott, a romániai események a magyarság számára meghatározó fordulatot hoztak. És így tovább. Ha a hazai politikai elit nem készítette elő ezt a bizonyos konszenzust, ezt nem lehet a hibájuknak felróni. Pont úgy viselkedtek, ahogyan akkor, az akkori helyzetet figyelembe véve kellett. A politikai elitbe természetesen nemcsak az akkori ellenzéki pártokat, a tüntetőket, az új szabadságban gombamód szaporodni kezdő társadalmi egyesületeket értem, de az állampárt reformpárti, demokratikus elkötelezettségű szárnyát, a Németh Miklós vezette kormányt is - ők mind kellettek a rendszerváltáshoz. Mi lehet az oka, hogy viszonylag hamar megjelentek a rendszer- változtatást magát is vitató vélemények? FAZEKAS CSABA: A környező országokban, ahol forradalom volt, ugyanúgy hallani lehetett „ellopott forradalomról”, elsinkófált rendszerváltozásról, a régi idők új formában való újraéledéséről. Az új rendszerrel kapcsolatos csodavárás sikertelensége öltött testet a kritikában. A társadalom széles rétegeit nem vonták be a rendszerváltásba, ők nem is igazán kísérték sem figyelemmel, sem nagyobb lelkesedéssel ezt a folyamatot. Nem volt meg a lelkesítő kapcsolat a rendszerváltó elit és a tömegek között. Lehetett-e ez a csodavárás a helyzet következménye? FAZEKAS CSABA: Nagyon sokan gondolták azt, hogy miként egy politikai rendszer a tárgyalások által, néhány dokumentummal megváltoztatható, úgy ez ugyanilyen gyors tempóban az életviszonyokkal is megtörténhet. Talán 1956 emléke is szerepet játszhatott benne, ha nem is tudatosan. Hiszen ’56-ban néhány nap alatt robbant szét az akkori monolit rendszer, és valahogy az a képzet keletkezhetett, Dr. habil. Fazekas Csaba Intézetigazgató, egyetemi docens FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS Negyedszázados a rendszerváltoztatás Nem ilyen lovat akartunk?
